„Ma mindenki hazudik.” Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő nyilatkozata az ukrán helyzetről, Kossuth rádió, 2014. szeptember 1.
Kétéves előkészület után, június 27-28-29-én sikeresen lezajlott az 1914-2014 konferencia. Hogyan vonhatjuk meg a mérleget, milyen jelentősége volt az eseménynek, és milyen következtetések adódnak a jövőre nézve, mi a továbblépés iránya?
A konferencián – 2014-ben, Budapesten,- a nyilvánosság előtt a világon először és mindezidáig egyedül súlyos, a jelenkorra vonatkozó igazságok hangzottak el, olyanok, melyeknek világtörténelmi jelentőségük van. Százéves hazugságok lepleződtek le, olyanok, melyek alapjaiban ingatják meg a háborúról és a békeszerződésekről alkotott dogmákat, és meghatározzák mindennapjainkat. A konferencia nem a múltról szólt, hanem a múltat a jövővel kapcsolta össze, a háború okait és következményeit tekintette át, rámutatva a száz évvel ezelőtti események és a jelen közti analógiára, egy történelmi jelenléttudat elérését célozva. Ha ez a cél akár homeopatikus mértékben teljesülne, az felvillantaná a reményt arra, hogy egy újabb háborúba való sodródást meg lehessen állítani és gyógyító impulzusokat kibocsátani a kóros folyamatok megállítására. A korábban részletekben – újságcikkekben, előadásokban – már elhangzott tények és igazságok most koncentráltan, megkomponálva, művészi módon és eszközökkel, átélhetően ki lettek kiáltva a nagyvilágnak. Ez a hatalmas kiáltás még ma is visszhangzik a lelkekben. Ha egy képben foglalnánk össze, a konferencia helyén és idején az egy évszázad alatt hazugságokból képződött erdőben egy tisztás keletkezett, mely fényét a sűrű erdő legtávolabbi részébe is kisugározta.
Kihez jutott el, és kihez nem az üzenet, és mit fogtak föl belőle?
A több mint 300 résztvevőn kívül meg kellett állapítsuk, hogy sokan azok közül, akikre számítottunk, nem jöttek el. Ez a kör legalább további félszáz embert jelent. A szervezésben közreműködő Kós Károly Alapítvány mögött álló Egyesülés tagjai közül nagyon kevesen voltak jelen, a Vándoriskolából senki. Az Egyesülés erdélyi tagozatából is csak egy résztvevő érkezett. Sajnálatos módon kudarcot vallottunk abban, hogy a szomszédos, határon túli és távolabbi, Kelet-Európai területekről – Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Oroszország, Románia, a délszláv országok -, és Ausztriából sikerüljön érdeklődőkre találni. A résztvevők zöme Magyarországról jött, ezenkívül számosan jöttek Svájcból, Németországból, néhányan Angliából és Dániából. A Kelet tehát lényegében teljesen kimaradt. A hosszas előkészület és az előzetes híradások ellenére a konferencia nem törte át a médiumok ingerküszöbét és a szélesebb közönség előtt lényegében észrevétlen maradt. Csodára, arra, hogy egycsapásra eltűnjenek a hazugságok és a háborús felelősség megítélése és következményei megváltozzanak, nem lehetett számítani.
Nem látható egy közeli áttörés lehetősége. Ami látszik, egy megállíthatatlannak tűnő, közeli összeomlás. És látszik az a maroknyi ember, aki látja azt, mi közeleg, és a felismert igazságot azonnal cselekvésre váltja, hogy átvihessen valamit a jövőbe. A cselekvés nem feltétlenül fizikai tett. A szociális organizmus betegsége olyan fokot ért el, hogy amputálni kéne, de az lehetetlen. Csak a szelíd gyógyítás lehetséges, ha korlátozott területen is. Egy új mozgalom születésének ideje van. A hármas tagozódás mozgalmáé, mely sok ágra bomlik. Egyik ága egy békemozgalom kell legyen, ami a már zajló, és az előkészületben lévő háborúk ellen felemeli szavát, leleplezi a háborús szándékokat és hidakat épít emberek között. A másik ága a gépesített mezőgazdaság ellenében felépíti a biodinamikus gazdák és a fogyasztók közti közvetlen kapcsolatot, létrehozva a szolidáris gazdaság csíráit, gyógyítva az embert és a Földet. A harmadik a technika átalakításán dolgozik, azért, hogy az emberalatti világ ne gyűrhesse maga alá az ember világát. A negyedik a Waldorf-pedagógia megmentésén dolgozik, hogy az ne oldódjon föl az állandó alkalmazkodási kényszer során. Az ötödik a művészet eszközeivel építi újra az egyes individualitások és a szellemvilág közti hidat. És fog születni még más ág is, annyi, amennyi kell.
A száz évvel ezelőtti háborúnak voltak külsődleges, gazdasági okai, ezek mögött titkos társaságok évtizedes előkészületei húzódtak, s voltak végső, ezotérikus síkon zajló küzdelmek. Ma e hármasság ismét tetten érhető: a világ kőolaj- és gázkereskedelme új fejezethez érkezett: a világ legnagyobb, a Perzsa-öbölben felfedezett földgázkészlete, melyen Katar és Irán osztozkodik, valamint a 2007-ben a Kelet-Mediterráneumban felfedezett készletek adják a konfliktus alapját. Ha befejezik az Iránból Irakon és Szírián át a Földközi tengerig húzódó PARS gázvezetéket, az az EU gázigényének közel felét lenne képes orosz és iráni forrásokból fedezni az elkövetkező 100-120 évben. Békés körülmények között ez garantálná az európai, orosz és iráni energiaszektorok és nemzetgazdaságok növekvő integrációját. Ez aláásná az USA és szövetségesei – Katar és Izrael – befolyását a régióban. A másik következmény, hogy a kőolaj- és gázkereskedelemben Oroszország rábeszélte Kínát és Iránt, hogy a kétoldalú kereskedelemben csökkentsék a dollár arányát és térjenek át hazai valutáikra. Ez megingatná a petrodollár rendszert és a dollár tartalékvaluta szerepét, amelyből az USA gazdaságába napi egymilliárd dollár áramlik be bármiféle munkavégzés nélkül. Ez teszi lehetővé az USA számára a hatalmas deficit felhalmozását és a fegyverkezést.
A Világrend, a Pax Americana inog. A nyugati és magyar média által szokásos módon elhallgatott, július15-én a brazíliai Fortaleza-ban megtartott BRICS(1) -konferencia földrengésszerű váltást hoz a világ pénzügyi rendszerébe. Aláírtak egy 100 milliárd dolláros keretegyezményt egy az IMF ellensúlyozására létrehozandó bankról. Egy új pénznemben lesz a kölcsön folyósítása, nem dollárban, és létrehoznak egy saját hitelminősítőt is. Ezen esemény jelentősége olyan nagy, mint a múlt században Bretton Woods volt, mely akkor a dollár hegemóniáját teremtette meg, s ahol az IMF és a Világbank született. A minap hozták nyilvánosságra az Ukrajna felett lelőtt maláj gép semmitmondó szakértői jelentését. Nem említik, hogy Putyin gépe lehetett a célpont, mely elnöki különgép – a maláj géphez hasonló méretű és színezésű gép – éppen hazafelé tartott Brazíliából, a BRICS-csúcstalálkozóról.
