Népi Építészeti Program – Naszály, vízimalom

A Tatától északnyugatra fekvő Naszály község különleges építészeti értékei közé tartozik a település központjában álló vízimalom. A vízimalomról a legelső hiteles adat 1694-ből való, de valójában több mint 500 éves múltról beszélhetünk, hiszen a tatai és a környékbeli malmok már igazoltan léteztek Mátyás király idejében is.

A malmot a meleg vizű Fényes forrás táplálta, éppen ezért mindig is fontos szerepe volt a falu életében, mivel a meleg víz télen sem fagyott be, ezért évi 288 napon át üzemelhetett. 1950-ben, az államosítást követően, az épület a helyi termelőszövetkezet tulajdonába került. Ekkor raktárként, kukorica-, terménydarálóként funkcionált. Állapota folyamatosan romlott, és a környezete is teljesen lepusztult.

A bőséges vízhozamot sajnos nullára redukálta az 1973-ban indult Eocén-program, illetve az annak keretében zajló környékbeli bányászati tevékenység. A források elapadtak, a patakok kiszáradtak. Szerencsére az újraéledő források ma már feltöltik a patakot, ami így képes meghajtani a malom óriási vízkerekét, táplálni a tavat, a csobogókat, ellátni a vizes élőhelyeket. Az épületegyüttes központi eleme a malom és a malomudvar, Fényes – patakon átívelő téglahídja. Az udvar nyugati részén a molnár és a molnárlegények lakásai, keleti részén gazdasági épületek (istálló, műhely, magtár, mosókonyha) találhatók. A leromlott állapotú épületegyüttest bő évtizede helyreállították és Malomliget néven rendezvények, táborok számára tették alkalmassá.

A vízimalom és a hozzá kapcsolódó épületek, építmények jókarbantartási munkái a változó időjárási körülmények miatt váltak szükségessé. Az elvégzendő munkák (kőműves javítások, vakolás és a külső felületkezelések) a homlokzatokon, külső nyílászárókon, kültéri fa építményeken (kerék, zsilipátjáró, fahidak), belső falfelületeken, valamint a terméskőfal felületén készültek. A 2018-as Népi Építészeti program keretében nyújtott támogatással a rendezvényközpont működése hosszú időre biztosítottá vált.

A Kós Károly Egyesülés és a Lechner Tudásközpont együttműködése keretében a www.orszagepito.net honlapon bemutatásra kerülnek a Népi Építészeti Program keretében megújult épületek, építmények. Ennek keretében készült ez a cikk.

A szöveget a Lechner Tudásközpont Népi Építészeti Program 2018. című kiadványa ismertetőjének felhasználásával Salamin Krisztina írta.
Fotó: Lechner tudásközpont


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×