Tíz éve hunyt el Plesz Antal, Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész

Plesz Antal Széchenyi-díjas és Ybl Miklós-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának néhai tagja 2014. január 12-én hunyt el. A róla szóló pályaképben Götz Eszter szerkesztő írta: „Hallatlan népszerűsége dacára a hivatalos szakmai elismerés csak a rendszerváltás utáni években érte utol. Ekkor kapta meg oktatói tevékenységéért a Kotsis Iván-emlékérmet, építészeti eredményeiért több magas állami kitüntetést, és 2008-ban Miskolc város Pro Urbe díjjal honorálta az életművét. Az igazi elismerés azonban a pályatársaktól és a tanítványoktól jött, és a halálával sem szűnt meg.”

Első önálló munkái típustervek; diplomájának megszerzése után Komlón, illetve Zircen és Farkaslyukon épített kilenc alaptípus szerint bányász lakóházakat. A hatvanas években iskolabővítési feladatokat kapott: Zalaegerszegen egy technikum bővítésének, Kazincbarcikán egy főiskola tervezője volt, mellette gyárak, ipari kombinátok tervei készültek a rajzasztalán – 1964-ben készült el a veszprémi Lovassy László Gimnázium acélszerkezetes tetővel. 1965-től, Miskolc rendezési és új városrész-beépítési tanulmánytervei mellett több lakástípust is kidolgozott, foglalkozott csőházak és művészlakások tervezésével. A hatvanas évek második felében több nemzetközi tervpályázaton is indult, nagyszabású elképzelései egy németországi szálloda és az amszterdami Városháza kialakítására, illetve egy új bécsi városnegyed beépítésére vonatkoztak. 1977-ben épült meg a Miskolci Beruházási Vállalat megbízásából a nyolc lakásos műtermes lakóház-együttese. Miskolci időszakának végén készült el a Miskolctapolcára tervezett Hotel Junó, a hatvanas-hetvenes évek hazai szállodaépítészetének egyik csúcspontja, építészeti főműve.

Visszakerülve Budapestre nagyobb léptékű tervekkel foglalkozott, elsősorban a Nyugati pályaudvar környékének fejlesztési elképzeléseivel. 1990-ben nyugdíjba vonult, és a rákövetkező években részletesen kidolgozta az óbudai katonai amfiteátrum műemlék-romjainak többcélú hasznosítását. 1998-ban kidolgozta szülővárosa, Sásd településfejlesztési koncepcióját, néhány évvel később megújítási tervet készített a zsámbéki premontrei romtemplomhoz.

Halálának évfordulóján az Országépítő 2015-ben megjelent mellékletéből idézzük tanítványai, társai emlékező sorait.

„Neve rég fogalommá vált. Plesz Tóni. Valaki, egy fiatal nő interjút kért tőle, és Plesztóni Antalnak szólította. Kiváltságnak érzem, hogy hozzá tartozhattam. Tóniról kell írnom, és magamat vizsgálom. Nem „pleszesedtem” el. Nem mérlegelem személyiségem alakulásában játszott szerepét. Semmi értelme találgatni, milyen lennék, ha nem ő a mesterem. Benne van mindenben, amit gondolok, mondok, teszek, ahogy a dolgokra, történésekre reagálok, részese minden sikeremnek. Tónit figyelve győztem meg magam arról, hogy a szabadság valójában képesség. Kialakítható, fejleszthető képesség. Nem hivatkozhatom körülményekre. Emberi méltóságomat csak magam veszíthetem el. Néhányan, akik hozzá tartozunk, begyűjtöttünk díjakat, kitüntetéseket, címeket, rangokat. Ami Tóninak sikerült, arra egyikünk se lesz képes. Életében legendává vált.” (Bán Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas építész, az MMA rendes tagja)

„Plesz Antal következetesen vallotta, hogy „az építészet az emberépítéssel kezdődik”. Egész életében követte hitvallását, s így vált több generációt nevelő, nagyhatású mesterré, önálló, független, egyszemélyes intézménnyé. Átfogó, mély, filozofikus gondolkodása, szárnyaló fantáziája, bölcs humora, az emberek iránti mély empátiája és szeretete, rendkívüli érzékenysége szuggesztív erővel párosult. Megalkuvásmentes, szuverén életet élt. Igazi ember és értelmiségi volt. Sokunknak második apja, másoknak visszatérő szellemi forrás, a tájékozódás és feltöltődés pontja volt élete utolsó napjaiban is.” (Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész, az MMA rendes tagja, az 1992-ben alapított Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet alapító tagja)

