Az előadás feladata, hogy bemutassam, milyen tapasztalataim voltak a munka során. Hogy ez megértésre találjon, úgy gondolom fontos azzal kezdenem, milyen módon látom a világot, milyen szemlélettel készítettem ezt a könyvet. Mert nem az a lényeges, hogy mi volt a pontos tematikája, lépésről lépésre mit csináltunk, hanem egy szemléletet kívánok átadni, mert ha ez sikerül, akkor a többi már megy magától. Erre tényleg jó helyszín ez a terület, Tokaj-hegyalja, egy tájegység, egy történelmi borvidék, ahol a múlt nyomai még számtalan formában megtalálhatók.
ZÖLD TAK. Számomra a települési zöldfelületeket értékelni és arra javaslatot tenni a tájnál, a tájtörténetnél kezdődik. A táj alapgesztusai a földtörténet során a felszínt alakító erők és a formaképző erők együttes munkájának eredményei. Ezzel létrejött egy-egy hely létlehetőségeinek alapja, amit az ember az adott korszellemnek megfelelően alakított, találta meg, hozta létre benne létalapjait és próbált meg úgy dolgozni benne, hogy abba a lehető legharmonikusabban illeszkedjen bele és számára életet éltető tereket, helyeket hozzon létre. Ehhez a természeti világot ismerő, felismerő, megismerő ember kellett, akinek a megélhetésen kívül az volt a fontos, hogy a Teremtővel összhangban létezzen. Ez a létezési szándék alapvetően meghatározta tetteit és így a meglévőt csak tovább építhette, folytathatta a teremtést, abban kárt nemigen tett. Ennek a harmonikus létnek a nyomait ismerhetjük fel a tájban még ma is és feladatunk, hogy ha hiszünk benne, akkor szintén a Teremtővel való összhangban folytassuk azt, amit eleink tettek – természetesen a mai korszellemnek megfelelően, de inkább a jövő létvilágának megfelelően, mert ha tudjuk mi a jövő, akkor azt tudjuk apró lépésekben leképezni a mában, tetteinkben megjeleníteni. A Most a jövőben gyökerezik és nem fordítva.
Hogy ebből valamit is megértsünk tanulmányoztuk a hely történetiségét helytörténeti leírásokban, régi katonai felmérésekben valamint a területet bejárva a tájat az alapgesztusaiból és tájtörténeti nyomaiból megismerjük. Megértsük mi volt elődeink szándéka, mit tudunk ebből továbbéltetni és mit nyújtanak mostani lehetőségeink ennek szerves folytatására.
Ez adta az alapot, hogy megfogalmazzuk, leírjuk a táj történetét, és ha már ezt megtettük, akkor abból miképpen látjuk a település belterületének zöldfelületeit – tereit, utcáit, kertjeit, közösség szervező pontjait.
Ehhez az átlátáshoz még szorosan hozzátartozik a táj növénytakarójának, növénytársulásainak ismerete, valamint a települések épített részein használt növények történeti ismerete. Mert a honos növényeken túl az élet minőségének teljességéhez hozzátartoztak a kultúrnövények is, amelyek más tájegységéről az országnak, vagy Európa, a világ más részeiről honosított, vagy befogadott és sajátjainkká szelídített növényei.
Mindezek ismeretében, megértésével lehet javaslatot tenni egy település zöldfelületeinek jövőbeli alakítására. DE ez csak egy lehetőség. Lehetőség, ha megszületik a tervezőben a hely megértése és ezt át tudja adni a helyieknek. MERT mindehhez a mai emberek, a helyi lakosok szándékai is társulnak, vagy szándéktalanságuk. Valamint mennyire értik ezt meg és mennyire képesek ezt elfogadni, miképpen befolyásolják és hatnak nagyobb erővel a digitális világ mintái, tudatunkba való képbeégései, aminek könnyen rabjaivá válunk és tévképzeteinkből fakadóan egy hamis világ formálóivá lehetünk. És megtörik a történeti folytonosság, már könnyen ezt is elfelejtjük mit miért hogyan végeztek elődeink csak az üres képvilág marad.
