Idén ősszel több cikk jelent meg a frissen királlyá koronázott Károly herceg építészeti gondolatairól, fontosabb tetteiről. Az alábbiakban két cikket közünk le, minimálisan szerkesztett változatban, amelyek III. Károly elsősorban városépítészeti gondolatairól, azok időtállóságáról szólnak Fontosnak tartjuk, hogy ezek a gondolatok magyar nyelven minél több ember számára elérhetők legyenek.
Kriston Capps: III. Károly, a Városépítő
II. Erzsébet, Nagy-Britannia leghosszabb ideig uralkodó államfője halálát követően a volt walesi herceg foglalta el a trónt. A 73 éves Károly Fülöp Artúr György már önmagában ezzel a ténnyel felállította saját királyi rekordját: ő a legidősebben trónra lépő személy a brit történelemben. Beiktatását hatalmas érdeklődés kísérte.
Ám van alattvalóinak egy kis csoportja, akik különösen nagy figyelemmel követik majd III. Károly királyt: Poundbury lakói, egy 3500 fős kísérleti település közössége Dorsetben, Anglia déli partvidékén, amelynek sorsát Károly évtizedek óta alakítja.
Az exherceg az épített környezetnek is elkötelezett rajongója – és kritikusa. A dizájnnal és tervezéssel kapcsolatos elveit a múltban szenvedélyes hangú beszédekben és esszékben fejtette ki: 1989-ben könyvet írt “A Vision of Britain” címmel, amelyben amellett érvel, hogy a hagyományos módszereknek és esztétikának, amelyek Nagy-Britannia múltját meghatározták, annak jövőjét is dominálniuk kell. A klasszikus építészet tisztelői számára – akiket a tervezői szaknyelvben “trad”-oknak neveznek – Károly már régóta király.
“Vissza kell térnünk azokhoz az évezredek alatt csiszolt, hagyományos megközelítésekhez és technikákhoz, amelyeket csupán a XX. század kiáltott ki “régimódinak” és a progresszív modern korban „haszontalannak” – írta Károly 2014-ben a The Architectural Review című folyóiratban1. “Itt az ideje, hogy érettebb szemléletet vegyünk fel.”
…
Poundburyben a leendő király a gyakorlatba is átültette elveit. 1989-ben az ő segítségével indult útjára a kísérleti település fejlesztése Dorchester városának bővítése során, amely Károly tervezési elméletei szerint épül. A jelenleg is megvalósítás alatt álló projekt a tervek szerint 2025-re készül el, mintegy 1500 lakással és közel 200 üzlettel, amelyek oszlopokkal és oszlopcsarnokokkal szegélyezett sorházas sugárutak mentén helyezkednek el. Egy 2018-as szalagcím így igyekezett megragadni a lényeget: “Károly herceg Poundburyje: Bájos mestermű vagy feudális Disneyland?”
A Guardian újságírója, Oliver Wainwright szerint a város “oszlopcsarnokok és pilaszterek, manzárdok és díszítőelemek pajkos lázadása, amely az építészeti stílusok tankönyveinek gazdag történelméből válogat, buja vidámsággal”. És átverésekkel is: a filigrán fémszerkezetek nagy része valójában festett üvegszál, írja Wainwright. Quinlan Terry, a herceg által az ál-György-korabeli ígéret földjét idéző Poundbury-i főtér megtervezésére felkért építész csatlakozik ehhez, hozzátéve, hogy még ez a hamis stílus is megfelel a “csendes többség” preferenciáinak.
Bár szenvedélyesen elkötelezett a projekt mellett, Károly nem egyedül találta ki Poundbury-t. A herceg építészeti alapelvei általában az Új Urbanizmus néven ismert iskola nézeteihez állnak közel, vagyis egy olyan ingatlanfejlesztési keretrendszerrel, amelyet az emberi léptékű, bejárható városépítészet hangsúlyozása jellemez. Az Új Urbanizmus az 1980-as években alakult ki az Egyesült Államokban, mint tudományos mozgalom, a külvárosi városfejlesztés elméleti modelljeként, amely számos kísérleti településnek adta az alapgondolatát. Elkerülhetetlen volt, hogy ez az iskola előbb-utóbb az Atlanti-óceán innenső partján is megjelenjen. Legkorábbi képviselőiket, köztük Andrés Duany-t és Elizabeth Plater-Zyberk-et egyenesen az európai és angol városok, valamint az ezeket utánzó, viktoriánus korabeli amerikai fejlesztések ihlették. Károlyt Duanynak a floridai Seaside számára alkotott szigorú tervezési szabályzata inspirálta arra, hogy megépítse saját kis zárt közösségét.
