Z. Tóth Csaba: Iszlám eszkhatológia és értelmezése a mai időkben

„…azért teszem, amit teszek, reménnyel és imával, hogy ti mérlegeljétek, amit tanítok. Én tisztelem a közönségem, tisztelem az értelmüket, és ragaszkodom hozzá, hogy amikor elmondom a véleményem, sohase fogadják el, csak akkor, ha meg vannak győződve arról, hogy helyes…. De ha már meg vagy győződve arról, hogy helyes valami, az többé nem az én tudásom, hanem a tiéd.” – Imran N. Hosein sejk, 2013. febr. 14.

Mohamed Próféta kijelentései, próféciái több tízezer ún. hadísz-ban (mondás, híradás) maradtak fenn a muszlim hagyományban. A néhány ezer leghitelesebbnek tartott hadíszt felölelő Sahih Bukhari az összeállítójáról, Abu Abdallah Al-Bukhariról kapta nevét († 870), egy perzsa származású, bukharai muszlim tudósról, és ebben főleg a 9. kötet foglalkozik az „Óra”, a végső idők (gör. eszkhaton) jeleivel, csapásaival. Ezenkívül nagy hitelességű forrás a Sahih Muslim című gyűjtemény, amely Abu l-Husayn Muslim († 875) nevéhez fűződik. Az alábbiakban főként e két nagy munkából válogatok, utalva Imran N. Hoszein sejk (sz. 1942, Trinidad, Karib-szigetek) előadásaira, könyveire, melyek több ponton átfedésben vannak a keresztény, szellemi hagyományainkkal (Mohamed ebből is merített), de a sejk a hadíszokban található jövendölések segítségével mélyen bevilágít a modern kor hátterébe is, néha meglepő hasonlósággal Rudolf Steiner (1861-1925) antropozófiai közléseihez, ami szintén e tanulmány, vagy inkább kommentár megírására késztetett, jóllehet egy kívülálló számára ez olyan, mintha két „fantasztát” akarnánk egymás igazolására használni (petitio principii), s jómagam lennék a harmadik. Bár lehetséges, hogy az egzakt „szószerintiség” nem mindig teljesül a hadíszok értelmezésében – erre úgy tűnik van egy-két apróbb példa Imran sejknél is –, hiszen az eredeti, arab nyelvű anyag óriási, másrészt a kutatás közben kialakuló belső bizonyosság érzése olykor felülírhatja a – nem ritkán magában is ellentmondó, szükségképp többértelmű – hagyományos közléseket, és természetesen számításba kell venni az arabról angolra fordítás nehézségeit is, azonban mindenképp érdemes „képbe hozni”, dióhéjban bemutatni az iszlámnak ezt a nálunk még kevésbé ismert ágát (a két említett hadísz-gyűjtemény magyar nyelvű kiadása is örvendetes lenne). Egyúttal másokat is hasonló „házi feladatok” elkészítésére ösztönöznék, mind a „tradícionális” világszemléletek főbb irányultságai közötti eltérésekkel kapcsolatban, mind pedig korunk sajátos vakságára, szellemtelenségére, leegyszerűsítő hajlamára vonatkozóan – mellyel általában a szellemi hagyományokhoz is közelítenek –, mert a túlzó múlt-nosztalgiák és a falanszteri jövőképek ma kétirányú zsákutcákként állnak előttünk, s maga a „lényeg”, az ember, az anthropos elveszni látszik közöttük. Ennek függvényében különösen fontos lenne a „jövendölés”, helyesebben a prófécia természetének, konkrét lélektani, szellemtudományos alapjainak megértése, vizsgálata, hiszen az iszlám hadíszok jórésze bizonyosan a régi, ún. tisztánlátó (fr. clairvoyance, ang. second sight) megismerésből, a szellemi világba való lehetséges betekintésből fakadt Mohamed Prófétánál is, és Allah sem egy „másik” Isten, legfeljebb némely egyéni, „törzsi” színezet, s olykor egy sajátosan „materializáló” hajlam is hozzáadódott Mohamed látásaihoz, sugallataihoz. Ugyanakkor meg kellene végre érteni azt is, hogy egyik vallás, egyik világszemlélet sem „örök”, mindegyik a kor, népiség, személyiség köntösét viseli magán, melyben fogant, s csak az emberben mindig jelenlévő szellemi az, ami „egy csepp az óceánból”, de ezt is fel kell ismerni, ami egy lényegi bölcsességet, rugalmasságot, belső szabadságot, egy „nem-ragaszkodást” – humort, öniróniát! – követel minden hívőtől, sőt hitetlentől is, ha igazi kereső, igaz ember akar lenni, maradni. Mindez természetesen messze túl van azon, amit manapság az ismeretterjesztő magazinműsorok, a „virtuális” média- és filmipar oly különös intenzitással sulykolnak az emberekbe, mintha egyes köröknek kifejezetten érdekében állna egy globális „világvége” megrendezése, hangszerelése, hogy azután a „megmentő” képében tetszeleghessenek, a maradék, kiszolgáltatott emberiség előtt….

A Sahih Bukhari részletei az „Utolsó Idők” jeleiről

H. 7: Mohamed Próféta levele Heraclius (másképp Hiraql) bizánci császárhoz (610-641), melyben felszólítja az iszlám felvételére, ami nagy riadalmat keltett a bizánci udvarnál; szó van itt a császár egyik látomásáról is, ami éjszaka érte, miközben a csillagokat nézte: megjelent előtte a „körülmetéltek vezetője”, mint hódító; a hadísz említi, hogy a zsidóknak és az araboknak egyaránt szokása a körülmetélkedés. – Imran sejk utal egy muszlim-keresztény szövetségre az utolsó időkben, és az Al-Masih Ad-Dajjal (Daddzsal), a hamis messiás állítólagosan megjövendölt „zsidó” származására s hogy ő vezetné be az „egy-világrendet”, ez azonban csak ún. „gyenge”, nem egészen hiteles hadíszban fordul elő, ill. utóbbi nincs a hadíszokban, hacsak nem így értelmezzük Muslim 7373, 7386-ot: Daddzsal minden városban 40 napot, hónapot vagy évet fog eltölteni; fontos megemlíteni, hogy Imrán sejk az iszlám „világvégét”, az Ilmu Akhir ul-Zaman-t időben tagolja, és a jelenkorral kapcsolatban csak a történelem végéről beszél, mely szerinte nem azonos a világ végével.

H. 50: egy szolganő megszüli urát, vagy úrnőjét (ún. ‘gyenge’ hadísz); a végidők másik jele, hogy „fekete tevék pásztorai” magas épületek emelésében versenyeznek majd egymással.(v.ö. 4425) – A sejk is említi ezt a 2013-02-14-i előadásában, ami magáért beszél, ha rátekintünk a felhőkarcolókra a muszlim világban, noha tornyos, magas palotákat emeltek már Mohamed életében is, melyek lehettek már akkor a hiúság szimbólumai.

H. 97: a végidőkben három (-féle?) személy nyer „dupla jutalmat”: 1. a két Írás népéből (zsidó, keresztény), aki hisz „prófétáinak” (Mózes, Jézus), majd elfogadja Mohamedet is; 2. szolga, aki engedelmes Allah és az ura iránt; 3. szolganő, akit az ura fog tanítani és a valláshoz (iszlámhoz) vezetni, majd felszabadítja és feleségül veszi. – Az első pont utalhat egy muszlim-keresztény szövetségre, melyről Imrán sejk beszél (ld. még alább).

H. 1007: és többször: utalás a Füst Szúrára (Surah Al-Dukhan, Korán, 44:10-11), ahol nincs ugyan szó „gombafelhőről”, de a Korán említette füst mindent beborító, mérgező jellege utalhat atomfelhőre, az atomháború rémképére; a hadíszok a „füstöt” a Próféta idejére helyezik. – A sejk egyértelműen az atomháború jövendölésének tartja a „füst” említését, ami korántsem kizárt (v.ö. H. 4741, a végidőkben minden terhes anya elvetél, ld. Korán, 22. szúra, ami az atomháború egyik súlyos következménye lehet; v.ö. H. 6530, a gyermekek ősz hajjal fognak születni, s az emberiség olyan lesz, mint egy részeg, noha nem ivott, Korán, 22:2).

H. 2222: a végső időkben alászáll Mária fia, Jézus (az iszlámban próféta, hiszen Allahnak Mohamed szerint „nem lehet gyermeke”, mivel nincs „hitvestársa”, Korán 6:101), mint igaz uralkodó (ennek az „uralkodói” szerepnek kissé evilági íze van, hasonlóan a zsidók Messiásához, vagy a jezsuiták „Jézus királyához”), összetöri a keresztet (külsőségessé vált hatalmi egyház összeomlása?), megöli a disznókat (tisztátalan, tiltott táplálékforrás az iszlámban), és eltörli a dzsizját (nem-muszlimok adója); ekkor pénzbőség lesz, és senki sem fogad el adományt. – A sejk pozitívan rámutat, milyen nagy jelentőségűek a hadíszokban a Jézus visszatéréséről szóló próféciák, bár annyi hibázik, hogy az általam vizsgált forrásokban csak Jézus és a Daddzsal lesznek Damaszkuszban a végidőkben, Mahdi Imámot nem találtam mellettük (ld. Majah 4082-3-4, és „fekete zászlók keletről”, a hadíszokat nyilván felhasználhatták igazolásképpen az ún. ISIS alapítói, legyenek bárkik, ld. függelék végén).