A 80-as évekhez képest az USA gazdasága, mely a világ kereskedelmének 1/3-át tette ki, mára már csak 18%. Csak Kína önmagában már 15 %-ot tesz ki és folyamatosan emelkedik. Az Eurázsiai Gazdasági Unió létrehozása is nagyban csökkenti a dollárhoz való kötődést a nemzetközi kereskedelemben. Az Új Fejlesztési Bank / New Development Bank (NDB) / egy vadonatúj versenytársat jelent az IMF-Világbank duó számára. A BRICS országok ma a világ valuta-tartalékának kb. 50%-át birtokolják. Az USA és az EU kb. 8%-ot.
A háttérben tehát egy gazdasági háború zajlik. Az egyik fél – az USA és Anglia – álláspontja szerint soha nem fogják megengedni – akár egy háború árán sem -, hogy az EU – orosz kapcsolatok olyan szintre fejlődjenek, hogy az megingassa az US/UK politikai, gazdasági vagy katonai primátusát és hegemóniáját az európai kontinensen. Putyin pedig céltudatosan folytatja önvédelmi háborúját gazdasági eszközökkel – elkerülve a katonai megoldást, és vállalva a gazdasági szankciók által okozott károkat is, abból a meggyőződésből, hogy e károk jóval kisebbek, mint egy lehetséges háború következményei. Az US/UK páros e folyamat során tüntette el a korábban általa hatalomba segített Szaddam Husszeint, aki kezdett áttérni a kőolaj-kereskedelemben az euróra, aztán Kadhafit, aki dollár helyett aranyban kereskedett. Ők gerjesztették a szíriai konfliktust is, de mivel nem sikerült Asszadot egy USA-bábra cserélni, ennek belátása vezetett ahhoz a döntéshez, hogy kirobbantják az ukrán-orosz konfliktust.
A gazdasági háború mögött tehát nyomon követhetőek a titkos előkészületek, a geostratégiai lépések. De lépjünk egy szinttel feljebb: az ezoterikus síkon a háború folytatódik. A cél az orosz kultúrcsíra feletti uralom megszerzése. A háború kulcsa ismét Közép-Európa kezében van. Döntő, hogy Németország és vele együtt Európa az oroszokat választja-e, vagy az USA vazallusa marad. Visszatér-e a germán-angolszász kultúrkorszak szellemi feladatához, vagy lemond arról, és átengedi sorsának alakítását az USA/UK párosnak. Európa Európa marad, vagy Euroamerikává alakul? Oroszország Európába olvad vissza ismét, vagy a Huntington-féle térkép szerint Eurázsia részévé válik? E pillanatban döntő, hogy Magyarország milyen álláspontot képvisel. A Visegrádi Négyek közül hárman – köztük Magyarország – elsőként az Eu-ban tettek néhány bátortalannak tűnő, de fontos kijelentést: nem érdekük a háború és a gazdasági szankciók, és nem akarnak idegen katonákat saját országukban. Ezt az álláspontot pár héttel később már az EU is magáévá tette. A helyzet pengeélen táncol: a gazdasági háború átcsap-e külső háborúba is, és a külsődleges célok mögött meglátják-e a szereplők a szellemi sík kérdését, melyre Makovecz Imre már megadta a választ:
„Egészen biztos vagyok abban is, hogy Oroszországot lehetetlen leszakítani Európáról. Oroszország mindig is Európa részének volt tekinthető, tessék Rainer Maria Rilkére(2) gondolni, az orosz írókra, az egész tönkretett orosz civilizációra. Biztos vagyok benne, hogy a globális világrendi manipuláció ellenére mégiscsak eurázsiai kultúra lesz ennek a térségnek a jövője, és Amerika örülhet, ha a saját manipulációja eredményeképpen megváltódik az egyre elviselhetetlenebb, egyre arrogánsabb, szerencsétlen, vak állapotából; a többszörösen kipárnázott karosszékektől, a tévékészülékektől, amelyek előtt az öregek egész napjukat eltöltik. Képzettartományukból már teljesen hiányzik a tényleges környezet, az embereken egyre jobban eluralkodik a virtuális valóság, s nemcsak a tévé következményeként, hanem az ételek antikulturális fogyasztása következtében is. Egészen biztos, hogy egy kataklizmának kell bekövetkeznie a személyes élet területén, mert nem hiszem, hogy az emberi konstrukció épen kibírja azt az életmódot, ami egyre jobban elterjed.”(3)
A konferencia csak kezdet. Egy folyamat kezdete.
A konferencián elhangzott számos előadás összefoglalása e cikk terjedelmét meghaladja. Ezért a legfontosabb előadások rövid összefoglalásával kezdem, majd saját, három részletben elmondott előadásom írásos, bővített változatát közlöm. A konferencián –mestereim bizalmának és támogatásának köszönhetően – én képviselhettem Magyarországot. Pillanatnyilag csak ez az előadás áll írásban rendelkezésre, a többiről videofelvétel készült, feldolgozása még hátravan. Az elhangzottakról születő beszámolókat, írásokat a Szabad Gondolat, a baseli Der Europäer és az Antropozófia folyóirat közli.
Az előadók zöme Nyugatról jött – Németország, Svájc, Ausztria, Anglia, USA -, a közönség többsége Magyarországról, illetve a német nyelvterületről, valamint Belgiumból, Dániából, Norvégiából. A programok feszes rendben, reggel 9-től este 10-ig, pontosan zajlottak.
A konferencia egésze a háború előzményeit és következményeit tekintette át, alapvető újragondolást követelve, a történelmi-politikai nézőpont fölé emelkedve, a szellemi nézőpontot felvéve. A legfontosabb szereplők előadásaiból csak részleteket villantunk föl, melyek jól jellemzik a találkozó üzenetét.
Markus Osterrieder a Közép-Európai népek együttélésének problémájáról beszélt. A népek együttélésre való törekvése etnikai határok nélkül ütközött a nacionalizmussal, a megértésre törekvés és az individualizálódás motívumai mellett. Ez a törekvés az e területen élőkre különösen jellemző. A nacionalizmus erősödése volt az egyik háborút kiváltó ok. Az együttélés emberi minőségére és szépségére hívta fel a figyelmet, melynek az egész emberiség számára van jelentősége. Az emberi közép az európai középpel azonos. Ennek megértése adja a lehetőséget, hogy a jövőben egy hasonló együttélés születhessen ebben a Közép-Kelet-Európai térségben, Ukrajnáig bezárólag.
Terry Boardman a háború előzményeit angol-amerikai oldalról tekintette át. Az angol politika éles kritikája mellett a háború előkészítésében aktív körök és miliő mély és részletekbe menő áttekintését hallhattuk, a konzervatív Arthur Balfourtól kezdve a döntő szerepet vivő liberális Edward Grey-ig. Az előadó a háború kirobbantásában döntő szerepet tulajdonít az angol politikának, melynek középpontjában a németellenesség és az oroszellenesség állt. Emögött a brit elitnek egy évtizedekkel a háborút megelőző ambíciója állt, mely egy jövőbeni angol-amerikai világuralom megteremtésére irányul a brit faj vezetésével. Az 1917-es amerikai belépés a háborúba döntő lépés volt e cél érdekében.
Thomas Meyer a hazugságok politikájának folytonosságát hangsúlyozta az I. Világháborútól máig, szeptember 11-et mérföldkőnek tekintve e folyamatban. Nem elodázható a szellemtudományos nézőpont felvétele ahhoz, hogy megfelelősen tájékozódhassunk, és a valóságot, például a Gonosz működését a politikai szférában megismerhessük, a történelmi-politikai szemlélet ehhez nem elégséges. Ez a követelmény mindannyiunkra érvényes. Egy ilyen nézőponttal rendelkező személyiség volt Helmuth von Moltke, a német vezérkar főnöke a háború első szakaszában. Az ő személyiségének helyes értékelése, beleértve az özvegye által írt tudósításokat Moltke post mortem született közléseiről döntően módosítja a háborúra vonatkozó szemléletünket és Európa helyzetének megértését a jelenig bezárólag.
