A Makovecz Vándoriskola felvételi pályázatához kapcsolódóan – bemutatunk néhányat az elmúlt harminc év több mint száz vándorépítésze közül. A cikksorozatot az Erhardt Gáborral készített interjúval folytatjuk. Az interjúk eredetileg az Országépítő című folyóiratban jelentek meg, képanyaguk frissítésre, kibővítésre került.
Általában Te szoktad a diktafont tartani, most azonban a másik oldalon ülsz. Fontosnak tartod a Vándorból Mester sorozatot? Mit adhatnak ezek az interjúk az Országépítő olvasóinak és a jelenlegi vándoroknak?
Természetesen fontosnak tartom, különben nem csinálnám. Ugyanakkor tágabb perspektívában tekintem a dolgot: vajon mi a szerepe magának az Országépítő folyóiratnak? Kis túlzással ugyan, de mondhatom, hogy a kezdetektől olvasója vagyok a lapnak és látom, hogy változik velünk együtt. A Vándoriskola a kilencvenes évek vége körüli vándoréveimmel összehasonlítva hatalmasra duzzadt a végzett vándorok számát tekintve. Míg korábban természetes volt, hogy ismerem szinte az összes (végzett) vándort, akár személyesen is, ez ma már egy szinte átláthatatlan, száz fő feletti közösség. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy a lap olvasóiként lássuk, hogy kik vagyunk, és mi történik velünk. Bizony nekem is egy ilyen interjú kellett ahhoz, hogy megtudjam, milyen elképesztően izgalmas házakat tervez és épít Sziklai Ákos vagy Engelmann Tamás.
Vajon hatással lehet ez a jövő vándorépítészeire is? Csábító ma ez a pálya, a Vándoriskola posztgraduális képzése?
Ez a kérdés önmagában lényegtelen számomra. Persze, sokáig nekem is minden gondolatomat a mozgalmiság vezérelte, kizárólag a világmegváltás foglalkoztatott, hogy a szerves építészet gondolatisága minél többekhez eljusson. Ma már azonban azt gondolom, hogy sosem tudhatjuk, hogy kiben mit indít el, hogyan csapódik le egy-egy cikk. Azt azonban tudom, hogy nekem fontos műfaj az interjú, az információk egy jelentős része így jut el hozzám. Természetesen törekedni kell arra, hogy minél több embert szólítsunk meg. Bár, valamennyire rálátva a „mai fiatalokra”, a bizonytalanságom csak nő: kis túlzással fogalmam sincs, hogy miképpen lehet megszólítani őket.
Vajdácska, Római katolikus templom
Mikor jelentkeztél a Vándoriskolába és mi volt a motivációd?
Rögtön diplomázás után, 1998-ban, „B” terv nélkül. Édesapám gépészmérnök, aki Nagy Ervinnel, Kravár Ágnessel és Szentesi Anikóval is dolgozott együtt. Az ő kapcsolatai révén már az egyetem alatt bedolgoztam Ágnesnek és Heil Tibornak. Abban az időben az információ nem úgy ömlött ránk, mint manapság, az internet korszakában. Volt kettő, számomra fontos könyvem, amiket érettségi ajándékként kaptam: az egyik az 1991-es Velencei Biennále magyar kiállításának katalógusa volt, az organikus építészetről. A másik pedig a Gerle-Makovecz-Kovács féle A századforduló magyar építészete című könyv volt. Ezeket én betéve tudtam, emellett minden évben megszereztem az Egyesülés fénymásolt kiadványait, melyek pótolhatatlan, egyértelmű szellemi források voltak számomra. Közrejátszott a szerencse is, hiszen Kampis Miklós fia, Gábor tankörtársam volt az egyetemen, és a segítségével meghívtuk Ekler Dezsőt külsős konzulensnek a komplex tervezési félév során. Ezek együttesen nagy lökést adtak ahhoz, hogy ebbe az irányba menjek tovább a diploma után.
Milyen volt a híre a Vándoriskolának az egyetemen?
