2022. szeptember 29-én, Mihály napján adták át a – Makovecz Imre tervei alapján 1980-ban épített – Dobogókői Síház felújított és kibővített épületét. A terveket – Makovecz Imre vázlatai alapján – Faragó Melinda és Fábián Rigó Tamás építészek készítették. Az alábbiakban Fábián Rigó Tamás üdvözlőbeszédének szerkesztett változatát adjuk közre. Az épületet és történetét részletesebben az Országépítő egyik jövő évi számában tervezzük bemutatni.
Ma – az ünnepélyes átadás napján – gondolkoztam, hogy mit is csináltunk itt? Sorra jutottak eszembe igen fontos mondatok, fontos gondolatok. A legelső az volt, amit egykor egy Makovecz könyv elején olvastam, hogy – nem biztos, hogy pontosan idézem – a könyvben szereplő valamennyi írás és rajz mind valaki gondolatának a folytatása vagy az előzménye. Ez azért ütött szöget újra a fejembe, mert egyszer régen már beszélgettünk erről Makovecz Imrével, hogy ki kit, hogyan utánoz? Ő ezt pontosan látta: kinek mi a forrásterület, kinek mi az inspiráció. És akkor azt mondta, hogy „én is …de engem nem kaptok el”. Tehát az a forrásvidék ahonnan ő szerezte ezeket a gondolatokat, amit ő úgy írt le, hogy az valaminek a folytatása, azt mi nem értettük, mi azon a forrásvidéken nem jártunk. Próbáltuk csinálni a dolgunkat, ahogy a most felújított háznál is… Makovecz Imre tervei alapján minél pontosabban megépíteni és mi tagadás helyenként kijavítani. Hiszen minden építész tudja, hogy amikor a kezébe vesz egy Makovecz rajzot, azon vannak fantasztikus, érthetetlen dolgok és vannak olyanok, amik nyilvánvalóan épületszerkezetileg nem lesznek úgy jók, pl. nem indokolt egy hajlásszög. Ilyenkor próbál az ember javítani rajta, de nem tudjuk, hogy mi is ez. Tehát, hogy amikor egy ilyen házról azt írja, hogy – próbálok pontosan fogalmazni – ezek határterületek ezek az épületlények, ez is, amiről azt mondta, hogy “az építés ősi szavainak a megtestesülése,” egy olyan határterület, ahol megjelenik ugyan egy forma, megjelenik egy ház, de az lehetőséget ad arra, hogy a szellem, egy magasabb rendű szellem is megjelenjen.
Mi most ezen a magunk tudása szerint javítunk, hozzáteszünk, vagy elveszünk belőle, úgy, hogy közben nem is értjük, hogy ez mi. Hát csak reméljük, hogy az a szellem, aminek itt meg kell jelennie, azáltal, hogy igazából a teljes térstruktúrát átalakítottuk, az egész épületnek a szerkezetét, rendszerét megváltoztattuk, attól az még alkalmas arra, hogy a szellem megjelenjen. Azt gondolom, hogy ennek az az egy bizonyítéka lehet, hogy megáll itt az ember és azt mondja, hogy „hű, de jó lett!” Tehát egy érzés kerít a hatalmába, hogy itt valami működik. Lehetne beszélni részletekről, lehetne beszélni sok kis apróságról, hogy ki mit tett hozzá, hogy mi miért volt nehéz a tervezés és az építés során. Az volt a szerencse, hogy mindig volt valaki, aki egy adott pillanatban tudott rajta úgy előre mozdítani, hogy mégis jó irányt tudott venni a történet, volt húzása az egész folyamatnak.
Úgy indult ez az egész, hogy Faragó Melinda, aki megkapta ezt a feladatot, hogy dolgozza föl a Makovecz terveket, kért segítséget tőlünk és beült hozzánk az irodába. Mi pedig, Füzes Andrással váltva ezzel a házzal már húsz éve foglalkoztunk, tehát egy csomó mindent a történetéről is tudtunk. Volt kapcsolatunk Makovecz Imrével, hogy ő vajon mire gondolhatott, voltunk itt kint vele sokszor, tehát próbáltunk segíteni. Azt meg a Melinda mondta, hogy egy csomó mindenről nem is tudjuk, hogy azt ki találta ki, ki döntött úgy, hanem valahogy mindig valaki irányba tudta állítani és ezen emberek listáján én most gyorsan végig szaladnék.
