Nyaraló, Magyarfenes – Tóthfalusi Gábor, Tulogdy László

Magyarfenes napsütötte, dombos kalotaszegi falu, ahol a fa megmunkálása ősi hagyomány. Hosszú, keskeny telkek jellemzik, melyek egyik oldalához építették az egytraktusos lakóházat; ezek ékessége az ősi (gyakran pogány), szimbólumokkal díszített csipkés háromszögű deszkaoromzat és a faragott kapu.

A nyaraló – az itteni parasztházakkal ellentéteben – a telek hátsó részében épült, ezen felül azonban mutatja a hely építészeti jellegzetességeit. Annak ellenére, hogy belseje idomul a kortárs követelményekhez, számos hagyományos elemet alkalmaz szemfüles módon. Messziről nézve teljesen hagyományos parasztháznak tűnik: megnövelt térfogatát a távolság lekicsinyíti. A sárgás színű terméskővel burkolt vasbeton alap enyhe lejtőre támaszkodik, megengedve egy szoba beiktatását az utca felőli oldalon, melynek tetején a nappali terasza kapott helyet. A kőmellvéd fülkéjéből a ház védőszentjének szobra tekint alá az érkezőre. A nyugati oromzatot a nap motívuma, a keletit a holdé díszíti. Mindkét dekoráció képzőművész rézből és rozsdamentes acélból készült munkája. A szimbólumok egyben jelölik a ház teraszait is: a nap a hálószoba teljesen fedetlen emeleti teraszát, a hold a földszint „intimebb”, fedett teraszát.

A falak zsilipes szerkezetűek: függőleges gerendamagokba csúsztatott, élükre állított pallók. A gerendamagokra támaszkodnak a tetőszerkezet szaruállásai – ezek szabják meg a homlokzatok függőleges ritmusát. Az épület technikai vívmánya az átszellőztetett fal- és tetőszerkezet. Művészi értéke a homlokzati ritmusban, illetve a nyílások és tömör építészeti elemek váltakozásában rejlik. A ház tömegét az egyszerű, hagyományos tetőablakokkal és rejtett csatornával kialakított meredek tetőidom határozza meg. Az ablaknyílásokat kívülről kovácsoltvas pántokkal és zárszerkezetekkel díszített tömör fatáblák árnyékolják.

A tetőszerkezet teljes egészében látszó, a szaruállások közötti részeket lapolt, olívazöldre mázolt deszkával borították.

A ház igen jó példa arra, hogyan lehet vidéki környezetben alázattal és a hagyományok iránti tisztelettel építkezni.

 

Moscu Katalin (A teljes cikk az epiteszforum.hu-n olvasható.)

 

Vezető tervezők: TÓTHFALUSI Gábor, TULOGDY László – Tektum Architectura & Arta
Belsőépítész munkatársak: TÓTHFALUSI Gábor, DUNKLER Edina
Szakági tervezők: OLTEAN Mihai, TUTAS Adrian
Tervezés éve: 2006
Kivitelezés éve: 2006-2007
Generálkivitelező: KISS Albert és KISS Imre