2020. szeptember 5-én a Makovecz utcai irodaházban gyülekeztek a Vándoriskola mesterei és vándorai. A jelenlévőket Salamin Ferenc, a Vándoriskola vezetője köszöntötte. Beszédében felidézte, a Mester, Makovecz Imre vezetésével zajló egykori vándornapokat, s örömmel üdvözölte a fiatalabb generáció mesterré avanzsált tagjait.
Az első programpont a Hercegkúti ravatalozó bővítésére kiírt pályázat pályaműveinek ismertetése volt. Az felvételiző munkájának bemutatását követően, a résztvevő Vándoriskolai hallgatók: Boór Bernadett, Faragó Melinda, Pétery Tamás, Radev Gergő és Tóth Bence Péter beszéltek saját tervükről.
A délelőtt további részében a vándoriskolai közösséget érintő programokról hangzottak el beszámolók. Fülöp Tibor, építész, a Vasboldogasszonyi főtér rendezésére és buszmegálló tervezésére kiírt pályázat lebonyolításáról és visszhangjáról tartott előadást. Várnai Bence, végzett vándor, a Budafapusztai Arborétum Fogadóépületének megvalósulását ismertette, a Vándoriskolai pályázaton való részvételtől az épület avatásáig. Radev Gergő, építész, a Nagyapám Háza mester-inas képzés nyári táborairól számolt be, hozzá csatlakozott Tóth Bence, aki vándorként részt vett a négy tábor egyikén.
Az ebédszünetet követően a mesterek kihirdették a hercegkúti ravatalozó pályázatának eredményét:
Megosztott első díjat kapott Faragó Melinda és Radev Gergő
Megosztott második díjat kapott Boór Bernadett és Tóth Bence,
A zsűri tagjai szóbeli értékelésükben elmondták, hogy önmagában egyik verzió sem adott választ a pályázati kiírásban feltett kérdésre, ám mindegyik munkának vannak olyan erősségei, amelyeket továbbgondolva, a hercegkúti közösséggel együttgondolkodva, megszülethet a ravatalozó-bővítés.
Az idei évben Takács Ivett nyert felvételt a Vándoriskolába, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni a felvételi meghallgatáson.
A nap zárásaként két diplomázó vándor mutatta be diplomamunkáit. Tóth Márton a Vándoriskola két mestere által tervezett, egymással szomszédos budapesti hotelépületek – Dévényi Sándor: Corvin Hotel, Kravár Ágnes: Sissi Hotel – összeépítésének építészeti, belsőépítészeti feladatairól beszélt, valamint a Makovecz Imre vázlatai alapján tervezett Dobai Várkapitány Pincészetről.
Radev Gergő a Zalaszentlászlói faluház felújítását és bővítését ismertette, melynek munkálataiban Fülöp Tiborral közösen vállalt részt, valamin saját, környezetbarát technológiákat alkalmazó családi ház-építkezését mutatta be.
A diplomázott vándorokat Salamin Ferenc a Vándoriskola vezetőjeként, Zsigmond László a Kós Károly Egyesülés vezetőinek nevében köszöntötte. A nap a Makovecz utcai irodaház kertjében tartott fogadással zárult.
Radev Gergő – Vándorévek
ESZTÁNY STÚDIÓ
Esztány Győzőnél kezdtem a Vándorkodásomat. Nagyon jó volt Erdélyben élni fél évig, megismerkedni a környékkel (Csík, Kovászna megyékkel) és értékeivel. Az ottlétem alatt nagyrészt a környező települések csűrjeit és hasznosításuk lehetőségeit tanulmányoztuk, majd egy LEADER-es pályázat keretén belül kiadványt készítettünk javaslatainkról. A kiadvány szerkesztését és a grafikai munkákat én készíthettem el. Emellett kisebb tervezési munkák koncepció alkotásában vettem részt, engedélyezési terveket nem rajzoltam a román nyelv és jogszabályok ismeretének hiányában. A kirándulások mellett Kós Károly életet tanulmányoztam, illetve volt lehetőségem a dranica-, és zsindely készítést is kipróbálni.