A fő témákat művészeti és egyéb megközelítések kísérték. Döbröntei Zoltán festőművész a művészet fejlődését tekintette át az elmúlt száz év során. Franz-Jürgen Römmeler a nemzetközi pénzügyi rendszer fejlődését mutatta be, mely a hazugság politikájának egyik legfontosabb eszközévé vált. Hallhattunk az osztrák-magyar térségben a XIV. században hivatalosan elnyomott templomos-impulzus továbbhatásáról Michael Kaiser előadásában. A nemzetállam eszméjéről, a nacionalizmusról és egy félreértelmezett internacionalizálásról, mint a háború győztes eszméiről beszélt Andreas Bracher, felvillantva azt, amit mndez elfedett, a hármas tagozódás eszméjét. Elisabeth Heresch osztrák történész II. Miklós cár és II. Vilmos császár személyiségéről és kapcsolatáról beszélt.
A művészeti kísérőesemények közt megemlítendő a Napút Művészeti Akadémia festészeti kiállítása és „Csak tiszta forrásból” című euritmia-előadás Bartók Cantata Profana c. műve alapján. Fellépett Kathy-Horváth Lajos zeneszerző zongora és hegedű improvizációval, valamint Oravecz Péter duója. Az estéken színielőadásokat láthattunk: pénteken „Háború újratöltve” címmel Richard Ramsbotham rendezésében a háború előzményeit tárgyaló, napjainkban játszódó dokumentumdráma ősbemutatójára került sor, mely az angol elit mentalitásába engedett bepillantást(4). Szombaton a Thomas Meyer által írt és rendezett dráma, A háborús felelősség címmel került színre, mely a Versailles-i békeszerződés megkötése előtti eseményeket dramatizálta, mikor Rudolf Steiner megkísérelte nyilvánosságra hozni azon tényeket és közléseket – közte Moltke post mortem közléseit 1919-ből -, melyek megakadályozhatták volna a német háborús felelősség dogmájának a szerződésekbe való bekerülését. A kiadvány megjelenését a német vezérkar megakadályozta.(5)
Bevezető gondolatok (6)
Miért van itt a konferencia?
Egy világtörténelmi jelentőségű könyvről és szerzőjéről kell említést tenni, egy a magyar köztudatból hiányzó személyről, Ludwig Polzer-Hoditzról, akinek „Az európai Közép misztériuma” c. könyve ad magyarázatot a kérdésre.
Kiadták: 1928-ban. Bezúzták: 1928-ban. Újra kiadták: 2006-ban, Budapesten, Thomas Meyer előszavával, a jelen konferencia főszervezője, az Ita Wegman Alapítvány által. A megjelenés karma-kiegyenlítő tett. A könyv a pralaya-állapotból kilépve, újra hatni tud.
Száz éve, az I. Világháborúval a régi misztériumokból származó impulzusok által alkotott viszonyok végképp elveszítették hordozóerejüket. Egy misztérium nélküli kor – a materializmus – után egy új misztériumból kell származnia a jövőt alakító impulzusnak, mely tekintetbe veszi az individuum szabadságát és a népkarakterek sajátságait. A régi világ végét az emberek öntudatlan világvége-hangulatként élték meg.
Budapest központi sugárútja az Andrássy-út, mely 1896-ban épült, 17 évvel 1879 után. Andrássy is kulcsszerepet játszott a Kiegyezés utáni Magyarország életében. Az út tengelyében egy obeliszk áll, a tetején Gábriel arkangyallal. Ez a térsor szimbolizálja azt a régi világot, mely az I. Világháborúval végképp elsüllyedt, s aminek korszelleme Gábriel volt. Gábriel mint korszellem, 1879-ig töltötte be feladatát, a természettudomány és a materializmus korában, és átadta helyét Michaelnek, aki újra a szellem felé fordítja az emberiséget. Még nem épült meg az új obeliszk, rajta Michael arkangyallal.
Idézzük Polzer-Hoditz grófot:
„Ausztria volt az utolsó birodalom, ahol a kozmikus értelem fellelhető volt.”
„Az, ami ma többségi döntésekből, absztrakt pártvéleményekből és politikai jogtudományból államalakító igénnyel lép fel, csakis olyasmit hozhat létre, ami életképtelen.” Az 1928-as kijelentés igazságára jelenkorunk katasztrófái egyre erőteljesebben ébresztenek.”
„Világvég és világkezdet egyszerre történik.”
Megtiszteltetés, hogy konferenciánkat Habsburg György nyitotta meg. Jelenléte azért is öröm számunkra, mert 1988-ban – még a Vasfüggöny állt – volt egy nemzetközi konferencia Budapesten, melyet antropozófusok szerveztek – az IDRIART – és ott a díszvendég Habsburg Ottó volt, aki egy elgondolkodtató előadást tartott a maga szellemes, Közép-Európai erényeket megcsillantó stílusában. György meghívásának ötlete tőlem származik, mert olvastam egy nyilatkozatot bátyjától, Károlytól, melyben tiltakozott az ellen, hogy a háborúért a Habsburg-házat tegyék felelőssé. Konferenciánk egyik kulcskérdése a háborús felelősség dogmája. Mi, a konferencia résztvevői mindannyian európaiak vagyunk, de a jelenlévők többsége magyar, és – ismert történelmi okokból – a magyarok véleménye megoszlik a Habsburg-ház megítélésében. Uralkodásuk vitathatatlan történelmi jelentősége és értékei mellett – kétségtelenül követett el e ház történelmi mulasztásokat, bűnöket. De itt az ideje, hogy tisztázzuk: épp Ferenc Ferdinánd volt az az uralkodó, aki a történelmileg szükséges változtatásokra kész és alkalmas államférfi volt, ám őt megakadályozták terveiben. Ha szándékát végigviszi, esély nyílott volna arra, hogy elkerüljük az I. Világháborút, és itt teszek egy merész kijelentést: akkor nem lett volna második világháború sem, nem születik meg a bolsevizmus, a nácizmus és az anglo-amerikanizmus, és annak összes következménye. Az, hogy sem Rudolf, sem Ferenc Ferdinánd nem tudott a cselekvés lehetőségéig eljutni, a történelmi létesülésben sorsszerűen alakult így. A konferencia egyik feladata, hogy a Ferenc Ferdinánddal kapcsolatos magyar előítéleteket is eloszlassuk, és szembenézzünk saját történelmi mulasztásainkkal is, hogy reális képet kapjunk a háború kiváltó okairól. Kettős a feladat tehát: a hazugságok leleplezése egyfelől, a bűnbakkeresés és összeesküvés-elméletekbe menekülő önfelmentés elkerülése másfelől.
Alvajárók és a háborús felelősség kérdése
Az évfordulóval összefüggésben Nyugat-Európában élénk vita bontakozott ki a háborús felelősség kérdéséről. A vitát Christopher Clarke műve, az Alvajárók (The Sleepwalkers) váltotta ki. Ő a háború kirobbanását nem szándékos tettként látja, hanem szerencsétlen véletlenek sorozata következtében kialakult helyzetként. Ugyan számos ma már ismert tényről mintha nem venne tudomást, könyve a témát mégis kimozdította a holtpontról.