Bár az Új Urbanizmus egy városépítészeti mozgalom, átfedésben van egy párhuzamos építészeti iskolával, a posztmodernizmussal, amely a hagyományos és klasszikus építészeti módokat emelte be. Néha sziruposan, néha magasztosan, de a legjobb és legrosszabb posztmodernista projekteket egyaránt tipikusan jellemzi a díszítőelemek és történelmi utalások kusza és hivalkodó bemutatása. A Károly által 2014-ben felvázolt 10 geometriai alapelv tankönyvhű Új Urbanizmus és úgy tűnik, Poundbury ezeknek minden bizonnyal meg is felel.
A Károly, mint védnök és Léon Krier építész hosszú távú erőfeszítéseként épülő Poundbury-t megbélyegezték már azzal is, hogy valamiféle nosztalgikus külvárosi múltat igyekszik erőltetni. (“Már nem is számolom, hányszor vádoltak azzal, hogy vissza akarom tekerni az időt egy elképzelt aranykorba” – írta 2014-ben Károly). De ahogy a közösség növekszik (mérete 2025-re elérheti a 6000 lakost), néhányan a korábbi kritikusok közül felülvizsgálták véleményüket; az ötlet támogatói pedig fenntartható, többfunkciós, gyalogosbarát és nagyrészt megfizethető lakóövezetként emlegetik Poundburyt. A valóságban pedig egyszerűen egy ugyanolyan településmodell, mint sok másik, amelyeknek vagy siker, vagy bukás lesz a sorsa, ezt az idő dönti el. Poundbury egyelőre sikeresnek tűnik.
Egy másik, Károly nevéhez fűződő fejlesztés 2004-ben indult: egy 4000 lakás építésére hivatott fejlesztés a Cornwallban található tengerparti Newquay külvárosában. A hivatalosan Nansledan2 néven ismert, de a helyiek által csak Surfbury-nek csúfolt projekt Poundbury sikerének kárvallottja: a szkeptikusok azt sütötték a herceg terveire, hogy nem más, mint egy exkluzív “Kensington-on-Sea” üdülőhely építését célzó projektet.
Mint közszereplő, akinek magánélete évtizedek óta a brit bulvársajtónak szolgáltat alapanyagot, Károly bizony társadalmilag megosztó partner az ilyen projektekben. Tervezőként azonban Károly nagyrészt kiállta az idő próbáját. Összesen hat zöldmezős beruházást indított el, amelyek mindegyike szándékosan nosztalgikus hangulatú, ám többé-kevésbé visszafogott példája a középosztálybeli otthonteremtésnek, amely igencsak hiánypótló Anglia egyre inkább megfizethetetlen városaiban.
…
Királyként Károly ezentúl hallgatni kényszerül majd London városképéről, ahogy a legtöbb olyan témáról is, amelyről egyébként határozott véleménye van. Poundbury fejlesztésének utolsó fázisa így a következő cornwalli hercegre, Vilmosra hárul, akinek építészeti ízlése sokkal eklektikusabbnak tűnik. A törekvés, hogy Angliát visszatérítsük a hagyományaihoz, most majd alább hagy, legalábbis építészetileg. Károly talán nem is úgy vonul be a történelembe, mint a legnagyobb építészeti alkotó a trónon (ez a cím még mindig III. György királyé), de ha tovább haladna ezen az úton – a királyi birtokokon megfizethető lakónegyedeket kialakítva – III. Károly király sokkal jelentősebb nyomot hagyhatna, mint a monarchia megőrzése. Ahogy egyik tervezői mentora, Duany mondta neki egyszer: “A királyokra az által emlékszik az utókor, amit építenek.”
Ben Flatman: Károlynak többnyire igaza volt. Szégyen, hogy mi építészek nem láttuk ezt.
III. Károly trónra lépésével új Károly-kor veszi kezdetét. Még soha nem volt olyan uralkodó, aki ennyire érdeklődött volna az épített környezet iránt, és aki ilyen világosan kifejezte volna nézeteit…
Cornwall hercegeként Poundbury és Nansledan létrehozásában is jelentős szerepet játszott. Mindkettő az “új urbanizmus” kísérlete.