H. 3176: az Óra (utolsó idők) 6 jele: 1. a Próféta halála (632. jún. 8.), aki ekkor egy Bizánc elleni háborúra készült; 2. Jeruzsálem meghódítása (nem világos, hogy ki által történik? a hadíszok említik, hogy Góg és Magóg népei ill. Daddzsal és népei is elfoglalják „Bait ul-Maqdis”-t, Jeruzsálemet, és „70 ezer zsidó” lesz Daddzsallal); 3. pestis a muszlimok között (emberek és állatok elpusztulnak); 4. gazdagság megnövekedése (100 aranydinárt is kevesellnek fizetség gyanánt; ez esetleg utalhat a modern kori gazdasági és pénzügyi világválságokra, az inflációra is); 5. muszlimok házainak pusztulása; 6. tűzszünet (ang. truce) a muszlimok és a bizánciak között. – A Bukhariban nem a Konstantinápoly városnév szerepel, ezt csak egy hadísz említi a Muslimban (ld. alább, és Tirmidhi 2245-46, Abu Dawud 4281, 4283), hanem a Rúm, amit Bizáncnak, bizáncinak fordítanak, ill. a Bani Al-Asfar, Aszfar fiai elnevezés, ami ‘sárga’, azaz szőke, világos bőrű, hajú embereket jelent, inkább északi, germán, szláv népeket; a tűzszünetet a bizánciak megszegik, és 80 zászlóaljjal megtámadják a muszlimokat (a szövegben 1 zászlóalj = 12 ezer fő, lovas vagy gyalogos). Másutt 5, 6, ill. 10 és 11 jelről is szó van a hadíszokban. A Korán és a hadíszok Rúm/Róma és Qustantiniyya elnevezését Imran sejk a mai ill. jövőbeli Oroszországgal is azonosítja, úgy tűnik helyesen, bár azzal nem érthetünk egyet, hogy egyfajta ideológiai „vasfüggönyt” kellene leereszteni az iszlám és a nyugati kereszténység népei közé, beleértve a magyarságot is; nekünk, a „közvetítő” Közép-Kelet-Európában, sokkal türelmesebbnek, tisztánlátóbbnak kell maradni a különféle elfogultságokkal szemben, az igazi emberi, szellemi fejlődés érdekében. (v.ö. Dr. Rudolf Steiner a szlávságról, oroszokról és vezető szerepükről a következő kultúrkorszakban, a „Filadelfiai-gyülekezet”, a Testvéri Szeretet korában, azaz a Vízöntő-korban, 2380-4540 között, erre vonatkozik Ján. Jel. 3,7-13.; ld. még Z.T.Cs.: „István vagy Koppány”; megjegyz.: az oroszoknak ezt a jövőbeli szerepét a szocializmus torzképének elterjesztésével, a materializmus erősítésével igyekeztek aláásni a nyugati, keleti „bal testvériségek”, hogy erre, mint negatív példára hivatkozva aláássák az emberiség korszerű szociális törekvéseit, a nem egyoldalúan materialista, nem diktatórikus, valódi, krisztusi – de nem „egyházi” – szocializmust, s fenntartsák a lejárt, elitista, önző világuralmi elképzeléseket, törekvéseket, a demokrácia látszataiba burkolva; a szocializmus „létező” formája, mint pusztító vírus, a Nyugat merénylete volt az oroszok, kínaiak és egész Közép- és Kelet-Európa ellen, ahogy Imran sejk is hangsúlyozza, v.ö. Ott van az írás a falon, Youtube, Máté, 11,12, az „erőszakoskodókról”, és 2.Thessz. 2,3-12, a szakadár, antikrisztusi Rómáról; ld. még C.G. Harrison: The Transcendental Universe, 1896, 2. előadás, „experiments in Socialism”, és a „Bal Testvéreiről”, jezsuitákról és szabadkőművesekről, akik a hamis baloldal, jobboldal létrehozásán bábáskodtak, a pénzhatalom megbízásából, támogatásával, www.archive.org).

H. 3239: a Próféta mennyei látomásában, éjszakai utazásában (al-iszrá, miradzs) látta Mózest, Jézust, valamint a Pokol Őrét, Malikot (tkp. a „Küszöb Őrét”), és Daddzsal-t, a hamis Messiást; más hadíszok leírják kinézetüket is, eszerint Mózes nagytermetű, barna, göndör hajú volt, mintha a Shanawa törzsből való lett volna, Jézus középmagas termetű, arca vöröses, haja vöröses-szőke, sima volt (másutt göndör, ang. curly), míg Daddzsal nagytermetű, vöröses arcú, mint Ibn Qatan, egy Khuza’a törzsbeli ember (egy pogány arab, másutt göndör, v. nagyon göndör hajú; Imrán sejk itt az ortodox zsidók hosszú pajeszére utal, amit viszont nem viselnek a cionisták), s legfontosabb ismertetőjegye valóban az, hogy egyszemű, vak a jobb szemére, amely olyan, mint egy nagy szőlőszem, ezenkívül a szemei közé van írva, hogy Kafir/Hitetlen, amiről felismerik a hívők (Muslim 418). – A prófétai látás és értelmezése Imrán sejknél teljes összhangban van az agykutatás, a két féltekés agyunk funkcióinak leírásával is, miszerint a jobb félteke az „intuitív”, a bal a rendszerező képességek eszköze (ugyanakkor a szőlőszem-hasonlat inkább érzékleti, földies): Daddzsal egyszeműsége azt jelenti, hogy nincs „szívlátása”, vak a lélek dolgaira, csak külsődleges látással, felfogással rendelkezik, ami valóban jellemzővé vált korunkra, noha ez nyilván nem lehet a „végső szó” (v.ö. Rudolf Steiner a saját, egzakt látásai nyomán 100 évvel ezelőtt ugyancsak többször beszélt arról, hogy az ún. Antikrisztus, akit ő a félelmetesen hideg, „okos”, végsőkig anyagelvű Ahrimánnak is nevez, egy emberi testben fog inkarnálódni, mintegy történelmi szükségszerűségként, nagy valószínűséggel Észak-Amerikában, a 20. század végén vagy a 21. század elején; ezzel szemben Krisztus „újramegjelenése” lelki-szellemi-éteri síkon, magukban az emberi lelkekben valósul meg Steiner szerint, ugyanettől az időtől kezdve; ez nem valamilyen „szimbolizáció”, mint a sejk nevezi a nyugati kereszténység hozzáállását a moszkvai előadásában, hanem az éteri-szellemi világ valósága az emberi tudat küszöbe felett, de az ember szerves részeként, mely a prófétikus előrelátásokat is lehetővé teszi, s amelyet sajnos a jelenlegi világi, egyházi közfelfogás még mindig nem nagyon akar megérteni, felfogni; ld. Máté, 24,23-27, 30, Jézus a „felhőkben” jön el, azaz nem fizikailag, ld. gör. parousia, kb. cselekvő megjelenés, amit a latin adventus-szal, eljövetellel fordítottak, s ez okot adott a félreértésekre; v.ö. R. Steiner, GA 178, angolul GA 118-ban, The Reappearance of Christ in the Etheric, 10-12. előadások).

H. 3338: a végidők egyik jele, hogy Daddzsal Paradicsomnak fogja hívni a Poklot. – Ezt sajnos nem említette még Imran sejk, pedig tökéletes jellemzése a modern kori „haladás” nem egy zsákutcájának, „Dr. Jekyll & Mr. Hyde” vonásainak, illik a jelenkor frázis-felfogására, politikai, vallási, erkölcsi szavalására, szellemi ürességére, mely mögül mindig előbukkannak a különféle állami-politikai-törvényi kényszerek, „ürügyek”.

H. 3441: ez a hadísz leírja a Próféta álmát: miközben a Próféta a Ka’ba-kő közelében aludt, álmában látta a barna, hosszú hajú Jézust, akinek fejéről víz csepegett, és két kezét két férfi vállára helyezte, akik a Ka’ba körül sétáltak; az álmot látó megkérdezte őket, hogy ki ez, és ők azt válaszolták, hogy Jézus, Mária fia. Azután az álmodó látott Jézus mögött egy férfit, akinek nagyon gödör haja volt, és vak volt a jobb szemére, hasonlóan Ibn Qatanhoz (azaz egy hitetlen, pogány arabhoz), és ez is valakinek a vállára helyezte a kezeit, aki a tawafot, körbejárást végezte a Ka’ba-kőnél. A álmodó ettől is megkérdezte, ki ez, s a válasz az volt: „A Maszih Ad-Daddzsal”. (Muslim 425) – Mint említettük, egyik hiteles hadísz sem állítja, hogy a leendő hamis Messiás „zsidó” lenne (Bukhari 6999, 7128; v.ö. Tirmidhi 2255. ún. gyenge, daif hadíszában szerepel egy Daddzsalhoz hasonló zsidó gyerek születése; ld. 2248, és Ibn Majah 4077, Daddzsallal lesz 70 ezer zsidó, mikor Jézus parancsára megnyitják nekik Jeruzsálem kapuját), sőt Daddzsal többször is arab, muszlim környezetben látszik megjelenni a Próféta jövendöléseiben; ugyanakkor az egyik hadíszban egy keresztényből lett muszlim beszámol arról, hogy Daddzsal egy szigetről fog érkezni, melyet Imran sejk Angliával azonosított, úgy tűnik nagyon is helyesen (v.ö. Daddzsal keletről fog feltűnni és egy lapos arcú nép lesz vele; más hadíszokban is szerepel a türk vagy mongoloid jelleg leírása, Bukhari 2927, 3587, Muslim 7313, és Ibn Majah, 5. köt., és Tirmidhi 2244, Khoraszánból; v.ö. a Nyugat bennfentes szektorai és a török politikai vezetők nem újkeletű szövetségét, ld. alább).

