Kravár Ágnes Ybl Miklós-díjas építész “Napok, évek – tele tervekkel” címmel tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását a Pesti Vigadóban 2022. augusztus 29-én.
A laudátor Salamin Ferenc, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője volt.
Az alábbiakban teljes terjedelmében leközöljük mind a székfoglaló, mind a laudáció szövegét.
Salamin Ferenc: Laudáció székfoglalóhoz
Kravár Ágnest az 1980-as évek közepe óta ismerem. Már akkor megragadott közvetlensége, derűje, a kiegyensúlyozottság és a vibrálás között egyensúlyozó egyénisége. Amikor megalakult a Makona Kisszövetkezet, éveken át mi – a következő generáció 15-20 tagja – Makovecz Imre mellett főleg Ágnestől tanultuk a szakma gyakorlatát, az építészeti gondolkodástól elkezdve a tervek előadásán, dokumentálásán, a szakágak összefogásán, a tárgyalások levezénylésén keresztül egészen a csomópontokig (Várlaki Erzsébet volt a másik tanítónk). Amúgy is sokat lendít az iroda tevékenységén és atmoszféráján, ha hölgyek is vannak a csapatban, főleg, ha a hölgy vidám személyiség és tehetséges is.
1990 körül mindketten eltöltöttünk néhány hónapot Eric Asmussen építészirodájában a svédországi Järnaban, a tengerparti öböl melletti elképesztően gyönyörű svéd tájban, nagyszerű építészek között, egy antropozófus tanárképző főiskola árnyékában. Én egy évvel később voltam ott, és amikor az irodában Ágnes neve szóba került, mindenkinek felcsillant a szeme, mindenki mosolygott és olyan történetek kerültek elő, amitől nevetésre, vagy dalra fakadtak az emberek a sötétvörösre kent svéd faházban. Ezt a hatást én nem tudtam ottlétemmel felülmúlni. Azonban Ágnessel azóta is összekötnek láthatatlan szálak, az a mély benyomás, amelyet az öreg Asmussen építész és a kollégák gondolkodása, életmódja, épületei hagytak bennünk.
Kravár Ágnes házaiból – és személyiségéből – árad a derű, a figyelmesség, a természetesség, a kedvesség. Házaira jó ránézni, vidám lesz tőle az ember, befogadók, körülölelik a látogatót és mindenütt fel lehet fedezni bennük valami újat, valami egyedit. Mindig csodáltam azt a kompozíciós képességét, ami az egyediségbe, személyességbe úgy csempészi bele a racionalitást, az építészeti szerkesztést, hogy az természetes velejárója a háznak, nem feltűnő, és nem akar túltengeni benne. Ezt talán lehet női építészetnek nevezni, de ez a dolgok túlzott leegyszerűsítése lenne. Mert a női princípium magától értetődően van benne az épületeiben, nem tolakodón és nem megkülönböztetően.
Ő az, aki az építész hölgyek között nem akar férfias építészetet művelni, túlzottan rideg, vagy racionális házakat tervezni. Átsüt épületein a gondolat- és érzelemgazdagság, a jól szerkesztett játékosság, a finom elegancia. Házai a helyszínből és a funkcióból kiindulva jól telepítettek, a tömegalakítás jól használja a nagy formák és a kellő helyeken megjelenő hangsúlyos elemek váltakozását. Az alaprajzok logikusak és funkcionálisan szerkesztettek, a külső megjelenés szervesen tükrözi a belső elrendezést, a gondolati hierarchiát. Házai hordozzák a hely szellemét, a történeti összefüggések és a folytonosság alapvetéseit.
Több épületét tanítani lehetne az egyetemeken a jó tömegalakítás, a ritmus, a hangsúlyok, a megfelelő helyen lévő kiemelések, az arányos homlokzatképzés miatt. Építészetében továbbviszi Kós Károly, Makovecz Imre, és a szerves építészet gondolatait, de saját képére formálva és ízig-vérig maivá téve. A szerves komponálás nála természetes és belülről fakadó karakter. Hogy csak egy példát említsek: az 1990 körüli tervezett és megépült soproni Domonkos udvar lakótömb olyan harmonikus egysége a soproni építészeti miliő folytatásának és egyben az új gondolatok megjelenítésének, amely egyedülálló. Az együttes természetességgel szervesül a város szövetébe és az utcaképbe, formálása egyértelműnek tűnik, de ugyanakkor olyan „kraváros” elemeket is tartalmaz, amitől izgalmassá és felfedezhetővé válik.
