Az elkövetkező hetekben – a Makovecz Vándoriskola felvételi pályázatához kapcsolódóan – bemutatunk néhányat az elmúlt harminc év több mint száz vándorépítésze közül. Az interjúk eredetileg az Országépítő című folyóiratban jelentek meg, képanyaguk frissítésre, kibővítésre került.
Hogyan vezetett az út Erdélyből a budapesti Vándoriskolába az ezredfordulón?
Kolozsváron végeztem az egyetemet 2002-ben, és azt vettem észre, hogy az ottani építész kollegák sem építészetileg, sem szellemiségükben nem tudják azt nyújtani, amire szükségem lenne. Kerestem az utamat. A diplomamunkám egy Enyed melletti borászat volt, amelyhez felkerestem Magyarországon Salamin Ferencet és Ekler Dezsőt. Ferenctől kaptam egy nagy köteg Országépítő folyóiratot, hogy kedvemre lapozgathassam őket itthon. Nagyon vonzó lehetőségnek tűnt, hogy egy ilyen komoly társaságban tanulhatok tovább, szellemi értékeket is magamba szívva. Befejeztem az egyetemet, és még ősszel jelentkeztem a felvételire, amelynek a témája abban az évben egy vonatmegálló átdolgozása volt. Nem jártam még Magyarországon, Budapesten, útra keltem, megnéztem és körbefotóztam a kis épületet. Elkészítettem a pályamunkámat, amivel bekopogtattam a Kecske utcai irodaházba. Emlékeim szerint a személyes meghallgatáson nem fénylettem, de erdélyi zöldfülűként mégis kaptam egy esélyt és felvettek.
Bánffytelep, nyaraló
Hol töltötted a vándoréveidet?
Az első félévet Sáros Lászlónál kezdtem, akiről jóformán még semmit sem tudtam akkoriban. Makovecz Imre munkáit ismertem és nagyra értékeltem ugyan, de kevés információm volt a magyarországi építészetről, a mai internetes információáramlás híján nem lehetett annyira átérezni. Még az első munkanapom előtt, vándoroktól szokatlan módon rögtön kikértem magam két hétre a Velencei Biennáléra. Ráadásul időbe telt, mire az egész életemet átszerveztem ide. Október elsején aztán jelentkeztem az irodában, de nem voltam felkészülve sem szakmailag, sem kulturálisan.
Ez volt az első munkahelyed?
Egyetemistaként terveztem ugyan, de azoknak nem sok köze volt a valósághoz. Sáros Lászlónál bizony voltak drámai válságpillanataim, de végül több mint egy évet maradtam nála, amely jó hangulatban telt. Féléves intervallum kevés ahhoz, hogy végigvigyen az ember egy munkát, egyben lássa a különböző fázisokat. Mire kivitelezési szakaszba lép egy terv, a vándornak tovább kell állni. Ebből a szempontból is szerencsés helyzetem volt. A második vádor”félévemet” az Axisban töltöttem. Ez egy teljesen más lépték, más hangulat, másfelől jöttek a pofonok is. Itt is nagyon jól éreztem magam, itt ragadt rám a régi épületek szeretete, nagy hatással volt rám Salamin Ferenc elképesztő munkaereje. Az élet úgy hozta, hogy kis időre haza kellett térnem, így Müllernél Csabához kerültem. Ebben az időben már saját kis munkáim is voltak. Ősszel jött a nagy kihívás, megkezdhettem a tanulmányaimat Makovecz Imrénél. Utólag visszagondolva erre az időszakra, látom, hogy ide valóban csak olyan vándor kerülhetett, aki nem kezdő, aki akár percenként váltani tud az egyes, nem feltétlenül építészeti témák között, és önállóan képes egy tervet összerakni. Tíz hónapot tölthettem ott, Bártfai Szabó Gáborral és Kovács Ábellel együtt. Egy ispánki háznak készítettem a kiviteli, egy másiknak az engedélyezési terveit, és több nagyobb tervezésbe is bedolgoztam. Tíz hónap után hazahúzott az erdélyi szellő, és Imre bácsit is meglepte, egyből hazamegyek.