Én későn érő típus vagyok, az egyetemi éveket nem éltem meg nagyon tudatosan. Ha volt is híre a Vándoriskolának, abból én nem sok mindent érzékeltem. Ugyanakkor, és ezt szoktam mesélni a nálam fiatalabbaknak, állandó, élvezetes viták folytak köztünk az építészetről, például az akkor épülő Hattyúházról. Ha meghirdettek egy Makovecz előadást a Bercsényiben, ott bizony telt ház volt. Alkotóhetek alkalmával egyszer-egyszer meghívták Nagy Ervint vagy Salamin Ferencet, túl nagy hírverést azonban nem adtak ezeknek az eseményeknek. A organikus építészet eredményei legfeljebb elrettentő példaként szerepeltek a tananyagban. Egyedül Vámossy tanár úr beszélt Makoveczről, Kampisról elismerően.
Mád, Szilvásfürdő
Kik voltak a mestereid vándorlásod idején?
Begyepesedett, tősgyökeres óbudai gyerekként sosem éltem egy hetet sem a fővároson kívül, mégis határozott szándékom volt, hogy Keszthelyen, Jankovics Tibornál kezdem meg vándoréveimet. A tervem azonban kútba esett, mert sajnos éppen a felvételim napján vált ki a Forma az Egyesülésből. Ezért a már ismert pályán maradva a Kravár Ágnes-Szentesi Anikó által vezetett Paralelben kezdtem. Következő félévben egy bátor lépéssel Bodonyi Csabához mentem Miskolcra, amiben szerepet játszott tokaji elköteleződésem is. Onnan Sáros Lászlóhoz jöttem vissza, akinél egy nyugis félévben volt részem. Annál sűrűbb volt a következő állomásom az AXIS-ban, ahol Salamin Ferencnek, Varga Csabának és Vincze Lacinak is dolgoztam. Szerencsém volt a Makonával is, szép munkák voltak, rohanás nélkül, a Mester is nagy barátsággal fogadott. Ráadásként akkor volt a beregi árvízi újjáépítés, ami hatalmas tapasztalás volt a szó negatív és pozitív értelmében egyaránt. Végül a Pagony Kert- és Tájépítészeti Irodában is töltöttem egy félévet, sajnos mérsékelt erőbedobással, mivel ekkor már saját munkáim is voltak, és családot alapítottam. De nagyon érdekes volt az építészet határterületeit is megismerni. Összességében azt mondhatom, hogy egy tudatos koncepció szerint vándoroltam.
Tokaj meghatározó szerepet játszik az életedben, honnan ered ez, mi volt az első impulzus, ami Tokaj felé irányított?
A komplex tervezési félév során, Ekler Dezsőnek köszönhetően figyeltem fel Tokajra, illetve Tokaj-Hegyaljára. Akkoriban több fontos épülete készült el, többek között a Disznókő Borászat. Több kiállítást is rendezett a munkáiból, volt amelyeknél segítettem neki az installációkat összerakni. Ekkor volt alkalmunk beszélgetni… Nincsenek konkrét emlékeim, de kétségtelenül ezek hatására fordultam a borvidék felé. Figyeltem, hallgattam őt, olvastam az írásait, igyekeztem olyan házakat tervezni, mint ő. Meghatározó volt számomra a személye, például ő adta először a kezembe Hamvas Béla műveit.
Tokaj, borászat
Most is tartod a kapcsolatod vele?
Nem tartom vele a kapcsolatot, velem amúgy is mindig távolságtartó volt. Velünk, a komplexes tanítványaival inkább tisztán szakmai kapcsolatot igyekezett kiépíteni, természetesen saját maga által konstruált okból. A félév során a piacorientált megbízói gondolkodásmódot képviselte, mint korrektor. Az akkori Építészettörténeti Tanszéken folyó művészkedős, öncélú műemlékfelújítás helyett ő valami meglepőt, életszerűt, a tanszéki gyakorlattól elütőt próbált csinálni. Magázódtunk az egyetemi két félév alatt, én pedig nem voltam elég bátor, hogy vándorként dolgozni menjek hozzá. Az Egyesüléstől való eltávolodását sajnáltam, de visszatekintve törvényszerűnek látom.
A Vándoriskolai diplomázást követően egyből az Axisban maradtál?