Több szervezettel is kapcsolatba kerültem, illetve Győzővel is sokat beszélgettük a hagyományos építési módszerekről, és a természetes építőanyagok alkalmazásának lehetőségeiről. Ennek eredményeképpen vándorfélévem letöltése után Győzőnél kemencét építettünk, Oroszhegyen és Lázárfalván kalákát vezettem, valamint bekapcsolódtam az Ars Topia fürdőépítő kalákájába. Emelett itthon szerveztük és vezettük a Nagyapám Háza Mester-inas képzéseket több helyszínen – utóbbiak a hagyományos zsúpfedés, vályogtapasztás és famunka mesterségét ölelték fel.
MÉRMŰ STÚDIÓ
Szűcs Bandinál azonnal kisebb, önálló projekteket kaptam – a félévet egy nagyobb szabású pályázati anyag elkészítésével kezdtük, amit csapatban készítettünk el, és második helyezést nyertünk el vele. Gyakorlatilag mindent kézi rajzokkal készítettünk. Beletanultam a “mérműs” stílusba, és nagyon kedveltem ezt a léptékű és munkamódszerű tervezést.
A budapesti lét elgondolkodtatott és továbbra is kerestem a vidéki munka lehetőségét, amit itt a balatonfelvidéki profil miatt meg is találtam.
A félévet követő nyár ismét építőtáborok szervezésével, tartásával telt el, valamint a hagyományos mesterségek tanulmányozásával. Időközben megalapítottuk a Sárkollektíva szakmai csapatát.
A negyedik félévemet szintén itt töltöttem, ekkor már mint egyéni vállalkozó. Az iroda szabad szelleme, nyitottsága és kedves hangulata mindig is vonzott. Ebben a félévben nagyobb, önálló projekteket kaptam, továbbra is kézi rajzokat készítettünk a gépi rajzok mellett. Legnagyobb munkám egy tihanyi étterem és múzeum vázlatterve volt, amelyet sajnos más tervezővel engedélyeztettek – azóta megvalósult. Jobban beletanultam a kapcsolattartás, engedélyeztetés és szerződés folyamataiba is.
Ekkor már biztos voltam benne, hogy a székhelyemet nem akarom Budapesten tartani. Egy nagyon romos présház megmentését terveztük Vas megyében, ami miatt oda költöztünk a félévem lejárta után. Így kerültem Oszkóra, itt folytattam tanulmányaimat és tevékenységemet. A Hagyományos Házépítő Kft-nél tevékenykedtem fél évig önálló építészként, nagyrészt hagyományos épületek megmentésén és régi épületek fejlesztésén dolgozva. Ez időben készítettünk több település számára Településképi Arculati Kézikönyvet és a hozzátartozó rendeletcsomagot. A település szakmai támogatás és a közös munka annyira megtetszett, hogy ezeken a településeken a mai napig szakmai munkatársként dolgozom.
PAGONY KERT- ÉS TÁJÉPÍTÉSZ IRODA
Herczeg Ágiékkal a kalákák miatt kerültem kapcsolatban. Nagy örömömre szolgált és nagy hatással is volt rám, hogy az épületek mellett a könyezettel és növényzettel is foglalkozhattam – ugyan építészeti munkarészeket készítettem nekik (melléképületek és építmények terveit), viszont a tájépítész szemléletmódja nagyon nagy hatással volt rám. Több kalákán is részt vettem, illetve egy teljes település felmérését is elkészítettük.
A kisebb munkák ellenére ez a félév nagy hatással volt rám, innentől kezdtem “nagyobb léptékben” gondolkodni, nem csak épületben, de környezetben és időben is.
ALFATERV 2000 ÉPÍTÉSZ IRODA
Fülöp Tibinél egy nagy projekttel foglalkoztam: a zalaszentlászlói faluház felújításával és bővítésével. Számomra az egyik legérdekesebb projekt volt, amiben volt szerencsém részt venni. A Makovecz Imre által tervezett épület teljes, részletes felmérésre során szembesültem olyan elvekkel és részletekkel, amelyek egyébként az épületet szemlélve egyáltalán nem tudatosodtak bennem. Az átfogó, organikus gondolkodásmód és a gazdaságos egyedi megoldások (pl. tetőszerkezet) lenyűgöztek.
