Kecskemét és Szarvas között, Tiszakécskétől délnyugatra, a Dél-Alföld peremén járunk. A közel 4600 fős nagyközség, Lakitelek szomszédságában a rendszerváltás óta fejlődik egy különös, nőtt város. A magát Magyarország szellemi központjának is meghatározó Lakitelek Népfőiskola célja a nemzeti kultúra őrzésén és bemutatásán túl elsősorban a közösségépítés.
Az utóbbi években nagy léptékű fejlesztés indult a területen, az oktató-kutató központ javarészt rekreációs célú és nagyobb bevételt is jelentő egységekkel bővült. A Népfőiskola korai épületei ma is a terület szilárd központi egységét jelentik, amely napjainkban kiegészül olyan funkciókkal, amelyek a hungarikum jelleget gazdagítják, az ide látogatókban a magyarságtudatot erősítik.
Építészetileg szokatlan helyzettel találjuk szemben magunkat: a Kiskunság közepén egy sajátos, csak középületekből álló komplexum van alakulóban. Hiányzik az igazodási pont, a megszokott történelmi kontextus, amibe az épületek beleilleszthetők, de adott egy erős programalkotó vízió, amire ezek az intézmények térben és időben sorra felfűződnek. Meg lehet-e ragadni a hely szellemét ott, ahol a természeti környezet ilyen markánsan átalakul, és épületről épületre fejlődik, tervezőinek egyéni elgondolása szerint? Bodonyi Csaba és Szűcs Gábor tervei figyelemre méltó pontokká váltak ebben a spontán sokféleségben. A táj erejét ragadja meg mindkét alkotás, amelyek ettől függetlenül (vagy éppen ezért) több szálon kapcsolódnak egymáshoz, és egy ponton össze is érnek.
Szöveg: Patai Boglárka
Fotó: Szántó Tamás és Szűcs Gábor
A teljes szöveg az Országépítő folyóirat 2021/3-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
