2022. március 28-án adták át Jövőt építünk címmel a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága által meghirdetett pályázat díjait. A pályázat a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával épült, mintaértékű bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészeit kívánta díjazni és megismertetni a közvéleménnyel. A beérkezett hetven pályamű közül öt fődíjat, további huszonkét elismerő oklevelet kapott, ami arra enged következtetni, hogy itt nem feltétlenül a legjobb épület(ek) meglelése, hanem inkább a pozitív törekvések minél szélesebb körű támogatása volt a cél.
(Az Országépítő 2022/2-es számában megjelent cikk teljes szövege. A lap beszerezhető ITT)
Ezt a feltételezést erősítik Lévai Anikónak, a pályázat ötletgazdájának a díjátadó ünnepségen elhangzott gondolatai. Elmondta, hogy az elmúlt években több mint háromezer gyermekintézmény épült a Kárpát-medencében. Ezekben a bölcsődékben és óvodákban nagyon sok család és magyarul beszélő kisgyermek lelt második otthonára. Hozzáfűzte, hogy ezekben az intézményekben nemcsak magyar, hanem adott esetben más nemzetiségű gyermekeket is befogadnak. Rámutatott arra is, hogy a megépült vagy felújított épületek nemcsak tégla és habarcs, nemcsak beton és cserép, hanem a közösségek és a magyar családok megmaradásának zálogai is. „Az országnak családokra, a családoknak gyermekekre, a gyermekeknek óvodára van szükségük” – mondta Lévai Anikó (1).
Óvodaépítészetünkre, és tágabb értelemben oktatási épületeink építészetére valóban érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani, akár európai szinten is. „Minden tudományos bizonyíték amellett szól, hogy az első éveket (az édesanyának – a szerk.) együtt kellene tölteni a gyermekkel. Konkrétan együtt, otthon. Ez nem pótolható.”(2) – mondja Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus. Ennek fényében könnyen belátható, hogy az óvodák, és különösen a bölcsődék építészeti formálása, az általuk megjelenített épített környezet döntő hatással lehet − természetesen az óvónők és dadák mellett − egy gyermek személyiségfejlődésére. A legfontosabb személy, az anya jelenlétének hiánya építészetileg természetesen nem pótolható, de törekednie kell rá az építésznek (is). Ha az archaikus női értékeket vesszük sorba, akkor a melegség, elfogadás, szeretet megjelenítésére van szükség óvoda- és bölcsődeépületeinkben, ami egy otthonos, átlátható, de mégis regényesen összetett, változatos környezetben ölthet testet. Megállapíthatjuk, hogy a kívánatos óvodaépületeknek szinte kizárólag építészeten kívüli tartalmakkal kellene bírniuk, amely gondolattal napjaink hivatkozás nélküli, önreferencialitásra törekvő építészeti magatartása nem igazán tud mit kezdeni.
A mai, formalista modernizmus puritanizmusa, mondhatni üressége éppen az oktatási, nevelési épületekben egészen extrém módon jelenik meg Európában. Példák sorát lehetne hozni, ahol a látszó beton őszinte szürkeségét tiszta, élénk színek igyekeznek ellensúlyozni. Talán az épület használói, azaz a kisdedek mint kvázi építtetők csökkent érdekérvényesítő képességének köszönhető ez a kontrollnélküliség, szélsőségre törekvés. A mainstream építészet az ideális, vegytiszta építészet kísérleti terepének tekinti ezt a szektort.
Pedig oktatáspszichológiai okokkal aligha támasztható alá a napjaink iskola- és óvodaépítészetére jellemző ingerszegény környezet. Mégis, mi lehet az oka annak, hogy nemzetközi szinten szinte kizárólag a „letisztult, őszinte anyaghasználatú” példák kerülnek publikálásra?