Itt az ideje tisztázni a száz éve ható hazugságot, miszerint Ausztria-Magyarország és Németország a felelős a háború kirobbantásáért. Nem ők felelősek, bár mulasztásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a háborúban érdekelt felek végigvihessék hosszútávú terveiket. Ha pedig kiderül, hogy a háborús felelősség nem a Központi hatalmakat terheli, akkor a békeszerződésekbe foglalt dogmák nem igazak, hazug a militarista Közép-Európáról szőtt mítosz és az erre épülő kollektív bűnösség elve, valamint a vesztesekre rótt büntetések, jóvátételek. E tényeknek máig ható jelentősége van.
A hazugságok leleplezésével azonban nem merül ki a konferencia célkitűzése. Feladatunk hármas. E három feladat visszhangozza a Rudolf Steiner által világtörténelmi fordulópontnak is nevezett 1917-es évben nyilvánosságra hozott békejavaslatát, a Memorandumot, melyet Közép-Európa vezető államférfiúihoz intézett. A Memorandum olyan javaslatokat tartalmazott, melyek a Közép-Európai népek számára alkalmas életkereteket biztosítottak volna, és ha mögé felsorakozott volna a döntéshelyzetben lévő személyiségek többsége, a Nyugat nem tudta volna elutasítani azt. A Memorandumban Rudolf Steiner első ízben hozta nyilvánosságra a szociális organizmus hármas tagozódásának eszméjét. Ez nem egy ideológia, hanem egy az itt élő népekben ösztönösen élő törekvés megnevezése, s mint ilyen, egy a társadalmi organizmus működésében felfedezett objektív törvényszerűség leírása. A javaslat nem talált kellő számú emberben megértésre. A Memorandumról az 1980-as években mondta Otto Schilly – akkor a német Zöldek, ma az SPD képviselője – hogy ha Steiner Memorandumát megértették volna, nem lett volna második világháború. Kijelentésének igazságán az sem változtat, hogy azóta véleménye jelentősen módosult. Mikor a Steiner Kortörténeti szemlélődések c. könyvében foglaltakról kérdezték, röviden e szavakkal értékelte a könyvet: „Összeesküvés-elmélet.”
Első feladatunk tehát: a hazugságok leleplezése.
A második: a Közép-Európára vonatkozó igazság megragadása.
A harmadik: az ebből fakadó teendők áttekintése.
A hármas feladatot másképpen is megfogalmazhatjuk: a hazugságok hatástalanításával megtisztítjuk a levegőt a tárgyilagos, elfogulatlan ítéletalkotáshoz. Ezzel a múltat a helyére tesszük.
Az igazság megfogalmazásával a jelen eseményeihez kapcsolódunk.
A feladatok a jövőhöz kötnek minket. A jövő a lehetőségeket jelenti.
A jövő és a múlt összekötése által történelmi jelenléttudatot érhetünk el.
Erről a hármas feladatról beszél Polzer-Hoditz is.
A Közép-probléma szív-probléma. Az európai Közép már nem térbeli (területi) probléma. Az emberi középhez, az énhez kapcsolódik, s így globális feladattá vált. Az emberi Közép bármely individuum számára megragadható, tartozzon bármilyen néphez, tehát az Európai Közép misztériuma globális jelentőségű, az emberiség egészére nézve van mondanivalója.
Polzer-Hoditz figyelmeztetése aktuális: katasztrófák jönnek, az ázsiai Kelet és az amerikai Nyugat visszamaradt impulzusaiból keletkeznek e katasztrófák.
Háttérerők és geostratégia
Az elhangzó előadások az I. Világháborút előkészítő háttérerők tevékenységére világítanak rá, valamint a Közép népeinek és reprezentánsainak törekvéseire és mulasztásaira. Arra a grandiózus geostratégiára, melynek főpróbája volt az I. Világháború, s amelyet azóta is működésben tartanak világszerte: a Közel-Keleten, a délszláv háborúknál, Irakban, az Arab Tavasz eseményei során, Szíriában és most Ukrajnában.
Mindenekelőtt érdemes ismét idézni Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt, az Eurogruppe tagját, aki 2013-ban köszönt le tisztségéről. Búcsúbeszédében tett egy érdekes kijelentést:
„A 2013-as év nagyon hasonló a száz évvel ezelőttihez. Az emberek akkor is a békére vágytak és a háború jött.” E mondat akár jóslatként is értelmezhető. Hozzátehetjük, hogy Juncker esélyesként indul Barroso utódjaként a közelgő választásokon az Európai Bizottság elnöki székéért.
Ma, egy évvel Juncker kijelentése után egy lehetséges háború küszöbén állva idézem Paul Craig Roberts-t – az USA Gazdaságpolitikai Kincstárának volt miniszterhelyettese és a Wall Street Journal társszerkesztője – egy májusi kijelentését:
„Ha az USA azonos az alkotmánnyal, mely valaha az Egyesült Államok volt, akkor az nem létezik többé. Egy másféle entitás foglalta el annak a helyét. (…) Európa meghalt az Európai Unióval, mely megköveteli az összes tagország szuverenitásának megszüntetését. (…) A nyugati civilizáció egy csontváz. Még áll, csupaszon, de nincs élet benne. A szabadság vére elhagyta. (…) Putyin reméli, hogy az európai országok megszabadulnak a Washingtonnak való alárendeltségtől. Ez Putyin jelenlegi tétje. Ez az ok, amiért Putyin nem hagyja magát provokálni Washington ukrajnai provokációi által. Ha Európa lemond Oroszországról, Putyin és Kína elő fog készülni arra a háborúra, melyet Washington hegemóniára való törekvése elkerülhetetlenné tesz.”
De térjünk vissza Polzer-Hoditzhoz.
Európa közepe misztérium-tér. Ami itt áthalad, átalakul. Csak emberismeretből, emberbátorságból, emberszeretetből születhet az új, azaz individuálisan. A változást nem várhatjuk államoktól, pártoktól.
Ferenc Ferdinándnak a sors nem adott lehetőséget, hogy a dualizmust átvezesse trializmussá, és ezáltal kihúzza a méregfogát a Monarchiát megosztó nemzetiségi kérdésnek. A merénylet új helyzetet teremtett, amikor az igazságot már nem az uralkodók közvetítették az emberiséghez, hanem az az individuumok által vált megragadhatóvá.
A hármas tagozódású szociális organizmus megvalósítása a szabad individuumok által korfeladattá vált. A szükségszerűség mellett minden pillanatban ott áll a szabad cselekvés lehetősége. Ez a mélypont – a világtörténelmi fordulópont – egyszerre mélypont volt, mely az emberiségre szabadította a bolsevizmust, a nácizmust és az anglo-amerikanizmust, mint a szabadsággal együtt járó mulasztás eredményét – egyúttal az emelkedés kezdete, mely mindannyiunk kezébe lett téve.
Bennünk van a jövő lehetősége. Most, 100 év után a Középnek fel kell ébrednie.
Ma Magyarországon 29 Waldorf-iskola van, 5050 iskolással és 60 óvoda. Ez a világon a legmagasabb arány a népességhez viszonyítva.
Világkezdet váltotta fel a világvéget. Ezzel az érzülettel kell innen távoznunk.
Magyarország és az I. Világháború(7)
A világháború előtti Magyarország kultúráját a Szent István által megalapozott kapcsolatok nyomán a németek által közvetített Közép-Európai kultúra határozta meg. Ezt az ide betelepített németek hordozták, akiket a perifériára helyeztek: a Felvidékre – ma Szlovákia – a cipszereket (a magyar író, Márai ősei), Erdélybe a szászokat(8) ; továbbá svábokat középre és délre. Ezt a kultúrát felszívta a magyarság, és ebből is formálódott meg a Közép kultúrája. A Korona országa az itt élő népeket fogta össze egy birodalomba, tekintet nélkül nemzetiségükre. A nép és a terület fogalma itt nem kapcsolódott egybe, nem voltak etnikailag „tiszta” területek.
