A Makovecz Imre Vándoriskola 2022. szeptember 3-án tartotta felvételi meghallgatását és diplomázását. Az idei évben Fekete Eszter nyert felvételt, illetve Harmath-Gyetvay Enikő és Tóth Bence diplomázott le. Az alábbiakban a diplomázott Vándorépítészek állomásainak listái olvashatók, illetve Harmath-Gyetvay Enikő gondolatai a vándorévekről.
Harmath-Gyetvay Enikő
2015 őszén nyert felvételt a Vándoriskolába
Munkahelyei, mesterei:
2015. október – 2016 június: Forma Zrt., Rácz Tamás
2016. július – 2017. március: Triskell Épülettervező Kft., Csernyus Lőrinc, Turi Attila, Horváth Zoltán, Terdik Bálint
2017. április – 2017. október: AXIS Építész Iroda Kft., Salamin Ferenc.
2017. november – 2018. december: Kvadrum Kft., Zsigmond László
2019. május – 2019. december: Makovecz Imre Alapítvány, Csernyus Lőrinc
2020. január – 2020. június: Mérmű Stúdió, Tóth Péter
2018-2022 között elvégezte a BME Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzését,
2020 augusztusa óta a Makovecz Imre Alapítvány munkatársa,
2021 eleje óta publikál az Országépítő folyóiraton, illetve az orszagepito.net honlapon.
Diplomamunka:
Balatonfüred, nyaralóépület bővítése
Tóth Bence
2018 őszén nyert felvételt a Vándoriskolába
Munkahelyek, mesterek:
2018. október – 2019. október: FPA Építészműhely Kft., Fülöp István
2019. október – 2020. április: Triskell Épülettervező Kft., Turi Attila, Terdik Bálint, Horváth Zoltán,
2020. április – 2020. október: Mérmű Stúdió / Hetedhét Építész Kft., Tóth Péter, Mérő Máté
2020. október – 2021. október: Pagony Táj- és Kertépítész Kft., Herczeg Ágnes
Diplomamunka:
Pusztazámor, Erkel Ferenc utca 6., lakóépület felújítása, átalakítása
Harmath-Gyetvay Enikő: A Szerves-képzéstől a Vándor-diplomáig
Amikor a Műegyetem gólyatáborában a felsőbb éves építészhallgatók feltették a kérdést, hogy ki miért jelentkezett az építészképzésre, akkor találkoztam először az értetlenkedéssel annak kapcsán, hogy közöltem: azért jöttem, mert az épített örökséggel szeretnék foglalkozni. Hasonló csodálkozás fogadta azt a döntésemet is, amikor a szakirányválasztást követően az Építészettörténeti Tanszékre jelentkeztem, mint olyanra, ahol az utolsó, komoly tervezési tárgyaimat szerettem volna elvégezni (és így is tettem). A diplomám megszerzéséhez közeledve sokat dilemmáztam, hogy tovább képezzem-e magam, vagy próbáljam meg valós körülmények között a tervezést – végül utóbbi mellett döntöttem.
Az, hogy a gyakorló építészeti tevékenységemet a Vándoriskola keretei között kezdem meg, egy pillanatig sem volt kérdés a számomra. Makovecz Imrével ugyan nem találkoztam soha – abban az évben hunyt el, amikor elkezdtem a Szerves építészet című tárgyat hallgatni, amit akkor még Turi Attila vezetett. Azért hallgattam a „Szervest” mert úgy láttam, itt olyan építészettel ismerkedhetek meg, ami valami módon nagyon helyénvaló, nem az építész személyéről szól, hanem az épített környezetbe való illeszkedésről. A „Szerves” egyenes következménye volt, hogy részt vettem az újrainduló Visegrádi táborok első építkezésén, ahol a lepencei buszvárót építettük fel árvízvédelmi vöröstölgy gerendákból – itt találkoztam először vándorokkal. Innen az utam egyenesen a Triskellbe vezetett, ahol a kötelező tervezési gyakorlatomat töltöttem. Itt ajánlotta figyelmemben későbbi TDK és OTDK kutatási témámat, majd diplomatervem témáját Rüll Tamás, végzett vándor, Visegrád akkori főépítésze.