Sokan csupán nosztalgikus fellángolásként legyintenek rájuk, valójában azonban e két projekt komoly kísérlet a városok növekedésével, a lakáshiánnyal és új, fenntartható közösségek építésével kapcsolatos kihívások kezelésére. Igazán komolyabb választ érdemelnének egy olyan építészeti és várostervezési intézménytől, amely általában véve kevés sikert tud felmutatni meggyőző, új, nagyléptékű városfejlesztés megteremtésében.
Elkerülhetetlenül nagy figyelmet kap majd az a hírhedt 1984-es “karbunkulus beszéd”, amelyet Károly a RIBA 150. évfordulóján mondott. Az építészeti folklórban ez megbocsáthatatlan árulásnak számít – végül is eredetileg a RIBA születésnapjának megünneplésére szólt meghívása.
De ma ezt a beszédet olvasva szembetűnő, hogy legnagyobb része mennyire mainstreamnek hangzik. Sőt, a végére az embernek az az érzése támad, hogy Károly talán nem is az az építészeti őskövület valójában, akinek néha ábrázolják, hanem sok tekintetben megelőzte korát, amikor épített környezetről volt szó. A beszéd tulajdonképpen Charles Correa és később Edward Cullinan dicséretével kezdődött – akik aligha nevezhetők megrögzött tradicionalistáknak.
Az akkori walesi herceg ezután pontokba szedte hallgatóságának azokat a dolgokat, amelyeket ma a fenntartható urbanizmus elfogadott elveinek nevezhetnénk: elítélte a történelmi városképek lerombolását; a meglévő építmények újrafelhasználását szorgalmazta; támogatta a gyalogosbarát tervezést; közösségi szerepvállalásra szólított fel; figyelmeztetett az “óriási üvegcsonkok” által elcsúfított városképekre; a díszítés újrafelfedezése mellett érvelt (ami ma már a legmerevebb “modernisták” körében is szinte kötelező), és – ami a legkevésbé ellentmondásos – a történelmi utcaképek és a hagyományos léptékű házak tiszteletben tartása mellett érvelt.
A 2019-es Stirling-díj a Goldsmith Street-ért azt jelzi, hogy a RIBA csak 35 évvel volt lemaradva az utolsó ponthoz képest.
…
Akkor miért marad Károly olyan sok építész számára mégis gyűlöletes figura, hiszen a szakmával való közös megegyezésben sokkal nagyobb potenciál rejlik, mint a tényleges különbségek hangsúlyozásában?
Az igazi ellentét magja talán az lehet, hogy walesi hercegként egyáltalán nem kellett volna kritikus véleményt nyilvánítania, annak ellenére sem, hogy csak olyan aggodalmakat fogalmazott meg, amelyeket a nyilvánosság számos tagja (és talán jó néhány építész) is osztott. Nem gondoljuk-e mindannyian, hogy a szakmánk által létrehozott épületek nagy része gyakran tényleg elég szörnyű? És mit árul el rólunk, építészekről, ha nem tudjuk kezelni a kritikát és a vitát?
Egy olyan időszakban, amikor kevés közéleti személyiség és gyakorlatilag senki sem beszél az építészetről a politika élvonalában, nem tehetek róla, de úgy érzem, hogy elszalasztott lehetőség volt, hogy az építész és más kapcsolódó szakmák nem találták meg a módját annak, hogy Károly épített környezet iránti szenvedélyét tágabb értelemben vett előnyükre fordítsák. A városainkkal és a környezetünkkel kapcsolatos szinte minden érdemi kérdésben nagyrészt igaza lett.
De az az idő, amikor Károly befolyásos és hangos szövetségesünk lehetett volna, sajnos elmúlt. Királyként III. Károly valószínűleg a legtöbb ilyen kérdésben hallgatni fog.
Megérti, hogy uralkodóként az ilyen nézetei nyilvános kifejtésének tere erősen korlátozott lesz számára. És most, ahelyett, hogy továbbra is neheztelünk rá a közel 40 évvel ezelőtt tett megjegyzései miatt, talán itt az ideje, hogy az építész szakma továbblépjen.
Az eredeti cikkek linkjei:
https://www.bloomberg.com/news/articles/2022-09-09/king-charles-iii-was-once-a-prince-with-a-passion-for-urban-planning
https://www.bdonline.co.uk/opinion/charles-was-mostly-right-its-a-shame-we-architects-couldnt-see-it/5119190.article