Nem újkeletű dolog az építészetben, hogy formákért a természethez nyúlunk. Bár a kilencven fok tagadhatatlanul praktikus, egyes tervezők bátran kérdőjelezik meg egyeduralmát. Főképp a vasbeton korszakban, ahol már a mennyezet is lapos (boltozatra sincs szükség), az organikus formákban számtalan építész keres inspirációt (Gaudi, Makovecz, Csete stb.)
A hatszögszerkesztésről bizonyos szempontból már az ókor óta azt tartják, tökéletes. Másképp, mint a kör. Kicsit földiesen, vagy hogy úgy mondjam, négyszögesítve. Nem hiába használta és használja előszeretettel a nagy Alkotó is. Találkozhatunk vele – ha épp arra járunk – a Szaturnusz feletti felhő alakjában, de ugyanúgy a hópihék rövidéletű formáiban vagy legközismertebb helyén: a méhek kaptárjában.
A hatszögletű falak használata a magyar építészetben sem ismeretlen, várak bástyáinál találkozhatunk vele, ezek közül leghíresebb a budai Aranybástya, melyet épp a törökök építettek. A Fábián Rigó Tamás építész, e ház tervezője – elmondása szerint – a hatszögszerkesztést még Makovecz Imre mellett, vándorként szerette meg a siófoki Vincze-házak feldolgozásakor, illetve előképként említette még a koloni színpad két terméskő lábazatú fakupoláját is. Ezt a módszert azért kedveli, mert egyetlen fő vezérlő irányként rendezni tudja az egyébként végtelen izgalmas tervezési lehetőségek túlburjánzását.
Az úton felfelé sétálva a Juharos Vendégház épülete is úgy tárul fel, mint egy bástya. Egy hatszögű bástya a hegy oldalában. Ahogy a koloni színpadot kísérő két építmény esetén, az épület itt is látszó kőfalakból nő ki, melyek magasan felnyúlva az ablakok parapetjéig érnek. Érdekes, hogy régen a csupasz (vakolat nélküli) terméskő falat inkább melléképületeken használtak, ma viszont ezt tartjuk éppen az egyik legnemesebb, legszebb megoldásnak. Talán épp azért, mert mióta hőszigeteléssel és vékonyvakolattal burkolunk minden anyagot, szeretjük látni, hogy a színeken és a vékonyvakolat sima texturáján kívül, felül vagy épp alul is van élet.
A markáns vízcsendesítővel és látszó gerendázatú ereszkilógással vizuálisan megnyújtott tetőt gömbfa oszlopok támasztják alá a robosztus lábazatra. Ha nem lennének közöttük az ablakok, igazán várkaput őrző toronynak tűnne, mely az egész környéket uralma alatt tartja. Ahogy a várakat is csellel kell bevenni, itt sem a frontális támadás a célravezető. A bástyát jobbról kerülve jutunk a bejárati ajtóhoz, ami a teraszról nyílik. Félreértés ne essék, mai háborútlan korunkban természetesen ez a vár is gondosan akadálymentesített. A szemközti völgybe sem puskaropogás, csak borospohár-koccintás hangjait viszi a szél. És ha a megszálló (vendég) reggel felkel egy borkóstoló után, éppen úgy tájolja be magát a naphoz képest, mint a lusta méh: „Igen, az ott a nap, ott meg az Úrágya… Jóságos Ég! Már fél tíz!”
Fent már nem a védelem, hanem a kényelem kerül előtérbe. Ez úgymond a „belső vár”. Az épület falai itt sokkal nyitottabbak, a szállás családbarát, az esti borozgatást kedvelő családapák számára a szellős, faoszlopos gömbfateraszról ülve belátható mind a belső vár (kert), mind a külső vár (dűlők).
De nem csak az épületen megjelenő anyagok hagyományosak (terméskő falak, fa nyílászárók, természetes agyagcserép); az épületbelső fokozatos feltárulása is követi a háromosztatú parasztházból örökölt felosztást: magyar ember először a pitvaros konyhába lép be. A teraszra nyitott étkezőt (~pitvar) körbeölelve szolgálja ki a konyha. Rögtön itt lehet elérni a tetőtérbe vezető lépcsőt is (az új szinttel való bővítés éppen tervezés alatt). Ebből a nagy közös térből nyílik egy saját fürdővel rendelkező hátsó szoba, illetve egy rövid közlekedő folyosóról két szomszédos szoba, és közös fürdőjük. Ez a két elülső szoba a ház tisztaszobája: kilátásuk megfizethetetlen. A „lehetett volna világában” (Makovecz I.) a fürdőket kis belső kertek díszítik a földből kinővő hatalmas esőerdőbeli szobanövényekkel. Másik végén az épület a hegy felé, mögötte jó levegőt lehelő erdőre illően fásult arcát mutatja: fa oszlopok kerültek a felső oromfal elé, terv szerint tüzifatároló és a későbbi továbbépítésre való nyitottság céljával. Ugyanis a megbízó bővítési szándéka többször előkerült. Készült egy, a szerkesztést felfelé szervesen folytató továbbépítési vázlat és egy, a fellegvárhoz tartozó bunker-szálláshelyes földalatti panziókból álló bővítési változat is.
Az építész a tervezés során egyénileg dönti el, miben akar illeszkedni környezetéhez és miben akar kitűnni (már ha egyáltalán felmerül benne az illeszkedés igénye). De a kérdés további kifejtést is igényelne: mi az illeszkedésünk alapja? Formákért térben és időben milyen messziről inspirálódunk? A Juharos Vendégház épülete esetében csak találgathatunk, vajon az Aranybástya vagy a Szaturnusz felhője ihlette? Mindenesetre az illeszkedés bravúrosan konzervatív: a tervező ötletesen vegyíti Mád történeti, hagyományos épített környezetéhez való illeszkedést és az egyedi, de a magyar építészettől nem idegen gesztusokat. Ez az attitűd egyébként Fábián Rigó más házain is tettenérhető: anyagaikban ezek az épületek ritkán különböznek szomszédaiktól (vagy tágabb környezetükről), de formáik – ugyan a hagyományoshoz közel állnak – újraértelmezett minőségben jelennek meg (pl. a közeli kézműves borászat fa kupolája). A szóban forgó épület esetében sikerült az illeszkedés alapját úgy megválasztani, hogy a külvárosi környezet nem sok egységességet mutató miliőjében emlékeztessen minket az épület arra, hogy hol is vagyunk, de a hasonulás módja mégis lehetőséget ad a szabad formálásra, így az épület mégis tökéletesen egyedi alkotás lett.
Szöveg: Boór Bernadett