És ő az, akit „orvosságként kellene felírni” mélabús építészet ellen, házaiban harmónia, vidámság, a nőiesség érezhető jelenléte dominál. Sok évtizedes sikeres tervezői tevékenységét Makovecz Imre munkatársaként művelte több mint tizenöt éven át, majd harcostársként folytatta saját építészirodájával a Paralellel, a Kós Károly Egyesülés tagjaként. Munkássága közel negyven megvalósult épület és épületegyüttes és további sok ház Mesterével közösen, számos terv és tervpályázat. Részt vett a Vándoriskola építész mesterképző munkájában több mint húsz éven keresztül, irodájában sok fiatal építészt tanítva, a szakmában elindítva. A szerves építészeti hozzáállást egyedi módon, saját formálásával átszőve, egy különös, pozitív attitűddel műveli.
Kravár Ágnes is végigjárta azt a belső átalakulást, ráébredést, az elvárt építészettől a Mester követésén át a saját hang kereséséig és megtalálásáig, amelyet sokan megtettünk. Őszinte és jó történet ez, egy igaz emberi élettörténet, nem marketing és nem PR, hanem valós történet, amit átélt és amiről be tud nekünk számolni.
Hallgassuk meg székfoglalóját!
Kravár Ágnes: Napok, évek – tele tervekkel
Köszöntöm a megjelent Hallgatóságot, Hölgyeket és Urakat, Akadémikusokat, Barátaimat, Családomat! Köszönöm, hogy eljöttek meghallgatni a székfoglaló előadásomat, melynek címe: NAPOK, ÉVEK – TELE TERVEKKEL.
Mikor híre ment, hogy levelező tag lettem és én leszek az első női építész az MMA Építőművészeti Tagozat Akadémikusai sorában – sokan – illetve majdnem mindenki kérdezte, hogy és miről fogok beszélni; biztos a női építészetről. Legyintettem, hogy ez túl egyszerű, elcsépelt téma – ma a női egyenjogúság úgyis lerágott csont – röviden elhárítottam a válaszadást. Amikor tényleg nekiültem, készülve erre az előadásra és foglalkozni kezdtem komolyabban azzal, hogy mi is legyen ebben a kb. 40 percben, ameddig beszélek – átgondoltam a szakmában és szakmán kívül eltöltött éveimet – elővettem az A5 méretű, évenként rendszeresített típus naptárjaimat. Visszanéztem az éveket, láttam a napokat teleírva sok-sok mindennel: munkák, kiszállások, megbeszélések, pénzek felosztása, kis és nagy családi és közösségi események, két fiammal kapcsolatos ügyek, bevásárló és étrend listák, sűrű, néhol kusza jegyzetek, telefonszámok, névjegyek beragasztva, betegségek, halálesetek nagy kereszttel jelölve, közben kis skiccek, épülettömegek, rendeletszámok és még mi minden. Szembesültem azzal, hogy az életem végig egy nagy, jórészt lelkesítő feladathalmaz volt, amelyet a szakma művelése egy-egy nagyobb tervezési feladat, a család összefogása, a napok megszervezése jellemezte, hol jobb, hol rosszabb periódusokkal. Még a betűkön is láttam, hogy rendesebbek vagy kuszábbak, tükrözve lelkiállapotom változásait. Ott láttam, hogy bizony ez egy női naptár, ez egy női építész életének lenyomata, emléke, és tényleg kissé eltér a férfikollégákétól, és így végül mégiscsak egy női építész számol most be szakmai pályafutásáról, amely elválaszthatatlanul összefonódik az anyasággal, a család összefogásával, akárhogyan is berzenkedtem ettől a témától.
Sajnálatos, hogy tényleg egyedüli nőként állok itt, mint talán leendő levelező akadémikus tag, mint ahogy egyedül állnak a nők a szakmában a sok okos férfi között, általában a szakmagyakorlás szinte minden mozzanatában, kezdve és főként a munka megszerzésétől, a nehéz tárgyalásokon, a tervezésen át a kivitelezésig. Sok kiváló női építészt ismerek és ismertem – nevek említése nélkül -, akik bőven itt állhatnának mellettem az életművükkel. Reméljük, hogy a sor folytatódik….
