Erhardt Gábor – A Rákóczi-Aspremont kúria felújítása

Tokaj-Hegyalja, a világörökségi védettségű borvidék 27 településből áll. A szőlőterületek egyötöde Mád település határában fekszik, ami már a XV. századtól vonzotta a szőlőtermelésbe, borkészítésbe fektető főúri, köznemesi és kisnemesi családokat, borkereskedőket. A borértékesítésben lévő gazdasági potenciál magával hozta a présházak, borházak, uradalmi központok változatos építészeti megjelenését, a sokszínű mezővárosi karakter kialakulását.
Mád település, ahogy a múltban, úgy a jelenben is meghatározó szerepet játszik Tokaj-Hegyalján. Településszerkezete példaértékű, épített öröksége az egyik legértékesebb a borvidéken, határában rangosabbnál rangosabb dűlők találhatóak. A tudatos brandépítésnek köszönhetően mára több borászata országos hírű lett. Ezek egyike a főutca utolsó harmadában – az egykor nemzetközi hírű rabbiképző és zsinagóga közvetlen szomszédságában álló – Rákóczi−Aspremont kúria, illetve a benne működő Barta Pince.

Tokaj-Hegyalja szinte minden településének főutcája a Rákóczi nevet viseli, számtalan pincéhez, kúriaépülethez hasonlóan. A névadásnak sokszor annyi „csak” az alapja, hogy a terület a XVII. században valóban a hatalmas Rákóczi-birtok része volt. Bár a mádi Rákóczi−Aspremont-kúria legkorábbi hiteles említése egy 1755-ben kelt vagyonösszeírásban lelhető fel, több hiteles feljegyzés alapján okkal feltételezhetjük, hogy II. Rákóczi Ferenc többször járt a településen és ekkor e házban szállt meg.

A kúria térszervezése, alaprajzi rendszere alapján feltételezhető, hogy volt egy korai, földszintes állapot, amikor is két különálló objektumból állt: egy klasszikus háromosztatú lakóházból és egy hatosztású, egyterű gazdasági épületből.
A mai állapot a két földszintes épület emeletráépítés által történt összekötésével alakult ki a XVIII. század második felében. A két építmény közötti részből egy fedett áthajtó lett, amely középrizalitként kissé kiugrott. Ekkor még az udvar felől faszerkezetű, nyitott, külső feljárója lehetett az emeletnek. Feltehetően valamikor a XVIII. század végén, XIX. század elején alakították ki a belső lépcsőt.
Ezután következett a 20. század eleji jelentős átalakítás, amely erre a házra is erőteljesen rányomta bélyegét – sok környékbeli épülethez hasonlóan – egyfelől szerencsés, másfelől tragikus eredménnyel. Tragikus, mivel többségében elpusztította a barokk homlokzatokat. Esetünkben is csak egy, az udvari oldalra áthelyezett kőkeretes ablak maradt meg az utcai homlokzat eredeti szerkezeteiből. Ugyanakkor szerencsés is, mert ezek a korszerűbb szerkezetek nagyobb eséllyel élték túl a kommunizmus évtizedeinek viszontagságait, illetve nagyobb komfortot eredményeznek a mai felújítások során (a kapcsolt gerébtokos ablakok a barokk egyrétegű szerkezetei helyett).

A kommunizmus évtizedeiben egy helyi család lakta a házat, akik az évszakok adottságai szerint költöztek szobáról szobára. Felújításokat − anyagi források híján − nem nagyon engedhettek meg maguknak, így az épület viszonylagos eredeti állapotában érte meg a rendszerváltozást. Ekkor egy osztrák férfi vette meg a kúriát és két szomszédját, működését a középső, emeletes kőépület elbontásával kezdte.

A jelenlegi tulajdonos Barta család első Tokaj-hegyaljai „ténykedése” a Mádi-medence egyik legértékesebb szőlőterületének, az ún. (Öreg) Király-dűlőnek a megmentése, újratelepítése volt. A királyi termőterülethez királyi épületet kerestek. A Rákóczi-Aspremont kúria megvásárlása előtt számos ingatlant tekintettek meg, mire kialakult a végső konklúzió: sok szép épület van Mádon, de a Rákóczi-kúriához képest egyik sem tűnik megfelelőnek.
A település központjában fekvő, négy telekből álló, mintegy hétezer négyzetméteres, két utcára nyíló ingatlanon a kúria épülete mögött, egy részben elbontott borház állt, amelyből egy boltozott pince is nyílt. Az északi oldalon egy hagyományos, tornácos lakóház szegélyezi a területet.

