Az évtizedek óta elnyomott nemzeti művészeti értékek megbecsülésének helyreállítása zajlik az országban, melynek legfontosabb intézménye a Magyar Művészeti Akadémia. A jelenlegi konzervatív értékeket közvetítő kurzusban és légkörben tudsz-e és akarsz-e itthonra is dolgozni? Látsz-e együttműködési területeket más művészeti ágakkal?
Bevallom, eléggé elszakadtam a hazai viszonyoktól. Ennek okai 2006-ra nyúlnak vissza, amikor − nehéz döntést hozva − elköltöztem az országból. A Nemzeti Tankönyvkiadó eladása, a további együttműködés ellehetetlenülése, valamint nem sokkal később az „őszödi beszéd” hazai fojtogató légköre volt az utolsó csepp a pohárban. Megfogadtam az akkori miniszterelnök tanácsát: „Akinek nem tetszik, az elmehet”. Így megragadtam a kínálkozó alkalmat, és a németországi Heidelbergbe költöztem. Onnan távkapcsolatban dolgoztam néhány magyar kiadóval. Így készültek Wass Albert néhány kötetéhez illusztrációk (pl. az erdélyi jelenetekhez a waldhilsbachi házam előtti fenyőerdő szolgáltatta a képanyagot). Idővel ezek a hazai munkák szép lassan elhaltak, emiatt végleg az amerikai megrendelők felé fordultam. A helyzet azóta is változatlan. Visszatérve a kérdésedre: magyarországi hazaköltözésemmel én örülnék a legjobban, ha idehaza dolgozhatnék, ám a nyitottságom, azt hiszem, kevés ehhez.
„Bezárkózó nyitottságod” egybecseng saját attitűdömmel, és ezt már gyümölcsöztettük egy közösen készített könyv munkái során. Most pedig köszönöm, hogy elfogadtad felkérésünket az Országépítő borítórajzának elkészítésére! Hogyan viszonyulsz Makovecz Imréhez és munkásságához? Mi volt a kompozíció alapgondolata?
Amikor a borító elkészítésére megkaptam a megtisztelő felkérést, az első vízióm egy Makovecz Imre-portré volt, amelynek mindenképpen dominálnia kell a rendelkezésre álló képmezőt.
Természetesen nem tudtam elvonatkoztatni azoktól a vele kapcsolatos személyes élményeimtől, melyek összefonódtak az általam annyira szeretett mártélyi nyarakkal. A 90-es évek elején a mártélyi alkotóházban egy időben üdültem a Mester családjával, még az előtt, hogy megépítette volna az alkotóháztól pár száz méterre lévő saját nyaralóját.
Emlékszem, az esti félhomályban, a mártélyi holtágra néző vendéglő teraszán népes baráti társasággal borozgatva jóízűen beszélgettek. Zsibongott körülötte az őt körülvevő sokaság, temperamentuma néha a napkitörésre hasonlított. Függetlenül a gyér világítástól szinte önálló fénnyel rendelkezett ez a miliő. A benyomásom az volt, mintha a bolygók a Nap körül forognának, melynek éltető fénye mindent körülölel. A keringési pályákon felgyorsulnak az égitestek, de letérni semmiképpen nem tudnak róla, hiszen a Nap gravitációja egyben tartja a bolygórendszert.
Érzés formájában villant fel bennem ez a párhuzam, amikor nekiálltam a borító komponálásának. A Mester tekintete erőteljesebb hangsúllyal jelent meg, mint felidézett szakrális épületeinek látványa. Most minden összeállt: a portré mint a naprendszer központi csillaga uralja a teret, és az égbe törő templomtornyokról a csillagok felúsznak az égboltra.
Számomra a Mester személye és munkássága idealizálásra indító nyomot hagyott maga után, és szerény eszközeimmel, a grafikán keresztül fogalmaztam meg munkásságának bennem lecsapódó szellemiségét: lentről a csillagok útján, az ég felé.
szöveg: Kuli László
grafika: Sárkány Roland
A cikk teljes szövege az Országépítő folyóirat 2022/4-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.