A felújítást követően a tervezett bővítés (bölcsőde) eredeti terveinek digitalizása következett, illetve a kiviteli tervhez a részletek kidolgozása. A meglévő (1987-es) elképzelést a mai követelményeknek kellett megfeleltetnünk, vigyázva arra, hogy a hangulat és elvek ne sérüljenek. Mint minden projektből, ebből is rengeteget tanultam, úgy érzem, az elkészült terv méltó folytatása a faluház és bölcsőde kalandos történetének.
HETEDHÉT ÉPÍTÉSZ IRODA
Tóth Petiéknél az első nagyobb munkánknál találkozott a tájépítészet és építészet: tájvédelmi területre kellett kisebb építményeket, épületeket tervezni vázlatoktól a kiviteli tervekig, számomra ideális volt a helyzet mind munka mint együttműködés kapcsán. Mint alvállalkozó voltam jelen az egyes munkákban, a vállalt munkarészeket teljesen önállóan kezelve, részben kiszervezve.
ÖSSZEFOGLALÓ
Úgy érzem változatos vándorutam hozzájárult személyiségem megváltozásához, fejlődéséhez, az építész-mesterség mélyebb megismeréséhez. Rengeteg kapcsolatot és élményt köszönhetek ezeknek az éveknek. A sok iroda jó és kerülendő példával is szolgált számomra, így saját munkarendemet magabiztosan tudom építeni.
Őszinte hála és köszönet illeti az összes mestert, akik lehetőségeikhez mérten tudtak velem foglalkozni, de leginkább azért, mert lehetőséget biztosítottak számomra! Lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és a tapasztalatok megszerzésére – az önálló munkavégzésre. Köszönet illeti a Vándoriskolát is, amely, bár inkább láthatatlanul, de beköti a vándorokat ebbe a gazdag szakmai hálózatba.
Végeredményben úgy érzem, hogy vándorlásom eredményesen zárult, viszont visszatekintve megállapíthatom, hogy számomra fontos volt minden pillanatban saját elveim és prioritásaim szerint tevékenykedni. Így a vándorféléveim nem alkotnak folyamatos láncot, sokszor külön utakon jártam, és olyan területeket is érintettem, ami sokkat tágabban körben kapcsolódik az építészethez – nem bántam meg, és példámmal bátorítom társaimat hasonlóra.
2020.09.01.
Tóth Márton – A Vándorság
27 éves koromban, 2007-ben nyertem felvételt a Vándoriskolába. Ez a korszaka az életemnek szinte teljes egészében a vasutakról szólt. A mellékvonalak tömeges bezárásai miatt folyamatosan úton voltunk, hogy még működésük alatt megörökíthessük ezeken a vonalakon a vasúti életet. Az építészet, az építőművészetben való jártasságom emiatt (is) szinte felületesnek volt mondható. 7-8 év távlatából visszatekintve egészen döbbenetes, hogy mennyire nem foglalkozatott engem az, hogy miként lehet professzionálisan munkát szerezni, a megbízókkal megegyezni és a munkát levezényelni. Nem foglalkoztatott, hogy mikor épül fel házam, hogyan lehet ebből a szakmából megélni és a munkákon keresztül fejlődni. Odáig láttam el, hogy az elém tett feladatot megoldjam. A Vándoriskola nekem a folyamatos és lassú felébredés időszaka volt. Egyszer sem akartam befolyásolni, hogy hova menjek vándornak. Persze tudtam, hogy Makovecz Imréhez szeretnék bekerülni, de ezt a Gondviselésre akartam bízni.
A Triskellben két félévet töltöttem, foglalkozhattam a Komáromi Erőddel, amit végig nagyon élveztem. Szinte végig Siklósi József szárnyai alatt voltam, aki megható figyelemmel kísérte végig a munkámat és hihetetlen hibákat segített kiküszöbölni türelmesen. Sajnos sem Csernyus Lőrinccel, sem Turi Attilával nem volt közös munkám és tulajdonképpen kapcsolatom sem ez idő alatt, ezt nagyon sajnáltam.
