„A Budavári Királyi Lovarda épületét megkoronázó manzárdtető fedélszerkezetének megépítése, a díszeit adó bádogos- és díszmű-bádogos szerkezetek kivitelezése mindennél jobban bizonyítja kivitelezőjének a korábbi bádogostudást felülmúló felkészültségét, a szakma iránti alázatát és maximalizmusát” – áll Reznicsek Zoltán méltatásában a 2019-ben elnyert Pro Architectura díj kapcsán. A Horex Kft. bádogosüzem több mint huszonnyolc éves díszműbádogos vállalkozásában apa és építész fia együtt dolgozik. Műhelyük a ’90-es évektől a műemlék épületek tetőfelújításával vált ismertté. Közreműködtek többek között a budapesti Vígszínház, a New York kávézó, a bécsi Városháza és a Zeneakadémia felújításában is. Utóbbi 2015-ben első helyezést ért el a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség által meghirdetett világbajnokságon, fémlemezfedés kategóriában. Csóka Balázs interjúja.
Manapság ritkaságszámba megy, ha több generáció dolgozik együtt, apáról fiúra száll egy mesterség szeretete.
A családunk hosszú időre elkötelezte magát az építészet irányába. Nagyapám kőműves- mester volt, édesapám, jómagam és a ma már a kivitelezés mellett építészként tevékenykedő Zoltán fiam is az Ybl Miklós Főiskolára járt. Éppen csak elkezdtem a tanulmányaimat, amikor édesapám meghalt. Ez egybeesett az igazi felnőtté válással. Szakmai életem kezdetén elhatároztam, hogy az építőiparnak egy olyan szegmensével szeretnék foglalkozni, ami a kreativitás mellett olyan többlettudást igényel, amit kevesen birtokolnak.
Hogyan tudta ezt a mesterségbeli tudást átmenteni a mának?
A magántevékenységem előtt az Országos Szakipari Vállalatnak voltam az építésvezetője, ahol jellemzően lapostető-szigetelésekkel foglalkoztunk, főként a lakótelepeken. Volt azonban néhány idősebb, nyugdíjba küldött munkatárs, akinek még volt affinitása a műemlék épületekhez, a teljes folyamatot azonban már ők sem látták át. Az egyik kolléga a mintázáshoz, a másik a fémnyomáshoz, a harmadik az öntvényszerszámok elkészítéséhez vagy csak a préseléshez, míg más a préselt elemek összeállításához értett. Megkértem a főmérnököt: állományon kívüli bér mellett adjon nekem egy hónapot, hogy műhelymunka keretében tanulhassak a nyugdíjas kollégáktól, összeálljanak a részismeretek. Ez volt az indulás.
Fontos volt a gyakorlat. Nem lett volna elég csupán vezetőként összefogni a csapatot, és vállalkozásba kezdeni?
Nem helyes, ha valaki „csak” diplomával a kezében akar egy szakipari vállalkozást vezetni, mert a gyakorlati fogások és szakmai ismeretek nélkülözhetetlenek. Le kell tudni rajzolni a csomópontokat, tisztában kell lenni egy-egy munkafolyamat időszükségletével és a kívánt minőséggel. Évtizedeken keresztül jártam a tetőre munkatársaimmal, hétvégente a vállalkozás vezetőjéből én lettem a segéderő. Ez a demokratikus váltás nem szült konfliktust, sőt, a létszámunk nagy részét az akkori törzsgárda teszi ki. Van, akivel közel három évtizede dolgozunk együtt. Ehhez pedig két dolog szükséges: az egyik, hogy mindig a magyar átlag fölöttiek voltak nálunk a fizetések. A pénz azonban nem minden: a kollégáknak tudniuk kell, hogy olyan munkában vesznek részt, ami nem átlagos…
A teljes interjú az Országépítő folyóirat 2020/2-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
Fotó: Horex Kft.