Először Füzes András, aki mint építész kolléga évtizedeken keresztül működött ebben a munkában, neki egy emléklapot szeretnék átadni, hogy tudjon futni, mert mennie kell haza a gyerekekre vigyázni.
Aztán aki még nagyon fontos volt itt az építkezés alatt a szigorával, a szakértelmével Balás Balázs, mint műszaki ellenőr, igen nagy szerepe volt abban, hogy ez a ház így megépült. Ő tudott úgy kérni valamit a kivitelezőtől, hogy az valójában utasítás legyen, közben a mi leghatározottabb tervezői utasításunk is inkább csak javaslat volt…
Péter István Csaba, ott ül, ő az, aki igazából az elejétől kezdve végig, majdnem végig itt volt, aki mindig jókat kérdezett, mindig jókor kérdezett, de azért csavart még rajta hármat… Erről a származása miatt nem tehet, ilyen az erdélyi ácsmester… De neki is borzasztó nagy kihívás volt. Ültünk vele napokat a tetőn, vajon a fedés, rajzolat, amit mi már csak a régi fotókon látunk, az hogyan jött létre. Arra jutottunk, hogy nem jöhetett létre, nem lehet megcsinálni, még csak hasonlót se lehet csinálni. Próbáltuk, vannak ötleteink, hogy mi lehetett a trükk, de sajnos az eredeti fedés már elpusztult. Valószínűleg az átjárót, amit Makovecz Imre a saját kezével épített a szellemvilághoz, azt olyan sokszor használták, hogy elkopott.
Aztán amikor úgy tűnt, hogy ez nem fog menni, akkor megjelent még egy ácsmester, Mocsán László, hogy miként, honnan, ezt csak ő tudja. De volt az a pillanat, amikor igazán ráérzett a fedésre, ezt Csaba is mondta, hogy ez most elég megnyugtató, hogy Laci itt van, tudja, hogy mit csinál, nyugodtan csinálja… De nekem az volt az érzésem, hogy abban a flow-ban, amiben ő dolgozott, nem is tudta hogy mit csinál, hanem inkább csak utólag, hogy mit csináltam. Valahogy az volt az érzésem, hogy nem ő készítette, hanem általa készült,.
Schäfer Imre asztalos. Nagyon érdekes, hogy akik itt dolgoztak, azoknak vagy kötődése volt, vagy kötődése lett a házhoz, minden ember egy külön történet, hogy hogy került ide, mi köti ide Dobogókőhöz. Imre sokat morgott, mindig okkal. Az épület bútorozásán túl, – ahol az összes, épületből kibontott faanyagot is felhasználta – az eredeti szerkezetek felújítása és az újak hozzáöregítése az ő érdeme.
Bezeczky János asztalos, mindig alaposan tisztázta a feladatot, ékes bőbeszédűséggel, az ablakok és a sonkalépcső az ő keze munkája.
Mantuano Tamás, statikus tervező. Áll a ház. A szakértelmére ennél jobb bizonyíték nem kell.
Kókai János, kivitelező, ő az aki a legtöbbet volt itt, hozzá mindig lehetett fordulni, rugalmas vitázó, a szívén viselte az épület eredményes, de legalább nem veszteséges megvalósulásának terhét.
Salamin Ferenc, aki az építész felelőse volt a háznak a Makovecz Alapítvány részéről. Nagyon érdekes, hogy ezt a feladatát hogy csinálta, mert amikor Melinda megkapta ezt a feladatot, akkor ő azt a kérdést tette fel, hogy ez-e a feladat? És terveztetett Melindával 3-4 másik épületet, hogy a Makovecz ezt rajzolta ugyan, de van-e erre jobb megoldás? …És az lett a vége, hogy nem. Feri végig nagy figyelemmel volt az építkezés alatt is, járt ki, kérdéseket tett fel, úgy közben minden kérdésével tanított.
Utoljára hagytam Lőrinc Lászlót, az építtetőt, üzemeltetőt, Mert ugye egyrészről ez egy Makovecz-ház, egy átjáró, szobor, egy kapu a szellemvilágba, másrészt pedig egy étterem, aminek működnie kell. Ő ezt a második szálat sose engedte el, konfliktusokon keresztül kompromisszumokon át képviselte a szakmai kontrollt, remélem a konszenzusig.
Köszönjük.