Érdemes szemügyre venni a békeszerződések által bekövetkezett területváltozásokat. Magyarország, aki nem akart háborúzni – Tisza István deklarálta mindezt a háború kezdete előtt – a legnagyobb területi veszteséget szenvedte el. Az új határok helye nem csupán az újonnan létrejött nemzetállamok népeinek tett ígéretek alapján lettek meghúzva. A háttérben jól megfontolt spirituális és geostratégiai célok húzódtak. Az I. Világháború levágta a periféria szellemi és anyagi bázisait, az ország kezek és lábak nélkül maradt. Mi lehet ennek a csonkításnak a végső oka és célja?
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztásának forgatókönyvét azóta is továbbfejlesztik és alkalmazzák. Az USA volt nemzetbiztonsági főtanácsadója, Zbigniew Brzezinsky ezt a Balkán-módszernek(9) nevezi. A módszer célja etnikailag „tiszta” országocskák teremtése, ahol kisebbség és többség van.
Érdemes rátekinteni a két háború közti Magyarország szellemi és gazdasági teljesítményére: a szellemi és gazdasági erőforrásoktól megfosztott ország hatalmas fejlődésen ment át. A háború pusztításai és a jóvátétel terhei ellenére néhány év alatt talpraállt. Igazi csillaghullás volt: az egész századot bevilágító szellemek jelentek meg, költők, művészek: Bartók, Kodály, József Attila. Új, szabad individualitások jönnek, akik egy új, mitikus kor előszelét hozzák a szenvedésteli jelenbe.
A perifériákról beáramló kulturális impulzusok kiiktatása azonban sikeres volt, de ez nem volt elég. A II. Világháború után következett a bolsevizmus. Erre 1956-ban Magyarország egy szabadságimpulzussal válaszolt, és a munkástanácsok spontán létrejöttével egy időszerű, de rövid életű eredményt produkált, az asszociatív munkaszervezet megszületését.
1989 után egy előre megtervezett forgatókönyv végrehajtása következett: a privatizáció, az ipar, a kereskedelem gyarmatosítása, végül 2014. május 1-vel a termőföld eladhatóvá tétele, a teljes kisemmizés. A folyamat utolsó fázisát a magyar társadalom átaludta. A korábbi csonkítás után most megfosztották mindenétől, nincstelenek lettünk.
A mellékelt képen jól látható az új Vasfüggöny, mely Európa jövedelmi viszonyait és egyúttal Kelet-Európa gazdasági függőségét mutatja, az uralkodó népek és rabszolganépek Európáját.
Az 1956 utáni korszak legjelentősebb személyisége a 2011-ben távozott Makovecz Imre. Ő a periférián működött, mert a centrumot elfoglalták. A másik Magyarországról beszélt, amit fel kell építeni. A kommunista rendszer által betiltott, titkos összejövetelekből kivitte a nyilvánosság elé az antropozófiát, tevékenységét és tudatát kiterjesztette a Kárpát-medence egészére és még tovább: Németországba és Londonba. Mindezidáig az első olyan építész volt, aki megértette és szuverén módon alkalmazta Steiner építészeti impulzusát.
Visszatekintés
„A magyarok Közép-Európa én-kultúrájához tartoznak” (Rudolf Steiner, GA 287.), de törzsi-vérségi erői turáni elemet hordoznak, ami a nyugati fejlődés akadályaként lépett fel. Ezeknek az erőknek ki kell halniuk, át kell alakulniuk, ahogyan Széchenyi István a „Kelet népében” írja: „a korlátlan tűznek nemes hévre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak nagylelkűségre kell tisztulni, felemelkedni.”(10)
Ezt az átalakítást elsősorban Szent István hajtotta végre, korának legmélyebb spirituális forrásaira támaszkodva: a gandersheimi kolostorra, a chartres-i iskolára, Gellért püspök és Dionysios Areopagita tanaira. A chartres-i iskola az akkori keresztény Európa legjelentősebb és leghíresebb szellemi centruma lett.
Magyarország születése az Ottók uralkodásának idejére esik. A bizánci-keleti-szász orientáció itt ellensúlyt teremtett a római befolyással. Így István országa nem lett sem Bizánc, sem Róma hűbérese. Ebbe az irányba vezetni a népet és az országot – ez volt István missziója. Ez az az időpont, amitől kezdve a magyarok saját népszelleme hatni kezdett. Az Ottók politikai terveiben jelentős szerepet játszott a magyarság és a szlávság jövőbeni feladata.
Oknyomozó történelem helyett szimptomatológia
Az akadémikus, kauzális történelemszemlélet önmagában elégtelen az események legmélyebb okainak, összefüggéseinek megértésére. Szükség van az intuitív megismerés lehetőségének megnyitására. Mi ennek az oka, indoka?
1879-ben az emberiség átlépett a Michael-korszakba. A természettudományos megismerés eljutott saját határáig, a materialista világszemlélet – az emberiség golgotai útja – szükségszerű, de meghaladandó lépcsőfoka volt a szellemi evolúciónak. Ma már nem képzelhető el semmi gyógyító impulzus a társadalmi organizmus bármely területén, mely ne a szellemtudományos megismerésből származna. Ez a történelemszemléletben a kauzálisból a szimptomatológia irányába való lépést jelenti. Nem vagyunk tisztánlátók, de szellemi közléseket képesek vagyunk befogadni, azok segítségével fényt vetni az eseményekre, és azokat az érzéki világ tapasztalataival összevetni. Itt áthidaljuk a szakadékot a kettő közt. Az intuitív megismerés beengedésével megnyitjuk megismerésünket a magasabb szellemi lények jelzései számára. Az intuíció a szellemi világ tényeiről tudósít, ugyanolyan objektivitással, mint amit az érzéki világ természettudományos megismerése adott.
Titkos társaságok szerepe
Alapvető az összeesküvés-elméletek vádjának visszautasítása. Ez a vád semlegesíti a tényeket egyfelől, másfelől azok oldaláról nézve, akik leegyszerűsítő magyarázataikkal részigazságokat mondanak ki, önmaguk felelősségét fel nem vetve csupán bűnbakokat keresnek, valójában ezzel az igazság érvényre jutása ellen dolgoznak.
A háború mélyebb okainak megértéséhez tartozik, hogy előkészítésében olyan titkos társaságok tevékenykedtek, melyek okkult eszközökkel dolgoznak. Ezen eszközök, hatásaik felismeréséhez nem elegendő a tények részletes tanulmányozása. Az okkult manipulációk megismerése azonban megköveteli az érzéki világban zajló események pontos ismeretét is. A megismerés ezért három síkon történik: a fizikai események síkján, az efölötti síkon, ahol a titkos társaságok tevékenykednek, és végül a szellemi világ síkján, ahol magas szellemi erők harca folyik.
