Szokatlan helyzet, mikor egy építészeti díj kitüntetettje – belső késztetésből – magyarázkodni kényszerül. Mégis ezt teszem most. Magyarországon az építészeti díjak sajátossága, hogy azokra maguknak az alkotóknak, tervezőknek kell jelentkezniük. Azaz csak az kaphat fontosabb díjakat, aki kéri.
2022-ben két épület érdemelte ki az Építészeti OSSKÁR-díjat: a Magyari Éva és Pazár Béla építészek által tervezett Miskolc, avasi Református Templom és Közösségi Ház, illetve a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet általam tervezett tarcali irodaépülete. Az esélytelenek nyugalmával adtam be a tavalyi évhez hasonlóan a pályázati anyagomat (tavaly a saját szentendrei családi házammal jelentkeztem), engem lepett meg a legjobban a díjazásom.
Az Építészeti OSSKÁR-díjban – az alapító szándéka szerint – olyan új építészeti alkotások, együttesek részesülhetnek, „amelyek illeszkednek a település, a táj szelleméhez, rendezik, és nem zaklatják tovább meglévő természeti és épített környezetünket, amelyekben a vezető szerepet a humánum, a harmónia és a minőség képviseli. A beküldött épületeket, együtteseket ezért tágabb környezetükkel együtt értékeli, hiszen a Díj odaítélésének legfontosabb szempontja, hogy az új létesítmény szerves része legyen az adott település táji és épített környezetének.”
Helytálló volt az egyik – a díjátadón megjelent – pályázó személyes véleménye, miszerint idén a pályázók között volt olyan épület, amely építészetileg magasabb minőségű volt, így jobban megérdemelte volna a díjat. Azaz volt humánusabb, harmonikusabb, minőségibb épület a pályázók között. Legalábbis, ami a képekről megítélhető, első, „látható réteget” illeti.
Kérdés, hogy a zsűri mennyire látott e réteg mögé. Én azt feltételezem – bár erről senkivel nem tudtam, akaratom ellenére beszélni -, hogy ez az épület, valamilyen másodlagos, mélyebb ok miatt kapta az elismerést. Pályázati anyagomban igyekeztem kidomborítani az alaptörténetet, amely számomra legtöbbször legalább annyira fontos, mint az épület „magasépítészeti” minősége. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a tervezés során ne törekednék a „helyes építészetre”.
Eddigi tapasztalataim szerint a munkaellátottság és ezáltal a szellemi és anyagi egzisztencia alapja a megbízók elégedettségén alapul. Azaz a „történet megértésén”. Huszonöt éves pályafutásom fókuszában Tokaj-Hegyalja építészete és az építészeti illeszkedés van, így talán gondolhatom azt, hogy beérett a gyümölcs. Előbbre tartom az illeszkedést, vagy – Meggyesi Tamás gondolatát idézve – a beágyazottságot a személyes brandépítés helyett. Ez természetesen nem jelenti a kimunkált, trendkövető építészet lenézését, csupán más mozgásteret jelöltem ki magamnak. Hogy ez a mozgástér megérthető legyen, az alábbiakban megosztom az olvasókkal a pályázati anyagban benyújtott műleírásomat.
Előzmények
Kevesek számára ismert, hogy a Tokaji-hegyet, vagy Kopasz-hegyet eredetileg Tarcal hegyének hívták, akárcsak a középkor leghíresebb borvidéke, a délvidéki Szerémség központi hegyvonulatát.
A Tokaj-hegyaljai borvidék legfontosabb települése is Tarcal volt, ahol a mindenkori királyi birtokközpont és királyi szállásépület állt. Egyes források szerint már Könyves Kálmánnak is volt itt pincéje.
A királyi birtok (III.) Grassalkovich Antal idejében ment át jelentős változásokon, aki a királyi tulajdonú szőlőterületeket „tagosította”, a szőlőfeldolgozást és borkészítést pedig egy helyre koncentrálta. Ez az épület a Tarcal „felső főutcáján” található egykori Zeleméry-kúria kibővített épülete volt, amely közvetlenül a Királyudvar, azaz a mindenkori királyi szálláshely felett helyezkedett el.
Az épület napjainkig az állam tulajdonában van és mintegy tíz évvel ezelőtt került a Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató NKft. kezelésébe, amely ezután nagyléptékű fejlesztésbe kezdett a több hektáros, több épülettel beépített területen.
A terület ismertetése
A szocializmus évtizedei alatt három épület épült a műemléki védettségű kúriaépület telkén: egy kétszintes, részben alápincézett, erősen túlméretezett kutatóépület, borászattal, laborokkal, irodákkal, terjengős kiszolgáló helyiségcsoportokkal. Ezen kívül készült egy szolgálati lakásokat, illetve egy üzemi konyhát befogadó épület, mindkettő a hetvenes évek lapostetős, iparosított technológiájával, mára erősen lepusztulva.
