Makovecz Imre öt évtizedes munkássága alatt több mint ötszáz épületet tervezett. A tervek közül több mint kétszáz megvalósult – ezek közül ötven kapott műemléki védettséget 2011 óta. A védetté nyilvánított épületeknek korábban átfogó bemutatása még nem készült, így cikksorozatunkkal ezt a hiányt kívánjuk pótolni.
„Azért siettem szívesen a zalaszentlászlóiak segítségére, mert felismertem a velük való gondolati, szellemi közösséget. Keményen a talpukra álltak, és nem engedtek a helyi művelődési intézményeket elsorvasztó törekvéseknek. Tudták, hogy egy szellemiséget sugárzó központra van szüksége az ő falujuknak is, mert az nagyobb megtartó erő lehet, mint bármi más. Iskolát építettek közös erőből, majd nekiláttak, hogy tető alá hozzák a faluházat. S mivel ők építették fel azt a két kezükkel, sajátjuknak is érzik, s biztos vagyok benne, hogy igazi tartalommal tudják megtölteni.”(1)
Zalaszentlászló a hetvenes években azok közé a kis lélekszámú települések közé tartozott, amiket a korabeli centralizációs politika közintézményeik megszüntetésével lassú elsorvadásra ítélt. A helyi iskola bezárásakor azonban a tanácselnök, Targuba Miklós cselekvő ellenállást szervezett: a társadalmi munkában jeleskedő lakosság összefogásával a két tantermes iskolaépületet nyolc tantermessé bővítették, így helyben tartva a jövő generációit.
Ezt követte a kulturális-szellemi központ újrateremtésének szándéka. Az egyutcás falu főútja mellett állt a „kultúr”, egy deportált zsidó kereskedőcsalád egykori otthona, melynek oldalán pléhbetűk hirdették funkcióját: „Kultúrotthon”. (2) A leromlott állapotú épület helyett valódi művelődési házat szeretett volna építeni a falu. Még csak gondolat szintjén létezett a beruházás, a lakosság már jelezte, hogy vállalják az építkezéssel járó társadalmi munkát, és valamennyi pénz is összegyűlt a célra. Első körben a Budapesti Műszaki Egyetem készített mozgatható falas, vasbeton-üveg szerkezetű művelődési ház-tervet a település számára. Ennek megépítésére nem kaptak engedélyt, és valójában az anyagiak sem álltak rendelkezésre a megvalósításhoz.
Ezt követően hozta el Zalaszentlászlóra a Népművelési Intézet két munkatársa, Beke Pál és Varga A. Tamás Makovecz Imrét. Az építész nem csupán a terveket készítette el, hanem a pénz nélkül építés problémájára is megoldást talált: azt mondta, ha a településnek nem engedélyezik új művelődési ház építését, meglévő épületeket kell felhasználni. Az épületfát a helyi erdőből kell kitermelni, munkaerőként pedig a leendő használókra számítanak. A terveket ingyen készítette el, ezáltal kényszerhelyzetbe hozva a hivatalt, ami nem utasíthatta el az engedélyezést a magas költségekre hivatkozva. Azonban a folyamatot így is le tudta lassítani: egy évbe telt, mire az engedélyt kiadták, azonban ekkor sem új építésre, hanem csupán felújításra.
Így kezdett neki Zalaszentlászló lakossága a faluház építésének. A KISZ-esek egy hét alatt elbontották és újraépítették az egykori kultúrt – fontos volt a sietség, hogy a hivatalnak ne tűnjön fel, hogy nem csupán felújítás történt –, ebben kapott helyet a mozi és az idősek napközije. Az úttól beljebb álló lapostetős kocsma és élelmiszerbolt magastetőt kapott – ez alá szállás funkció került –, és a két épülettömeget összekötő tető alatt többfunkciós nagyterem létesült. A helyi erdőből kitermelt ágasfákat, melyek az épületen belül tartószerkezetként állnak, a homlokzat előtt pedig tornácként futnak, egy-egy helyi család kérgezte le. A szakipari és nagyobb gépigényű munkákat a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium területi mérnökségének munkatársai és a Dédász áramszolgáltató keszthelyi kirendeltsége végezte társadalmi munkában. Az építkezést helyben – Makovecz Imre heti-kétheti művezetése mellett – Rezneki József ácsmester és édesapja vezette.