Nem, volt egy kis kitérő. Makovecz Imre éppen akkor tervezte a hódmezővásárhelyi uszodát, amibe bevont néhányunkat végzett vándorokat. Megalapítottuk a Viator Kft.-t, de az én utam másfelé vezetett, nem volt nekem való a Kecske utcai környezet. Ma úgy látom, hogy túl sok volt ott – a nálamnál tehetségesebb – építész. Kiváltam és éppen kapóra jött Varga Csaba invitálása, a szerencsi tanuszoda terveinek feldolgozására. Valahogy az ottani csendesebb lét jobban feküdt nekem. Munka szerencsére folyamatosan volt, amibe be tudtam kapcsolódni, így ott ragadtam. 2005 óta hivatalosan is az Axis tagja vagyok. Természetesen az idekötődésem meghatározó alapja a Salamin Ferenccel együtt végzett hegyaljai tervezési feladatok tömege…
Tarcal, piac
Törvényszerű, hogy aki Tokaj-hegyaljára tervez, azt az építészet mellett a bor is elkezdi foglalkoztatni? Ebben a témában is rendszeresen publikálsz.
Nem publikálok, inkább csak szeretnék okosakat mondani róla… Engem mindig is a széleskörű érdeklődés jellemzett, a borászatok mellett érdekelnek a borok, a termőterületek és maguk a borászok is. Ráadásul a kilencvenes évek vége egy izgalmas időszak volt, aki akkor csöppent Hegyaljára, az aligha szabadult többé a bűvköréből. Az első hegyaljai tartózkodásom Szepsy István borásznál való látogatásban csúcsosodott ki, mondhatni véletlenszerűen. Ültünk a nappalijában és a Sala által tervezett Királyudvar borászatról beszélgettünk vagy hatan. Szepsy – a legmeghatározóbb magyar borász – engem, a vadidegent is egyenrangú vitapartnerként kezelt, ami megdöbbentő tapasztalás volt. Ez a fajta, akkor jellemző bizalom az embert beszippantja. Ráadásul egy 900 éves borvidékről beszélünk… Személyiségemből adódóan én amúgy is folyton a mélyére akarok ásni a dolgoknak, és ebbe bizony bele lehet szédülni.
Milyen munkák találnak meg a borvidékről?
Mindenevők vagyunk, az egyszobás bővítéstől a 3500 négyzetméteres borászatig mindent elvállalunk. Azt tudni kell, hogy 1998-ban – amikor én elkezdtem a borvidékre járni – az M3-as autópálya talán csak Gyöngyösig ha elért. Nem volt könnyű eljutni Tokaj-Hegyaljára és sok építész nem is vállalkozott rá. A lelkesedésünk azonban olyan mértékű volt, hogy talán fel sem mértük, hogy ez a munkarend mekkora őrültség. Bodonyi Csabán és Salamin Ferencen kívül nem volt ott nagyon építész a környéken, így az egyik munka hozta a többit. Nem kell érte mást tennünk ma sem, mint jelen lenni. Abban az időben igen komoly szakember hiány volt építészből és borászból egyaránt. Ha az ember bekerült ebbe a viszonylag zárt világba, hamar ismert lett. Persze, szeretném hinni, hogy mindemellett megbízhatóan tevékenykedtünk, és a megbízók elégedettsége okán is kaptuk az újabb munkákat.
Szerencs, borászat
Hogy látod, az azóta eltelt idő alatt mennyire változott meg a helyi közösség és a vidék? Mi a megoszlása a helyieknek és a bebíróknak?
A külső impulzus, a vallon betelepítésektől az örmény, zsidó kereskedőkön át a svábokig, mindig is jelentős volt Tokaj életében. Napjainkig presztízsberuházásnak számít, hogy valaki borászatot hozzon létre itt. A bebírók milliárdokat hoznak egy amúgy szegény, elmaradott vidékre. Ez természetesen okoz feszültségeket… Jelen van az elvándorlás, a közösség elöregedése, a képzett munkaerő hiánya, mint mindenhol vidéken. Ugyanakkor a borvidék adottságai igen jók, messze jobbak az országos átlagnál, ami sok energiát felszabadít.
Ez a kettősség korábban is jellemző volt?