H. 4774: Allah kijelenti a Koránban, hogy a rómaiak legyőzetnek, majd győzni fognak (30:1-3), ami jelzi, hogy a bizánciak legyőzése már megtörtént, ti. a Próféta életében, a perzsák által. – Imran sejk szerint Konstantinápoly elfoglalása a muszlim-keresztény seregek által az eszkhatologikus vagy apokaliptikus jelenben, közeljövőben történik meg, anélkül, hogy ellenségeskedés lenne a muszlimok és a keresztények között, s az ottomán hódítást 1453-ban nem tekinti ide tartozónak (ld. moszkvai előadása; v.ö. Velence szerepe az 1444-es várnai csatában, amikor a gályák átengedték a törököt a Boszporusznál, és az angol W. T. Stead egy sokatmondó megjegyzése 1899-ben: „régi barátunk, az asszasszin – hasisevő bérgyilkos – Konstantinápolyban”, ld. Z.T.Cs.: Európa elrablása, Országépítő, 2004/1., angolul: Abduction of Europe, www.perseus.ch, English Section, és Journal of Eurasian Studies, 2010/1.). Ha valóban utalás lenne az iszlám hagyományban Rúm, azaz a keleti kereszténység és a muszlimok szoros szövetségére, mint Imran sejk említi, akkor ez hangsúlyosabban jelenne meg a hiteles hadíszokban; ehelyett a bizánciak legyőzése szerepel, már a Próféta idejében, ill. csak egy „tűzszünet” a muszlimok és bizánciak között, melyet aztán a bizánciak megszegnek. Egy „muszlim-rúmi/orosz szövetséget” tehát nem látni kifejezetten az iszlám eszkhatológiában, de ettől még nagyon is szükség lehet rá, ahogy lényegében egy általános, „civil” világszövetségre, az ember- és természetellenes, antiszociális, egoisztikus, steril jövőképekkel szemben (ld. még David Icke: Lion sleeps no more, I-IV, Youtube, magyar felirattal is, valamint Bill Ryan: Az Angolszász Misszió, uo.).

H. 7119: az Eufrátesz hamarosan (ang. soon) felfed egy hegynyi aranyat, de abban az időben senki sem vehet abból. – A sejk szerint a muszlimok nem érhetnek hozzá; nagyon úgy tűnik, hogy ez valóban egy igazi prófécia az arabok „aranyáról”, az olajról, ahogyan a sejk többször elemzi a 70-es évek elején létrehozott „petro-dollár” rendszerével összefüggésben (ld. előadásai, 2013-02-14. és 2013-07-04).

H. 7121: ez a hadísz több Daddzsalt is említ, és a 11 jelet, melyek beteljesülésekor jön el az „Óra”: 1. két nagy csoport fog egymással harcolni, nagy veszteségeik lesznek és ugyanazt a vallást követik; 2. kb. 30 Daddzsal jelenik meg, és mindegyik azt mondja magáról, hogy ő Allah követe; 3. a vallási megismerés, tudás eltűnik; 4. számos földrengés lesz (vagy 3, egy nyugaton, egy keleten, egy az Arab-fsz.-en); 5. az idő gyorsabban fog telni; 6. csapások jelennek meg; 7. elterjednek a gyilkosságok; 8. olyan gazdagság lesz, hogy nem fogadják el az alamizsnát; 9. az emberek versenyeznek egymással magas házak építésében; 10. egy ember, elhaladva valakinek a sírja mellett, azt mondja: ‘Bárcsak én is ott lehetnék’; 11. a nap nyugaton fog felkelni (5231: 5 jel, a füst, a rómaiak/bizánciak legyőzése, a hold meghasadása, Al-Batsha, a hitetlenek legyőzése a badr-i csatában AD 624, és Al-Lizam, a Büntetés/Ítélet); és Góg és Magógról (Yadzsudzs, Madzsudzs), akik a végidőkben kiáradnak a „falon”, melyet Nagy Sándor emelt ellenük, s az ég felé kilőtt nyilaik (v. lándzsáik) véresen hullanak vissza (ld. részletesebben alább). – A sejk Gógot a Nyugattal, Magógot Oroszországgal is azonosítja az erről szóló könyvében (Gog and Magog, Chapt. 5., Identifying Gog and Magog), de ezt a feltevését úgy tűnik később elvetette. Más hadíszok elmondják, hogy a hold „kettéhasadása” már a Próféta életében megtörtént, de ez a badri ütközetre vonatkozó szimbolikus közlés lehet, amely a muszlimok és az iszlámot felvenni nem akaró Quraish-törzsbeliek között zajlott le Mekka és Medina között, mivel a csata helyének neve Badr = telihold (v.ö. a 10 jelről, Imran Hosein: Jerusalem in the Qur’an, Part I., Chapt. 8).

H. 7124-25: és többször: Daddzsal Medinát ostromolja, bár oda nem teheti be a lábát. – A sejk egy helyen arra utal, hogy Medina megtámadása az ún. I.S.I.S. által az egyik jele lehet Daddzsal közeledtének, és keserűen ostorozza a hamis, „jenki dzsihád”-ot, „kamu-dzsihádot” (ang. „yankee” vagy „bogus jihad”), a tévedőket, Líbiában, Szíriában és másutt, akik nyugati pénzért, ígérgetésekért jelentősen hozzájárulnak a káoszhoz és a muszlimokkal szembeni idegen érdekek érvényesítéséhez (ld. Imran sejk előadása 2014-11-22, és Abu Dawud 4281, a végidőkben Jeruzsálem virágzik, amikor Medina romokban lesz; és 4294; v.ö. alább, Muslim 7386: egy szigetről érkező Daddzsal keleten van).

A Sahih Muslim egyes részletei az „Utolsó Idők” jeleiről

7278: „Abu Hurairától, Allah Követének szavai (béke legyen rajta): Az Utolsó Óra nem jön el addig, míg a rómaiak partra nem szállnak al-Amaknál vagy Dabikban. A föld népének legjobbjaiból (katonákból) álló sereg jön abban az időben Medinából (ellenük). Amikor felsorakoznak egymással szemben, a rómaik azt mondják: Ne álljatok közénk és azok (muszlimok) közé, akik foglyokat ejtettek közülünk. Hagyjátok, hogy harcoljunk velük; és a muszlimok azt mondják: Allahra, nem, mi sosem hagyjuk, hogy a testvéreink ellen harcoljatok. Azután harcolnak, és a sereg harmada (része) elfut, akiknek Allah sosem bocsát meg. Egyharmad (része a seregnek), amely Allah nagyszerű mártírjaiból áll, elesik, és egyharmad, akik sosem engednek semmilyen csapásnak, győzni fog, és ők lesznek Konstantinápoly meghódítói. És ahogy a hadizsákmány elosztásával foglalkoznak (egymás között), felfüggesztve kardjaikat az olajfákra, a Sátán így kiált: a Messiás beférkőzik közétek. Akkor elindulnak, de a hír hamis volt. Amikor Szíriába (Ash-Sham) érnek, ő megjelenik, amint soraikat felkészítik a harcra, és elérkezik az imaidő, és akkor Jézus, Mária fia (béke legyen rajta) alászáll, és vezetni fogja őket. Amikor Allah ellensége meglátja őt, fel fog olvadni, mint ahogy a só feloldódik a vízben. Noha ő egyedül hagyja és ő felolvadna míg megsemmisül, de Allah megöli őt az ő keze által, és ő megmutatja nekik a vérét a lándzsáján.”