Legnagyobb meglepetésemre a harmadik félévemben Makovecz Imrénél találtam magamat, ezt is külső befolyás hatására. Sajnos az idő nagy részét nem a Makonában töltöttem, ott már nem volt hely, de az ő munkáit csinálhattam, vele beszélgethettem. Egy alkalommal, mikor Imre bácsi Mártélyon volt, néhányan bementünk a Kecske utcai irodájába, hogy megnézzük az újonnan elkészült fa erkélyét. Emlékszem, csodálatos idő volt, se nem hideg, se nem hőség. Soha nem fogom elfelejteni, hogy abban a szobában mennyire benne volt minden bölcsessége, minden tanítása és tehetsége! Rengeteg épületét láttam, megadatott, hogy gyermekkorom óta ismerhettem, mégis ott az a szoba árulta el nekem a legjobban azt, hogy mit gondolt ő az Ember számára élni és dolgozni érdemes környezetről.
Szűcs Bandi volt a következő állomás, az ő irodáját mindenki (és ő maga is) a Szanatóriumnak tartja, de ahogy mindenben, a Vándoriskola ebben is kioktatott. A Mérműben érezhettem először a saját bőrömön, micsoda kemény munka megélni ebből a szakmából. Bandinál abban az időben az volt a szabály, hogy mindenki annyi pénzt kapott, amennyit valóban megtermelt. Megvoltak mindenkivel a közös munkái, egyszerre több is, tehát ha valaki professzionális projektmenedzser volt, nagyon jó élete lehetett Bandinál. Hát én akkor nem ebben a fázisomban voltam. Ezt Bandi is észrevette, de joviálisan szemet hunyt fölötte, teljes mértékben tudta, mi zajlik bennem. Bántott a dolog, mert nagy várakozás előzte meg jöttömet és totális csalódást okozhattam neki. Balatonendrédre kellett egy gyönyörű sváb házat felújítani és átalakítani egy rejtélyes megbízó számára. Annál a munkánál a kezdeteknél is éreztem, hogy ez egy lehetőség számomra, hogy feslett szakmai életemet elkezdjem rendbetenni. Hatalmas elszántsággal csináltam ezt a munkát és óriási élvezetet nyújtott nekem! Sajátomként kezeltem és a tervekkel mind a megbízó, mind Bandi elégedett volt. Diplomamunkának szántuk, de sajnos váratlanul megállt a munka és kimenetele teljesen bizonytalan. Én úgy gondolom, ez a munka mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy Bandival azóta is kitűnő a viszonyunk.
A Kőszeghy Attilánál töltött félévem felemásan indult, mert Attilát – gyógykezelései miatt – volt hogy heteken át nem is láttuk. Emellett éppen ekkor vette át a fia, Ábel a családi cég irányítását, ezért is igyekezett Attila a háttérben maradni. Attila egy idő után megpróbált bevezetni engem kutatásainak megismerésébe, de ez átlag elmét olyan szinten meghaladó kutatás, hogy még áltudományosat sem tudtam kérdezni! Egy, ezt a félévet megelőző debreceni vándorkirándulás során figyeltem fel Kőszeghy Attila munkásságára és a kirándulás végén úgy éreztem, hogy itt rengeteget lehet tanulni. Az Egyesülésben megszokottól merőben eltérő formanyelv, az elképesztően merész vakolatdíszek és azok a színek! A Szent Anna utcai ház homlokzati színterve abszolút festmény számba megy! Sajnos mire vándorként odaértem, fehérre lett lefestve. És persze egy otthontól távol történő vándorfélév ugyanannyira szól arról a vidékről is, mint az ott dolgozó mester személyéről és munkásságáról. Mondhatom, óriási szerencsém volt. Téli félévben voltam ott és hál ‘Istennek kőkemény tél volt szinte végig. Sokszor pakoltam fel fotós felszerelésemet és kezdtem járni éjszaka a kihalt, fagyos debreceni Szent István falu utcáit és azokat a debreceni kerületeket, ahol megmaradtak a régi utcaszövetek. Ezekről Attila is sokat mesélt, én pedig esténként, éjszakába nyúlóan fotóztam őket. A debreceni félév végén már láttam, hogy tényleg a gondviselésre kell bízni magát a vándornak és nem a komfortzónát, az ismert helyeket kell keresni. Úgyis pont az ellenkezője fog beigazolódni. Mi mindentől estem volna el!
