Szűk, kanyargós lépcsősor vezet a házig. Körös körül szabadon növekvő, érintetlen kert, égbe nyúló fenyőfák törzsére kúszó borostyán. A cserjék között felbukkan egy-egy furcsa kőtömb, megmunkált kőarc, mohásodó szoborkísérletek. Természetes kéreg – és mind közül ez a legszebb – teszi hozzá őszinte mosollyal, aki fogad bennünket: Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész, a Nemzet Művésze.
Idén nyáron nyílt meg Szombathelyen az egész életművét felölelő állandó kiállítás. Hogyan jött létre ez a tárlat?
12 évvel ezelőtt keresett meg Szombathelyről a megyei kulturális bizottság alelnöke és a kulturális osztály vezetője. Az volt a kérésük, hogy miután ott születtem, és a feleségem is onnan való, adjam az életművemet Vas megyének, ők pedig létrehoznak egy állandó kiállítóhelyet. Örültem, és elfogadtam a felajánlásukat, mert olyan természetű munkákat csináltam és csinálok most is, amelyek érzésem szerint nagyon ide tartoznak.
Úgy érzem, hogy a Kárpát-medencei, egész pontosan a Dunántúl környezetének a karakterét bele tudtam vinni a munkáimba, és ha én ezeket a Kárpát-medencéből bárhová elviszem, nem értik meg a műveim. Most Szombathelyen végre életemben először együtt látom a saját életművem. és úgy látom, hogy konzekvensen, az elejétől a végéig nagyjából ugyanazon a nyomvonalon tudtam haladni. Sőt, a kilencvenes rendszerváltozás, ami sok művésznél változást hozott az életműben, nálam nem észrevehető.
Mi volt az oka ennek a változásnak ön szerint? A rendszerváltás miért hatott a művészetre, a művészetükre?
A rendszerváltást követően a három T politikája − tűrt, tiltott, támogatott − már nem játszott szerepet, és nagyon sok művész nyugati minták után kezdett el mozdulni. Én inkább olyan dolgokat csináltam, amiknek sehol sincs meg a mintájuk.
Említette, hogy művészete a Kárpát-medencének szól. Miért érzi azt, hogy Németországban, Európában nem érthetik meg a szobrait, itthon azonban igen?
1971-ben elnyertem a Faenzai Kerámia Biennálé nagydíját, utána nagyon sok helyre meghívtak. Érdekes módon az akkori kulturális kormányzat ezt általában meg is engedte. Nagyon jól elkeltek a szobraim, és nagyon jó galériákba kerültem be. Elsősorban német nyelvterületen: Svájc, Ausztria, Németország, valamint Belgium és Hollandia területén mozogtam, ahol a művészetnek leginkább a műkereskedelmi értéke számított.
Ez idő alatt arra jöttem rá, hogy nem értik a szobraimban, amiért én ezeket csináltam. Márpedig, ha az ember őszintén akar csinálni valamit, minden részletének utána kell járnia, hogy amit belülről érez, az végül kiderüljön a munkáiból is. A műgyűjtők számára viszont többet jelentett, hogy jó nevem van a szakmában. Az már nem nagyon érdekelte őket, hogy a munka mit takar, és mit akartam vele kifejezni. Nagyon érdekes kritikákat is kaptam, mégsem arról szóltak, amiért ezeket létrehoztam.
Szöveg: Patai Boglárka, Csóka Balázs
Fotó: Áment Gellért, Nagy Jácint
Az interjú teljes szövege az Országépítő folyóirat 2021/3-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
