Mád Tokaj-Hegyalja egyik legnagyobb múltú települése. Itt található a borvidék szőlőterületének ötöde, s a gazdag épített örökséggel harmonikusan élnek együtt az ide települt borászatok. A térség egyik legdinamikusabban fejlődő településén a turisztikai és borászati fejlesztések a mai napig alakítják a településképet.
A formálódó településkép számos eleme kötődik Fábián Rigó Tamás építész nevéhez, legyen szó történeti épületek felújításáról, vagy új házak tervezéséről. A Mád peremére, a Percze-hegy lábához tervezett borászat esetében egyesült a kétféle feladat. A megbízói vízió egy meglévő, háromosztatú parasztházat burokként körülölelő, a borászathoz szükséges technológiát befogadó együttesről szólt. A tervezés folyamán az elképzelés megszelídült. A történeti épületet felújítva és funkcióval megtöltve, az utcaképet érintetlenül hagyva, az egykori keresztcsűrös beépítést megidézően az épület végéhez csatlakozó bővítést tartalmazott a terv, s egy további bővítési ütemet, mely pinceként nyúlik be a domboldalba. Ez utóbbi fejlesztés végül elmaradt.
A meglévő, háromosztatú épület faszerkezetei nem voltak túl jó állapotban, ám falazata és nyílásrendszere, némi szerkezeti stabilizálással megőrizhető volt. A lábazatára hegyaljai faragott terméskő burkolat került, fehér falai lélegző meszelést kaptak, az érdekesebb szerkezetek esetében viszont keretezésként megjelenik a letisztított kő falazat. A fedélszék, a tornác és a nyílászárók hagyományos módon, ám az energetikai követelményeknek megfelelően lettek újragyártva. Az egyetlen, hagyományostól elütő, ám így is harmonikus megjelenésű elem a kontyolt tető természetes palafedése. Az anyaghasználat nem véletlen, ez fogja össze a meglévő épületet a szokatlan formájú, félgömb megjelenésű bővítménnyel. A meglévő épület ereszvonala átfordulva az új épületrészre, fedett-nyitott előteret keretez. A félig földbe ültetett gömbön visszaköszönnek a már ismert anyagok: terméskő lábazat, fehér falak, fa nyílászárók. A kupola belső terében, bár ipari feladatot lát el, a természetes anyagok dominálnak: fehérre festett falak, íves fatartók, fa burkolatok. A számos megnyitás a természetes megvilágítás mellett, csodás panorámára nyit kilátást.
Az organikus kupolaforma, amellett, hogy reagál a megbízói elképzelésre, egyúttal energetikai szempontból is előnyös – így nem idegen a tervező építész mentalitásától, akinek házain sorra megfigyelhető, hogy természetes eszközök használatával törekszik az energiahatékonyság megteremtésére.
Igen ötletes az együttes funkcionális elrendezése. Míg a meglévő épületbe a legminimálisabb technológiával járó feladatok – tároló és teakonyha – kerültek, így megőrizhette eredeti térstruktúráját, a feldolgozó épületben logikus útvonal mentén zajlanak a borkészítés folyamatai. Kihasználva a telekemelkedést, a hátsó, gazdasági bejárat a szőlőhegyi felé nyílik. Az itt érkező szőlő válogatása és előkészítése az emeleti feldolgozóban történik, s innen jut a fogadógaraton keresztül a földszinti présbe, majd az érlelőbe. Az alaprajzi kialakítás lehetővé teszi a rugalmas használatot, arra az esetre, ha a jövőben újabb funkciók kerülnének az épületbe. A meglévő épület és a bővítmény külön-külön is megközelíthető, s közös bejárati előteret is kaptak. Az együttes földszintje teljes egészében akadálymentesen bejárható, s a terepadottságokat kihasználva a kupola felső szintje is akadálymentesen megközelíthető. A szinteket az épületen belül is, kívül is lépcső köti össze.
Bár az eredeti szándék szerint a kupola-bővítmény hátsó, gazdasági épületként megbújt volna az egységes utcaképet alkotó házsor mögött, a szomszédos épület elbontását követően lényegesen nagyobb szerephez jutott. Így végül egy gondosan megtervezett kertet koronáz meg, s képviseli a tervező egykori Mesterénél gyakran megjelenő, makoveczi gondolatot: a kupola opeionján át beáradó fénnyel összeköti az Eget és a Földet.
Szöveg: Fábián Rigó Tamás, Harmath-Gyetvay Enikő
