Másodszor díjazta az építészeket a Patrónus Arts Alapítvány

Engelmann Tamás építész kapta idén a Patrónus Arts Alapítvány építészeti díját, a magyar organikus építészeten belül kialakított egyedi irányzat létrehozásában végzett munkásságának elismeréseként. A művészetet pártoló magánemberek kezdeményezésére alapított elismerést a 2017. november 22-én megtartott díjátadón Császár Miklós adta át.
Engelmann Tamást Turi Attila, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője laudálta. Üdvözlő beszédében „hatalmas erejűnek” nevezte Engelmann építészetét, amelynek erős formavilága sajátos, egyedi pragmatizmust képvisel. A merev formákból kilépő gondolata besugározza az általa tervezett épület minden részletét. Egyediség, kézművesség és emberközeliség jellemzi a házait, melyek egyszerre organikusak és szervesek. Értőn idézi a hagyományos építészetet, s közben élhető teret nyújt az épületeiben élő családoknak – fogalmazott Turi Attila. Engelmann Tamás köszönő beszédében elmondta, hogy építészként a „pásztorok alig-építményei” inspirálják. Kijelentette: „ehhez a természetességhez próbálok visszanyúlni”.
Az est folyamán díjat kapott még iparművészet kategóriában Hegedűs Andrea textilművész.
A díjazottak munkásságát Szemadám György festőművész, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Rátóti Zoltán színművész, a kuratórium tagja méltatta.
A díjátadót követően hetvenedik születésnapja alkalmából Prutkay Pétert, Szemadám Györgyöt és Stefanovits Pétert köszöntötték az ünnepség résztvevői. Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása kalotaszegi és gyimesi legényest muzsikált.

Az Engelmann Tamást méltató laudációt Erhardt Gábor írta:

„Engelmann Tamás építészete hatalmas értéke a magyarországi szerves építészetnek. Épületeinek szinte túlzó formavilága első ránézésre öncélúnak is nevezhető, ám jobban megvizsgálva az általa tervezett házakat, sokkal inkább egy sajátos, egyedi pragmatizmust lehet felfedezni benne. Ez az építészeti formavilág egy merev szerkezeti rendszerű sorház belső alaprajzának „megbolondításával” kezdődött a nyolcvanas évek végén. Itt merült fel először, hogy bár az épület főbb szerkezeti elemeire az egyenesvonalúság, merőlegesség jellemző, a belső válaszfalazásnak nem feltétlenül kell követnie e rendet. Különösen, ha az e merev rendből kilépő gondolat jobban használható alaprajzi elrendezést eredményez.
Ahhoz azonban, hogy ez a gondolat kibontakozhasson és az általa tervezett épületek minden részletét besugározhassa, szükség volt a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának elvégzésére, a kilencvenes évek (családi ház építésben is megnyilvánuló) lelkesültségére, de mindenekelőtt Engelmann állhatatosságára. Erre azért is szükséges most felhívnunk a figyelmet, mert az elmúlt szűk tíz esztendő, a 2008-as gazdasági válság után a magyar családi ház építésben tapasztalt recesszió – finoman szólva – nem kedvezett az általa (is) képviselt építészetnek.
Ezt az építészetet három irányból is érdemes vizsgálnunk és méltatnunk. Az Engelmann-házak formai gazdagsága emlékezteti az embert az építészetből egyre jobban hiányzó, egykor volt irodalmiságra. A ház mond valamit. Nem cseveg és nem pátosszal teli metanarratívákat közvetít, hanem beszédes részletekkel teli, amelyekben az embernek gyönyörködni van kedve. Építészként pedig irigykedni. A korábbi, közkeletű vélekedés, miszerint a szerves építészek által tervezett épületeket agyonnyomja az erőltetett mondanivaló, rég nem igaz. Érdekes sajátossága ezeknek a házaknak, hogy az esetek többségében a budapesti agglomerációra jellemző új telepek értéktelen építészeti miliőjében valósultak meg, ahol nem beszélhetünk klasszikus környezeti kontextusról, ezért saját belső viszonyítási pontokat kellett kialakítania a tervezőnek.
Másodsorban egyediség, kézművesség, emberközeliség jellemzi e házakat, ami lassan szégyellnivalóvá válik a kortárs építészetben… Pedig a közízlés abszolút nyitott lenne rá. Visszahúzódó szerény személyisége jól illeszkedik a folyamatosan elmélyülő megbízó-tervező kapcsolathoz, ami a feltétlen bizalmon kell (!), hogy alapuljon az ő esetében. A belsőépítészeti tervek készítéséig, a ház utóéletének nyomon követéséig bezárólag ez a bizalom meghálálja magát…
A harmadik – az előzőekhez közvetlenül kapcsolódó – érdekes momentum az anyaghasználat. Az egyedi formáláshoz Engelmann Tamás mindig megtalálja az adekvát anyagot, ami így szervessé válik az épületben. Az ívelt tetők pikkelyes, égetett kerámia héjalása, a tégláról-téglára kiosztott, helyenként ívesen csavarodó, máshol „csak” szimplán egymásnak dőlő pillérek, vagy a kertkapcsolatot igazán intenzívvé tevő keret nélküli üvegek mind-mind gondosságról, és hihetetlen pragmatizmusról/profizmusról árulkodnak. Akárcsak az első ránézésre szeszélyesen formált alaprajzok, amik még így is példaértékűek és kompromisszummentesen biztosítják az ottlakók szükséges életterét, úgy hogy még valami önmagukon túlmutatót is hordoznak a térszervezés, illetve a padlószintekkel való játék által.
Legutóbbi lakóépületei: a nagytarcsai Gyűrű-ház, az Asztalos és a Farkas-házak, valamint a Nagykovácsiban épült Szabó-ház feszegetik az egy házra elég egy gondolat makoveczi elvárás kereteit, ugyanakkor nagyon fontos elemei (kellene, hogy legyenek) a hazai építészeti szcénának.

Engelmann Tamás épületei organikusak, amennyiben bizonyos nézeteikben antropomorfak, illetve magukon viselik ezen építészeti iskola összes formai elemét az íves vonalaktól, a természetes anyagok használatáig. Ugyanakkor (számomra fontosabb, hogy) szerves is, mivel érzékenyen reagál (természeti és épített) környezetére, értőn megidézi a hagyományos építészetet, ugyanakkor tökéletes életteret nyújt a benne élő családoknak. Mindemellett virtuóz részletképzésével méltón követel helyet magának napjaink meghatározó épületei között.”

Hamarosan bemutatjuk az egyik legjelentősebb, Engelmann Tamás által tervezett családi házat, a nagytarcsai Gyűrű-házat.