Kilencszáz év alatt sok minden történt a borvidéken. Ezt is meg kell élni. Ez független a beköltözőktől. Egy csallóközi házaspár – Bodó Judit és Józsi – is lehet egy falu mozgatórugója. A Franciaországban nevelkedett Samuel Tinon, ma már Olaszliszkán él és borászkodik, felelősséget vállalva termőterületért, közösségért. Nem mondanám, hogy ők nem hegyaljaiak. Ugyanakkor vannak Szepsy Istvánok és Demeter Zoltánok, akik ha nem lennének, nem beszélhetnénk tokaji borról. A megbízói körömet tekintve nagyon szerencsés vagyok, volt dolgom egyszerű helyi parasztemberrel éppen úgy, mint milliárdos befektetővel. Mindenkivel szót tudtam érteni, mert fontos volt a közös cél: a borvidék ügye. Bármennyire fennkölten hangzik is ez. Ebből a szempontból nem látok kettősséget.
Tokaj az egyik leggyönyörűbb és legértékesebb területe az országnak, ami egyben hatalmas felelőséget is jelent. Mit jelent számodra ide tervezni?
Ezen nem szoktam gondolkodni, de gyakorlatilag teljesen ki tudná tölteni a szakmai képességeimet, ha nem bírnék az átlagosnál nagyobb becsvággyal. Szűk húszéves pályám során már tervezhettem templomot, borászatot, barokk kastély felújítást és számtalan értékes épületet mentettem meg a pusztulástól. Mindezt egy tíz kilométer sugarú körön belül. Szerintem, ez sokat elmond…
De talán a legfontosabb az emberi kapcsolatok sokasága, amire szert tettem itt. Szoktam is mondani, hogy ha Erdőbénye főutcáján végigsétálok, akkor több ismerőssel találkozom, mint Szentendrén, ahol három éve lakom.
Erdőbénye, Vayi borászat
Ezek szerint a tervezési feladatokon kívül más is ideköt…
Számtalan dolog. Demeter Ervin Kormánymegbízottnak köszönhetően, az állami főépítész vezetésével működik a Világörökségi Tervtanács Bodonyi Csaba, és további kilenc építész tagságával. A kilenc fő mindegyike három településért felel, lehetőleg olyanokért, amikhez személyes kapcsolat fűzi. Én Erdőbénye, Abaújszántó és Tállya településeket „kaptam”, aminél nagyobb megtiszteltetés és felelősség aligha létezik. Az ember igyekszik minden értéket felismerni, megismerni. Egy ilyen közegben folyamatosan kérdés, hogy megjelenhet-e a népszerű, trendi építészet, ami a presztízsberuházások törvényszerű velejárója, és hogy vajon e területen mit bír el ez a vidék. Ráadásul erről a tervtanács tagjai is többféleképpen vélekednek. Míg mások hajlamosak a minőségi építészetet egy vadabb irányba elengedni, én nem. Szívem szerint én ellennék a látszógerendavéges ereszcsomóponttal életem végéig, tervezőként és tervtanácsi tagként egyaránt. Persze sokszor én is azt érzem, hogy tudnék izgalmasabbat, ütősebbet is tervezni. Építészként végigküszködöm egy kúriafelújítást, melyre rámegy másfél évem, és a végén nem értem, hogy mivel ment el ennyi idő? Hiszen csak annyi történt, hogy az épület olyan állapotába került vissza, amiben természetesen kellett volna megmaradnia.
A tervzsűri véleményét elfogadják az építészek és a beruházók? Milyen kapcsolatot tudtok kialakítani velük a rendelkezésetekre álló rövid idő alatt?
Az a szerencse, hogy kötelező, és szerintem jól is működünk. Időnként nagyon komoly beruházók jelennek meg a tanács előtt és eddig még nem volt gond velü(n)k. A tempóval van inkább gond, hasznos lenne, ha többször is visszajöhetne egy terv. Ebben még a tervező is partner lenne, de a mindennapi gyakorlat ezt nem teszi lehetővé.
Még a jómodú Szentendrén is minden második ház hozzáértő építészért kiált, akkor mit mondjon egy szegényebb borsodi vidék? Örülni kell minden olyan tevékenységnek, ami egy épület megmentéséről szól. Ugyanakkor az ezt lehetővé tevő pályázati források határideje, sajátos előírásai ennek sokszor ellene dolgoznak.
A másik gond az, hogy hiába nevezzük magunkat főépítészeknek, nincs konkrét megbízásunk, a „gazdaszerepet” önként vállaltuk. Szerencsénkre a településképi arculati kézikönyvet főépítészi kísérettel kell elkészíteni, így ezen a téren komoly változások várhatók.
