Nagy sikerrel zárult az idei, jubileumi Főépítészi Konferencia augusztus 25-27. között, melynek témája Budapest és a Duna kapcsolata volt, az előadások fő helyszínéül az Új Városháza Díszterme szolgált. Az első nap a közvetlen tapasztalatszerzéssel telt, amikor Budapestet a Duna felől ismerhettük meg, a Főváros és a Duna kapcsolatának új szempontú élménye volt az előadásokban gazdag hajókirándulás. A következő napok előadássorozatának szellemi kalandját az előadók személye és a választott témakörök biztosították. Zárásként az egyedi tapasztalatokat két izgalmas budapesti helyszín bejárása adta meg.
Programok, előadások:
Augusztus 25.
Hajótúra észak felé, az Újpesti öböl érintésével.
Köszöntő: Mártonffy Miklós, a konferencia egyik szervezője, Bp. korábbi főépítésze
Előadások: Kolundzsija Gábor, valamint a Duna menti kerületek főépítészei: Massányi Katalin, Mártonffy István, Schreffel János.
Duna Aréna: Épületbemutató a tervező, Ferencz Marcel vezetésével.
Köszöntők: Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke, Krizsán András, a MÉSZ elnöke.
Hajóút délre, Csepel felé, a Szabadkikötő megtekintése és érkezés a Dunai kikötőhöz, séta a Csepel Művek területén. Előadások folytatása: Gyulai István, Sesztai György.
Hajóút, éjjel a Dunán. Szalai András előadása.
Augusztus 26.
Előadások az Új városháza Dísztermében, témakörök:
1. Bevezető, földrajz, városkép, világörökség, műemlékek, civil szervezetek, zene. Előadók: Salamin Ferenc, Baráth Etele, Philipp Frigyes, Salamin Géza, Kolossa József, Finta József, Fejérdy Tamás, Engedyné Juhász Veronika, Bugár-Mészáros Károly, Tömör Miklós, Gryllusz Ábris.
2. Urbanisztika, építészet. Előadók: Benkő Melinda, Pálfy Sándor, Varga-Ötvös Béla, Körmendy Imre, Schneller István, Tima Zoltán, Potzner Ferenc, Grabner Balázs, Koszorú Lajos.
3. Mérnöki tudományok, tájépítészet, közlekedés, hajózás. Előadók: Gábor Péter, Nagy Dénes, Tatai Zsombor, Sipos Balázs, Ercsényi Balázs, Figler Zoltán, Kozslik István.
Este: Főpolgármesteri fogadás, Főépítészi Díjak átadása, idei díjazottak:
Főépítészi Életmű Díj
Horváth Gábor okleveles építészmérnök
Veszprém megyei jogú város nyugalmazott főépítésze
Több mint két évtizedes elkötelezett és kitartó főépítészi munkája során igényes szakmai tevékenysége hozzájárult Veszprém harmonikus fejlődéséhez, arculatának kedvező alakításához, a helyi értékek megőrzéséhez és fejlesztéséhez. A város olyan, mint egy kert, ha gondozzák, meglátszik rajta, ahogy ez Veszprémen is érezhető, mind a kiemelkedő új építészeti alkotásoknál, mind a megújuló belvároson, a sétálóutcán, a parkokon. Főépítészi tevékenysége során nagy hangsúlyt fektetett az épített örökség védelmére, fejlesztésére, és a településkép gazdagságának kiteljesítésére.
Főépítészi Életmű Díj
Tóth Miklós okleveles építészmérnök
Budapest, XVI. kerület nyugalmazott főépítésze
Harminc éves főépítészi tevékenysége során aktív örökségvédelmi munkájának köszönhetően Budapest XVI. kerület önkormányzata professzionális módon bontotta ki a kerület épített környezetének jellegzetességeit, a megőrzés jogi és technikai eszközeit, karakterének megfelelő jövőképét. Hivatali munkájához aktív projekt-menedzsment eszközöket társítva tudta lebonyolítani az Erzsébet ligeti laktanya városrehabilitációs programját, értékmegőrző programjait. Főépítészi tevékenysége minden tekintetben korrekt és segítőkész volt.
Az Év Főépítésze Díj
Pányi Zsuzsanna okleveles építészmérnök
Érd és Százhalombatta városok volt főépítésze, Pest megye főépítésze
Több mint tíz éves települési és tizenöt éves megyei főépítészi munkája során széleskörű és szerteágazó szakmai tevékenységet végzett, és így nagyban hozzájárult az emberhez méltó és esztétikus környezet létrejöttéhez. Munkáját a több évtizedes tapasztalat, a megbízhatóság, az együttműködő készség, a pozitív hozzáállás és az értékteremtő javaslatok jellemzik. Aktív szervező munkájával nagyban segíti a megye főépítészeit, kezdeményezője és szervezője a megyei főépítészek összefogásának, a Kulturált Települési Környezet Díj és a Pest Megye Építészet Nívódíja pályázatoknak.
Főépítészekért Életmű Különdíj
Zábránszkyné Pap Klára okleveles építészmérnök
Szentendre és a járás 13 településének volt főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium volt titkára, elnökségének tiszteletbeli örökös tagja, a Magyar Főépítészek egyesület elnöki tanácsadója
Szentendre és a járás tizenhárom településének főépítészeként megismerte e tevékenység minden fontos részét. A főépítészekért dolgozott az építésügyért felelős minisztériumokban, részt vett a területi főépítészség megalapításában és jelenleg is feladatokat vállal a főépítészi kollégium munkájában. Szakmai tevékenységében elkötelezetten dolgozott a főépítészek elismeréséért, érdekeik képviseletéért, képzésükért, többek közt a Magyar Urbanisztikai Társaságban és a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem munkájában. Jelentős részt vállalt a Magyar Főépítészek Egyesület tevékenységében, a konferenciák szervezésében, a jogszabályok véleményezésében. Megszervezte az Állami/Területi Főépítészi rendszer 25 éves történetét bemutató jubileumi rendezvényt és szerkesztette a történetét és dokumentumait bemutató kötetet.
Több mint negyven éve tartó fáradhatatlan tevékenysége alapján méltán nevezzük őt a „Főépítészek Anyjának”.
Augusztus 27.
Szakmai beszélgetések (szekciók):
1. Aktuális Dunamenti fejlesztések Budapesten, moderátor: Erő Zoltán
2. A város és a folyó kapcsolatának ellentmondásai Budapesten. moderátorok: Szkordilisz Flóra és Kósa Emőke.
3. A civil Duna Budapesten, moderátor: Tömör Miklós (Város és folyó egyesület)
Előadások, aktualitások:
Füleky Zsolt Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkár, Erő Zoltán Budapest főépítésze.
Vándorzászló átadása:
A Konferencia vándorzászlaját Budapest Főváros részéről Erő Zoltán főépítész és munkatársa Engedyné Juhász Veronika csoportvezető adta át Visegrád város képviselőinek, Eőry Dénes polgármesternek és Füzes András főépítésznek, Salamin Ferenc, a Magyar Főépítészek – Országos Főépítészi Kollégium – Egyesület elnöke jelenlétében. Az átadáson Visegrád város polgármester meghívta a főépítészeket, hogy ott tartsák meg 2022-ben a XXVI. Országos Főépítészi Konferenciát.
Szakmai kirándulások:
1. BudaPart bemutatás Schrancz Mihály, Mol Campus épületbejárás Wolf András és Baumann Gergely vezetésével.
2. Hunyadi-sziget tanösvény, túra Csáky Péter vezetésével.
Fotók: Kuzma Viktor és Szabó Gilbert