„Tudomásul kell vennünk, hogy száz évvel ezelőtt az európai modernizmus születésével két szempontból is komoly cezúra került az építészetbe: technológiai és esztétikai választóvonalként kell tekintenünk e korra. A vasbeton és acélszerkezetek használatának robbanásszerű elterjedésével olyan szerkezeti, anyaghasználati változás állt be, amely szakadékot képezett a korábbi történeti építészet és a modern építészet között” – írtam néhány évvel ezelőtt itt, az Országépítő folyóirat lapjain(3). Mostani cikkem írásakor ugyanakkor rá kellett ébrednem, hogy a változás egy harmadik területen is döntő volt: mégpedig az épület funkciójának területén. Nemcsak másból építünk és máshogyan, hanem mást is. Új épületfunkciók jelennek meg, vagy inkább a korábbi funkciók ekkor kezdenek specializálódni, a modernitás forradalmi, világmegváltó gondolatisága miatt felértékelődni. Ez természetesen igaz volt az oktatási épületekre is: az óvodák és bölcsődék éppen e korban kezdenek el nagyobb számban épülni, illetve adekvát építészeti programot kapni (helyiségfunkciók differenciálódása, térkapcsolatok megfogalmazása stb.). Ez a folyamat az 50-es, 60-as években kapott újabb lendületet hazánkban, a tömeges lakásépítéssel és szocialista típusú városfejlesztéssel párhuzamosan. Szerencsétlenségére a modern kor többi építészeti vívmányától (gyáraktól, irodaházaktól, lakógépektől) eltérően az óvodák és bölcsődék formálása nem feltétlenül volt, illetve lett volna összeegyeztethető az iparosított építési technológiákkal, az új esztétika diktálta formavilággal.
Ezzel párhuzamosan száz évvel ezelőtt megerősödött az építész vízióalkotó szerepe, amely a megapoliszok megfogalmazásától a tömegtermeléses használati tárgyak tervezéséig terjedt. Ahogy Sulyok Miklós fogalmazta meg: az építészek egyfajta demiurgoszi szerepbe kerültek (4), kicsit az emberek feletti világban létezve, csak az ideák megvalósításával foglalkozva, teremtő erejük hadrendbe állításával. Ezt az önképet a II. világháború utáni újjáépítésben játszott nélkülözhetetlen szerep tovább erősítette, amit a modern kifulladása és az építészetet kiszorító iparosított építés időszaka követett. Az építészek többsége belső, formai emigrációba kényszerült. Makovecz Imre is egyike volt ezen építészeknek, ám az ő esetében a világmegváltó attitűd a dolgok helyes kerékvágásba való visszaterelésében nyilvánult meg, egy erre teljességgel alkalmatlan időszakban. Ezzel adekvát formavilága egyszerre volt avantgárd, önreferenciális, de hagyománykövető, vagy még inkább: a hagyományt újraélő is. Ezzel azonban szinte egyedül volt. A legtehetségesebbek is házgyári panelelemekből készült iskolák, óvodák és bölcsődék tervezésére kényszerültek. Magam is a Jurcsik Károly tervei által megvalósult lakótelepi oktatási, nevelési épületekben töltöttem életem első tizenegy-nehány évét…
A rendszerváltással, vagy már talán korábban is, a 20. századi modernizmus ideológiái helyére a ma is érvényes kiüresedett formalizmus nyomult be. Ez az óvoda- és bölcsődeépületek esetében gügye tökházak és „pöpec” desztillátumok nagyszámú megjelenését eredményezte. A Sulyok által említett, demiurgoszi alkotói attitűd többnyire felülkerekedik, felülírja a ma egyre nagyobb hangsúlyt kapó környezetpszichológia mint önálló tudományág kutatási eredményeit, amelyek az építész tervezést lennének hivatottak segíteni. Az építészek csak közvetlen szimbólumok formájában, vagy csak szavak szintjén emelnek be építészeten kívüli hatásokat épületeikbe. Az egyik szélsőség esetében nincs sok értelme építészetről beszélni, a másik szélsőség esetében az absztrakciónak egy olyan többrétegűsége valósul meg, amit a közízlés már nem tud befogadni.