A háború külsődleges és szellemi okai
Renate Riemeck rámutat az I. Világháborút kiváltó külsődleges okokra. Ezek az okok önmagukban nem magyarázzák a háborút, csupán részben okai annak. 1914-re a gyarmatokkal alig rendelkező Németország gazdasági teljesítménye megközelítette a hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkező Nagy-Britanniáét. Ha még egy év eltelik, Németország a világ első számú gazdasági erejévé válik. Németország Anglia gazdasági konkurensévé vált. Ezzel a fejlődési úttal Németország letért a saját népszelleme által sugallt missziójáról, és Angliát utánozva egy külsődleges, materialista gazdasági fejlődés útjára lépett, elhagyva a Goethe, Schiller, Lessing és társai által vezetett kulturális-szellemi fejlődést és a német kultúra globális szétsugárzásának feladatát tőkekihelyezésre és gazdasági expanzióra cserélte. Erről az útról a mai napig nem tért le, az orosz területre irányuló „eszme-offenzíva” helyett Audit és Mercedest exportál.
A külsődleges okok közül kiemelkedik a Berlin-Bagdad vasútvonal építése. A vasút építését eredetileg Cecil Rhodes javasolta Vilmos császárnak, aki kapva kapott az ötleten. A vasút összekötötte volna a Közel-Kelet kőolaj-lelőhelyeit Európával, egyúttal feleslegessé téve Anglia tengeri kereskedelmének jelentős részét, a száraz utat megteremtve a Kelet felé. Ezt a konkurenciát Anglia nem engedhette meg.
A külsődleges okok mögött azonban mélyebb impulzusok húzódtak.
A XIX. század elején Európában megjelenő szabadságimpulzus Európát egy egészen új irányba vezethette volna. Ha Caspar Hausert nem gyilkolják meg, és a forradalmi mozgás élére áll, létrejöhetett volna egy szakrális királyság. Ennek az esélynek az elmulasztása következtében egy nyugati mintájú, az egységes állameszme talaján álló egyesült Németország jött létre Bismarck által. Ekkor még Ausztria a Habsburgok irányítása alatt állt. Idézzük ismét Polzer-Hoditzot: „Ausztria volt az utolsó birodalom, ahol a kozmikus értelem még fellelhető volt.” A Habsburgok népszellemének feladata az volt, hogy a birodalomban élő népeket szabadságban összetartsa. Ezt a feladatot hosszú ideig teljesítette is. Az ellenerő a pápaság volt, mely a katolicizmuson keresztül érvényesítette befolyását. A magyarok lázadtak ez ellen és hosszú ideig féken tartották a Habsburgok katolicizmusát.
A XIX. század közepén Európa-szerte felbukkanó szabadságtörekvések a birodalomban is megjelentek, a leghangosabban a magyaroknál. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után következett a kiegyezés. Ekkoriban a Monarchia mintegy 40 milliós népességéből cca. 8 millió a német és osztrák, cca. 8 millió magyarajkú és cca. 19 millió volt a szláv népesség, területileg széttagoltan. A magyarok önállósodási törekvései mellett a szlávok ugyanúgy követelték nemzeti jogaikat, de Ferenc József a magyarok nyomásának engedett. A létrejött dualizmusban a hatalmat megosztották a németajkú és magyarajkú népesség közt, de a legnagyobb népcsoport, a cca. 19 milliót kitevő szlávok kimaradtak az egyezségből. Felháborodásuk jogos volt. Ez a megoldatlan probléma volt az a rés, ahová az idegen érdekek be tudtak férkőzni, és ahol a titkos társaságok befolyást tudtak szerezni.
Jól látta a helyzetet a cseh történész, Frantisek Palaczky 1865-ben megjelent írásában(11) : „Az a nap, amelyen a dualizmust kinyilvánítják, azon a napon ellenállhatatlan természeti szükségszerűséggel megszületik a pánszlávizmus, mégpedig annak legkevésbé barátságos formája. A dualizmus bábája lesz a születő pánszlávizmusnak. Mi, szlávok, mindezt jogos fájdalommal, de félelem nélkül szemléljük. Mi Ausztria előtt is itt voltunk, és utána is itt leszünk.”
A Bosznia-Hercegovina annektálásával felerősödő délszláv probléma beteljesítette Palaczky jóslatát és megjelent a pánszláv propaganda szolgálatában bevetett hamisítvány, Nagy Péter testamentuma, melyet arra használtak fel, hogy a monarchia szláv népeit orosz véduralom alatt egyesítsék és a felszín alatt viszályt szítsanak. A hamisított végrendeletet az Európa-szerte működő mintegy 6 millió taggal rendelkező 40.000 páholy révén terjesztették. A cél egy olyan hangulat – miliő – megteremtése, melyben szimpátia keletkezik a végrendelet iránt, ami a Nyugat imperializmusát vitte az orosz népbe, és a gyűlölet érzését minden ellen, ami a Nyugatról jön.
Az ekkor annektált egyik városban következik be később az a merénylet, mely megöli azt az embert, aki meg akarta oldani a délszláv kérdést és meg akarta menteni Ausztriát.
Ferenc Ferdinándról van szó. Ő felismerte a szláv népek jogos igényét és a dualizmust trializmussá akarta alakítani, beemelve a szlávokat a hatalomba. A Rudolf tragédiája utáni időszakban ez volt a Monarchia megmentésének utolsó esélye. A már mintegy fél évszázada a Monarchia szétrobbantását előkészítő háttérerők azonban folytatták munkájukat. Az olasz szabadkőműves Mazzini már egy 1850 körüli írásában említi, hogyan lehetne a soknemzetiségű monarchiát szétdarabolni a benne élő kis népek egymás ellen való heccelésével. A pánszlávizmus kulturális mozgalmát Nagy Péter végrendelete révén eltérítették a russzizmus és ezzel a politikai jelleg irányába. Ennek konkrét megvalósulása volt a Szentpétervárott angol támogatással létrehozott ú.n. Szláv Jószolgálati Egyesület, mely a szerb titkos társaságokat. – Národná Odbrana, Omladina, Fekete Kéz – látta el támogatással. E szervezetek a századfordulót követő években több mint 300 politikai gyilkosságot követtek el. E gyilkosságok célja a Monarchiával jó viszonyt ápoló Obrenovics uralkodóház és támogatói kiiktatása (Obrenovics Mihály és Draga Masin meggyilkolása) és a nagyszerb gondolatot ápoló Karagyorgyevics-család uralkodói székbe segítése.
Ha Ferenc Ferdinánd törekvése eredményes lett volna, egy átalakult Monarchia hosszú időre megakadályozta volna Anglia világuralmi törekvéseit. Ezért döntöttek úgy, hogy – Rudolf Steiner szavaival élve – a világtörténelem legjobban előkészített merénylete által eltegyék láb alól a trónörököst és ezzel a Monarchiát és Németországot a háború örvényébe taszítsák.
A titkos társaságok szerepe több síkon is megnyilvánult. Ezek egyik lényeges eleme a németellenes propaganda kifejtése Angliában és Oroszországban, mely megalapozta az antant későbbi létrejöttét.
Riemeck említi egy közismert párizsi szalon házigazdáját, Mme de Thébes-t, aki évente kiadott Almanach-jában jóslatokat közölt. A hölgy megjósolta a merényletet, de annak napját egy évvel korábbra, 1913. június 28-ra tette. Az esemény elmaradása után jóslatát megismételte és a dátumot egy évvel későbbre módosította. A dátum érdekessége, hogy ez a szerbek számára történelmük legjelentősebb dátuma, a rigómezei (Koszovo Polje-i) csata napja, ahol megállították a sokszoros túlerővel érkező török sereget. Nem véletlen a merénylet e napra való időzítése.
