„A művészet mise. Szent átalakulás. A művészet megváltoztatja a dolgokat, átlényegíti. A festék átminősül színné, formává, gondolattá.” (Szkok Iván – 1999)
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm kedves Mindnyájukat!
Szkok Ivánt Visegrád főépítészeként volt alakalmam megismerni egy látszólag áldatlan helyzet kapcsán, mikor is egy új betelepülő megvett egy régi házat és első dolga volt, hogy minden előzetes megkeresés nélkül fehérre meszeltesse a védett homlokzatát, amin Iván fantasztikus muráliája a jókarbantartás elmulasztása miatt már csak nyomokban volt felismerhető. Én akkor már a visegrádi Mozi szekkója révén csodálója voltam Iván művészetének, több se kellett, megkerestem őt a történtek miatt. Meglepetésemre Iván a mű egy lehetséges életének természetét látta a történtekben, egyáltalán nem akarta restaurálni, helyette felsorolt 18 feladatot Visegrádon, ahol szükséges az azonnali cselekvés, a művész értő és alkotó részvétele.
A természetben tapasztalható hanyatlás – a jelenségek egymásrautaltsága miatt – azonnal érzékelhetővé válik a társadalomban és a művészetben is: az értékrendek bizonytalanná válnak, a művészet határai elmosódnak, feltöredezik a harmónia, az alkotások eltávolodnak a valóságtól és a kifejező nyelv nem érthető. Az alkotásra szánt területeken manapság egyre jellemzőbb, kevés energiát igénylő magatartás elvágni a gyökereket és valami egészen újat, meghökkentőt, mindentől elkülönülőt „alkotni”, a funkcióra szűkítve a küldetést. De mi a művészet funkciója? Szőnyi hangsúlyozza, hogy a művészet évezredek óta azért nagyszerű, mert teljesen képtelen a fejlődésre, ugyanis haszontalan, és éppen ez a haszontalansága, fejlődésképtelensége biztosítja számára az öröklétet.
A kezdetnélküli Isten a teremtés pillanatától az alkotás örömére hívja az embert. Erre a meghívásra kevesen tudnak olyan elementáris erővel, egységlátóan válaszolni, mint Szkok Iván. Benne nem válik külön festészet, szobrászat, építészet, zene. A valóság, a természet számára inspiráló közeg, oly módon, ahogy Barcsay Jenő fogalmazza: „a gyermek akkor a legvakmerőbb és akkor hajlandó a legkülönösebb vállalkozásokra, ha közelében érzi szülőjét, mint egy támpontot és kimeríthetetlen erőforrást”. Iván számára minden eszköz, minden alap, kezei között a szellem úgy ölt testet, hogy az alkotása túlemeli a nézőt az érzékileg felfogható alkotórészek szintjéről egy másfajta realitásba. Bulgakov azt mondja: a kéziratok nem égnek el. Iván alkotásai az Örökkévalóságot gazdagítják, az idő folyamát érzékeltető festményei, térbeli táblaképei, falfestései, illuzionisztikus homlokzati játékai, restaurálásai, festett szobrai olyan dinamikával, olyan színességgel, őserővel élnek, hogy az alkotás folytatásaként önállóan tudnak hírt adni erről a magasabb realitásról.
Szkok Iván Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész Szombathelyről 1950-ben kitelepített vízimolnár család legkisebb gyermekeként – a második világháború borzalmai következtében – ismeretlen napon született 1944-ben. A háborút követő években – nem lévén más – értékes könyvek első meg hátsó üres lapjait tépte ki, hogy csatajeleneteket rajzoljon rájuk, később a történelmi témák tovább mélyültek benne, miközben Benczúr Gyula, Munkácsy, olykor Rembrandt műveit másolta. Görgei utolsó, több mint négy évtizedének nyugalmat biztosító Visegrád gyermekkora és hazaszeretetének meghatározó helyszíne. Későbbi alkotásai is a mai napig Visegrádhoz fűzik.
Választott mesterei: Rembrandt, Van Gogh, Csontváry. Ahogy Csontváry tudatában volt, „hogy a festészetben előbbre jutni Isten adta képesség nélkül nem lehet; maradandó történelmileg jelentős dolgot alkotni az égi mester hozzájárulása nélkül lehetetlenség számba megy”, Iván is minden pillanatban egyszerre inasa Michelangelonak és mestere tud lenni minden nemzedéknek, akik keresik az igazságot és alázattal hajlandók látni tanulni.
Megtiszteltetés, hogy Gerlóczy Gedeon után, építészként lehetőséget kaptam, hogy mások figyelmet ráirányítsam egy olyan Mester alkotásaira, melyek a művészet hajdan volt egységéről tanúskodnak, melyek kontinuitásban vannak Michelangelo, Rembrandt és Csontváry üzeneteivel, melyek a teremtés csodáitól a magasba emelik a tekintetünket.
*A megnyító beszéd 2023. március 27-én hangzott el az Magyar Tudományos Akadémia székházában.
A kiállítás finisszázsa 2023. május 12-én 16:00-18:00 lesz a Magyar Tudományos Akadémia székháza (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.) Kodály- és Vörösmarty-termeiben, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Fotók: mta.hu/Szigeti Tamás
