Ritkán adatik meg egy családi ház tervezése kapcsán, hogy a helyszín és a megbízó család mikroklímáján és kölcsönhatásain túl egy olyan történet szereplője lehet a tervező, amiben megtalálhatóak egy száz évvel ezelőtti művésztársadalom életének kézzelfogható emlékei. Adott egy helyszín, ahol találkozhatnak a múlt század elejének meghatározó színművészei és irodalmárai, egy mára kissé elfeledett, de saját korában nagyra becsült progresszív építész és a ma embere.
Ebben a történetben tágabb értelemben véve benne vannak a 1800-as évek végének Gödöllőre költöző, vagy itt nyaralót fenntartó fővárosi művészei (pl.: Blaha Lujza), az 1901-ben alapított Gödöllői Művésztelep köré csoportosuló korszakos jelentőségű művészek (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor…stb.), valamint az általuk is inspirált és foglalkoztatott építészek, mint Medgyaszay István vagy Toroczkay Wigand Ede.
A ’30-as években a fővárosi művész társadalom is szívesen töltötte itt a szabadidejét, többek között vadászatokon. A városi legendárium szerint ilyen alkalmak kedvelt találkozási helye volt a város északi (ma Blaha nevű) részén található dombtető, azon belül is a jelenlegi családi ház telkén máig megtalálható fakereszt és környéke. A főleg színművészekből álló társaság számára tervezett Kaffka Péter építész – akinek édesanyja, Hegyesi Mari maga is híres színésznő volt – 1940-ben egy három házból álló épületegyüttest, amely tartalmazott egy hosszú egymenetes melléképületet, egy kör alaprajzú kisméretű hétvégi házat, valamint egy vadászházat.
A színházzal való szoros kapcsolat mementóiként a ház kertjébe pillértöredékek kerültek a régi Nemzeti Színház épületéből, valamint – a monda szerint – a nappali fa padlózata a Nemzeti színpadjának deszkáiból készült. Az épületegyüttes bemutatása a kor szaksajtójában is megjelent (Magyar Építőművészet (1941), 40. évfolyam, 6. szám).
A három épület jól mutatta a kor (és benne Kaffka) építészetének experimentális frissességét: a népi építészet eszközkészletén (fehér vakolt falak, hagyományos fa tetőszerkezet, nádfedés) alapuló modern tér – és tömegszervezési próbálkozásokat.
A Kaffka-épületek a ’90-es évek végén a vadászház mellé épített földalatti garázzsal és összekötő folyosóval, valamint borospincével kiegészülve 2014-ig eredeti állapotban maradtak, amikor is egy tűzben a vadászház tetőszerkezete menthetetlenül megrongálódott, majd a megmaradó romot 2016-ben elbontották. A kör alaprajzú hétvégi ház és a hosszú melléképület a ház szomszédságában ma is megtalálható, bár átalakításokat végeztek rajtuk.
Ekkor kereste meg a megbízó Horváth Zoltán építészt egy ötfős család otthonának tervezési feladatával. A Triskell építészirodában dolgozó munkatársaiként, az ő szakmai felügyelete mellett készítettük el a terveket. A Kaffka-épületek erős karaktere és jelentősége evidenssé tették a kérdést, hogy az új háznak milyen kapcsolatban kell állnia az elpusztult vadászházzal. Mennyire feladatunk a Kaffka-féle architektúrát visszaépíteni, utánozni vagy megidézni? A tervezési program alakulása, valamint a három ház időközben telekalakításokkal felszabdalt egysége abba az irányba terelt minket, hogy – „kövessük, amit az ősök követtek” alapon – az utánzás helyett inkább fogalmazzuk meg, miként tudjuk mi a népi építészeti kötődést a kortárs tér– és homlokzatalakítással ötvözni ezen a helyen.
A terület terepmozgásai és tervezett használata miatt egy kis eltolással, de a régi Kaffka-ház helyére került az új épület. A környezeti adottságok, valamint a vadászház előképe egy ívelt tengelyű ház képét rajzolták ki. A tervezési koncepció néhány egyszerű elv mentén alakult: a közös nappali használatú élettereket minél jobban nyissuk meg a gyönyörű növényzettel rendelkező kert felé, a ház mindkét szintjén; a hálóhelyiségek legyenek védettek és zártabb kialakításúak; a korábbi vadászházzal rokon módon az egész épület belső és külső szervezőeleme legyen a tető tömege és szerkezete, ami a meglévő terméskő támfalak tektonikáját idéző falazatra borul rá.
A Kaffka-ház tetőszerkezetének néhány jó állapotban maradt gerendáját be tudtuk építeni a ház különböző részeibe (a nappali tetőszerkezetének gerendájaként, a kandalló fa betétjeiként, vagy az emeleti fakorlát részeként).
Reméljük ezekkel az apró gesztusokkal fizikai valójában is fenn tud maradni valamilyen kontinuitás, és folytatódhat egy gazdag múlttal rendelkező terület története a gödöllői dombtetőn.
Leírás: Benedek Márton, Juhász Balázs
Stáblista:
vezető tervező: Horváth Zoltán
építész munkatársak: Benedek Márton, Juhász Balázs
statika: Demjén József
épületgépészet: Szöllősi Árpád
épületvillamosság: Mihalovics József
táj – és kertépítészet: Mandel Mónika
fotó: Bereczki Nóra