Eljött az utolsó félévem, amely úgy látszott, Sáros Lászlónál fog lezajlani. Ha volt mester, akitől Kőszeghy Attila mellett tartottam az Sáros volt. Híres volt felülmúlhatatlan precizitásáról, ami nem merült ki rajzok pontos elkészítésében, hanem kiterjedt a munkamorálra, az irodai életre és az emberi kapcsolatokra is. Hát persze, hogy biztosra vettem a bukásomat! Egy teljesen figyelmetlen, komolytalan álmodozó hogyan tudna megfelelni ilyen profizmusra törekvő környezetben? Egy dologban bíztam, ez az alkalmazkodó képességem.
Azzal fogadott, hogy egy belsőépítészeti munkát kell csinálnom, készüljek föl erre. Lehet, hogy eleinte ezt az új vándor ijesztegetésének is szánta, mindenesetre én nagyon megörültem ennek a feladatnak! Laci teljes mértékben élvezte a megbízó házaspár bizalmát, a házba mindenből a lehető legjobbat kellett betervezni és pazar megoldásokat vártak el tőlünk. A belsőépítészeti tervezésben én szinte szabad kezet kaptam Lacitól és számos új dolgot kipróbálhattam. Az irodában csodálatos könyvgyűjteménye van és bár nem tett volna fel rá nagy összeget, hogy azt majd én böngészni fogom, hamar kialakult a „kávékönyv” fogalom, mely során az ebéd utáni kávé mellett mindig könyveket nézegettem. Ez a szertartásos negyed óra és a könyvek közelsége hamar egyfajta átmenetté varázsolta az irodát otthon és munkahely között. Ezeknek a negyed óráknak alkalmával Laci bevezetett saját tárgytervezési szemléletébe, melyet nem gyakorol, de annál határozottabb véleménye van róla. Bútorok, lámpák, repülőgépek, autók formáiról tudtunk beszélgetni, de sokszor filmek operatőri munkáiról is. Ezekkel párhuzamosan haladt az említett belsőépítészeti munka, melyhez hatalmas piackutatás is társult és ezek együttesen segítettek letenni bennem egy olyan alapot, amely teljesen új, mégis ismerős volt nekem. Elkezdtek előjönni gyermekkorom emlékei, amikor mindenáron autótervező, vagy busztervező akartam. Lassan elkezdtem meglátni, Laci többi munkáiban is a tárgytervezői aprólékosságot és látásmódot annak ellenére, hogy a szememben ő egy klasszikus ÉPÍTÉSZMÉRNÖK maradt, aki sosem próbált másként hozzáállni a szakmájához. Talán bútorokat is ezért nem tervez, mert ő a házakhoz ért.
Sáros Lacinál végül négy évet tölthettem el és ez alatt az idő alatt a látásmódom hatalmasat tágult az addigihoz képest és alig győztem azt a rengeteg plusz élményt és információt rendezni magamban. Az időközben beütött teljes munkahiány alatt Laci és Tika végig biztosították a megélhetésünket, akár saját megtakarításaikat feláldozva. Így folytathattam bútortervezési kísérleteimet, amelyek olyan fejlődéstörténeti mérföldkövek az életemben, mint annak idején a vasútállomások kutatása. Hatásukra született meg bennem egy saját formavilág, amelynek megvalósításához még rengeteget kell dolgozni és persze alkalom is kell hozzá, hogy ez fejlődhessen, de hogy utat látok magam előtt az felbecsülhetetlen.
A Vándoriskolában mindenképpen nagyon fontos, hogy a félévek során a mestereknél milyen hatások érnek, milyen fogásokat lesnek el a vándorok. A vándorlás végén elmondhatom, hogy van egy magasabb értelme is ennek. Nevezetesen az, hogy ezen tapasztalatok mellett a vándornak van hat lehetősége, hogy egész szakmai életére hatással lévő Mestert találjon. A csodája pedig az, hogy egyáltalán nem tudhatja előre, ki lesz az a Mester és a miértjét is legfeljebb utólag látja majd. Ha egyáltalán meglátja. Mint ebből az írásból is kitűnhet, valamennyi vándorhely elengedhetetlenül fontos volt fejlődésem szempontjából, de Sáros Lászlónál és Tenkács Mártánál történt meg az a lényeg, ami miatt elképzelésem szerint Makovecz Imre útjára indította a Vándoriskolát.
Budapest, 2015. 06. 19.