A háttérerők összefüggéséhez tartozik az a tény is, hogy a pápa tudott a készülő merényletről.(12)
A merénylethez közeli napokban szintén merényletet kíséreltek meg a köztudottan háborúellenes Raszputyin ellen, aki nagy befolyással rendelkezett a cári családra. Köztudott, hogy Raszputyin megjósolta a cárnak, hogy a háborúba belépés a cári család és egyúttal Oroszország végét is jelenti. A merénylet következtében Raszputyin nem halt meg, de gyengélkedése miatt nem tudott jelen lenni a cári udvarban a háborúba való belépést eldöntő események idején.
Geopolitika és geostratégia
A titkos társaságok – elsősorban a szabadkőművesség – évszázadokra előre elkészített forgatókönyvekkel dolgoznak. A forgatókönyvek léte arról tanúskodik, hogy e társaságok okkult ismeretekkel rendelkeznek az emberiség szellemi fejlődéséről, az egymást követő kultúrkorszakokról. Ezt az ismeretet azonban saját céljaik érdekében használják fel.
A jelenlegi germán-angolszász kultúrkorszakot a görög-római korszak előzte meg. A görög kultúra és a kereszténység által létrehozott szellemi értékeket a rómaiak által megteremtett világbirodalom volt hivatott elterjeszteni. Ennek analógiájára a német kultúra eredményeit az angolszász népek által létrehozott egységes világgazdaság lenne hivatott világméretekben elterjeszteni. Ezt a missziót eltérítették. Az eltérítés veszélybe sodorta a Föld szellemi célját.
A titkos forgatókönyveket az e társaságokból kiszivárogtatott térképek mutatják.
Az első ilyen híres térkép a The Truth c. angol szatirikus lapban 1890-ben megjelent kép, melynek címe: The Kaiser’s dream (A császár álma). A térkép az I. Világháború után átrendezett Európa képét vizionálja.
A térképek sorában meg kell említsük az Economist-ban 1990-ben megjelent térképet, illetve Huntington: A civilizációk összecsapása c. könyvében szereplő világtérképet. E két térkép mutatja az elkövetkezendő évtizedekben megvalósítandó forgatókönyvet, a kétpólusú világrend átalakulását követő többpólusú világrend képét.
A geostratégia alapjait Halford Mackinder (1861-1947) fektette le. Az általa tömören elmondott stratégia a külsődleges képét mutatja annak az okkult ismeretnek, mely a gazdasági világuralom céljának hátterében áll. Mackinder szerint a világuralmat a Világsziget feletti uralom biztosítja. Ez a terület a Közel-Keleti kőolajmezőknél kezdődik és Szibéria keleti végéig húzódik. A magterület feletti uralom azonban csak a Közép-Európa feletti ellenőrzés által érhető el. Ezért van kulcsszerepe a Kárpát-medencének, a Balkánnak, és tágabb értelemben egész Közép-Európának. A geostratégia megvalósítása a geopolitika eszközeivel történik, mely módszert első ízben a Monarchia szétdarabolásával próbálták ki, s azóta is alkalmazzák.
E tekintetben Magyarországnak és a Közép-Európai térségnek kulcsszerepe van, és ez globális kihatású. Az ellenerők célja az európai Közép misztériumának eltüntetése, az itt születendő hármas tagozódás megakadályozása, késleltetése és eltérítése.
Egy geostratégiai terv megvalósítását először hosszú és alapos hazugságoffenzívával készítik elő, egy megfelelő hangulat, atmoszféra, miliő teremtésével, majd beavatkoznak, és átrajzolják a térképet.
A geostratégia ismerete által nyerünk rálátást arra a folyamatra, melynek során valójában az emberi Közép elleni támadás folyik. Ennek első lépését az európai Közép szétverésével hajtották végre, majd e folyamatot globális szintre emelték, a II. Világháború révén egy duális világrend kialakításával, a közép kiiktatásával.
A kétpólusú világrend átalakítását a többpólusú felé a XX. század második felében kezdték meg. E fázisnak a század hátralévő részére szóló feladatait jelölte ki Churchill az 1947. május 17-én a Royal Albert Hall-ban (Egyesült Európa Találkozó) elhangzott beszédében az angolszász politika számára:
„Természetesen nem hisszük, hogy az Egyesült Európa biztosítja a végső és teljes megoldást a nemzetközi viszonyok valamennyi problémájára. A végső cél, amely felé törekednünk kell, egy tekintélyes, mindenható világrend megalkotása. Míg nem jön létre egy hatékony Világ-Szuperkormány és nem lendül gyorsan cselekvésbe, a béke és az emberi haladás reményei sötétek és kétségesek maradnak. De ne hibázzuk el a fő feladatot: egy Egyesült Európa nélkül a Világkormánynak nincs biztos reménye. Ez a sürgős és elengedhetetlen lépés ezen ideál megvalósítása felé. Az I. Világháború után a Népszövetség megpróbált felépíteni – az USA segítsége nélkül – egy nemzetközi rendet a gyenge és megosztott Európa felett. Ennek a kudarcáért nagy árat fizettünk.”
Az 1989-es fordulat és egyesülés nem hozta el Európa önmagára eszmélését. Az Unió Churchill terveinek megfelelően a század végére megvalósult, anglo-amerikai hegemóniával. Az új amerikai doktrína 1990 után a „Civilizációk összecsapása” lett. Huntington térképe, az „új Trianon” a világot absztrakt kulturális tömbökre tagolja, Európát pedig az „Euroamerika” nevű blokkba olvasztja. A tömbök közt permanens konfliktusokat feltételez. Euroamerika létrehozásának mai eszköze a titokban zajló EU-USA Szabadkereskedelmi Egyezmény tárgyalássorozata, míg Eurázsia alakításának aktuális lépése az ukrajnai konfliktus kirobbantása.
A hazugságok leleplezése
A fent elmondottakból következő szükségesség a háborús felelősség kérdésének újragondolása, mely a mai angolszász propaganda középpontjában áll. Ebben kulcsfontosságú Helmuth von Moltke(13) szerepének megvilágítása. Érdekes, hogy miért fordítanak komoly erőfeszítést ma egyes nyugati történészek (Mombauer) Moltke alakjának befeketítésére? És miért nem egyes kutatási eredmények megismertetésére? Ilyen értelemben szimptomatikus Christopher Clark műve (The Sleepwalkers). Ha már nem lehet tovább takargatni a hazugságokat, egy kicsit tereljük félre a figyelmet.
Abban a módban, ahogy Anglia a háborús indítékot meghamisította, azaz egy másik hatalmat „provokált bele” egy olyan háborúba, melyet tulajdonképpen maga akart kirobbantani és levezényelni, az első világháború láthatóvá teszi annak a politikának tipikus eljárásmódját, melyet aztán a XX. században különösen amerikai részről tovább folytattak.
Az elhallgatott kutatási eredmények egyike a Ruchti-féle tárgyszerű elemzés, aki éles fókuszba állította Nagy-Britannia — különösen Grey külügyminiszter — magatartását a júliusi krízis során. Az írás tükrében a brit vezetés — kifelé közvetítő vagy éppen elterelő — hozzáállása a valóságban háborút kiváltó hatásúnak mutatkozik. Ruchti leírása szerint a német politika felelősei ezekben az órákban egyáltalán nem valamiféle régóta dédelgetett terv megvalósításán dolgoztak, hanem a minduntalan új körvonalakat adó felfejlődésre reagáltak kaotikusan és zavarosan. Rá akart világítani, hogy a német hadüzenetek nem politikai stratégiákat, hanem végeredményében Moltke katonai logikáját juttatták érvényre, s éppen ezért nem lehet szó abban az értelemben a németek egyedüli bűnösségről, pontosabban tervszerű agressziójáról, ahogyan a versailles-i szerződés azt megfogalmazta.
