Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018

Műcsarnok, 2018. április 21. – augusztus 20.

A Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Szalonok sorában 2018-ban azon népi kézműves mesterek, művészek mutatkoznak be, akik alkotó munkájukban a népművészeti hagyományt tekintik ihlető forrásnak.

A hetvenes évek Nomád Nemzedéke, táncházas generációja új, friss szemléletet hozott a népművészetről korábban alkotott képbe. A néptánc lekerült a színpadról, és a használat, a funkció és a forma előtérbe helyezésével életre keltek a kézműves tárgyak. Mindezek hatására a népi kultúra megélhetővé vált. Erre utal Sebő Ferenc híressé vált mondása: a hagyomány nem rab, hogy őrizzük, nem beteg, hogy ápoljuk, a hagyományt megélni kell.

Ebben a szellemileg inspiráló időszakban egymásra talált a zene, a tánc, a kézművesség, az építészet, a társművészetek, valamint az akkor bontakozó ökotudatos szemlélet. Az azóta eltelt 50 év bebizonyította, hogy ez a mozgalom nem tiszavirág életű divat volt, nem egy lázadó, fiatal generáció szubkultúrája, hanem sokkal több annál. A hagyományőrzésnek ez a modellje a szellemi világörökség része lett, s kisugárzó, magával ragadó, közösségeket kovácsoló hatása következtében a magyar minta nyomán számos országban indult el a táncházmozgalom. Norvégiában a magyar modell példájára népművészeti egyetemet is alapítottak. Egy sor, kihalásra ítélt hagyományos mesterség tudása maradt fenn a mai kézműves mesterek keze által. Kiállítóink ezt az örökséget mai korunkban is használható, szerethető tárgyak képében őrzik meg és tárják a Népművészeti Szalon látogatói elé.

A kiállítás 12 termében a tárlat kurátorai betekintést nyújtanak a táncházmozgalom kezdeteibe, majd teremről-teremre reprezentálva, hogy a hagyományos paraszti kultúrából merítő kortárs kézművesség miképpen teheti szebbé, gazdagabbá mai életünket, megmutatva népművészetünk gazdagságát, sokszínűségét. Bemutatkoznak alkotásaikkal azok a kortárs kézművesek – több száz alkotó –, akik míves remekeikkel az elmúlt 5-10 évben a legfontosabb szakmai pályázatokon kiváló eredményeket érték el. A kiállítás ideje alatt arra is lehetőség nyílik, hogy a látogatók megtekintsék és kipróbálják a kézművesség fortélyait, különleges hangszereket szólaltassanak meg, vagy egy-egy jeles naphoz kötődő programsorozat keretében közös táncban, éneklésben vegyenek részt.

A kiállítás vezető kurátora: Beszprémy Katalin

A legelső tárlatvezetésre már a megnyitó előtti napon sor kerül – a Műcsarnok munkatársai még a színfalak mögött vezetik körbe a látogatókat a több, mint 400 művész alkotását bemutató tárlaton.

Regisztráció és jegyek ITT.

 


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×