„KORTYOLGAT AZ ÉG TAVÁBÓL,
VILLÓ AGGANCSA VILÁGOL –
ÁGA-BOGA TÜKÖRKÉPE
CSILLAGVILÁG MINDENSÉGE.”
József Attila: A csodaszarvas
Az építészet a kultúrának az a része, amelynek − ellentétben a szabadsággal, amelynek jelentőségét akkor érezzük meg, amikor hiányzik − fontosságát akkor ismerjük fel, amikor jó példával találkozunk. Helyénvaló – mondjuk ilyenkor, és nemcsak az épületre gondolunk, hanem az épület gondolatiságát folytató képző- és iparművészeti alkotásokra, az épületet körülvevő kertre, és ha távolabb lépünk, akkor az utcákra, terekre, és ezek történetére is. Ezekből alakul ki egy olyan szövete az emberi alkotásoknak és a természetnek, amely tudattalanul is fundamentumát képezi kultúránknak.
Idei első lapszámunkban a fenti gondolatok mentén válogattuk a cikkeket. Piacozni jó! című, lapindító tanulmányunkban a piacozás rövid története után az elmúlt években felépült városi és kistelepülési piacok jó példáit mutatjuk be. A piac jelentőségét és közösségteremtő erejét így fogalmazza meg a szerző: „Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy gazdaságélénkítő hatásával, kulturális értékteremtő erejével a településmegújítás katalizátora, és egyik leghatékonyabb eszköze lehet.”
Következő cikkünk a pannonhalmi Ürmös Portát mutatja be, ahol dr. Pottyondy Ákos és Csordás Patricia azért dolgozik, hogy az a táplálék, ami a piacra kerül, ne csak tápláló, de egészséges is legyen.
Az ezt követő két épületbemutatásunkban egy Tisza-parti vendégházat és egy felvidéki oktatási központot ismerhetnek meg. Utóbbi célja a környékbeli magyarság identitásának megőrzése és erősítése, az anyanyelvi oktatás lehetőségén keresztül.
Makovecz Imre dobogókői síházának felújítása 2022-ben készült el. Az egyik legjelentősebb korai Makovecz-épületet a felújítás mellett bővítették is, ezzel a funkcióbővítéssel is biztosítva fennmaradását a következő évtizedekre. A tollas lényként a hegytetőn megbúvó épületet bármely évszakban érdemes meglátogatni, ráadásul még a legendás kacsamájas kenyeret is megkóstolhatjuk!
„Az örökség továbbadása lokális identitáskérdés” − vallja dr. Herczeg Ágnes tájépítész, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke. Szervezetük létrehozásának célja a Kárpát-medencei magyar kertörökséggel foglalkozó szakemberek összefogása volt.
Tavaszi számunkat a Szőke Gábor Miklós szobrásszal készült interjú zárja, amelynek apropóját a budai Postapalota kertjében felállított Csodaszarvas-szobor adja. A szobor alkotójával a szarvas mitológiájáról, a szobor létrejöttének körülményeiről és arról beszélgettünk, hogy milyen szerepe van a köztéri szobrászatnak a 21. században.
A 2023-as előfizetés megrendelhető ITT.