A tervezési folyamat a kezdetekben igen feszített volt, a felmérés és műemléki kutatás után elsőként a tető felújítása és a falrepedések orvoslása történt meg.
A következő ütem a borászat megépítése volt, hiszen az épületnek be kellett fogadnia az – időközben termőre forduló – szőlő termését és lehetőség szerint minél hamarabb bevételt is kellett termelnie. A borászat kialakítását nagyban segítette, hogy a kúria melletti telekrész üres volt, ahonnan a kúria belső életének megzavarása nélkül lehetett beszállítani a szőlőt. Az erjesztő- és érlelőtér a kúria mögötti melléképület megmaradt részében, egy tizenöt méter hosszú borházban kapott helyet. A kúria felé eső, az előző tulajdonos által elbontott részt visszaépítettük, palackozó és kiszolgáló helyiségek kerültek ide. A két épületrész között egy fedett, teljes szélességében megnyitható tér alakult ki, ahol a szőlőfeldolgozás zajlik. A borházhoz egy földbe süllyesztett, zöldtetős készáruraktár kapcsolódik az északi oldalon, a telken álló támfalak karakterét folytatva.

A borászat elkészülte után a kúriaépület földszintjének felújítása következett, ahol az egykori gazdasági helyiségben kóstoló, a korábbi pitvarban és konyhában vinotéka, az utcai szobákban irodák, az udvar felé pedig egy kisebb kóstoló és egy félprofesszionális konyha valósult meg.
Az egykori feljárat fakonzolainak fészkeit felhasználva egy kis toldalék épült az udvari oldalon, az egykori külső árnyékszékek helyén.
Az utolsó fázis, az emelet felújítása előtt még megvalósult a szomszéd épület – egy klasszikus parasztház – falusi szálláshellyé alakítása, ami elengedhetetlenül szükséges egy vendégfogadásra is berendezkedő borászat esetén. A tornácos házba három vendégszoba került egy kis konyhával és egy társalgóval, amelyhez fedett terasz kapcsolódik.
A felújítás utolsó felvonására 2015 elején került sor, amikor is kialakult az emelet végleges funkciója. Egy magasan pozícionált borászat, amelynek brandjéhez a Király-dűlő és a Rákóczi−Aspremont-kúria tartozik, feltehetően el tud tartani egy prémium szálláshelyet is, amely számtalan sajátosságával kiemelkedik a borvidék hasonló, minőségi szolgáltatásai közül. Három, egyenként kétszobás apartman készült, igényes fürdőkkel, ami kompromisszumok nélkül elhelyezhető volt a furcsa alaprajzi rendszer ellenére. Közösségi térként egy udvarra néző veranda, egy tágas utcai szalon és egy szivarszoba „maradt”.
Az emeleti termek hangulatát a viszonylag egységes térlefedés határozza meg, a helyiségek többségében csehsüvegboltozat van (a földszinten is). A kutatások értékesebb festéseket csak az emeleten találtak, amelyeket korábban képzetlen segédmunkások tárták fel, s ez műemléki szempontból értékelhetetlen eredményt adott, mivel több réteget mutatott meg egyszerre. Sikerült ebben a töredékességben konzerválni néhány emeleti helyiség mennyezetfestését, ami a vidéki kiskastély hangulatához nagyon jól illeszkedik.

Szöveg: Erhardt Gábor, Fotók: Szántó Tamás

Építtető: Mád Öregház Kft.
Felelős építész tervező: Erhardt Gábor
Generál tervezés: AXIS Építész Iroda Kft.
Tartószerkezet: Nagy Péter † – NADORA Bt., Pataki Zoltán – MEPA Expert Kft.
Épületgépészet: Nágó István – Hunitech Kft., Erhardt Péter – Novoterv Kft.
Épületvillamosság: Münnich Gábor – Fényesvölgy Kft.
Belsőépítészet: Bálint Ágnes – Kéttemplom Galéria, Igaz Rita
Régészet és falkutatás: Mentényi Klára és Juan Cabello
Falkép-restaurátor művészek: Boromisza Péter és Nemessányi Klára
Nyílászárók restaurálása: Fabók Balázs
Új cserépkályhák: Szebényi Judit