A Vándoriskolába felvételt nyerve 2015-ben, első vándorhelyem a Forma építésziroda volt Keszthelyen. Budapesti gyerekként rendkívüli módon örültem a lehetőségnek, hogy megtapasztalhatom a nemfővárosi-létet. Itt, az éppen nyugdíjba vonuló Jankovics Tibor helyett az első vándorok egyike, Rácz Tamás lett a mesterem. A feladatokkal megismerkedve kiderült: friss diplomásként azonnal a mély vízbe kerültem – persze csak képletesen: a Keszthelyen töltött szezonon kívüli kilenc hónapom alatt sem a Balatonban, sem a főbérlőim medencéjében nem volt alkalmam megmártózni. Annál inkább módomban állt megismerni a település valódi, nem a turistákról szóló életét. Az iroda működése lenyűgözött: egymás mellett ültek az építészek, az épületgépészek, a táj- és kertépítész, a kivitelezéseket bonyolító építész, a belsőépítész. Itt olyan komplex képet kaphattam egy-egy beruházás lebonyolításáról, amire pályakezdőként máshol talán nem lett volna lehetőségem. Az itt töltött kilenc hónap alatt az iroda fő profiljának megfelelően leginkább szállodák és fürdők terveinek a feldolgozásában vettem részt. A legtöbb lehetőséget a Lakiteleki Népfőiskola mára megvalósuló bővítésének engedélyezési terveinek elkészítésében kaptam.
Budapestre visszatérve újra a Triskell csapatához csatlakoztam. Érkezésemkor a mesterem Csernyus Lőrinc lett, aki, miután átnézte a diplomatervem és a felvételi munkám, előre vetítette, hogy a Vándoriskola elvégzését követően meg fogja kérdezni, hogy ma is így tervezném-e meg a visegrádi iskola bővítését. Kedves Menyus! Jelentem: egy részét hasonlóan csinálnám, a másik részét egészen máshogy. Menyus mellett egy óvoda felmérését, és az óvoda kerti pavilonjának engedélyezési terveinek a feldolgozását készítettem el. Ezt követően átkerültem Turi Attila szárnyai alá – bár Horváth Zoltán és Terdik Bálint legalább annyit segített a feladataimban: a tanuszoda- és tornacsarnok építési program kivitelezést segítő feladatait láttam el, részletrajzokat készítve és az adminisztratív feladatokba is belekóstolva.
Az Axisban töltött legelső napomat bokaficammal és mankóval kezdtem (vagy a Triskellben töltött utolsó napjaimat fejeztem be így, nézőpont kérdése). Menni kellett, mivel meg volt beszélve a találkozó az első megbízómmal. Salamin Ferenc mesterem reggel hatkor házhoz jött értem, a bokámat kímélendő. Később rendszeressé váltak a Hegyalján töltött napok, számos falusi vendégház pályázati terveinek elkészítésében vehettem részt. Ferenc fáradhatatlanul kérdezett az építészettel kapcsolatos gondolataimról, rengeteget mesélt a hegyaljai építészetről, saját építészeti felfogásáról – legalább annyira volt pedagógus, mint főnök. Nagyon intenzív időszakot töltöttem a Margit körúton, a legtöbb munkában itt kaptam szerepet. És talán az itteni feladataim kapcsán éreztem meg először, hogy milyen gondoskodó attitűdöt tud kimunkálni egy tájnak a megismerése, az ahhoz való kötődés.
A Kvadrumban, Zsigmond László vezetése mellett visszatértem a kezdetekhez: míg a Formában számos medence engedélyezési terveinek az elkészítésében vettem részt, itt a legfőbb elfoglaltságom egy fürdőépület kilenc medencéjének kiviteli pallérterveinek elkészítése volt. Minden korábbinál nagyobb felelősség volt az eredeti építészeti koncepciónak megfelelő terveket elkészíteni a szakági tervező kollégákkal összehangolva. Illetve itt kaptam egy olyan feladatot, amit kevés kortársam mondhat el magáról: részt vehettem Makovecz Imre egy tervének a megvalósulásában. Ugyanis a Makovecz-kormányhatározatnak köszönhetően megépülő mátészalkai Képes Kávéház engedélyezési terveinek a feldolgozását is elkészíthettem. Kvadrumos vándorként kezdtem meg a Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzést, mesterem teljes támogatása mellett.
Pár hónapos pihenőt követően a Makovecz Imre Alapítvány vándora lettem, a Makovecz Központ és Archívum munkatársaként. Itt újra Csernyus Lőrinc lett a mesterem. Legfőbb feladatom, Kampis Gábor építész segítőjeként Makovecz Imre terveinek a számbavétele lett. Korábban említettem, hogy azok közé a vándorok közé tartozom, akik már nem találkoztak személyesen Makovecz Imrével, ám az Alapítvány munkatársaként mégis rengeteget tanultam tőle az építészetről, kultúráról, az örökségünkhöz való viszonyulásról.