Mondhatjuk, hogy – mi nők – magunknak kerestük a bajt, nehéz érvényesülni, dacára minden bóknak! A nő, mint építész talán érzékenyebb, sokszor finomabb a megoldásaiban. Mire kellő gyakorlatot szerez a szakmában kicsit elférfiasodik, de azért kívül-belül nő marad a maga biológiai adottságaival. A szakma sikeres gyakorlásához a tanuláson, tehetségen, szorgalmon túl nagyfokú határozottság, erő, akarat szükséges. A szükséges határozottság ugyanakkor akaratlanul is párosul sokszor a női kishitűséggel, kevésbé ellenálló fizikai és a férfiakétól eltérő pszichés adottságokkal, örökös kétségekkel egy alapvetően férfias szakma mindennapjaiban. A szakmában el kell fogadtatni magunkat, ami sokszor a férfiaknak sem könnyű. Olyan magatartást kell felvenni, ami egyensúlyoz a határozottság és a nem ragaszkodás között. Mint a gyereknevelés, egyes helyzetek megoldása a kicsikkel is így működik – ha a gyermek látja, hogy a szülő valamit nagyon komolyan elvár, mert annak komoly oka van, azt a gyermek megérzi és szót fogad. Ez a magatartás az építkezéseken a legelső irányító vezetőtől kezdve az utolsó segédmunkásra vonatkoztatva is érvényes volt, ott is ugyanígy működött, vagy működik. Ez segített át nemegyszer, a tervezés, vagy a kivitelezés során az épülő házak művezetésekor, hogy elérjem a ház érdekében jogos kéréseim teljesítését.
Hogy a pályámról is beszámoljak, én kivételezett helyzetben voltam, illetve kerültem, mivel egy nagy közösség tagja lehettem, ami Makovecz Imre köré szerveződött. Az ő karizmatikus egyénisége, szakmai zsenialitása vonzotta a fiatalokat mindenkit másképpen, más okból. Engem nem is csak az épületei fogtak meg – természetesen azok is -, de leginkább az az erő, ami belőle áradt, az akkori szürke, egyhangú világban egy fény, egy lelkesedés, egy határozott szembemenés az akkori állapotokkal. Ebben a szinte családias közösségben, amely egyre duzzadt Makovecz mellett elmosódtak a határvonalak a férfi vagy női építész között, de mégis – aki, mint magam nőként gyakoroltam a szakmát, az tudja, hogy – alapjaiban más a helyzete egy női építésznek, aki a férfiak között akarja megállni a helyét.
A Mester sok munkájában vettem részt, kezdetben, mint feldolgozó, majd szétváltak az útjaink, önálló tervezések következtek még a VÁTI-ban, mígnem újra a Makovecz csapathoz csatlakozhattam, amikor megalakult a Mester magánirodája. Ott is eleinte feldolgozó munkáim voltak, majd ahogy múlt az idő, egyre több önálló tervezési feladatot kaptam még a MAKONA Kisszövetkezet alkalmazottjaként. Az organikus építészet – Makovecz Imrével az élen – elfogadott irányzat lett, sőt a szocialista kultúrpolitikával, a teljes fennálló rendszerrel való szembenállás jelképévé is vált, aminek következtében rengeteg megbízás érkezett.
Ez a kezdeti időszak a rendszerváltás ideje volt és csúcspontját talán a Sevillai világkiállítás magyar pavilonjának megépülése jelentette 1990-ben, az Antall kormány regnálása alatt.
Ezután szükségszerűen megalakultak a kis irodák, kft-k, amelyeket a Makona Egyesülés tartott szellemi közösségben és amelyek maguk próbáltak megélni. Szentesi Anikóval megalakítottuk a kétszemélyes irodánkat, a Paralel Épitésziroda Kft.-t. Két építész asszony, két családanya közel harminc évig szinte zökkenőmentesen működtette az irodát, fogadott vándorépítészeket, megértve egymást, a szakma, a család, a gyerekek bonyolult világában. Az iroda mai is létezik, ugyanott, a MAKONA és a Kós Károly Egyesülés szellemi közösségében.