7373: „An-Nawwas b. Sam’an-tól: Allah Követe (béke legyen rajta) egy nap reggelén említést tett Daddzsalról. Olykor jelentéktelennek, máskor meg olyan jelentősnek írta le őt (az általa keltett zűrzavart), hogy úgy éreztük, mintha a közeli datolyapálmák között lenne. Amikor este elmentünk hozzá (a Szent Prófétához), és ő olvasott az arcunkból (a félelem jeleit), azt kérdezte: Mi van veletek? És mi mondtuk: Allah Követe, Te reggel említést tettél Daddzsalról, jelentéktelennek és néha nagyon jelentősnek (leírva őt), és mi úgy kezdtük gondolni, mintha ő megjelenne a datolyapálmák közelében. Erre azt mondotta: Sok más dolog miatt is féltelek benneteket Daddzsalon kívül. Ha ő addig jön, amíg veletek vagyok, én küzdeni fogok ellene, de ha akkor jön, amikor már nem vagyok köztetek, mindenkinek magáért kell küzdenie, és Allah minden muszlimot egyenként fog megóvni. Ő (Daddzsal) egy fiatal férfi lesz, csavart, leszorított hajjal, s egyik szemére vakon. ‘Abd-ul-’Uzza b. Qatan-hoz hasonlítottam őt. Annak, aki közületek megéri, hogy lássa őt, rá kell olvasnia a Surat-ul-Kahf (Korán 18. szúra) nyitó verseit. Megjelenik majd az úton Szíria és Irak között, és gonoszságot fog terjeszteni jobbra-balra. Ó, Allah szolgája! Tartsd magad (az Igazság ösvényén). Mi azt kérdeztük: Allah Követe, meddig marad ő (Daddzsal) a földön? Ő azt válaszolta: Negyven napig, s egy nap olyan, mint egy év, és egy nap olyan, mint egy hónap, és egy nap olyan, mint egy hét, és a többi nap olyan, mint a ti napjaitok. Mi azt kérdeztük: Allah Követe, egy napi ima elegendő lesz egy évre? Erre azt felelte: Nem, hanem nektek kell megbecsülnötök az időt (és azután megtartani az imát). Mi azt kérdeztük: Allah Követe, milyen gyorsan fog haladni a földön? Erre azt válaszolta: Mint ahogy a felhőt hajtja a szél. Az emberekhez jön, és hívja őket (a téves vallásra), és ezek hinni fognak benne és engedelmeskednek neki. És akkor parancsol az égnek, és felhőszakadás lesz, ami megnöveszti a termést. És este az állataik hozzájuk jönnek, kidagadva, tőgyeik teli tejjel, oldaluk megkövéredve. Ő azután más néphez megy és azokat hívja. De ezek elutasítják őt, és ő elmegy tőlük, és szárazság lesz azoknál, és semmi sem marad a gazdagságukból.

Akkor átsétál (Daddzsal) a puszta földön és azt mondja: Hozzátok elő a kincseiteket, és azok előhozzák és elé gyűlnek, mint a méhraj. És akkor odahív egy fiatal embert, és lesújt rá a kardjával és két darabba vágja és (ezeket a darabokat egymástól külön teszi, ahogy szokás) az íjász és a célja között. Azután előhívja (ezt a fiatal embert) és az előjön ragyogó mosollyal az arcán (boldogan) és ebben az időben lesz, hogy Allah elküldi Krisztust, Mária fiát, és ő alászáll a fehér minaretnél Damaszkusz keleti oldalán, sáfránnyal festett (sárga), két, könnyű öltözetben, kezeit két angyal szárnyaira helyezvén. Amikor lehajtja fejét, verejtékcseppek hullanak a fejéről, s amikor felemeli, a verejtékcseppek szétszóródnak róla, mint a gyöngyök. Minden hitetlen, aki megérzi az Ő illatát, meghal, és az Ő lélegzete olyan messzire ér, amilyen messzire ellát. Azután (Krisztus) felkutatja őt (Daddzsalt), majd amikor elfogja a Ludd kapunál, megöli. Akkor a népek, akiket Allah megóvott, Jézushoz jönnek, Mária fiához, és Ő letörli arcukat és elrendezi helyüket a Paradicsomban, és ekkor Allah szól Jézushoz, e szavakkal: Előhozok a szolgáim közül egy olyan népet, amely ellen senki sem küzdhet; vidd ezeket (a választottakat – a ford.) biztonságban a Turhoz (hegy); és akkor Allah elküldi Gógot és Magógot, s ezek lezúdulnak a hegyoldalakon. Az első közülük átkel a Tibériás taván (Galileai-tenger, v. Názáreti-tó) és iszik abból. És amikor az utolsó átkel, ő (Jézus) azt mondja: Itt régen víz volt. Jézust és társait akkor bekerítik (Turnál, és annyira szorongatják őket), hogy az ökör feje drágább lesz, mint száz arany dínár, és Allah Küldötte, Jézus és társai kérik Allahot, Aki küld nekik rovarokat (melyek Góg és Magóg népeinek nyakát támadják) és reggelre egy szálig elpusztulnak. Allah Küldötte, Jézus és társai akkor lejönnek a földre és a földön nem találnak egy tenyérnyi helyet sem, amely ne lenne tele a rothadásukkal és bűzükkel (ti. Góg és Magógéval). Allah Küldötte, Jézus és társai akkor ismét könyörögnek Allahnak, Aki madarakat küld, melyeknek nyaka olyan (vastag), mint a baktriai tevéké, és ezek elviszik és eldobják azokat oda, ahová Isten akarja. Ekkor Allah esőt küld, amely nem kímél egyetlen sárkunyhót vagy teveszőrsátrat, és megmossa a földet, amíg olyan nem lesz, mint a tükör. Akkor a föld gyümölcsöt terem, és helyreállnak áldásai, olyan nagy gránátalmák teremnek majd, hogy csak több ember tudja megenni azokat, és a héja megóvja őket, és a tehén olyan sok tejet ad, hogy csak egy egész vendégsereg tudja meginni. És a fejősteve olyan sok tejet fog adni, hogy csak az egész törzs tudja meginni, és a kecske olyan sok tejet ad, hogy csak az egész család tudja meginni, és abban az időben Allah kellemes szellőt küld, amely még a putrilakókat is elcsendesíti, és minden muszlim életét magához veszi, és csak a gonoszok maradnak meg (az Ítéletre), akik elkövették a házasságtörés bűnét, mint a szamarak, és az Utolsó Óra akkor jön el.”

7386: „Amir bin Sarahil Sha’bi Sha’b Hamdantól, aki megkérdezte Fatimát, Kaisz leányát és ad-Dahhak b. Kaisz nővérét, aki az első volt a kivándorolt asszonyok között (akik a Prófétával elhagyták Mekkát): Magyarázz meg nekem egy hadíszt, melyet te magától Allah Követétől (béke legyen rajta) hallottál, mert nincs más kapocs közöttük (a megértéshez). Fatima azt mondta: Jól van, ha szeretnéd, én megtehetem;” …. [egy hosszabb beszámoló után, mely az asszony életének eseményeiről szól, következnek a Próféta szavai:] „Amikor Allah Követe (béke legyen rajta) befejezte imáját (a mecsetben), leült és mosolyogva azt mondta: Minden hívőnek fenn kell tartani a helyet ezen az emelvényen. Majd azt mondta: Tudjátok, miért hívtalak össze benneteket? Ők azt felelték: Allah és az Ő Követe tudja a legjobban. Ő azt mondta: Allahra, nem azért tettem ezt, hogy jó vagy rossz híreket mondjak nektek, hanem azért, mert Tamim Dari, egy keresztény, aki eljött és felvette az iszlámot, mondott nekem valamit, ami egyezik azzal, amit én mondtam nektek Daddzsalról. Elbeszélte nekem, hogy egyszer egy hajón utazott Bani Lakm és Bani Dzsudam harminc emberével együtt, és az óceán hullámain hánykolódtak egy hónapon át. Azután ezek (a hullámok) egy szigethez vitték őket az óceánban, napnyugta táján. Beültek a kis csónakokba és a szigetre eveztek. Volt itt egy vadember, hosszú, sűrű hajjal (és emiatt) nem tudták megkülönböztetni az arcát a hátától. Megkérdezték tőle: Ki vagy te? Ez azt válaszolta: Al-Dzsasszasza vagyok. Ők megkérdezték: Mi az az al-Dzsasszasza? És ez azt mondta: Ó, emberek, menjetek ahhoz az emberhez, aki a kolostorban van, mivel nagyon kíváncsi rátok. Ő (az elbeszélő) azt mondta: Amikor megnevezte ezt a személyt, mi féltünk, hogy nehogy az ördög legyen. Akkor elsiettünk, és egy kolostorhoz érkeztünk, ahol egy jó felépítésű embert találtunk, akinek a kezei a nyakához voltak kötve és vasláncok voltak a bokáihoz erősítve. Kérdeztük: Ki vagy te? És ő azt felelte: Gyorsan ideértetek, hogy megismerjetek, de előbb mondjátok el, kik vagytok ti? Mi azt válaszoltuk: Arábiából jöttünk, hajón utaztunk, de a tenger hullámai elragadtak bennünket egy hónapon keresztül, és ehhez a szigethez sodortak bennünket.… [elismétli a fentieket]. Így hozzád jöttünk nagy sietséggel, attól félve, hogy te lehetsz az ördög. Ő (a megláncolt ember) azt mondta: Meséljetek nekem Baiszan datolyapálmáiról. Mi azt mondtuk: Mit szeretnél tudni róluk? Ő azt kérdezte: Vajon hoznak-e gyümölcsöt ezek a fák vagy sem? Mi azt válaszoltuk: Igen. Erre ő azt mondta: Én úgy vélem, nem hoznak gyümölcsöt; beszéljetek nekem Tabarijja [Tibériás] taváról. Mi azt mondtuk: Mit szeretnél tudni róla? Ő azt kérdezte: Van-e benne víz? Ők azt mondták: Bőségesen. Erre azt mondta: Én úgy vélem, hamarosan kiszárad; és hozzátette: Beszéljetek nekem a Zugar-forrásról. Ők azt mondták: Mit szeretnél tudni róla? Ő azt kérdezte: Van-e vize és öntöz-e (a földet)? Mi azt válaszoltuk: Igen, bőséges vize van, és a lakosok (Medinában) ezzel öntözik (a földet). Ő azt mondta: Beszéljetek nekem az írástudatlan Prófétáról, mit vitt véghez? Mi azt mondtuk: Mekkából jött és letelepedett Jaszribban (Medina korábbi neve). Ő azt kérdezte: Az arabok harcoltak ellene? Mi azt mondtuk: Igen. Ő azt kérdezte: Hogyan egyeztek meg vele? Mi elmondtuk, hogy legyőzte a környéken lakókat és ezek alávetették magukat neki (badri csata). Erre ő (a leláncolt ember) azt kérdezte tőlünk: Ez valóban megtörtént? Mi azt válaszoltuk: Igen. Erre ő azt mondta: Ha ez így van, akkor a legjobb, ha ezek engedelmeskednek neki; magamról pedig elmondom nektek, hogy én vagyok Daddzsal, és hamarosan elengednek és kimegyek és bejárom a földet, és nem hagyok ki egy várost sem, ahol ne lennék negyven éjszakát, kivéve Mekkát és Medinát, mivel ez a kettő (helység) tiltott (terület) nekem, és nem léphetek egyikbe sem. Egy angyal, karddal a kezében szembeszáll majd velem és akadályoz az utamon, és lesznek angyalok, akik minden átkelőt őriznek, melyek ide vezetnek. Ekkor Allah Követe (béke legyen rajta) az emelvényre csapott a pálcájával, és azt mondta: Ez Taibáról szól, Medina városáról. Vajon nem adtam nektek hírt ugyanerről (Daddzsalról)? A nép azt mondta: De igen. És Allah Követe (béke legyen rajta) azt mondta: ez a beszámoló, amit Tamim Dari adott, az enyémhez hasonlít, és megerősíti az én beszámolómat, amit nektek adtam róla (Daddzsalról) Medinában és Mekkában. Figyeljétek, ő (Daddzsal) a Szír-tengeren (Földközi-tengeren) vagy a Jemeni-tengeren van (Arab-tenger), ő keleten van, keleten van, keleten van, és a kezével kelet felé mutat….”