A kutatóépületet úgy helyezték el a telken, hogy egyik vége kilógott az utcára, a másik oldalról viszont takarta a műemléki védettségű kúriaépületet. Nem tud(hat)juk, hogy ezen „tulajdonságai” szándékos tervezési döntések következményei lettek volna, de az tény, hogy az épület egy sebként foglalta a helyet Tarcal település kellős közepén, semmibe véve az épített örökség majd’ minden elemét. „Szerencsénkre” a rendszerváltás után „megkalapolták” az épületet, természetesen szakszerűtlenül. Így a magastető vízszintes erői elkezdték szétnyomni a falakat, ami az alig harminc éves ház balesetveszélyessé válásához vezetett. Ennek tudatában a – településképi és műemlékvédelmi szempontból egyértelmű – bontás műszakilag is indokolttá vált az új kutatói irodaépület tervezésének megkezdésekor.
Tervezési koncepció
Az új irodaépület tervezése során a műemléki és településképi szempontok voltak az elsődlegesek, azaz egy olyan épületet igyekeztünk kitalálni, ami egyszerre engedi érvényesülni a műemlék kúriaépületet, ugyanakkor térképző elemként egy új települési teret hoz létre és természetesen biztosítja az összetett funkció megfelelő elhelyezését. Az első vázlatok 2011 őszén készültek, a források és a megvalósulás lehetőségének teljes hiánya mellett.
A szomszédos telken egykor állt klasszikus, hegyaljai, kétszintes, domboldali épületről fennmaradt archív fotó tette egyértelművé, hogy egy „T”-alakú, egy traktusos épület lesz itt a követendő megoldás. A rövid szár oldalhatáron álló lett és egyértelműen megidézte az egykor itt állt épületet. A hosszabb szárny utcai vonala a kúriaépület utcai homlokzatának vonalához illeszkedik, ezáltal egy nagyvonalú tér jön létre a két épület előtt, levegőhöz juttatva a település egyik legfontosabb épületét és környezetét.
Alaprajzi elrendezés, tömegalakítás
A Kutató tervezéskori igazgatója, Bihari Zoltán határozott elvárása volt, hogy az épület „régies” legyen, ne a mai trendeket kövesse, hanem a borvidék és a település történetiségét sugározza. Ezt elfogadva, sőt, ezzel teljesen azonosulva, az utcai oldalra kicsi nyílászárók elhelyezésében gondolkodtunk, ami oldalfolyosós alaprajzi kialakítást eredményezett. Ennek köszönhetően az épület bő egy traktus szélességű tudott maradni.
Az alsó szintre kerültek a komolyabb közönségforgalmat is lebonyolító laborok és szolgáltató irodák. A felső szinten vannak az irodák, tárgyaló, tárolók, illetve egy nagyobb méretű kóstolóhelyiség, ahol a helyi borminősítő bizottság megfelelő körülmények között, szabályszerűen tudja végezni a tevékenységét.
Homlokzati kialakítás
A homlokzati kialakításnál a már említett megbízói elvárás volt a meghatározó, azaz a régies, klasszikus lyukarchitektúrás megjelenés. Az oldalfolyosós kialakításnak köszönhetően az utcai oldalra a közlekedők kisebb méretű ablakai kerültek, az irodák jó megvilágítását biztosító nagy ablakai pedig a hátsó, rejtett oldalra. Itt kedvezőbb benapozás állapot érhető el, illetve az irodák a csendes, zöld parkosított belső területre tudnak nézni.
Az épület homlokzati kialakítása tudatosan a hagyomány szerves folytatását tükrözi, határozott szándékom volt a tömegformálásban, homlokzati nyílásarányokban, anyaghasználatban a Makovecz Imre által leírt, „ami megtörténhetett volna” világát megidézni. Mondhatni, munkánk eredménye tulajdonképpen a mindenkori minimum: előállítani azt az állapotot, ami egy szerves fejlődés estén magától értetődő lenne.
Ez a szándék maradéktalanul meg tudott valósulni, az ereszkialakítás helyi sajátosságainak „újraépítéséig” bezárólag (utcai oldalon holkeres vakolt párkány, mindenhol máshol gerendavéges eresz).
Utószó
Az épület megépülte, különösen az elbontandónak ítélt előzmény épület terhét figyelembe véve a csodával határosnak tekinthető. Különösen úgy, hogy idő közben a kúriaépület is kívül-belül megújult, remélhetőleg, hamarosan turisztikai funkciók kerülnek bele, egy újabb kulturális, tudományos „lábbal” gazdagítva a Kutatót.
Reményteli fejlemény, hogy került forrás a két felső épület energetikai felújítására, amely esztétikai ráncfelvarrást is tartalmaz (magastető építése, nyílásátalakítás, stb.).
A történet lényege számomra ugyanakkor az, hogy mintegy tíz év erőfeszítéseinek köszönhetően egy olyan helyzet állt elő, ami szervesen következett volna a meglévő értékek figyelembevételéből. Méltó helyet kapott a borvidék meghatározó intézménye, megújult egy nagy történelmű kúriaépület és létrejött egy tér, amely méltó keretet ad a fentieknek.
És a tér létrejöttével felértékelődött az eddig beszorított helyzetben alig érvényesülő egykori plébániaépület, amely az együttes utolsó elemeként (de más tulajdonossal) hasonló koncepcióval vár a felújítást biztosító forrásra. Rajtunk nem múlik, a tervek elkészültek….
fotó: Szántó Tamás, Civertan