Elérkeztünk a jelenhez, de visszakanyarodok az elmúlt ÉVEKHEZ, NAPOKHOZ tele tervekkel …
IFJÚKOR
A Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban érettségiztem 1965-ben. Varrónő legyek, divattervező vagy építész? Építész! Családomban nincs építész, apai nagyapám úri szabó volt, édesapám gépészmérnök. Rokon szakmák. Sokáig hezitáltam, voltak kétségeim a képességeimet illetően – inkább rajzoltam divatos ruhákban hölgyeket, mint hogy ábrázoló geometriai trükkökkel törődtem volna, de amikor komolyan el kellett gondolkodni a pályámon, akkor nekifeküdtem a fizikának, rajznak, mateknak és úgy döntöttem, hogy mégis inkább építész leszek! Már gyerekkoromban elbűvöltek a nagy román kori császárdómok, csarnoktemplomok, mint Worms, Speyer, Aachen. Számomra ez volt maga az igazi építészet: nagy, súlyos tömegek, tornyok. 1965-ben vettek fel az egyetemre. Életem egyik legboldogabb, egyben legszorongatóbb pillanata volt, amikor kinyitottam a borítékot, hogy FELVETTEK!
Első tervem – még egyetemi éveink alatt készült, és meg is épült – a saját nyaralónk volt a Dunakanyarban, az építkezés az akkori idők lehetőségeihez képest igen magas színvonalú volt.
1971-1973 – VÁTI, Dragontis Tamás irodájában
Tatabányán az épülő lakótelep blokkos épületeinek tervezésével foglalkoztunk, majd 1972-ben kaptam egy önálló tervezési munkát. Akkoriban olyan sok munka volt, hogy már a pályakezdő építészek is nagy munkákat vittek. Így kezdődött a Tatabánya Dózsakert-lakótelep 16 tantermes általános iskola tervezése tanuszodával, tornateremmel, konyhaüzemmel 1972-ben.
Jó bonyolult házat terveztem, téglaburkolattal, ugratott lépcsős homlokzattal, fa kazettás álmennyezetekkel. Az akkori divatos építészeti irányzatot követtem, Jurcsik, Farkasdy, a finnek és Alvar Aalto voltak a példák.
A KOMÉP kivitelezésében megkezdődött az építkezés, az építésvezetőségen olyan szakkifejezések röpködtek, hogy sokszor fogalmam sem volt a jelentésükről, sok problémát – gondolom utólag – megoldottak helyettem…
1973-1980 – VÁTI, MAKOVECZ MŰTERMÉBEN, MAJD NÉLKÜLE: PÁSZTÓ, CSERHÁT VENDÉGLŐ
Akkor a VÁTI Tudományos és Magasépítési osztálya a Tartsay Vilmos utcában volt, a kitűnő színész, Rózsahegyi Kálmán egykori villájában. Megérkezett a híres építész, futótűzként terjedt a hír! Makovecz akkorra már Ybl-díjas építész volt, a szakmában megosztó hírű. Makovecz körülnézett, hogy a munkatársaival hol talál helyet magának. A villa íves terasza alatt volt egy kis nyílásokkal ellátott asztalosműhely, amelyet kiüríttetett és pillanatok alatt építészirodává változtatta. Megfogott a légkör, a rajzasztalon lévő nem szokványos, raszterek közé szorított házak, Imre erős, karizmatikus személyisége, kinyílt a világ a lakótelepi épületek után kötetlen formájú épületek, vendéglők, közöttük még Szövterves megbízások. Ide kértem át magam, sejtve, hogy ez a döntés egész pályámra nézve meghatározó lesz. Így is lett! Az első gyermekünk Benedek megszületéséig Makovecz mellett jórészt feldolgozó munkát végeztem, majd kaptam önálló feladatot is – ekkor terveztem a Pásztó melletti dombra a Cserhát vendéglőt (1974-1976), ami szerintem ma egy híres torzó, a Mátrába vezető út mellett ma is áll, gazdátlanul.
Igyekeztem Makoveczes házat tenni a dombra, de még nagyon kezdő voltam, erőltetett épület lett, nem sikeres a történet. A tanítvány első próbálkozása, hogy utánozza a Mestert.