Lakóház bővítés a kolozsvári Andrei Muresanu tisztviselőtelepen
Volt olyan helyzet, amikor a hazatérésben elbizonytalanodtál?
Sáros László irodájában olykor felmerült bennem, hogy mit is keresek én itt… alkalmas vagyok-e én egyáltalán erre a munkára. Szakmailag nem éreztem magam kompetensnek, mert az a csomag, amit az egyetem adott, az bizony az első két órában kiürült. Egyébként a felvételin is kitétel volt Imre bácsi részéről, hogy a vándordiplomát követően térjek haza Erdélybe. Én ezt örömmel vállaltam, és a családi viszonyok is ezt kívánták.
A hazai építésügyi rendszerben jobban eligazodtál?
Valóban teljesen más a két rendszer. A vándordiplomát követően Tulogdy Lászlóval, egykori évfolyamtársammal 2005-ben megalapítottuk a Tectum irodát, amelyet azóta is építgetünk. Cégtársam más vonalon mozgott, műemlékes tanulmányokat is folytatott, így jól kiegészítettük egymást. Az első években közösen számolgattuk, hogy hány kliens is kell, hogy megépülhessen egy terv, mekkora bizalom kell ahhoz, hogy valaki odaadja neked az életének egy kis részét, a megtakarításait, hogy az álmait megvalósítsd. Akkoriban Erdélyben éppen felszálló ágban volt a gazdaság és az építési kedv, szerencsével hozzájutottunk egy-két nagyobb megbízáshoz, például a kolozsvári Continental New York szálló műemlék helyreállításához.
Kolozsvár, családi ház
Három év tapasztalattal a hátatok mögött kaptátok ezt a megbízást?
Nálunk minden az ismeretségeken keresztül folyik. Emellett természetesen egyéb tervezésekkel és többször a kivitelezés végigkísérésével is megbíztak minket. Ez kellő referenciát és anyagi alapot adott ahhoz, hogy gépeket vegyünk, berendezzük az irodát. Pályázatokon vettünk részt, kiállításokon jelentünk meg, hogy ismertséget szerezzünk, hiszen Kolozsváron közel 800 építész van. Bukarest után itt van a legnagyobb és a leggazdagabb Építész Kamara, az egyetemi építészoktatásnak köszönhetően könnyen lehet munkaerőt találni. Imre bácsi annak idején elmagyarázta, miért a 7 fős, hierarchikusan felépített csapat az ideális, ezt az elvet követve építettük fel az irodát, és az ott látott metódus szerint osztjuk tovább a munkákat.
Kolozsvár, Levéltár
Egy klasszikus irodát működtettek, vagy vannak szakági tervezőitek is?
A szakági tervezők külön dolgoznak, nálunk minden munkának megvan a saját szaktervezői csapata, attól függően, hogy műemlékről, családi házról, vagy irodaépületről van-e szó.
Ezek szerint minden hangszeren játszotok. Milyen munkák találnak meg Benneteket?
Sok általunk tervezett családi házról elmondható, hogy szakmailag szépen megvalósult, de a klienstől függően ennek hátterében sok kis emberi játszma állhat, ami óriási energiákat őröl fel az építész részéről. Mindemellett a szakma beskatulyázza az embert, ha erre specializálódik. Ráadásul kizárólag ebből nem lehet egy irodát fenntartani.
Kolozsvár, irodaépület
Van egy tudatos stratégiátok ezzel kapcsolatban?
Stratégiánk ugyan nincs, de azt látjuk, hogy évente 3-4 családi ház jó, ha bejön. A ipari épület lebutít, azt nem igazán vállalunk. A műemlékekben azonban látok fantáziát, az egy nagyon szép, bár az építészeti ötletek terén nem annyira látványos feladat, hiszen alázattak kell közelíteni feléjük.