Katalán világtérkép: „Góg és Magóg” népeinek hagyományos elhelyezése kb. az Altáj-hegységen, a ptolemaioszi Imaeus-hegyeken túli Szkítiában (Mar del Sarra: Kazár/Káspi-tenger, Sebur: Szuvar, a szabir-magyarok egyik kései települése a Volgai Bulgáriában, melynek „Almysh”, azaz Álmos nevű fejedelme 922-ben vette fel népével az iszlámot,valószínűleg egy kazár- és Bizánc/Rusz-ellenes stratégiából, ld. Ibn Fadlan)

Néhány történeti, szellemtörténeti észrevétel

„Góg és Magóg” a Bibliában és a Koránban

Ezek a misztikusan hangzó nevek lényegében szellemi-karmikus, sorsszerű impulzusokat fejeznek ki az emberiség életében, mely impulzusokat egyes néplelkek vannak „hivatva” hordozni a vér és a szellem együttes munkája, közreműködése szerint (örökletességek, egyéni karma, szellemi és földi világ hatásai), melyen évezredek óta átmennek az emberi lények a születés és halál, valamint a halál és az újabb születés között (reinkarnációk). Jómagam, mint egy „érintett”, „Góg és Magóg unokája”, nemrég próbáltam e nevek történeti-filológiai aspektusait megközelíteni, s úgy tűnik, hogy e nevek nem mások, mint óbabiloni, szkíta és perzsa-iráni nevek héber „amalgamációi” a Biblia szerkesztői, összeállítói által, akik e nevek több eredetijét óbabiloni forrásokból meríthették, a közismert babiloni fogság idején, valamint az akkoriban zajló jelentős történeti eseményekből, a nagy szkíta betörésekben szereplő sztyeppei népek neveiből is. Ezek az inváziók a Kaukázus-hegységen keresztül elárasztották egész Elő-Ázsiát i.e. 8-6. századok között (ld. Muslim 7373, és 6. jegyz.), és a szkíták és szövetségeseik le is telepedtek egy időre az Urmia-tó környékén és a Kura-Arax folyóknál, a mai Ény.-Irán és Azerbajdzsán területén. A babiloni zsidók, akik részben mint ellenségeikre, részben pedig mint az elnyomóik, Asszíria, Babilon, Perzsia ellenségeire is tekintettek a betörő szkíta törzsszövetség népeire, ezek neveit hangzásbeli, nyelvi alapon, de nyilván valamilyen belső, szellemi megismerés alapján is, mintegy belefoglalhatták, belegyúrhatták a Góg és Magóg nevekbe, más ellenséges népek nevével együtt, hogy kifejezzenek egy tőlük idegen, szabad, harcos impulzust, mentalitást. Tehát a Góg és Magóg névhez (héb. g-o-g, m-g-o-g betűkkel, lovasok északról, Ezék. 38,1, 14, 16, 18, 39,1-6, 11, 14-15, etc., de zsidó név is, 1.Krón. 5,4) hasonló hangzású nevek az Ószövetség könyveiben, melyek szerepet játszhattak a kialakulásukban, a következők: Óg (a-o-g, Básán királya, óriás termetű kánaánita, 5.Móz. 3,11. etc.), Agági (a-g-g-i, méd-perzsa név, 4.Móz. 24,7., 1.Sám. 15,32, Eszter 3,10), Mágor (m-g-o-r, Jerem. 20,3, héb. ‘félelmetes’), Gój (plur. nom. g-o-i-m, gör. ethné, lat. gentes, gentiles, „pogány” nemzetek), és ide számítható talán a Hérodotosz által említett szkíta vezér Madhya neve is (I. 103, Madüész), valamint a Mág név, a médek zoroasztriánus papi törzsének neve (gör. plur. nom. magoi, mágok/mágusok, Hérodotosz, I. 101). Ezenfelül, mint ez közismertebb nálunk, magyaroknál, a Magóg névben ott rejtőzhet akár a Magyar népnév is, mivel a korai magyarok résztvehettek ezekben a szkíta inváziókban, nevük elterjedhetett, elvileg nincs ebben semmi rendkívüli. Lehet azonban egy ellenvetés, miszerint ebben az időben, tehát i.e. 8-6. századok között, a magyarok valahol a Kazah-sztyeppe északi, északkeleti, ligetes részén és Nyugat-Szibériában élhettek, talán már a szabirokkal vagy szavárdokkal (ld. alább), akiket Hérodotosz az i.e. 5. században említ, mint „isszedonokat”, s elmondja, hogy összecsaptak a szkítákkal. Egy-egy ilyen harc után viszont mindig létrejöhettek szövetségek a győztesek és a legyőzöttek között (nem is mindig külön „fajú” néptörzsek csaptak össze), ami felvetheti, hogy a szkíta vezér, Madhya lehetett akár magyar eredetű is, nevét a magyar népiségéről is kaphatta, s ez is közrejátszhatott a Magóg név kialakulásában.

Ami a szabirokat illeti, nem kizárt, hogy az északi szabirok, Szibéria névadói, azoknak a „khámita” szubaroknak a leszármazottai voltak, akiknek észak-mezopotámiai ősi királysága Szubir-ki, vagy Szubartu jól ismert az ékírásos agyagtáblákról. Ezeknek a szubaroknak az utódai lehettek azok a „saspeir”-ek (sapeir, sabeir), akiket Hérodotosz ebben a torz formában említ a médek és kolchisziak között, a Kaukázustól délre, és úgy tűnik ide kapcsolhatók a bibliai szábeusok, szabiánusok (1.Móz. 10,7, Szeba, Szabtah, Szabteka), kik „hatalmas, hódító népként” jelennek meg Ésaiás könyvében (18., és 45,14), valamint a Korán és az arab történeti írók is többször említik ezt a népcsoportot (Korán 2:63, 5:59, 22:18). Híresek voltak az északkelet-szíriai Harran városának szabeusai, akik ősi csillaghitüket a muszlim hódítás után is gyakorolták. A szubarok egy része a bronzkor vége felé kerülhetett északra, az Urálhoz, ezt érdekes módon alátámaszthatják a legutóbbi orosz régészeti kutatások a délkelet-uráli Szintasta-kultúrával kapcsolatban, melynek népessége i.e. 2100-tól jelent meg e tájon, fejlett, sokoldalú civilizációt hozva magával. Sz. A. Grigorjev elemezte e kultúra főbb vonásait, a bronzipartól a házépítésig, erődítési módokig, textilszövésig és kerámiákig, s megállapította, hogy ezek legközelebbi párhuzamai a Transzkaukázusban, Anatóliában találhatók meg. A szintastaiak utódai közeli kapcsolatba kerültek az északabbi, erdőlakó „finnugorokkal” i.e. 1750-1500 táján, így semmilyen akadálya nincs annak, hogy e késő bronzkori kultúrákban felismerjük a szavárdok vagy szabirok elődeit, hiszen a szabirok gyakran szerepelnek még a 19. században is az Urál környéki, főleg a hanti, manysi folklórban, mint e kis néptörzsek egykori fejlettebb, gazdagabb és harciasabb szomszédai, leigázói, akik lépcsős piramis alakú sáncerődöket is emeltek, s akik Szibéria névadói voltak. Ha tehát volt elő-ázsiai beszűrődés a régi magyarságnál, történetileg, genetikailag, nyelvileg, akkor az feltehetőleg a szabiroktól, szavárdoktól eredhetett, akár babiloni, akár árja-turáni örökségként.