1980-1983 – VÁTI, Pécsvárad, István király szálloda és második fiunk, Márton születése 1980-ban.
Pécsváradra a Szent István által alapított apátságba kellett szállodát tervezni, az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából a VÁTI-ban. Első osztályú műemlék egy kezdő építésznek, nagy felelősség volt. Ekkorra Makovecz már otthagyta a VÁTI-t és a Pilisi Parkerdőnél lett főmérnök.
Életem legjelentősebb helyszíne, legnehezebb munkája volt. Géza fejedelem által alapított, majd Szent István által tovább épített Apátságba dolgozni.
Dragonits Tamás megtisztelt bizalmával, hogy ezt a nehéz feladatot rám osztotta, nem egy, nem két OMF- es zsűrin vettem részt, amíg elfogadták a tervemet.
Sok kötöttség volt, két busznyi embert kellett elhelyezni, ráadásul a várfal takarásában kellett megoldani, hogy kívülről semmi ne látszódjon a beépítésből. A meglévő, zsindelyes fedésű ágyútoronyban már akkor ifjúsági szállás működött. Az L-alakú, földszintes, boltozatos melléképületekre való ráépítéssel kívánta a Mecsek-Turist a szállodát tovább fejleszteni, három csillagos szintre emelve. A bejárati recepciós tömeget, mint foghíjat kellett a két meglévő épület közé elhelyezni. Az új épület arcszerű formálása, a bejárati tengelynél a két sík fordulása sok tépelődés után fogalmazódott meg bennem. A boltozatos pincés földszintes épületre, a tető elbontása után kissé megerőszakoltan épült meg az új rész, amely két szállodai szintet foglalt magába. Kényszer megoldásnak tűnhet, ami nagyrészt a jellegzetes beruházói magatartásból következett.
1983-1991 – MAKONA GMK, MAKONA KISSZÖVETKEZET, újra Makovecz mellett.
Sopron, Móricz Zsigmond utca 1-3. lakótömb (Domonkos udvar)
Sopronból megkereste Imrét a Belvárosi Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet, amely egy óriási területet akart lakásokkal beépíteni. Imre ismerte soproni kötődésemet, egyrészt ott születtem, másrészt a tervezési terület közvetlen szomszédja volt annak a Széchenyi palotának, amelynek rekonstrukcióját még a VÁTI műemlékirodájának építészeként terveztem és művezettem.
Ez az új épület, ez a beruházás volt pályám egyik legnagyobb feladata, amivel hosszú évekig foglalkoztam.
A telek a Várkerületen kívüli zártsorú beépítéses tömbben helyezkedik el. Az Ötvös utcai tömb a XIX. század közepétől a XX. század elejéig épült ki, védett és műemléki épületek váltakoznak benne. A Várkerületen kívüli beépítés már nem olyan kvalitású, építészeti színvonalú – korban is későbbi -, mint a várfalon belüli. A tömböt a Széchenyi tér felé lezáró épület határolja, ez a Széchenyi palota, amelyben maga Széchenyi István is sokat tartózkodott gyerekkorában, mivel közel volt Nagycenkhez. A tervezési területen egy óriási, nagy kiterjedésű szedett-vedett garázssor volt, amelyet elbontottunk. Ebben a kuszaságban kellett rendet teremteni az új beépítéssel, úgy, hogy az utcafrontja és a belső szárnya is kapcsolódjon a benyúló szomszédos épületek végfalaihoz. Két részre bontottam a beépítést, utcai tömegre és udvari szárnyra. Az utcai beépítést kisebb különálló tömegekre is tovább osztottam, váltakozó gerincmagasságokkal, rokon karakterű homlokzatokkal. A belső, udvari szárnyat a soproni beépítésre jellemző hangulatú loggiás udvarként terveztem, ahol az egyszerű tömegek váltakoznak a lépcsőházakat rejtő magasabb tömegekkel Az ismétlődő íves motívumok jelzik az egyidejűséget, kívül és belül egyaránt. Az utcai frontra galériás lakásokat terveztem, a tetőtéri szinttel összekapcsoltam az emeleti lakásokat, ezáltal szabadabb homlokzati formálásra lett lehetőségem. Azt még megjegyezném, hogy a ház teljes területe alatt fedett gépkocsitároló épült, ami abban az időben, a 1980-as évek második felében még újdonság volt (mostanra az is kevés, a gépkocsik az udvaron állnak, az épület közel 30 éves, nem jó viszontlátni… sajnos ez a probléma a társasházakkal …)
Mai napig érthetetlen előttem, hogy Imre hogy merte rám bízni ezt a rettentő nagy feladatot. Semmit sem szólt bele, néha csak elment mellette és valami megjegyzést tett.
