Heimann Ferenc csupán a családi pincét építette újjá, újratanulva a boltozás mikéntjét, ám ezzel pinceépítési hullámot indított el a közeli és távoli borvidékeken. A családi vállalkozás múltjáról és jelenéről mesélt nekünk Heimann Csaba, aki édesapja nyomdokán járva építi tovább a kupolás pincéket a Kárpát-medencében.
A Heimann családban már a második generáció foglalkozik boltozatépítéssel. Milyenek voltak a kezdetek? Kik voltak az első megrendelők? Hogyan szakosodott a kezdeti építési vállalkozás kizárólag boltozatépítésre?
Édesapám Németországban volt kőműves művezető, de abban a rendszerben csak meghatározott ideig lehetett külföldön dolgozni, aztán haza kellett jönni. Már azon törte a fejét, hogy nevet változtat, hogy a kényszerutak számát csökkenteni tudja, amikor a bátyja, Zoli megkérte, hogy építse újra a régi családi pincét. Az egy H alaprajzú pince volt, a két csatlakozóponton kupolával. Onnan indult minden: hogy hogyan kell kupolát csinálni. Egészen kicsi kupola volt, olyan 3,50 x 3,50 méter átmérőjű. Azt mesélték, hogy egy hónapig rakták azt a kis kupolát. Ma egy ekkora kupolát egy nap alatt megrakunk. A technológia ugyanaz, csak rájöttünk, hogy lehet vele haladni. Tehát megépült a Heimann-pince két kupolával, amit megláttak a szekszárdi borászok, és nagyon megtetszett nekik. Főleg, hogy ilyet más nem csinál. Fekete, Vesztergombi, Bodri mind boltozatos borászatot akartak, így aztán sorra épültek a pincék Szekszárdon, és aztán az egész országban. A történet vége természetesen az, hogy Ferenc nem változtatott nevet, és végül nem ment vissza Németországba.
Szöveg: Harmath-Gyetvay Enikő, Tóth Péter
Fotó: Heimann Csaba, Mérmű Stúdió
A teljes szöveg az Országépítő folyóirat 2021/3-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