A Faluház átadására 1985. április 30-án került sor, az azóta is hagyományként élő májusfa állítással. A tetőtérben létesülő panzió – amitől az épület fenntartására fordítható bevételt remélt a település, 1986-ban készült el. 1990-ben pedig Makovecz Imre és munkatársai (Kelf Treuner és Giovanni Sacchi) bővítést terveztek a ház a folytatásában: óvodát, a tetőterében további szálláshelyekkel. Ezt a bővítést valójában már az eredeti építkezés is megelőlegezte: az L alakú épület által közrefogott teret egy lefedett oszlopsorral zárta le a szomszéd telek felől, mely a valamikori jövőben megépülő épületszárny tornácaként szolgál majd. Az építkezésre azonban hosszú ideig nem kerülhetett sor, mivel a szomszédos terület felaprózott volt, különböző tulajdonosokkal.
A megépült Faluház valóban a falu háza lett. Sokan az épületbe foglalt kocsma helyett inkább itt jöttek össze munka után, a nagyterem színházi előadások, lakodalmak és iskolai tornaórák helyszínéül szolgált. A település vezetői az épületet gondos gazdaként tartották karban, az épület mögött kültéri találkozóhelyet hoztak létre, és szépen sorban megvásárolták a szomszédos telkeket, egybefüggő önkormányzati tulajdont létrehozva.
Az átadás harmincadik évfordulóján, 2015-ben jelent meg a Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló Kormányhatározat, (3) ennek második ütemében (4) került fel a támogatott épületek listájára a zalaszentlászlói Faluház. A tervezett felújítást Fülöp Tibor és Radev Gergő építészek készítették elő. Legnagyobb meglepetésükre egy 2016-os helyszíni egyeztetés során Bohár István polgármester, aki harminc évvel korábban építőmunkásként vett részt a Faluház felépítésében, egy szekrényből elővette az 1990-ben tervezett bővítés teljes kiviteli tervdokumentációját – elérkezettnek látva az időt, hogy pályázzanak annak megvalósítására. Így aztán a kormányhatározati támogatás két ütemű beruházást tett lehetővé: elsőként a meglévő épület felújítását, másodikként a tervek aktualizálását követően az óvodai szárny megvalósítását.
Az új épületszárny a meglévő fedett oszlopsorhoz csatlakozik, majd az utcafronton folytatódik. A földszinten öltöző, orvosi szoba, főzőkonyha és étkező kapott helyet, az udvar felé pedig két, jurta formát idéző foglalkoztató került. Az emeleten iroda, nevelőtestületi helyiség és a Faluházhoz kapcsolódó vendégszobák vannak. (5)
Az épület 2024-es műemlékké nyilvánítása (6) nemcsak Makovecz Imre közösség(i) építő munkájának jelentőségét ismeri el, hanem egy település élni akarásának, a közösség megtartó erejének fontosságát is méltatja.
Faluház
Helyszín: Zalaszentlászló
Tervezés: 1981
Átadás: 1985
Szerkesztő: Várlaki Erzsébet
Belsőépítészet: Hámory Judit
Panzió: Gergely Katalin
Faluház bővítése panzióval és óvodával
Tervezés: 1990
Munkatársak: Kelf Treuner, Giovanni Sacchi
Felújítás és bővítés tervei: 2018-2019
Felújítás: 2018-2019
Bővítés: 2020-2022
Tervező: Fülöp Tibor
Munkatárs: Radev Gergő
Védetté nyilvánítás éve: 2024
Szöveg: Harmath-Gyetvay Enikő
Képek: Sáros László György DLA, Zsitva Tibor, Gál Roland, Makovecz Imre Alapítvány
A cikk a szerző az Országépítő folyóirat 2022/3. számában megjelent cikke, (7) valamint Bohár István polgármesterrel és Lóránt József egykori tanácstitkárral készült interjúja, (8) valamint a felújítás és bővítés tervezőinek 2025-ben megjelent cikke (9) alapján született.
(1) Építhetnénk szebben is? – Beszélgetés Makovecz Imre építésszel. In: Élet és Tudomány. 1985. XL. 31.
(2) Faluház – Zalaszentlászló. In: Országépítő. 1990. I. 1.
(3) 2022/2015. (XII. 29.) Kormányhatározat
(4) 1748/2017. (X. 25.) Kormányhatározat
(5) Makovecz Imre Faluháza és Óvodája Zalaszentlászlón. Egy negyven éves történet. In: Országépítő. 2025. XXXVI. 1.
(6) 36/2024. (X. 31.) ÉKM rendelet egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról
(7) A közösség akaratából épített ház. A zalaszentlászlói Faluház és Óvoda. In: Országépítő. 2022. XXXIII. 3.
(8) „Makovecz Imre így képzelte el…”. Beszélgetés a zalaszentlászlói Faluház megújulása és bővítése kapcsán. In: Országépítő. 2022. XXXIII. 3.
(9) Makovecz Imre Faluháza és Óvodája Zalaszentlászlón. Egy negyven éves történet. In: Országépítő. 2025. XXXVI. 1.