Az eredménytől magam is meglepődtem, nem tudtam, hogy erre a munkára alkalmas, képes leszek. Túlnőttem saját képességeimet, olyan megoldásokat hozott ki belőlem ez a hatalmas feladat, amiknek megoldására nem gondoltam volna magam alkalmasnak.
Ugyanebben az időben épült ki a régi óbudai keskeny, hosszú telkeken lévő épületek elbontásával, teljes megsemmisítésével a jelenleg ismert Kolosy tér – Nagyszombat utca közötti beépítés. Nagyon szomorúan láttam, hogy szinte semmit sem vettek át a régvolt óbudai hangulatból, lélektelen, jellegtelen, műanyag ablakos, épületek nőttek ki egymás után, koporsófödémmel, csúnya tetőkiemelésekkel. Tisztelet a kivételeknek – a Jankovics, Vonnák épületeket kiemelve. Mostanra megszokható, de egy világ süllyedt el itt, ami sok szakember, köztük városrendezők, műemlékesek, építészek, hatóságok együttes mulasztása, óriási hibája.
1988. április-július – JARNA, RUDOLF STEINER SZEMINÁRIUM, ERIK ASMUSSEN IRODA
Makovecz németországi kiállításai 1987-ben nagy visszhangot váltottak ki, olyannyira, hogy a svédországi Rudolf Steiner Szeminárium építészirodája és más érdeklődő, főleg skandináv építészek látogatást tettek Magyarországon, a magyar organikus építészet alkotásait megnézni és egyben Erik Asmussen kiállítása is lezajlott itt a MÉSZ-ben. Nagy lelkesedéssel indult a kapcsolatépítés, csereépítészek fognak dolgozni itt Budapesten és kinn Jarnaban. Az első fecske én voltam, három hónapot dolgoztam kinn, Asmussen irodájában. A Jarnai Rudolf Steiner Szeminárium épületeit Erik Asmussen tervezte, egyértelműen a steineri filozófia svédországi építészeti megvalósításaként. Nagyszerű barátokra tettem szert, ami az építészetet illeti, nem próbáltam folytatni az Asmussen-i, jarnai antropozófiai alapokon nyugvó építészetet, a mögöttes filozófia alapos ismerete nélkül. Az csak felszínes manír lett volta, ahogy sohasem mertem Makovecz házait sem igazán utánozni. De a kitekintés a világba, 1988-ban az ízelítő Svédországból, Norvégiából nagy ajándék volt, az akkori elzárt ketrecünkből kiszabadulva. Hazafelé a hajón már a családommal jöttünk vissza, akkor már 40 éves elmúltam és konkrétan tudtam, hogy itt van a vége az ifjúkoromnak.
1991-2022 – PARALEL ÉPÍTÉSZIRODA KFT.
Saját munkák, külön Kft-ben a Makona Egyesülésben
Budapest, IX. kerület, Angyal utca 33-Szálloda és bővítése (1997-1999)
Budapest, IX. kerület, Angyal utca 25. lakó és irodaépület (2000-2002)
A sok munka meghozta gyümölcsét, mert ettől az időtől egészen mostanáig állandóan volt munkám, ráadásul szép munkák, saját megrendelők által kapott munkák. Több megrendelő, építtető egyengette a pályámat a bizalmával. Ekkor terveztem az Angyal utca 33. szám alatti szállodát. A megrendelő részéről akkora bizalom, igényesség, elvárás sugárzott felém, hogy a legjobb képességeimet adtam bele ebbe az épületbe.
Középmagas épülettel (mélygarázs, földszint, 5 emelet + tetőtér) még előtte nem volt dolgom, sok mindent meg kellett tanulni, ahhoz, hogy minden rendben funkcionáljon. A szomszéd épületet, az Angyal utca 31. szám alatt álló Hotel Corvint Dévényi Sándor tervezte. Az is ambicionált, hogy egy általam nagyra becsült építész mellé tervezhetek. Megpróbáltam az ő házával valami kapcsolatot létrehozni, a kemény, bástyaszerű, jellegzetes ”Dévényis” ház gesztusaira válaszolni.