Ma annak a kettősségét éljük, hogy a „mindenki turista akar lenni” törekvésében, megyünk megnézni a szép tájakat, azonban mivel mindenki megy így elmarad, aki dolgozzon is benne. Azaz szívesen nézzük, vagy néznénk, de tenni már kevésbé tartjuk fontosnak, talán kényelmetlen is, felelősséggel is jár, de sokszor már azt se tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá.
Tehát ma azon túl, hogy egy nehéz folyamat során eljutunk-e a hely megismeréséig, majd tudunk-e jövőképet alkotni abból fakadóan, még rengeteg múlik azon, hogy van-e, lesz-e aki ezt segíti megvalósítani.
Könnyen panaszkodunk, hogy hova lettek a hegy meredekebb oldalairól a szőlők, miért vannak a szoknyákon, de ki megy fel kapálni? Vagy miért fogynak vagy pusztulnak le az útszéli keresztek, de ki megy ma oda ezeket gondozni azzal a hittel, hogy ez fontos? Ki ültet ma fasorokat, hagyásfákat, jelfákat, pince mellé árnyat adó fát, amikor a fájában a tűzifát látják, a levelében a szemetelést? Ki rak ma kőmezsgyéket, kőtámfalakat, ki védi ma meg a termőföld lepusztulását a hegyoldalakról? Megértjük-e, átlátjuk-e hogy milyen hatalmas érték a föld termőképessége, és látjuk-e mekkora munka lehetett a szőlővidékünk, vagy a kis kertünk humuszrétegét létrehozni, amit ma egy-egy nyári zápor jelentősen lepusztít?
Mit látunk ma falvainkban? Elektromos vezetékek és oszlopok halmazát; aszfalt utakat, betonjárdákat; csupasz utcákat, ahol még a fű is nyűg, ha nő; tujásított utcákat, előkerteket; tájidegen növények sokaságát; fenyőfák uralta utcaképeket; lebetonozott gondozásmentes udvarokat; az egyházi szakrális épületek környezete ma már nem minta vagy rossz minta a lakók számára; EU konform arctalan játszótereket; betonmederbe szorított patakokat. ÉS nem vagy alig látunk kultúrnövényekkel, hagyományos kerti növényekkel beültetett portákat; rendezett tudatosan fásított és virágosított utcákat; rendezett, a múltban gyökerező karakterű köztéri elemeket; idős fákat, szőlőt és szőlő lugast; a helyhez illő kerítéseket; jó mintával szolgáló „új földesúri”, új polgári kerteket; meanderező patakokat a karakternövényeikkel… .
Ez a tájépítész munka fontos, szeretném, ha az országban sok ZÖLD TAK készülne, legyen sok jó útmutató egy-egy táj, település jövőformálására, de mégjobban szeretném, ha újra sok ember felnőne ennek a megértésére és rádöbbennének ennek megértésének a fontosságára. És azt is, hogy államvezetőink dolgoztassanak ki olyan programokat, amelyek segítségével a magyar táj megmenthető, a magyar tájkultúra továbbépíthető, a magyar táj újra élővé válhasson, és ha elmegyünk turistáskodni valahova, akkor olyan szemmel tudjuk nézni mások kultúrtáját, hogy lássuk benne a személyes szeretetteljes tevőleges munkájukat, mert mi is azt csináljuk.
Turista helyett legyünk szemlélődő mindent tudni és megérteni akaró, a teremtett világ harmóniáját kereső emberek. Ha nem is mindenben, de legalább a természeti világban, a növények hihetetlen sokszínű, különleges mintákat és kapcsolatokat közvetítő világában, a természeti folyamatok működésében ismerjük fel e rendet. Mert ha ez megtörténik, akkor sokkal kevesebbet kell minderről magyarázni bárkinek is akkor szinte már csak a megélt ismeretek eszmecseréje és ennek a mindennapi életünkben minden tevékenységünkre vonatkozó kiterjesztése, mindennek az aprópénzre váltása marad.
Az előadás 2019. október 8-án hangzott el a TAK nemzetközi konferencián, Budapesten a Várkert Bazár Konferenciatermében.