Mindazonáltal, a Góg-Magóg kérdés valódi gyökerei úgy tűnik visszanyúlnak az „atlantiszi” korszakba, amikor egyfajta második bűnbeesésként a „lázadó angyalok” óriásokat (héb. nefilim, ’bukottak’, 1.Móz. 6,2-4.) nemzettek a földi nőkkel, akik a „híresek és hatalmasok” ősei lettek, és szörnyű romlásba és pusztulásba vitték az emberiséget, azaz ekkor még lehetséges volt, hogy érzékfeletti lények megtestesültek az emberi magzatokban, akik nagy termetű emberekké növekedtek. Az angyalok bukásáról részletesebben beszámol Énóch Könyve, mely szerint a tőlük származó óriások terjesztették el az első találmányokat, köztük a fegyverkészítést, s az egyik alászálló angyal neve Turiel volt, ami bensőséges összefüggést mutat az avesztai Tura személy- és népnévvel, melyből a Turán, turk, azaz török elnevezés származott, még a „közös nyelv” idején, a nyelvek szétválása előtt, s Magyarországon máig léteznek a valószínűleg ogur-török eredetű Tur, Tura hely-, folyó-, és a helynévből képzett Turai, Turi családnevek. Így Turiel egyfajta „őspogány” minőség géniuszának, kútfejének tekinthető, noha az általa fémjelzett „turanizmust”, és a többi „bukott angyal” által hozott impulzusokat nem lehet csupán néhány néppel azonosítani, hiszen ezek az impulzusok is az emberiség „vérévé váltak”, és általánosságban jelentik az isten-ellenességet (a mágia alsóbb formáiban is), az önzésre, lelki-szellemi egyoldalúságokra, ösztöni elfajulásokra való hajlamot. Az özönvíz, vagyis a jégkorszak végének nagy olvadásai után ez az impulzus áramlik tovább az Irán-Babilon, majd Irán-Turán konfliktusokban, szakadásban, nagy háborúkban, melyekről beszámolnak az Aveszta könyvei, majd a Sahnáme. Vázlatos időrendben: 1. az újkőkorra tehető a konfliktus az avesztai Thraetaona, ősiráni király (a szkíták Targitaos nevű ősapja Hérodotosznál, Firedún a Sahname nyelvén), és a „bawri”, ősbabiloni Azi Dahaka (Dahak) démonkirály között, melynek során az iráni király kiszabadít két világszép nőt a babiloni király fogságából, s feleségül veszi őket. Ezután 2. kialakul az örökösödési harc Thraetaonának e két nőtől született három fia, a legfiatalabb Árja, és az idősebb Tura és Szairima között, árják, szauromaták/szarmaták és a turáni/szkíta népek „ősei” között Irán birtoklásáért, az elsőbbségért, ami Árja meggyilkolásához vezet. Majd 3. következik a nagy szakadás Zarathustra új Nap-vallása miatt, és Vishtasp, vagy Gushtasp, iráni király harca a hunokkal (hiiaona, hyaona) és a turániakkal. Ezt követik 4. a szkíta-turáni „góg-magógok” betörései Elő- és Közép-Ázsiába, majd Szkítia megalapítása Kelet-Európában, s végül 5. más sztyeppei lovasnépek inváziói Dél (Perzsia), Kelet (Kína, Chorezm) és Nyugat (Róma) ellen, ismét a hunokkal, valamint ogurokkal, avar-hunokkal, majd a honfoglaló magyarokkal s végül a mongolokkal/tatárokkal bezárólag, ill. nyugaton, főleg Közép-Amerikában is fennmaradt a „nefilek” atlantiszi eltévelyedése az emberáldozati kultuszokban. Mindez azonban nemcsak hátráltatta, de sorsszerűen ösztönözte is a fejlődést, az ilyen impulzusok elleni védekezés erőit (nálunk pl. a tatárjárás után indult meg széles körben a kővárak építése). Az iráni és turáni népek nagy kettészakadásának folyamatával párhuzamos volt a vallási fény-árnyék dualizmus megjelenése, jellemzően az Ikrek-korszakra, i.e. 6260-4100 között, mely 5000 körül tetőzött (hasonlóan Káin és Ábel, vagy a két szemita nép, zsidók és arabok szétválásához). E kettészakadási folyamat egyik kései jele, amikor Nagy Sándor a hagyomány szerint falat emel „Góg és Magóg” népei ellen (akik ekkoriban szkíták, szarmaták, kelet-irániak) a Kaukázusban (Dariel-hágó, Dagesztán), és/vagy a Káspi-tengertől keletre. A Korán is említi a falat, melyen a végidőkben „rés” nyílik és kiáradnak rajta Góg és Magóg népei. De ismerünk egy „fordított” jóslatot is: a közép-ázsiai türkök egyik szövetséges népének fejedelme nagy sírás közepette adta elő, hogy a vég akkor jön el, amikor a rómaiak/nyugatiak megjelennek Keleten.

Megjegyzendő még, hogy az antropozófus Bernard Lievegoed utalt a kínai évkönyvek által említett 800 éves Mars-ritmusra, amely megszabja a belső-ázsiai népek pusztító kirajzásait. Eszerint özönlöttek a hunok 400-450 k., a mongolok 1200-1240 k. Európába. Kérdés, hogy ez a 800 éves ritmus mit hoz ma, hiszen e számítás szerint épp 2000-2040 között „kellene” jönnie egy újabb „góg-magógi” inváziónak… 2014-ben fel is tűnt a horizonton az ún. „Iszlám Állam” nevű terrorista csoport, mely – noha eredete, miként az Al-Kaidáé is, szemmel láthatólag a régi, nyugati/romanista „okkult” dialektika, a „fizetett ellenség”, a „hasznos ördög” elvének homályába vész – jól azonosítható egy „menetrendszerinti tatárjárással”, lévén maguk elé tűzték, hogy öt éven belül elfoglalják fél Eurázsiát, beleértve Magyarországot és Ausztriát is… Ugyanakkor szembe kell néznünk egy fegyvertelen „tatárjárással” is, a migrációval, mely eddig nem látott méreteket öltött, s befolyásos pénzügyi-politikai csoportok ezt a káoszt is ugyanúgy ösztönzik, támogatják, kihasználják, mint annak idején a bolsevizmust és a nácizmust, mind az „indulási”, mind az „érkezési” oldalon, az emberek pedig kapkodják a fejüket, hogy hol az igazság…