Erdőbénye, Bardon borászat
Nagy reményekkel készülnek az Arculati Kézikönyvek, az egész építésügyhöz való lakossági hozzáállás megváltoztatása a cél, hogy a településen élők maguk határozzák meg főépítészi segítséggel, hogy mit szeretnének építeni, a környezetükben látni. Ki készíti ezen a 27 településen a kézikönyveket?
Igyekszünk a saját településeink arculati kézikönyvét magunk elkészíteni, bevonva a helyi erőket. A rendelkezésre álló anyagi erőforrások messze nem fedezik a munkát – elég csak a védelmi rendelet „alapanyaga”, a rengeteg értékes épület dokumentálására gondolni – de ezt nem is anyagi kérdésként fogjuk fel, hanem inkább lehetőségnek. Igyekszünk magas minőséget produkálni, egységes megjelenéssel, tartalommal…
Érzik a helyiek ennek fontosságát?
Röviden válaszolva: nem. A lakossági fórumok nulla érdeklődés mellett zajlottak.
Krizsán András Balaton-felvidéki építészeti útmutatójának megjelenésekor, azon felbuzdulva a világörökségi gondnokság előadásokat szervezett, melyeken Bernáth Mihály akkori állami főépítész az elméleti, Salamin Ferenc a gyakorlati, jómagam a történeti összefüggéseket ismertettem. Az nagyon népszerű volt, leginkább a borászok, meghatározó értelmiségiek számára. Egy kis füzet is született, ábrákkal, utcaképpel, mely összeállítás ma is hivatkozási alap, elsősorban a bebíróknál, frissen ingatlant vásárlóknál. De Tokaj-Hegyalja amúgy is más hozzáállást kíván. Egy településképi rendelet megalkotása mondjuk Abaújszántón iszonyatos mennyiségű munka lesz. Óriási a gazdagság ezen a téren, és szomorúan, de azt kell mondanom, hogy a helyiek ezeket az értékeket nemhogy nem becsülik meg, többnyire fogalmuk sincs róla. Ezt a saját felelősségünknek is tartom.
Erdőbénye, Préselő
A nagyberuházások és borászati építkezések mellett a helyi, kisebb építések mennyire jellemzők? A presztiszberuházások fel tudják-e húzni a környezetük építési minőségét, átszivárog-e valami?
Jellemzők, de nem mint tervezési megbízások. A nagypapától örökölt házat csak akkor lakják be, ha már nincs más lehetőség jobba költözni. Ez esetben, nem rossz szándéktól vezérelve, de gyakran kárt is tesznek benne. A házak nagy százaléka háromosztatú parasztház, sötét konyhával. Ember legyen a talpán, aki ebből alacsony költségvetéssel egy használható térsort tud csinálni.
A CSOK egy újabb lökést ad?
Sajnos, miután telek kell hozzá, hiszen régi ház átalakítására nem adnak akkora összeget, letúrják a régi házat és ez óriási probléma. Új építés esetén pedig komoly kihívás, hogy miként lehet a mai hitvány építőanyagokból, azaz „gazdaságosan” minőségi építészetet csinálni. Sokat lestem Salamin Ferenctől, aki még a legócskább anyagokból összetákolt sufni átalakításából is tud tokaj-hegyaljai építészetet csinálni. Jó gyakorlat ez, hogy hogy lehet gúzsba kötve táncolni, pusztán arányokkal visszahozni a vidék építészeti hangulatát. A dolog azzal kezdődik, hogy 30-ról 36 fokra kell emelni a tető dőlésszögét, a cirmos cserepet le kell cserélni egy sima helyi égetett agyagcserépre. Extravaganciára itt nincs lehetőség, ebből a szempontból nem hálás a feladat. Azt azonban látni kell, hogy az épített környezet kb. 96,7 százalékának, azaz az átlagos lakóépületeknek kell rendben lennie ahhoz, hogy a néhány valóban egyedi és extravagáns épület érvényesülhessen. Hogy a CSOK ezt elő tudja-e segíteni, az számomra kétséges.
Tíz évvel ezelőtt Bodonyi Csaba és Salamin Ferenc volt a két nagybetűs építész ezen a vidéken. Van ebben változás? Be tudtak szállni a helyiek?
