Markót Imre a Vándoriskolát elvégezve hazament Törökszentmiklósra, hogy kamatoztassa az itt tanultakat. Több Szolnok-környéki kisvárosban megtaláljuk jellegzetes épületeit. Az Otthonunk Szentmiklós Egyesület elnökeként tevékenykedett a városért, évekig volt a település főépítésze, 2014-től mint polgármester dolgozik a közösségért.
A Vándoriskolai diplomádat 1998-ban kaptad meg. Mestereid között csak Ekler Dezső irodája működött a fővárosban, többi vándoriskolai mestered (Lőrincz Ferenc, Dévényi Sándor, Deák László, Jankovics Tibor) vidéki városokban dolgoztak. Már akkor is a kisvárosi lépték érdekelt? Szülővárosod Törökszentmiklós lebegett a szemed előtt? Mit tudtál „begyűjteni” mestereidtől e területen?
A kisvárosi lépték, amit felvetettél nagyon érdekes megközelítés. Bevallom soha nem fogalmazódott meg ez így bennem és nem is gondolkodtam ezen, hogy építész szemmel, léptékekben különbséget tegyek település és település között, abban a tekintetben, hogy egy épületet épp hová tervezek, vagy miért ott élek, ahol élek. Ami mindig is vonzott, az sokkal inkább a vidéki lét, mintsem egy kisváros léptéke. A Vándoriskola időszakában is a választásaimban, – hogy kitől tanuljak, kinek a dolgait szívjam magamba – természetesen a mestereim személye, munkássága számított elsősorban, de fontos volt mellette a vidéki létezés megtapasztalása is. Bár Szolnok, Keszthely, Kaposvár, Pécs egészen más, mint Törökszentmiklós. Az előbbiek gyökerei mélyebbre nyúlnak. Úgy gondolom, hogy egy település életére, az ott élők által alkotott közösségre is igaz, a hasonlat az élő fáról: mennél idősebb egy fa, mennél mélyebbre nyújtja a gyökereit, a lombja annál terebélyesebb és egy terebélyes lombkoronában mindenből sokkal több akad. Ennek ellenére a törökszentmiklósi gyökereim visszahúztak.
Az építésszel készült interjú teljes szövege az Országépítő folyóirat 2021/1-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
Szöveg: Kuli László
Fotó: Markót Imre