2020 januárjában érkeztem meg a Wekerletelepre, a Mérmű Stúdió égisze alá tartozó Hetedhét Építész Kft.-hez. Tóth Péter mesteremmel korábban már számos beszélgetésünk volt az építészet mibenlétéről, az építész feladatairól, az építészirodájuk működéséről, az én motivációimról. Érkezésemkor már egy megvalósulásra váró munka várt: egy fiatal pár, akiknek a füredi házának a felújítását az iroda korábbi vándora, Kis Kálmán tervezte, a család bővülésével otthonuk bővítésére is elérkezettnek látták az időt. Ennek a bővítésnek a megtervezésével kezdtem a Hetedhétnél. Magától értetődő volt a heti rendszerességű Balaton-felvidéki művezetési út is. Később kisebb-nagyobb feladatok résztvevőjévé váltam. Többek között egy irodai házi pályázatot megnyerve megépült egy kútházam, és Péter otthonának a felújításánál hosszú ideig én voltam a közvetítő a tulajdonos-tervező és a kivitelezőbrigád között. A mesterem felismerte az írásra való hajlamomat is, így az Országépítő folyóirat szerkesztőbizottsági tagjaként felkért egy közös interjú elkészítésére, melyet azóta számos további közös publikáció követett.
Jóval több, mint hat félév elteltével, elvégeztem a Vándoriskolai időmet. Visszatértem a Makovecz Imre Alapítványhoz folytatni az itt félbehagyott munkámat. Közben nem szűnt meg a kapcsolatom a volt Mestereimmel sem. A Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzést elvégezve, volt mestereim és kollégáim megbízásából az épített örökséggel kapcsolatos munkákkal tudok foglalkozni. Lassan már években számolható, hogy Csóka Balázs és Erhardt Gábor építészek mellett az Országépítő folyóiratban és annak online felületén önállóan is publikálok.
A Vándoriskolás évek alatt magamról legalább annyit tanultam, mint az építészetről. Ahogy a különböző Mesterek mellett a különböző típusú feladatokkal foglalkozhattam, egyértelművé vált számomra is, mi az, amihez tehetségem van – de akkor sem ijedek meg, ha más típusú feladat talál meg, hiszen annyi dolgot tapasztaltam, hogy nagy újdonság nem érhet. Vagy ha mégis, akkor van kitől tanácsot kérni. Számomra a Vándoriskola legfőbb értéke az a kapcsolati háló, mely az itt töltött évek alatt kialakult, és formálódik a mai napig is.
Tóth Bence Péter: Vándordiploma
AZ ELEJE:
Tóth Bence Péter, szegedi születésű építész vagyok. Az építészet útjára gyerekkori rajz-szeretetem vezetett. Középiskolámat rajz tagozaton végeztem el, egyetemre Budapestre kerültem 2009-ben. Azóta Budapesten élek és dolgozom – az országban több helyszínre tervezve. Az egyetem alatt a Népi Építészeti Tudományos Diákkör felmérései vezettek a Vándoriskolába: szerelmes lettem az erdélyi, felvidéki, dunántúli és alföldi népi épületekbe – akkori tanárom, Fülöp István hatására.
István végzett vándorként mutatott utat Makovecz Imre iskolájába. 2018-ban felvételiztem, első mesterem István volt. Később a Triskell-be kerültem, ahonnan tovább vándoroltam a Mérműbe. Idén nyár végén diplomázom egy 100 éves parasztház mai igényeknek megfelelő átalakításának terveivel, Pusztazámorra.
KIVÁLASZTOTT MUNKÁRÓL:
Pusztazámor, Erkel Ferenc utca 6. – Vándordiploma.
Radev Gergő egykori vándortársam megkeresése alapján talált meg a megbízás: 100 éves vályogtéglás parasztházba szeretnének beköltözni úgy, hogy a tetőtér legyen hasznosítva (szoba és galéria). A régi ablakok és ajtók megtartása mellett a forma, arány megőrzése is alapvető feladatom részét képezte. A kertre néző falba egy nagy üvegezett részt terveztünk, mely mélységében is kellően meg tudja világítani a belső helyiségeket. A konyha, étkező és nappali fölött egy légtérben látszódnak a tető gerendái, a tető szerkezete. A családi ház mellett egy meglévő, felújítandó kis borospince is segíti a nap végi kikapcsolódást, hétvégi baráti fogadásokat.
Köszönöm itt, és most is Gergőnek, amiért ehhez a feladathoz hozzásegített és köszönöm a barátságát, amit azóta megkötöttünk.
MESTEREIM VOLTAK:
• Fülöp István (FPA Építészműhely Kft.) | 2018-2019
István örök mesterem marad. Már akkor mesteremmé vált, még mielőtt ezzel a fogalommal találkozhattam volna. Emlékszem, kb. másodéves koromban, 10 évvel ezelőtt láttam meg azt a gyönyörű kalligrafikus képet a falán az esti lámpa fényében, amely ma remélem engem is megvárt. Apai barát ő az életemben és-, az utunk szétvált – bízom benne, hogy ez benne is így fog maradni. István a kis építészműhelyébe fogadott vissza 2017-ben Budapestre. Családi házak, táborok és pályaindítás.