Nagyon kevés a helyi építész, akik azonban a beágyazottságuk miatt tele vannak munkával. Szerencsére tapasztalható a fiatal építészek idetelepülése, náluk a tanulásra való hajlandóság és a türelem az igazi kérdés…
Nyíregyháza és Debrecen oly mértékben prosperál, hogy onnan nem érdemes eljönni ide tervezni. Alapvetően fővárosi építészek jönnek, a presztizsberuházásokhoz illően gyakran felkapott, divatos vonalat követők. Közülük azonban nem mindenki érti, hogy egy ilyen kontextusba hogyan lehet jól ízesülni. Megjelenik itt a keményvonalas modern, vagy éppen a 80-as évek posztmodern építészete is.
Jó példa erre a Füleky borászat, ami alapvetően egy jó kis hegyaljai ház, de van benne néhány olyan öncélú elem, ami nem tesz hozzá, különösen nem hosszú távon, az épülethez. Ha lett volna idő, hogy a tervező mélységében megismerje a helyszínt, lehet, hogy ezek nem merültek volna fel. A legnagyobb gond azonban a jelentős tőkével rendelkező, de jellegtelen építészettel van, amelyet például a szállodák képviselnek. Akinek nincs kiforrott elképzelése a borról, vendéglátásról, azok sajnos olyan építészt is találnak a feladathoz…
Persze, egyáltalán nem könnyű az értékek felismerése. Néha még engem is megtréfál egy-egy épület, amit kívülről száz évesnél fiatalabbnak gondolok, de a belsőben óriási értékek tárulnak fel.
Gond van az építészeti közízléssel is. Egy mai értelmiségi számára természetes beszédtéma, hogy XY borának milyen a sav-, vagy alkoholtartalma, de az, hogy hogyan kell helyesen és esztétikusan használni mondjuk a helyi követ – tízből jó ha egy ember észreveszi a különbséget. Van még tennivalónk – csak meg kell nézni, hogy mennyi blog szól borról és mennyi építészetről közérthetően.
Bodrogkisfalud, kiállítóépület
Azt mondod, hogy ma már akár neves építészek egy kisebb feladatért is megjelennek Tokaj-hegyalján. Ez a bor, a pincék varázsának köszönhető?
Őszintén szólva nem tudom, de érdekel a kérdés. Egy ösztöndíj keretében lehetőséget kaptam arra, hogy egy kicsit mélyebbre ássak ebben a témában. Milyen hatások érik az ide tévedő építészt, mi fogja meg igazán? Mit jelent számukra a hely, a technológia, a bor? Ennek az ad különös aktualitást, hogy közel 100 borászati épület terve született meg az elmúlt évben, egy uniós pályázathoz kapcsolódva. Így a kutatás eredményeként remélhetőleg választ fogok tudni adni erre a kérdésre. És talán arra is, hogy az említett tervek mögött milyen konkrét építészeti koncepciók voltak jelen?
Régóta írok házakról, borászatokról, érdekel ez a téma, főként az értelmiség szerepe, az építészet jelenlétének hiánya a közbeszédben, de leginkább az illeszkedés, mondhatnám, hogy a szervesség. A műegyetemi szerves építészet tantárgyfelelőseként is inkább ezt igyekszem körbejárni, amellett, hogy igyekszem képességeimhez mérten a legtökéletesebben bemutatni Makovecz Imre és a hazai szerves építészet képviselőinek munkásságát.
A tervezési munkáid mellett Egyetemen is tanítasz. A Budapesti Műszaki Egyetemen a Szerves Építészet tantárgy lett, amelynek Te vagy az előadója, felelőse. Milyennek látod a szerves építészet pozícióját az egyetemen?
Mi egy egzotikum vagyunk. Eljutottunk odáig, hogy a Kós Károly Egyesülés Vándoriskoláját át kell nevezni Makovecz Vándoriskolának, az Egyesülés ugyanis nem ismert fogalom az egyetemen, a Makovecz név még valamennyire igen. Komoly emlékezetvesztést tapasztalok, amiért nyilván lehet szapulni az egyetemi oktatást, hogy túl modernista és elutasító velünk szemben. Azt azonban látni kell, hogy nem vagyunk jelen a köztudatban és nem is teszünk ezért komoly erőfeszítéseket.
