A kapitalista világ tévesen értelmezett fejlődéskényszere oda vezetett, hogy az egészséges élethez szükséges folyamatok széttöredeztek a minél hatékonyabb termelés, ezáltal a minél nagyobb profit elérésének reményében. Egyre kevesebben vannak, akik birtokában vannak annak a tudásnak, mely a minket körülvevő természet kincseit úgy tudja felhasználni, hogy közben nem teszi tönkre a forrást maga körül. Egy ilyen világba kalauzol el minket Bükkszentkereszten az országos hírű gyógynövénykert tulajdonosa és tervezője. Bízunk benne, hogy példájuk követésre talál. Szándékunk szerint igyekszünk még hasonló módon gondolkodókat, valamint a teljességet magukban foglaló helyszíneket bemutatni.
2020-ban nyílt meg Bükkszentkereszten a Györgytea-kert egy hosszú út eredményeként. Hogyan indult el az édesapja, Szabó Gyuri bácsi ezen az úton, és mikor vette át ön a stafétát?
Valóban, a kert a pont a „i”-re, számomra nagyon szimbolikus dolog a megvalósulása. A történet viszont akkor kezdődött, amikor édesapám a nyugdíj után úgy döntött, hogy elkezd intenzíven foglalkozni a gyógynövényekkel. A tudást gyerekkorából hozta, de hosszú évekig másfelé vezette a munkája. Aztán nyugdíjasként, nyilván praktikus okokból is, jövedelemkiegészítésként keresett valami elfoglaltságot, és ezt nyújtotta a gyógynövény. Elindult az erdőre, mezőre, válogatta, összevágta, bezacskózta a növényeket, aztán a hatalmas szatyrokkal ment a piacra a hajnali busszal. És egyre népszerűbb lett − a kofák a mai napig hatalmas örömmel fogadják, ha ellátogat közéjük. Az egyszerű emberek nagyra értékelték, hogy valaki barátként segít rajtuk, tanácsot ad a bajaikra. A történet aztán akkor kezdett igazán kibomlani, amikor egy barátja cukorbetegségre való teakeveréket kért tőle. Ez gyógyíthatatlan betegség, azonban a cukorszint értékének megfelelő szinten tartásán lehet segíteni. Komoly tudásra volt szükség a keverék összeállításához. Nem tudom, hogyan jutott el a hír az újságírókhoz, de 2000−2001 környékén egy augusztusi napon ellepte az udvarunkat egy forgatócsoport, mondván: jöttek riportot csinálni Gyuri bácsival. Én nem ismertem a műsort, amelynek forgattak, mert nem élek Magyarországon. Végül egy szenzációhajhász történet lett belőle. Úgy került be a tévébe, az újságokba, hogy magyar ember feltalálta a cukorbetegség ellenszerét. Ez nyilvánvalóan butaság, mert ilyesmit nem talált fel, de elkezdte felkapni őt a sajtó, és egyre népszerűbb lett. Aztán 2004-ben már látszott, hogy létre kell hozni egy vállalkozást, mert olyan léptékűvé kezdett válni a dolog, hogy máshogy nem lehetett már szabályosan folytatni ezt a tevékenységet. Láttam, hogy édesapám kínlódik, tanácstalan volt, nem tudta, hogyan kellene hozzáfogni. Így aztán hozzám fordult, egy szem gyermekeként. Rólam tudni kell, hogy semmilyen affinitásom nincs az üzleti élethez, irodalom szakos tanár vagyok, így figyelmeztettem, hogy megpróbálhatom kézbe venni a vállalkozás ügyeit, de tartok tőle, hogy néhány hónap alatt összedől az egész. Ez tizennyolc éve volt.
Szöveg: Tóth Péter DLA, Harmath-Gyetvay Enikő
Fotó: Jurassza Zsófia, Szűcs Gábor
Drónfotók: Orliczki Attila és Koncz János
A teljes szöveg az Országépítő folyóirat 2022/3-as számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.