1944. február 29-én, 80 éve született Szűcs Endre építész, a Balaton-felvidéki építészet tapasztalt mestere. Sajnos, már több, mint fél éve nincs köztünk. E jeles alkalomból Török Ádám építész, Szűcs Endre egyik tanítványának emlékező szövegét közöljük, amely 2023. június 26-án hangzott el az építész búcsúztatásán.
Szűcs Bandi a 2000-s évek elejétől, a Kós Károly Egyesülés tagjaként, a Vándoriskola működésében is szerepet vállalt. Irodája – otthona nyitva ált a vándorépítész tanulók előtt, ahol munkatársként – tanítványként, szinte családtagként éltük mindennapjainkat. Pályafutásának e szakaszában, több mint 40 építész fordult meg a Battai lépcső alatti műteremben, kik nagyobb része vándorépítész volt.
Mi vándorok, miként a régi inasból lett mesterlegények, az egyetem után három évig vándorlunk egyik építész irodából a másikba, hogy összeszedjük azt a tudást és szemléletmódot, ami a szakma tisztes gyakorlásához szükséges. Látunk és tapasztalunk, mérnökként mérünk és megmérettetünk. Mit láttunk, mit tanultunk Bandi Mestertől?
Az építészet a tér művészete – ahol az anyag – a falat formáló tégla és födémet formáló gerenda csak tisztes háttér – ha tetszik – díszlete a nagy attrakciónak. Az alkotás maga a tér (beltér, kültér, élettér) mely időn át terjed, és anyagtalanságával nyűgöz le. Az építész attitűd a szobrászénak pont a komplementere, mely látszólag az anyagot lelkesíti meg kéznyomával, és a tárgyakba préseli lelkét, érzéseit. Az építész lelke a tárgyak közt lebeg.
Mikor a Mérmű stúdió ajtaján beléptünk, mégis a tárgyak önálló érzékisége és szeretete csapott meg. Szőttesek és kerámiaedények a falakon, régi csillárok, ódon üvegpoharak a polcokon. Mindegyikbe emlékek zárva; talán olyan embereké, akiket nem is ismertünk, olyan koroké, melyekben nem éltünk. A tárgyak csendben mesélni kezdtek, Bandi pedig meghallotta ezt a mesét és továbbadta nekünk.
Gyűjtő és alkotó egy személyben. A történetek úgy szőtték át a munka-megbeszéléseket, egyeztetéseket, miként a régiségek otthonát. Munka és szenvedély kapcsolódott össze, épp úgy, ahogy az iroda és az otthon – számára. Mikor munkatársként hívott, a teljes bizalmával ajándékozott meg, mert személyes terébe, családtagjai körébe engedett bebocsátást.
A magával ragadó hangulat mely körülvette, nem önmagában való, munkáit termékenyítette meg egyben. Műemléki szakértőként – történészként az üvegablakok és népi kályhák – tüzelők szakértője lett, házaiban pedig, a tárgyak, mint részletek (bútorok, ablakok, ajtók, oromdíszek, kódisállások) ugyanúgy önálló mesébe kezdenek, mint otthon, a gyűjteményeiben lévők.
Épületeinek zöme a Balatonfelvidéken született, újépítés, vagy felújítás – átalakítás során. Ezek a házak mesélnek a táj szeretetéről, melybe születtek, és nosztalgiával egy álomszerű korról, mely a természetességen és az élet őszinte szeretetén alapul.
Bandinak nem megbízói voltak, hanem rajongói. Sajátos humorával betegeinek becézte őket, ő, a Főorvos úr, aki a receptet skicc pauszon adta – terv formájában, műszaki és lelki gyógyírt kínálva gondjaikra, vágyaikra. Mi pedig szanatóriumnak hívtuk a Mérmű stúdiót, ahol, vándoriskolásként bár rezidensek voltunk mellette, mégis, mi is gyógyulni, épülni jártunk.
Köszönjük Bandi az útravalót. Tarisznyánkba tettük. Török Ádám