A kazár-kérdés

Imran sejk a Góg-Magóg kérdéssel öszefüggésben vetette föl, bár nem elsőként, a kazár-kérdést is, miszerint a kelet-európai zsidók, akikből lettek a nyugati cionisták, pénzemberek, valójában nem is zsidók, hanem „kazárok”, noha – ezt leszámítva – nem ment oly messzire, mint pl. az egyébként ugyancsak rokonszenves brit David Icke, aki egy egészen fantasztikus elméletet igyekezett felállítani „kazár-zsidó ügyben”, megfejelve ezt a „sumér-magyar” rokonsággal is, szinte minden alap nélkül. A kazárok köztudottan igazi ótörökök, nyugati-türkök voltak, habitusukban és nyelvükben is egy turáni nép, amely AD 600 körül foglalta el a Volga-Don-Kaukázus térségét, miután szakadás, belső harc támadt keleti-türk rokonaikkal, majd kiterjesztették hatalmukat az Aral-tó menti Khwárizmtől Kijevig, a Kaukázustól az Urálig, gyakori harcok árán perzsákkal, bizánciakkal, ruszokkal és muszlimokkal. A kazárok leginkább arról lettek híresek, hogy 740 körül a kazár uralkodó, a kagán, és szűkebb környezete felvette a karaita zsidó vallást, inkább stratégiai okokból, Bizánc és Bagdad szorításában, de egyfajta „valláshalmozásból” is. A kazárok júdaizmusra való áttérésében komoly szerepet játszottak a khwárizmiek vagy chorezmiek, akik kelet-irániak, részben zoroasztriánusok voltak. Sok khwárizmi érkezett ugyanis Kazáriába 702 után, amikor Kutejba, arab hadvezér meghódította országukat, de a kereskedelem már korábban is virágzott Khwarizm és Kelet-Európa között. A khwárizmiekkel érkeztek zsidók is, akiknek őseit egykor valóban Júdeából hurcolták Babilonba annak idején, majd ezek utódai innen Khwárizmba is eljutottak. Így a júdaizmust eredeti zsidók és khwárizmi-iráni áttértek hozták Kazáriába, harcosok, kereskedők, írástudók, s egy idő után Khwárizmmel is helyreállt a kapcsolat, amikor a kazárok, türkök visszaverték az arabokat, ill. muszlimok is kereskedtek a kazárokkal, muszlimok harcoltak a kazár seregben, éltek a kazár fővárosban, a Volga-torkolatnál (Szamoszdelka). Azonban néhány évtized múltán, 780 körül a khwárizmieket száműzték a kazár birodalomból, mert megkísérelték átvenni a hatalmat, bár a kazár vezető réteg júdaizmusa ezután is megmaradt. Ezt követően a khwárizmiek csatlakoztak a magyarokhoz, valószínűleg úgy, ahogy az Anonymus-krónika leírja, Kijevnél, és együtt érkeztek a Kárpát-medencébe 895-ben, bár lehetséges, hogy már korábban is éltek khwárizmiek, kazárok Kelet-Magyarország területén, a krónika említi „Marót” fejedelem országát a Tiszántúlon. Meg kell jegyezni, hogy Kijev városát 838 körül alapította három testvér, Kij, Scsek és Khoriv, akik valószínűleg kazárok vagy khwárizmiek (esetleg magyarok) lehettek, mert a szláv őskrónika a kazárok „atyjafiainak” nevezi őket. A khwárizmiek a magyarok között „káliz” néven voltak ismertek, ami a lágy, görög-alán ‘khualisz’ kiejtésből eredt. A királyi, papi jegyző, Anonymus a „kálizokat” lekezelően, a későbbi kipcsákokra is használt nemzetközi néven, de a régi magyar kun = hun elnevezésnek megfelelően (ld. avesztai/óiráni hyaona, köz.-perzsa chión) „kumánoknak” nevezte, azaz pogány, istentelen népnek, valamint „kutyáknak, legyeknek”, mivel ők lettek a középkori, keresztény Magyarország első „kapitalistái”, akik nagy befolyást gyakoroltak, kezükben volt a királyi vagyon kezelése, a sókereskedelem, a pénzverés, s ez sok bonyodalomra, birtokperekre adott okot, mint a középkori okleveles anyagból kiderül. A középkori magyar törvénykönyv, az Aranybulla (1222, 1231) már a visszaszorításukról rendelkezik: „Pénzverő kamaraispányok, sótisztek, vámosok országunk nemesei legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.” (XXIV. Cikkely).

Az emberiség történetének utóbbi 2000 évéről

Fejtegetéseinkhez hozzá kell kapcsolni egy voltaképpen Keleten-Nyugaton egyaránt elhanyagolt fejezetet arról, hogy miben is áll az emberiség voltaképpeni fejlődése, miért is kell ma újra értelmeznünk mindazt, amit „hagyománynak” nevezünk, s ami szemmel láthatólag, külső formáit, „automatizmusait” tekintve valóban a teljes eltűnés felé halad, miközben – ami a legrosszabb – nem marad meg a lényege, a szellemi világhoz fűződő élő, megismerő kapcsolat, csak a „héjak”, formák, melyek gyakran üres közhelyekké válnak (mondhatni „beléjük bújik az ördög”, rendetlenkedés és rendcsinálás ürügyén egyaránt). Hogyan mentsük meg valódi érvénnyel a hagyományaink, életünk igazi szellemi, pozitív tartalmát? Mindenekelőtt, elkerülhetetlennek kell tekintenünk az „individuáció” folyamatát, a szabad és felelős én-tudatosság, önreflexió kialakulását, amely nyilvánvalóan megmutatkozik az utóbbi 4-500 év európai, vagy euro-amerikai emberi és társadalmi fejlődésében – ezért nehéz ma már elfogadni a valamennyire is tudatos keresztényeknek, akár nyugat-európaiaknak, akár oroszoknak pl. az Imrán sejk által említett régi, Krisztus előtti felfogást: „God did not create me as individual but as nations and tribes”: Isten nem egyénnek teremtett engem (bennünket), hanem „népeknek és törzseknek”. Az individuáció mély, helyes megértése döntő fontosságú az egész jövőnk szempontjából, s ez már nem adódik a régi, „veleszületett” módon, ösztönösen, hanem az igazi Krisztus-impulzusból, a Jézus Krisztus által a földi emberiség életével új módon összekapcsolt isteni-szellemi világból, ami egy megújult, szabad önismeret, lelkiismeret „kovásza”. Ez a legnagyobb szellemi impulzus a „Bukás”, a „Kiűzetésünk” óta – ezt csodálatos módon Imran sejk is így tekinti –, de ez a Krisztus által hozott erő természetesen kénytelen ugyanúgy a földi keretek között megjelenni, az emberi, nemzeti sorsokba, tulajdonságokba ágyazva, a történeti és egyéni, emberi időben is fokozatosan megnyilatkozva – ennek felismerésében sokat segíthet az egyéni elszánás, akarat, megértés. S amiként a nagyvilágban sok neve van az égen az egyetlen Napnak, úgy az egyéneknek, népeknek is meg kell tanulniuk a sokféleségen túl megérteni, befogadni ezt az „egyetlent”, vallási, faji, fogalmi „határok” bálványozása nélkül, végre nem csupán elgondolva a szellemit, hanem megvalósítva a tapasztalás útján, mint a testvériség, az Igazság és Szeretet igazi, nagy, közös forrását. Ennek „technikáját” adja át Jézus pl. a János evangéliumban: megmaradni a Logosznál, a figyelemnél, ami az igazság megismeréséhez vezet, s ez tesz szabaddá (Ján. 8,32), ez tesz valóban szabaddá, bensőleg a legkevésbé mozgatottá a földiség által. Ez a megszabadulás igazi sorrendje, itt van „Isten ujja” a János evangéliumban, a rámutatás a lelki-szellemi gyakorlás útjára, a koncentráció, meditáció gyakorlásának szükségességére, ami korántsem csak valami „keleti hókuszpókusz”. 2000 éve az egyetlen, krisztusi-isteni Nap fényének „csírája” került az ember és az egész Föld legbensőbb lelki-szellemi életébe, ez van velünk mindenkor, a földi életünk hátterében, gondolataink, tetteink hátterében, s arra vár, azt akarja, hogy észrevegyük, beleárasszuk a külső életbe, általa legyőzzük, ami elválaszt, ami elsötétít, tévedésbe, gyarlóságokba, szolgaságba dönt, s elinduljunk újra „fölfelé”. Az egyetlen kérdés az, hogyan értsük helyesen ezt az „új történelmet”, és hogyan legyünk valóban a részesei, nem pusztán intellektuálisan, „fejben”, vagy szentimentálisan, vagy tradícionálisan, hanem mindenekelőtt közvetlenül, itt és most, egyéni, személyes és közösségi, társadalmi értelemben. Mint Rudolf Steiner mondotta: nem a szellemről kell beszélni, hanem a szellemből, és a világban kell megtalálnunk ezt az élő szellemiséget, azaz össze kell kapcsolnunk a hétköznapi és a szellemi-vallási életünket, hit és tudás régóta szétvált, nagy áramlatait.

Mindezt csupán fel akartuk vetni, hiszen e kérdések részletes kifejtése több másik tanulmány tárgya lehetne, így az is, ami a középkori, ún. Jundishapur- vagy Gondishapur-impulzusra vonatkozik, mely az arab hódítás révén került Európába, jóllehet nem kizárólag egy „arab” néplelki eredetre vezethető vissza, s így nem szabad, hogy muszlim-ellenes, emberellenes előítéletek forrásává váljék, hiszen a kereszténység lényege mégiscsak a testvériség, mely a népszellemek feletti szellemiségből kell táplálkozzék. Itt – bár félő, hogy talán túl sűrű is lett ez a pár oldal – csak utalni szerettünk volna Imran Hoszein sejk igazán inspiráló előadásai, eszméi kapcsán néhány felmerülő kérdésre, melyek fontosak lehetnek az emberiség mai helyzetének megértésében, a „szívlátásunk” nyitogatásában, ember mivoltunk megerősítésében. Ezzel kívántunk egy csekély részt vállalni a sejk által két esztendeje, a moszkvai előadásában szorgalmazott muszlim-keresztény eszkhatológiai dialógus megalapozásában.

Hadísz-kalligráfia

Függelék I.

Sahih Al-Bukhari *

1. kötet

H. 7. Muhammad Próféta levele Heraclius császárhoz, Bani Asfar, ‘szőke emberek’ elnevezés a bizánciakra (vagy szlávokra, germánokra?)

H. 50. Szolga (nő) megszüli urát, és fekete tevék pásztorai magas épületek emelésében versengenek (ld. még H. 6301, csak a felhőkarcolót építő tevepásztorokról, de H. 4777., a szolganő megszüli úrnőjét)

H. 97. Dupla jutalom kinek jár?

2. kötet

H. 1007. Al-Batsha (hitetlenek legyőzése a badri csatában), Ad-Dukhan (füst), Al-Lizam (büntetés), és a Rúm szúra verse (bizánciak legyőzése, Korán 30:1-2) már megtörtént, elmúlt (ti. a Próféta életében, és Korán 44:10-16.)