Ezek szerint folyamatosan jelen van az iroda életében a műemlék felújítás?
Folyamatosan ugyan nem, de sok ilyen megbízást kapunk. Tervezés alatt van a gyalui és a válaszúti kastélyt, most adták át az enyedi Bethlen Kollégiumot, bár ez utóbbira a kivitelezési hiányosságok miatt nem vagyunk annyira büszkék. Ráadásul az állandóan változó játékszabályok szerint folyó uniós projektek világa egy teljesen más műfaj.
Harmonia Mundi vendégház, Magyarfenes
Az irodán belül alkotótársak vagytok Tulogdy Lászlóval?
A korábban említett hierarchia szerint mi ketten határozzuk meg a koncepciót, mi hozzuk az ügyfelet, mi tárgyalunk. Ha elfogadásra kerül a kézi vázlat, mert mi kézzel rajzolunk, akkor átadjuk gépi feldolgozásra a munkatársaknak, majd több finomítási fázis következik.
Hány alkalmazott dolgozik nálatok? Állandó a stáb, vagy folyamatosan cserélődik, a vándorokhoz hasonlóan?
Hét fiatal dolgozik nálunk. Volt egy hosszabb stagnálás az összetételben, de egyszer már átcserélődött az egész csapat, támogatom az önállósulásukat. Általában a friss egyetemi diplomával rendelkező, még formálható munkatársakat alkalmazunk.
Magyarfenes, nyaraló
Hogyan hatott rátok a gazdasági válság?
Hozzánk is begyűrűzött, és hozott egy nehezebb periódust. Visszatértünk a családi házakhoz, mert ott még tartani tudtuk a minőséget. Most úgy látom, hogy Kolozsváron megindult a fejlődés, rengeteg a beruházás. A probléma inkább ott van, hogy a nagy munkákat kiadják a jó kapcsolatokkal rendelkező 20-30 fős irodáknak, a Tectumhoz hasonló kisebb irodák a „maradékot” kapják.
Mi a hatótávolságotok, meddig mész el egy munkáért?
Általában Kolozsváron és 50 km-es körzetében dolgozunk. Most épül egy házunk ugyan Udvarhelyen, ami 250 km, és Bukarestben is lenne egy nagyobb beruházás, de ez utóbbi már veszélyes távolság. Magyarországi megbízásokban egyáltalán nem gondolkodunk.
Orgona Panzió, Sztána
Hogyan látod a szakmai fejlődés lehetőségét? Milyen kapcsolatot érzel a szerves építészettel?
Kolozsvárnak nagy a vonzása, Erdély, de egész Románia legdinamikusabb városa. Pezseg az élet, kulturális téren is. Ami a szerves építészetet illeti, az belém oltódott ugyan, de nagyban függ a beruházás jellegétől. Ipari épületnél nem beszélhetünk szerves építészetről, egy nagy beruházásnál pedig csak a négyzetméterek számítanak. A szerves építészetet, amely a kis beruházásoknál jobban ki tud bontakozni, mi nem formai megnyilvánulásában, hanem szellemiségében próbáljuk közvetíteni.
Tárnica, nyaraló
A határon túli építészek közül szinte egyedüliként gondosan dokumentálod az épületeidet, és rendszeresen publikálod őket különböző felületeken.
Az építészfórum mintájára korábban létezett itt is egy archiforum nevű online felület, ahol rendszeresen megosztottam a munkáimat. Döbbenten látom a fiatalabb generáció munkametódusát. Ők egy adott témában különböző internetes keresőkkel dolgoznak és gyűjtik össze a nekik tetsző megoldásokat, ahelyett, hogy a saját kreativitásukat használnák. Ezért is tartom fontosnak az épületeinkről folyó diskurzust. Rendszeresen publikálok folyóiratokban is, többek között az Országépítőben.
Székelyudvarhely, családi ház
Az interjút készítette: Erhardt Gábor építész
A cikk eredetileg az Országépítő 2016/3 számában jelent meg. Ez az írás annak kibővített változata.