„Nem tudományos igényességű(nek tűnő), bőséges irodalomjegyzékkel ellátott, de valójában végletesen szubjektív szövegekre, és nem is a belterjes tervpályázati rendszerben értékelt, fancy grafikákkal illusztrált, nemzetközi kiállításokon bemutatott »projektekre« van szükség. Sokkal inkább állandó jelenlétre és tevékeny beavatkozásokra. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges a − Turi Attila által említett − megfelelő »lélektartás« felvétele. Talán ez a legnehezebb feladat” – írtam a már említett, egyébként a vidéki építészetről szóló tanulmányomban. Ez a gondolat mostani témámra is tökéletesen igaz. Talán ennek, azaz a megfelelő lélektartás felvételének hiánya, annak felismerése vezethette az ötletgazdát, Lévai Anikót e pályázat megvalósításához.
Jó lenne az eredményhirdetést „csupán” egy mérföldkőnek tekinteni. Ezt a témát, azaz az oktatási épületek építészetét érdeklődésünk középpontjába kellene állítani. Sokkal inkább, mint eddig. A benyújtott pályaművek minőségi inhomogenitása felveti a párhuzam kérdését a Klebelsberg-féle iskolaépítési modellel. Tisztázni kellene, hogy mi ma a szerepe egy állami pénzből épülő oktatási, nevelési épületnek határainkon innen, vagy túl. Mit kell, vagy kellene az építész nyelvén kifejeznie egy ilyen épületnek? Egységes képet kell mutatniuk egy ilyen programban megvalósult házaknak, mint ahogy az történt a Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett időszak iskolái esetében? Ha igen, akkor kinek és milyen módon kell megfogalmaznia ezt az egységes megjelenést? És milyen hatása kell legyen a Klebelsberg-féle épületek formálásának erre az egységes arculatra, egyáltalán, milyen tanulságok vonhatók le abból az iskolaépítési programból?
Az óvodapedagógia, illetve a környezetpszichológia terén milyen valós tudásokra tettünk szert az elmúlt évtizedekben, és ezeknek milyen módon kellene átíródniuk az oktatási és nevelési épületeink térszervezésébe, tömegalakításába, formavilágába és anyaghasználatába?
Még hosszan folytatható lenne a kérdések sora, amelyekre egy lehetséges válasz körvonalazódik a Kós Károly Egyesülés építészei által benyújtott pályaművekből. Ezek mögött esetenként sok évtizedes főépítészi munka, folyamatos jelenlét van, amely szervesen vezet egy egységes, a Kárpát-medence építészeti hagyományában, Kós Károly építészetében gyökerező, sokszínű, de mégis jól felismerhető építészethez. Ennek továbbgondolására, illetve a fenti kérdésekről való (közös) elmélkedésre kiváló alkalom lenne egy ilyen kiváló kezdeményezés. Kutatásoknak, konferenciáknak, workshopoknak kellene követniük ezt a pályázatot, hogy a modernizmus évtizedeken át uralkodó ideologikusságától az építészet egy újabb fontos területét szerezhesse vissza a józan gondolkodás. Hogy újra beszélhessünk olyan – a díjazott pályaművekre jellemző − fogalmakról az építészet kapcsán, mint otthonosság, játékosság, illeszkedés, (emberi) természetközeliség, ne adj’ Isten, hazafias érzés….
(1) Átadták a díjakat a Jövőt építünk pályázat nyerteseinek (https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/03/atadtak-a-dijakat-a-jovot-epitunk-palyazat-nyerteseinek)
(2) Minden, amit elértem, porrá lesz, de az életet továbbadni, örökkévaló – Konopás Noémi interjúja Bagdy Emőkével (https://mandiner.hu/cikk/20220501_anyak_napi_interju_bagdy)
(3) Erhardt Gábor: A vidék építészetéről. Országépítő, 2021/2.
(4) Oktatásfilozófia – térben megfogalmazva. Interjú Sulyok Miklós művészettörténésszel. (https://mcc.hu/index.php/en/article/oktatasfilozofia-terben-megfogalmazva)