3. kötet

H. 1879. Daddzsal (hamis messiás, antikrisztus) nem léphet be Medinába

H. 2222. „Mária fia, Jézus (‘Iesa) hamarosan alászáll a te néped közé (muszlimokhoz) és megítéli az emberiséget igaz ítélettel, a Korán törvénye szerint (mint egy igaz uralkodó), összetöri a keresztet (másutt egy muszlim töri össze mérgében a keresztet, Ibn Majah 4089), megöli a disznókat, és eltörli a dzsizját (a nem-muszlimok adóját)” (ld. még, 2476)

H. 2227. Három (-féle) személy büntetése a Feltámadás Napján

4. kötet

H. 2927. Harc egy széles arcú néppel, akik szőrme lábbelit viselnek (2928: kis szemű, vörös arcú, lapos orrú turkok, és uo. 3587)

H. 2941. Bani Al-Asfar, a bizánciak elnevezése (‘szőke emberek’); ld. még ugyenezen elnevezés, 58. könyv, H. 3176, ugyanitt a tűzszünetről a bizánciak és az arabok között

H. 3176. Az „Óra” hat jele (többször, a törökök és a lapos arcú nép elleni harc is, 2927, 2928, 3587, 3609, Al-Bariz v. Al-Bazir népe ellen 3590, Qakhtan törzs ellen 3517)

H. 3239. A Próféta éjszakai utazása (Al-Iszra), melyen mennyei látomásban (Miradzs) látta Mózest, Jézust, Malikot, a Pokol Őrét, és Daddzsalt; H. 3236. a Próféta álmában megjelenik Malik, Dzsibril (Gabriel), Mika’el (Michael)

H. 3338. Minden próféta, Nuh (Noé) is, figyelmeztette népét Daddzsal felől, és Daddzsal Paradicsomnak fogja hívni a Poklot

H. 3441. Jézus a Kába-kőnél, és Daddzsal, aki Ibn Qatanra, egy Khuza-, vagy Uzza törzsbeli emberre hasonlít

5. kötet

H. 4402. Daddzsal a muszlimok között fog megjelenni

H. 4425. Sosem lesz sikeres az a nép, melynek női uralkodója van

6. kötet

H. 4777. Az Óra jelei: szolganő megszüli úrnőjét, és egy mezítlábas, csupasz nép lesz az emberek vezetője (ugyanitt az ihsan-ról, az Allah iránti odaadásról)

H. 4693. A füstről (Ad-Dukhan)

H. 4741. Minden terhes nő elvetél, és egy gyermek ősz hajjal fog születni; ugyanitt arról, hogy a végső időkben 1000 emberből 999 lesz Góg és Magóg közül való (hitetlen, istentelen), és csak 1 lesz muszlim (H. 6530)

H. 4767. Öt nagy esemény már elmúlt: a füst, a hold (kettészakadása), a rómaiak (legyőzése), a fenséges uralom (győzelem a hitetlenek felett a badri csatában), és az állandó büntetés (4820, 4824 is)

H. 4774. A rómaiak (bizánciak) legyőzése már megtörtént.

7. kötet

H. 5231. Az Utolsó Óra 5 jele: 1. a vallási megismerés eltűnik, 2. általános tudatlanság, 3. elterjed a törvénytelen szex, 4. sok alkoholt isznak, 5. a férfiak száma csökken, a nőké növekszik (H. 5577, 6808)

H. 5731. Daddzsal nem léphet be Medinába (és a pestis sem terjedhet el itt)

8. kötet

H. 6530. Az Utolsó Óra olyan lesz, mint a földrengés; uitt a nők vetéléséről, az ittas emberiségről, mely nem is ivott, és Góg és Magógról (Yā’jūj, Mā’jūj, hitetlen, istentelen, kegyetlen népek, emberek szinonímája)

9. kötet

H. 6935. Az Óra nem jön el addig, amíg két, ugyanolyan vallású, felfogású nép harcolni nem fog egymás ellen

H. 7026. Mária fia, Jézus a Kába-kőnél, és Daddzsal, aki Ibn Qatanhoz hasonlít, aki a Bani Al-Mustaliq (Musztalik fiai) törzséből és Khuza’a-ból való, és az álom a Kábánál (6999, 7128)

H. 7056. Hallgatni és engedelmeskedni a muszlim uralkodó parancsára, akkor is, ha megfosztja jogaitól a muszlimokat (?) (7202, Bai’a, hűségeskü)

H. 7059. Góg és Magóg faláról (7135, v.ö. Korán, 18:94-96, a fal építéséről)

H. 7084. „Lesz-e bármilyen rossz a muszlimok számára az iszlám felvételének jótéteménye után? ‘Igen’, válaszolta a Próféta, ‘És lesz-e jó a rossz után?’ Válasz: ‘Igen, de ez tisztátalan lesz’”, etc., mert a muszlimok közül lesznek olyanok, akik nem Allah és a Próféta útját járják és félrevezetnek más muszlimokat, de ezeket a jó muszlimnak akkor is el kell kerülnie, ha a fák gyökerét kell ennie.

H. 7115. Az Óra addig nem jön el, amíg valaki azt nem mondja egy másik ember sírja mellett elhaladva, hogy „bárcsak én is ott lennék”.

H. 7119. Az Eufrátesz (Al-Farat) hamarosan felfed egy hegynyi aranyat, melyből senki sem vehet, amikor ott lesz

H. 7121. Az Utolsó Idők 11 jele, kb. 30 Daddzsal fog megjelenni, akik mind azt mondják, hogy Allah követei

H. 7124. Három földrengés lesz, amikor Daddzsal Medinához érkezik, és minden hitetlen és képmutató kimegy hozzá Medinából (7125, Medinába nem mehet be, mert hét kapuját angyalok fogják őrizni, minden kapunál kettő)

H. 7320. A muszlimok követni fogják az előttük járó népeket, keresztényeket és zsidókat.

Sahih Muslim *

1. kötet

H. 398. Amikor három dolog megjelenik, már késő lesz hinni (ha valaki nem hitt korábban, ekkor már hiába tér meg): a nap nyugaton fog felkelni, megjelenik Daddzsal, és a Fenevad a föld alól

H. 418. A Próféta Éjszakai Utazásában látta Mózest, Jézust, Malikot, Daddzsalt

H. 425. Álom a Kába-kőnél Jézusról és a Daddzsalról

7. kötet

H. 7278. Konstantinápoly elfoglalása, Ad-Daddzsal megjelenése, és ‘Eisa bin Mariam (Mária fia Jézus) alászállása (a Fehér Minaretnél, Damaszkusz keleti részén)

H. 7279. Az Utolsó Óra idején a bizánciak (nyugatiak?) lesznek a legelterjedtebb nemzet

H. 7281. Harc a bizánciakkal, és a Nagy Öldöklés, amikor Daddzsal megjelenik (v.ö. Tirmidhi, 2238, „a nagy Malhama, Konstantinápoly elfoglalása, és Daddzsal megjelenése”, gyenge hadísz, ill. Ibn Majah, 4089-4095, a malhama fordítása „heves ütközetek”)

H. 7284. Muszlimok hódításai Daddzsal megjelenése előtt (7285), füst, Daddzsal, Fenevad, napkelte nyugaton, Jézus megjelenése, Góg és Magóg, három földrengés, ezután tűzvész Jemenben, Adenben, amely kiűzi a lakosságot)

H. 7313. „Az Óra nem köszönt be addig, míg a muszlimok nem harcolnak a turkokkal, akiknek arca olyan, mint a kalapált pajzs, és akik prémes ruhát és lábbelit viselnek” (Majah 4072: nép Khoraszánból, haszan/”jó” hadísz, és 4096, 4097, turkok)

H. 7373. Al-Maszih (Messiás, Jézus), Mariam fia a Fehér Minaretnél száll alá, Damaszkusz keleti részén, és kezeit két angyal szárnyán pihenteti

H. 7381. Daddzsal megjelenik a muszlimok között (ummah, közösség), és „40-ig” marad (év, hónap, nap, ill. szimbolikus szám)

H. 7386. Al-Dzsasszaszah története, egy Tamim Ad-Dari nevű, keresztényből lett muszlim elbeszélése alapján, a távoli szigetről érkező Daddzsalról

A Sahih Bukhari és Sahih Muslim idézetek forrása: Darussalam, Riyadh, Szaúd-Arábia, 1997 és 2007, www.kalamullah.com; ld. a főbb hadísz-típusok osztályozása: szahih = hiteles, megbízható, haszan = jó, daif = gyenge (ezen kívül még 62 féle hadíszt különböztetnek meg, ld. An Introduction to the Science of the Hadith, by Ibn al-Salāh al-Shahrazūrī, trsl. by Eeric Dickinson). H. = hadísz. (részleteket ford.: Z.T.Cs.)

Hadisz kalligráfia

A tanulmány jegyzetekkel kiegészített, szerkesztett változata innen letölthető.