Próbáltam egyúttal az eklektikus budapesti épületek hangulatára is emlékeztetni a házammal. Az ünnepélyes bejárati előtető fölött kinyúló rizalittal utalni próbáltam a kapuzat fölött az erkélyeket tartó pesti, eklektikus épületek atlaszaira. Az egész épület kétirányban is hullámzik, majd visszalép a másik oldali késő-bauhaus korban épült épülethez.
Az anyaghasználattal (vakolat, tégla, az alsó szinteken nemesebb, tartósabb anyagokkal) is a hagyományokra utaltam. Egybevéve úgy érzem, hogy van kapcsolat a két ház között, nőies épület lett a férfias Dévényi-féle ház mellett. Érdekes lett az egész utcaszakasz hangulata, vidám, mozgalmas, egyáltalán nem unalmas, és nagyon örülök ennek.
Érdekessége, hogy Márton fiammal továbbterveztük a házat, mert a két épület egy gazdára talált. Nagy átépítés volt, az utcafronton, a pincében a földszinten is, ebből nem sok látszik, ám belül annál több. Közös munka, közös cég a fiammal, nehéz, de érdekes feladat volt.
Évekkel később a szembenálló telken terveztem kisebb költségvetéssel irodaházat és lakásokat, amit most szintén bemutatok. Ugyanennek a megrendelői körnek dolgoztam, itt érkeztünk el, ahhoz, hogy egyik munka hozta a másikat. Ez az épület is hozzájárult a kellemes környezet érzéséhez itt, az Angyal utcában, a közeli Tűzoltó utcai Gyerekkórház közelében.
Budapest, XI. kerület, Rupp-hegyi út Idősek otthona (1998-2001)
Az Angyal utcai szálloda kivitelezése közben készült egy másik nagy terv is az irodában, a Rupp-hegyi Idősek Otthona épület teljes átépítése, kocka munkásszállóból elviselhető küllemű és belső terű épületté.
Itt már nem magánmegrendelő volt az építtető, lévén, hogy a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzéses beruházása volt, annak ismert nehézségeivel. Ennek ellenére jól sikerült, megtanultam egyensúlyozni és súlyozni a döntéseknél. Az épület a Hérosz kivitelezésében készült, igen magas színvonalon.
Az épületbe terven felül kápolnát terveztem, színes ablakokkal, faliképeket, könyvtárt, ez a munka érzelmileg a legjobbkor ért engem, édesanyám elvesztése után.
Piliscsaba, Fényesliget 48 lakásos társasház üzletekkel (2005-2007)
2005-2007 között terveztem és épült meg Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusa közelében. A tört vonalvezetésű lakóépület a patakmeder vonalát követi. Három íves nyílású, kiemelt ismétlődő tömege adja meg a ritmust, az elkülönült tömegek egymáshoz szögben csatlakoznak.
A hosszhomlokzatok más karakterűek. A „hasas”, lágy formálású vakolatos homlokzat néz az organikus épületekre, az egyetem felé. A „horpadt” homlokzat pedig Piliscsaba település felé, így ez kemény formálású, téglaburkolatos, németes – svábos. A lakásokhoz nagy teraszok épültek, ezzel jócskán megemeltük azok használhatóságát.
A nagy munkák után kisebb megbízások következtek, családi házak, társasházak, lovarda, lovasközpont, mélygarázs stb. Sajnos egyre több olyan terv készült, ami nem valósult meg. Ehhez nem voltam hozzászokva, a múltban szinte minden megbízásból megépült épület lett. Az iroda legnagyobb munkái éveken át tartottak, sajnos pont ezekből a nagyméretű-grandiózus tervekből nem lett semmi. Köztük voltak a hévizi és a kőszegi szálloda beruházások, amelyek sajnos nem, vagy csak részben épültek meg, azonban virtuálisan elkészültek, kiviteli tervekig, sőt a belsőépítészeti tervek is elindultak egészen a gyártásig.