Pedig van érdeklődés, nyitottság a hagyományokon alapuló, barátságos építészet iránt. Kevésbé a történetünk, mint a személyes jelenlétünk, a házainkban megfogalmazott gondolataink érdeklik a hallgatókat, ha jól látom. Hiába próbálom érzékletesen bemutatni, hogy Makovecz Imre épületei, gondolatai mit jelentettek a hetvenes évek fojtogató légkörében, őket sokkal jobban érdekli az, hogy én milyen házakat tervezek, ami nekik konkrét előképül szolgálhat az aktuális tervezési feladatukhoz…
Számomra újdonság az oktatás, de annak ellenére, hogy iszonyatos energia ezzel foglalatoskodni, én nagyon élvezem. Állandó kihívás, hogy hatékonyan csináljam, de a közös értékektől ne távolodjak el. Mondjuk legalább újat mondani nem nehéz a hallgatóknak. (nevet)
Tarcal, Kikelet Pince
Hol volt az idei építőtábor?
Immár negyedik éve Visegrádon vagyunk, nagyon jó gazdája a város a tábornak. Idén egy tájkápolnát építettek újjá a hallgatók Rüll Tamás vándor, visegrádi főépítész hathatós segítségével. Makovecz Imre, a Mogyoróhegyi építkezések alatt félig titokban egy kis, 3×3 méteres kápolnát épített a helyi munkásokkal. Azóta beerdősödött a domboldal, az építmény elpusztult, alapfalait azonban megtaláltuk és Péterfy László egy rajzát az épületről.
Nem véletlenül kerültél a szerves építészet tanári pozíciójába, hiszen tudott rólad, hogy sok minden érdekel és mindenről véleményt is formálsz.
Valóban elég „dolgoknak utánajárós” típus vagyok. Elég egy érdekes blogbejegyzés, vagy a számomra komoly emberek egy-egy elejtett mondata, ami mentén el lehet indulni. Így ismertem meg Hamvas Béla írásait, Aldo Rossi, Heinz Bienefeld építészetét. Most a svájci Caminada építészeti gondolataiba merültem el, ami teljesen másról szól, mint amit itt Magyarországon látunk belőle…Meglepően komoly párhuzamokat vélek felfedezni a mi törekvéseinkkel.
Így indult az egész Tokaj-hegyalja imádatom is. 2000-ben a miskolci vándorfélévem alatt szabadidőmben a Tokaj-hegyaljai dűlőket kutattam, amivel akkor még szinte senki sem foglalkozott. Ma már a legjobb borok címkéin szerepel a termőterület – az általam akkor rajzolgatott dűlők -neve, aminek komoly identitásteremtő és árfelhajtó értéke van.
Mikor kezdtél el írni?
Egészen konkrét időponthoz köthető ez. 1999-ben, Demeter Zoltánnál szüreteltem a tokaji Szerelmi dűlőben, ahol megismertem Alkonyi Lászlót, a Borbarát magazin főszerkesztőjét. Ez egy nagyon szép kivitelű, igényes lap volt gyakorlatilag az egyetlen az akkori piacon. Napra pontosan tudtuk és vártuk a következő szám megjelenését. Amikor Laci megtudta, hogy építész vagyok, azonnal felkért, hogy írjam én a pincékről szóló fejezetet az éppen készülő Tokaj Albumába. Ez a könyv 2000-ben bekerült a világ legjobb boros témájú kiadványai közé. Ez volt az indulás, és máig nincs leállás. Most éppen Salamin Ferenccel dolgozunk egy komolyabb albumon, amely a településszerkezettől az épületszerkezeti részletekig tervezi bemutatni Tokaj-hegyalja építészetét.
Máshol is dolgozol, vagy szinte minden munkád, gondolatod Tokajhoz köt?
Az AXIS Építész irodában öten dolgozunk, az én munkáim zöme Tokaj-hegyaljához kötődik. Ez meghatározza építészeti hozzáállásomat is. Sokszor érzem azt, hogy nem tudok kiszabadulni az ottani klisékből. Már csak azért sem, mert az ottani építészeti világ egységes és értékes. Máshogy nézek a többi vidékre, az ottani építészetet egy szűrőn keresztül látom. Ugyanakkor igyekszem fenntartani az érdeklődésemet az (értékes) újdonságok irányában. Erre nagyon jó motiváció az írás és az oktatás…
Az interjút Csóka Balázs készítette.
A cikk eredetileg az Országépítő 2017/3 számában jelent meg. Ez az írás annak kibővített változata.