• Terdik Bálint, Horváth Zoltán (TRISKELL) | 2019-2020
Triskell a lehetőségek tárháza, a videótéka, ahol csupa izgalmas kalandfilmek vannak. Különböző volumenű munkák és a szeretet amivel fogadtak szintén megmarad bennem. A doktori iskolát etájt kezdetem el – erről Bálint is megemlékszik a vándorlevelemben. Horváth Zoli… Apai gesztusaiért Triskell-es pályafutásom hajnalán a mai napig hálás vagyok. A végére valahogyan elmentünk egymás mellett. A Triskell-es lányok… Ybl-ös barátságok, ott megismert személyek. Eszti, Kitti, Márti. Frappáns és talpraesett építészek, értékelem őket nem csak munkájuk-, személyiségük miatt is. Uszodabővítés, felmérés, óvodatervezés és társai… A Triskell nagymotorjában egy fogaskerék lehettem – mely megtaníttatta velem a csapatmunkát és azt is: számomra fontos az irányítás is, mint „csupán” a kerék forgásának szerepköre.
• Herczeg Ágnes (PAGONY) | 2020-2021
Ági, a városi erdővezető a Pagony bejárati ajtajával Budán a gangos folyosó sarkában. Szeretek bemenni hozzájuk. Olasz Matyi, Kovách Attila olyan kortársak, akikkel nagyon szerettem együtt dolgozni. Jó emberekkel találkoztam ott, jólelkű, zöldszerető és annál is elfoglaltabb kertépítészekkel. Nagy munkákba hívtak be többször is, úgy érzem, elismeréssel és szeretettel kerestek meg. Épp úgy dolgozhattam a Budai Vár területén mint Csíksomlyó, Bacon, Bálványos zöldfelületein… egyszóval Erdély területén is.
• Tóth Péter, Mérő Máté (MÉRMŰ) | 2020-2022
„Peti, Máté, Kálmi, Hetedhét és Mérmű”. Én ezt javasolnám igazából irodanévként nekik – ebben minden van ami kell. Igazán nagy dolgot végeznek el a srácok Szűcs Bandi szárnyai alól. Minőség, precizitás. A humánum és gesztus, hogy leülnek velem az asztalukhoz és megtisztelnek azzal, hogy őszinte beszélgetéssel tárgyalhatunk bérezésről, munkáról, vállalásról és hibákról, félreértésekről számomra tisztelendő. Az, hogy jelenleg is együtt tudok velük dolgozni továbbra is hálát fejez ki. Náluk álltam fel és álltam lábra magamtól, egyedül. Ha jól számolom most lesz két éve, hogy heti rendszerességgel járok művezetésre Mátéval.
• Salamin Ferenc, alias „Sala” (AXIS) | 2021/2022
Habár nem vándorútként találkoztam az Axissal – Sala munkával megkeresve tisztelt meg az együtt dolgozás lehetőségével. A higgadt és átgondolt építészeti alkotás melyet a közös munka során megtapasztalhattam, illetve az elfogadás (ötletre, gondolatra) Sala részéről hálával tölt el. Az, hogy szép feladattal – a gondolattól a megvalósításig – megbízott szép emlék lesz az építész pályám visszaemlékezése során és megtisztelő, hogy vele dolgozhattam.
A VÁNDORÚTRÓL:
Rengeteg vegyes érzés és gondolat kering bennem rendezett rendezetlenségben. Sok lehetőség és ezek hiánya a sokszorosan ismételt „mi lett volna ha” kérdést veti fel bennem. Önkritika, elkeseredés, hála és maga az élet. Színesebb, hullám-völgyesebb út, mint amire számítottam volna vagy mint amit reméltem volna. Hála van bennem, amiért jó embereket ismerhettem meg és azok megtiszteltek a bizalmukkal, netán barátságukkal – a bizalommal, hogy munkatársnak engedtek maguk mellé.
Szép feladatokat kaphattam színes palettán: dolgozhattam kertépítészekkel, asztalossal, restaurátorral, de épp így egyeztethettem egy félig kész átalakítás nyers födémén a megrendelővel.
A Vándoriskola értékrendje, célkitűzése és alapjai egyre inkább fontosabbak ahogy napról napra haladunk előre az életben. Nem csupán szakmailag – emberileg is. Fontos a baráti munkavállalás a kollégákkal és fontos, hogy olyan emberekkel találkozhatunk, akik lélekkel alkotnak kétkezi művet.
Úgy gondolom, hogy az iskolának, akár a szőlőnek vissza kellene metsződnie, hogy frissebben és dinamikusabban nőhessen ki. Javaslom az újraszervezést, új rövidtávú iránypontok megcélzását – mert a hosszútávú célok: a mesterréválás továbbra is változatlanul érvényes.
Tóth Bence Péter
2022. szeptembere
fotó: Csóka Balázs, Czégány Sándor