Ha sikerül Moltke szerepét a hamis vádaktól megtisztítani, az halálos csapást mér a háborús felelősség s vele a német militarizmus dogmájára.
A Közép-Európára vonatkozó igazság
Az igazság megfogalmazásához segítségül kell hívjuk a Rudolf Steiner által 1917-ben Közép-Európa vezető államférfiúihoz eljuttatott Memorandumában foglaltakat.
Abban a világtörténelmi pillanatban ez a memorandum állt egyedül szemben az amerikai elnök, Woodrow Wilson által közreadott 14 ponttal. Ez volt az a mozzanat, amikor az USA először avatkozott be az európai történelembe, s azóta annak kizárólagos alakítójává vált.
A Memorandum az akkor hatékony hazugságok leleplezésével kezdi, mely a Wilson-féle pontokban, s egyúttal az antant álláspontjaként jelenik meg. A 14 pont mögött rejlő alapállást Steiner így nevezi meg:
1. az antant szerint nem tartozik Közép-Európára saját sorsának rendezése
2. Közép-Európának gazdaságilag nem konkurencia, hanem függőségi viszonyban kell állnia a Nyugattal
3. a kulturális viszonyokat az angolszász népegoizmus szellemében kell rendezni.
Elgondolkodtatóak a leírtak az elmúlt 100 év történéseinek és a jelen európai helyzet ismeretének fényében.
Steiner ezt követően a 14 ponttal szembeállítja a Közép-Európára vonatkozó, abban az időpontban érvényes igazságot:
1. ha az antant céljai teljesülnek, az európai szabadság elvész
2. a háború a Nyugat felé gazdasági háború, Kelet felé a népek háborúja. A revans-gondolatnak el kell halnia.
3. a népek felszabadítása csak az egyénen át lehetséges
A memorandum felvázolja a Közép-Európai népek számára alkalmas életkereteket, a hármas tagozódású szociális organizmus valóságát. A hármas tagozódásra irányuló spontán, nem tudatos törekvés a népekben a lénytagok természetellenes keveredését eredményezte, mely a társadalmi működés zavarait produkálja. A békajavaslat nem nyert befogadást, a háború tovább szélesedett az ismert végkifejletig.
A mára megismert tények alapján egyetérthetünk Renate Riemeck kijelentésével: az I. Világháború Közép-Európa ellen indított megsemmisítő háború. A kirobbantásában ható tényezők alapja a nemzetiségi probléma fel nem ismerése, az egységállam eszméjének ráerőltetése az itt élő népekre, a hármas tagozódás aktualitásának fel nem ismerése. Az uralkodók korának lejártával megnyílt a szabad cselekvés lehetősége. Ennek elmulasztásával a szükségszerűség érvényesült.
Záró gondolatok
A konferencián elhangzottak alapján számunkra fontos cél a magyarok szerepének és mulasztásainak megvilágítása: Ferdinánd szándékának és az abban rejlő megoldási lehetőségnek a fel nem ismerése és a mai napig makacsul táplált előítélet arról, hogy ő magyarellenes és szlavofil lett volna. Az ő személyiségéről alkotott kép megtisztítása alapvető jelentőségű.
Fontos feladat az események mélyén rejlő folyamatok áttekintése:
• a jelenlegi germán-angolszász kultúrkorszak és a Közép-Európai népek – németek, magyarok – ebben betöltendő feladata,
• az ezt követő orosz-szláv korszak, és az e korszak uralására tett jelenkori angolszász kísérlet indokai, céljai. Enélkül nem érthető meg sem Németország mulasztása, sem az angolszász világhatalom és a németek konkurenciaharca.
A háború kártételeinél is nagyobb jelentőségű a Versailles-i szerződésbe foglalt háborús felelősség kérdésének tisztázása. Ki kell emelkedjünk a trianoni tragédia okozta szenvedések taglalásából és a revansizmus veszedelmes csapdájából, felemelkedve a geostratégiai magasságba, és még feljebb.
A múltban a magyarok a Habsburg katolicizmus ellen harcoltak, a jövőben a szláv kultúrcsíráért. Fel kell ismerni szerepünket, és Steiner javaslatának aktualitását: „a szláv kérdést pozitív politikával kell megoldani”.
Mit jelent ez ma? Európa sorskérdésévé vált a németek és az oroszok viszonya. Föl kell emelkedjünk az USA által irányított háborús propaganda fölé, mely Putyint militarista agresszornak állítja be. Fel kell ismernünk a háborús szándékot és el kell utasítsuk azt. Nemet kell mondanunk arra a törekvésre, mely Oroszországot ki akarja szakítani Európából és Kína karjába akarja lökni. Európának magára kell találnia, kiszakadva Amerika szorításából. Ha Németország képes lesz túltekinteni gazdasági érdekein és az oroszokkal való megértés irányába haladni, az megnyitja az utat arra, hogy Putyin és országa ne kényszerüljön az önvédelmi gazdasági háborúra, Ázsiával szövetkezve.
Fel kell ismerjük, hogy a múltból itt maradt impulzusok csak újabb katasztrófákat idéznek elő. Egy születő új világ csak a szabad individualitások által felismert igazságok mentén alakulhat. Ez a történelmi jelenléttudat megteremtését jelenti, és a Kárpát-medence népei között egymás iránt felébredő megértés és szeretetteli érdeklődés megszületését.
Az átlátás hatástalanná teszi az okkult terveket. A szabad individualitásoknak egymásra kell találniuk, és össze kell kapcsolódniuk, hogy a további katasztrófák sorozatát megállítsák és egy emberhez méltó világ felépítésének gyógyító gondolataihoz eljussunk.
A jövő egy jó értelemben vett individualizmus kifejlődését jelenti. Erre van szükségünk, ez az a nemzetek feletti erő, mely képes felébreszteni a szociális érzéket és összekötni népeket, kultúrákat és korokat, szemben a mai materialista, gazdasági egoizmusra épülő, önmagukat túlélt imperialista szándékokra, melyek a mai ökológiai és szociális katasztrófák forrásai.
Világkezdet váltotta fel a világvéget.
Ertsey Attila
(A tanulmány rövidített változata megjelent az Országépítő 2014/ számában)
Jegyzetek:
(1) BRICS: Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika
(2) Makovecz itt a cseh-osztrák Rilke intenzív orosz kapcsolataira utal (E.A.)
(3) Országépítő 97 / 3-4. 7. old., A londoni kiállítási pavilonról, a globalizációról, Beszélgetés Makovecz Imrével
(4) A témától függetlenül megjegyezzük, hogy R. Ramsbotham édesapja a Lordok Háza tagja
(5) A konferencia rövid összefoglalójában támaszkodtam Andreas Bracher írására, mely a Szabad Gondolat 2014 őszi számában olvasható lesz.
(6) Ertsey Attila előadása, június 27., péntek
(7) Szekcióülés, péntek
(8) az erdélyi, valaha részben szász lakosságú városok nevei utalnak erre: Clausenburg – Kolozsvár, Hermannstadt – Nagyszeben, Neumarkt – Marosvásárhely, Kronstadt – Brassó; Kós Károly híres magyar építész eredeti neve Karl Kosch
(9) lásd részletesen: Terry Boardman: Sziriania I-II., Szabad Gondolat 2013/4, 2014/1
(10) Kálmán István: A magyar nép eredete, Szabad Gondolat
(11) Az osztrák állam eszméje
(12) Szabad Gondolat
(13) az I. Világháború kezdetén Németország vezérkari főnöke