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem csak a „Műhely szelleméről…” szóló 12 pontját ismerem, hanem az ahhoz tartozó eleven, plasztikus gondolatait is. Az emberépítésről szólót szeretem leginkább, mert abból a többi 11 levezethető, és az bármely szakmára, foglalkozásra vonatkoztatható. Több mint 25 éve tartó töretlen barátság-rokonszenv fűz tanítványaihoz. Mindegyik különb lett tegnapi önmagánál. Plesz Antallal soha nem dolgoztam együtt, mégis benne van a terveimben, házaimban. Hatott rám, kitüntetett figyelmével, bízott bennem, ösztönzött és lelkesített. Eközben – szinte észrevétlen – vállamra tette az építészpályával járó és az ifjabb építészgenerációk iránti nyomasztó felelősséget.” (Dobó János, Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja)

„Ítélőképessége kíméletlen és pontos volt. Kritikáját nem kirekesztő, hanem edző szándékkal fogalmazta meg. Ő sosem nyugtatott, mint egy delejes kezű édesapa, hanem mindig rátett egy lapáttal, hogy mi mindent kellene csinálni: „Nem elaprózni a dolgokat, gyerekek, hanem nagy, átfogó kérdésekhez felnőni! Mert így nem megyünk előre, hogy csak rajzolunk egy szép házat…, na és aztán! Fiúk, egy lépéssel előre kell járni, akkor vagytok urak!”  (Ferencz István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth és Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja)

„Plesz Antal építész tanáraimnak (Bodonyi Csabának és Ferencz Istvánnak) mestere. Ez önmagában egy komoly szakmai-rokoni szál. Még ennél is bonyolultabb kapcsolatom a nagymesterhez. A róla szóló könyvből (Vallomások – sorozat, Kijárat Kiadó, Budapest, 2004) tudtam meg, hogy édesanyját Rudolf Teréziának hívták. Innentől kezdve biztos vagyok benne, hogy rokonságban vagyunk, ha másképp nem, valamiféle névrokonságban.” (Rudolf Mihály, Kós Károly-díjas építész, az MMA rendes tagja)

„Két évtizede bejöttél a Szilágyi téri irodába. Mit csinálsz? – kérdezted. Megtiszteltél vele, mert érdekelt, hogy mit gondol egy „csipa”. Nézted és beszéltél az őszi alkony fényeiben. Az alapokat mondtad, arányról és kiállásról beszéltél, s bennem nem a szavak, hanem mondandód dallama hagyott maradandó nyomot. A Jó Isten áldása kísérjen magányos utadon!” (Turi Attila, Kossuth- és Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja)

„Istenem után három férfiember emelte magasba hitemet és felnőtt férfi életemet. (…) És, és… Plesz Antal, építészem, Plesz Tónim, aki Jónás prófétaként a cethal gyomrából is tudta erősíteni barátait, tanítványait, hívő embereit, hogy „minden az emberépítéssel kezdődjék”, zene, építészet, irodalom, tánc, a templom és a virág, a világ, Isten felismerése. „Nyitni kell, lelki kapuinkat!” Még fiatal mesteriskolás korában mondta tréfás, soha nem felejthető mondatát: „Gyerekek, higgyétek el, Magyarország nem volt, hanem Plesz!” (Vadász György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Ybl- és Pro Architektúra-díjas építész, az MMA rendes tagja)

„Még, ha távol is voltunk, Tóni ott volt minden jelentősebb eseményünkön: irodát avatott, évfordulót ünnepelt, kiállítást nyitott meg. És ott van minden meglepő, megtisztelő felkérés és díj mögött is láthatatlanul. Nemcsak tanítványaira volt kíváncsi, annak kollégáira, családjára és barátaira is. Ez a figyelem mindenki számára emlékezetes. Egy szegedi látogatásáról hazaindulva el kellett érnie az utolsó vonatot. Az idő rövidsége és az ügy fontossága vakmerő, de kézenfekvő megoldást szült: behajtva az állomásra, a peronon végig, egészen a megfelelő vagonajtónál állt meg az autó. Az elképedt masiniszta kérdésére „Nagy embert hozunk” volt a válasz. „Jó, jó, de aztán gyorsan tűnjetek el!” (Vesmás Péter, Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja)

Forrás: MMA