Ha építészeti arculatról, általános építészeti kultúráról van szó, hajlamosak vagyunk leragadni a városi közegnél. Az építészetről folyó, egyelőre igen szűk, leginkább szakmai közönséget bevonó hazai diskurzusban ritkán kerül elő a középületeken és a villaépítészeten kívül egyéb téma. Noha az országképet meghatározó voltánál és gazdasági súlyánál fogva nem kevésbé jelentős a mezőgazdasági épületek világa. Mégis, mintha az építés nehéz terhét felvállaló gazdák kezét teljesen elengedtük volna – az űrt pedig a termékgyártók töltik be, kihasználva a teljes tanácstalanságot és a pályázatok szűk határidejét. Így fordulhat elő, hogy még a tokaji történelmi borvidéken is sorra jelennek meg a kizárólag praktikus szempontokat figyelembe vevő, előregyártott csarnoképületek, melyek sem anyaghasználatukkal, sem színezésükkel, sem tömegformájukkal nem simulnak bele a kultúrtájba. Az közelmúltban az egységes és bőkezű pályázati lehetőségek kihasználásával rendkívül silány építészeti megjelenésű ipari jellegű épületek, csarnokok, raktárak épültek az ország egész területén, melyek nem váltak a tájkép előnyére. Mi több, megjelenésükkel több évtizedre a magyar táj meghatározó elemei maradnak.
A mezőgazdasági épületek mostoha sorsa nem új keletű. 1978-ban jelent meg Tomory László Mezőgazdasági építészet c. könyve, melyen kívül évtizedeken keresztül nem volt más, magyarul is elérhető szakkönyv a témában. Hiánypótló, óriási jelentőségű munka volt Reischl Gábor 2010-ben megjelent Mezőgazdaság és építészet c. könyve, mely amellett, hogy kézzelfogható segítséget nyújtott az építeni vágyónak, talán újra a vidéki építés és a gazdálkodó ember szolgálatába állította az általában csak a városra koncentráló szakma néhány lelkesebb képviselőjét.
Hazánk éghajlata, talajadottsága kiváló minőségű zöldségek és gyümölcsök előállítására alkalmas, továbbá jelentős területeken termelnek étkezési és takarmánygabonát, kukoricát és egyéb szántóföldi növényeket. A KSH adatai szerint manapság a gazdaságok kétharmada elsősorban növénytermesztéssel foglalkozik, ami szembetűnő változás a korábbi évekhez képest, amikor az évszázados hagyományokkal bíró állattartás volt a jelentősebb. Mindkét tevékenységhez tartoznak speciális épülettípusok, melyek a táj, vagy adott esetben a falukép meghatározó elemei. A növénytermesztés épületei főként tároló funkcióval (górék, magtárak, takarmánysilók, gyümölcs- és zöldségtároló) bírnak, emellett fólia- és üvegházak tartoznak ide. A megszokott épülettípusok és a munkagépek számára kialakított hangárok mellett az egyes régiókban megtermelt mezőgazdasági termékek (bogyós és egyéb gyümölcsök) tárolására, feldolgozására, csomagolására alkalmas csarnokokra is egyre nagyobb az igény. Az állattartó épületek (istállók, hizlalók, baromfinevelők, hodályok, karámok, lovardák ) tartásmódtól és egyedszámtól függően szintén igen változatos képet mutatnak. Nem feledkezhetünk meg a gazdálkodóportákról, tanyákról sem. Aki gazdálkodik, annak más az otthona – jól mutatja a gazdálkodói lét teljességét. A gazdálkodóporta nemcsak tanyasi körülmények között, hanem falun belüli telepítéssel is megjelenik, egyedi, egy adott régióra jellemző melléképületek (istálló, ól, szín stb.) sorával. Magyarországon a második világháború utáni kollektivizálás során az állattartás is nagyüzemi keretek közé került, de a ház melletti állattartás évszázados gyakorlata – egy rövid időt leszámítva – tovább élt. Ennélfogva e melléképületek egy része még átmentődött, de kétségtelen, hogy értékként való kezelésük, megőrzésük nem jellemző manapság.
Szöveg: Dénes Eszter
A teljes szöveg az Országépítő folyóirat 2022/3-as számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