Budapest, III. kerület, Csillaghegy, Makovecz bölcsőde (2012-2014)
Az utolsó nagyobb munkám az Óbudára tervezett, Makovecz Imre nevét viselő bölcsőde volt.
Makovecz Imre 2011-ben bekövetkezett halálával a megkezdett munkát az Egyesülés rám és munkatársamra, Mike Dianára bízta, aki akkor a soros vándor volt Imrénél. Együtt terveztük meg az épületet és 2014-ben, három évvel a Mester halála után felavatták. A példa a Mester által Makóra tervezett óvoda volt, ahol szintén kupolás foglalkoztató terek nyíltak egymásba. Ennél nehezebb és fájdalmasabb feladatunk nem volt, most kellett bebizonyítani, hogy tanultunk valamit a Mestertől.
Kun Éva keramikus sok műve is látható az épületen.
Családi házak
Érdekes műfaj, én nagyon szerettem, illetve szeretek családi házat tervezni. Nagyon személyes, mondhatnám intim dolog. Mindig is nagyon érdekeltek az emberek, azt is mondhatom, hogy talán jobban is, mint a házak. Sokszor előbbre valónak tekintettem a partnerek kívánságait, mint a saját belső meggyőződésemet, de természetesen voltak határok, amik alá nem adtam. Egyszer terveztem egy mediterrán jellegű házat, hosszas alkudozások után, mivel az igen szimpatikus házaspár ragaszkodott a stílushoz, ami akkor nagy divat volt.
Sok családi házat terveztem, művezettem, most csak néhányat villantok fel, amik különösen kedvesek nekem. Hol maga az épület miatt, hol a megrendelő személyisége miatt. Ezek igen eltérő hangulatú, stílusú házak, néhol már a közhely határát súrolják, de én nem bántam, hisz’ boldogok benne, akik használják. Az ő világukat voltam hivatott megteremteni és nem néztem divatokat, vagy példákat. Szinte minden megrendelővel baráti, kapcsolat alakult ki, az építés közös élménye egy életre összekapcsolt vele, velük és családjukkal.
RESUME
Kevés építész mondhatja el magáról, hogy korszakos, zseniális építész mellett dolgozhatott.
Eltekintve az első pár évemet a szakmában, kis megszakításokkal, de csaknem minden nap egy helyen dolgoztunk, Imrével, a Mesterrel. Megtiszteltetés volt, ha néha – a kis bádogbögréjében – bevihettem neki a reggeli kávéját.
Karizmatikus személyisége mellett elkényeztetett helyzetben voltunk társaimmal együtt, akik a közelében lehettünk. Tisztelettel, de barátként tekintettünk egymásra, csak néha nyilallt belém szinte villámcsapásszerűen egy-egy megszólalása, egy előadása, egy terve, egy épületében járva, hogy egy kivételes zseni mellett élem napjaimat.
Természetes, hogy mindenki utánzással kezdte a szakmát mellette, nem véletlenül csatlakoztunk hozzá. Természetes volt, hogy ez az indulás útja, tanulni a Mestertől. De nemcsak a megépült épületei voltak nagy iskola a tanítványainak. Az elgondolástól a megvalósításig, az akarat és a cselekvés, mint a dolgok megvalósításának példája, ezt is megtanultuk. Sok-sok év, sok gyakorlat, önálló munkák kellettek ahhoz, hogy megtalálja az ember a saját hangját, amely így is halványan szólt Makovecz épületei mellett.
Ezért is vagyok hálás Makovecznek, hogy hagyta a hibákból való tanulást, odaadta a munkát, csináld önállóan, nem utánozva mást, ily módon tulajdonképpen minden házam egyforma, rám jellemző, magamat adtam. Az egész bejárt pályám, a sorsom alakulását meghatározta a Mester, bármennyire is az én pályámról szól ez az előadás. Az ő személyisége beépült a családom szellemiségébe, szűkebb környezetembe, baráti köreimbe és – bővíthetném a kört – az általa alapított Magyar Művészeti Akadémia szellemiségébe.
Köszönöm a sok segítőmnek a támogatást, a lelki buzdítást, a családomnak, férjemnek, barátaimnak a sok jó tanácsot, a kritikákat, a Makonásoknak a sok szeretetet, bizalmat.
Köszönöm a figyelmet!
Fotó: MMA/Walter Péter
