A franciaországi Pilat Regionális Természetvédelmi Parkban kilátók sorát tervezik építeni. E sorozat első darabja a park kapujában található kis faluban, Tupin-et-Semons-ban épült meg gyönyörű, a Rhône folyóra és teraszos borvidékre nyíló kilátással. A projekt célja a vidék turizmusának fellendítése és kulturális értékének növelése.
Az építkezésnek több nehezítő körülménye is volt. A barokk templom, a szemközti plébánia és a környező szőlőültetvények mind történelmi értékűek. Emellett a terület egy nemzeti park része, ami kiemelt természetvédelmi megkötésekkel járt.
A kilátót úgy kellett megtervezniük, hogy az illeszkedjen a falu meglévő sziluettjéhez, tudva, hogy kitüntetett részévé válik majd. Tervük tehát nem egy önálló építmény létrehozása volt, hanem hozzá szerettek volna ölteni a meglévőhöz, megerősítve a köteléket a falu természeti és kulturális öröksége közt. Az ösvény és kilátó a tájban futó szalagként jelenik meg, kihangsúlyozva annak jellemzőit anélkül, hogy túlságosan megváltoztatná. A kilátóra lépve a hullámzó dombok fölé emelkedünk, ahol megélhetjük a táj szédítő monumentalitását.
A kilátó konzolja a meglévő kő támfalakkal egy vonalba épített vasbeton támfalra támaszkodik. A konzol szerkezete fából készült rácsostartó elemekből és fém feszítőművekből áll, amelyet a járófelület alatt zárt rétegelt lemez burkolat véd, kétrétegű bitumenes lemez szigeteléssel, a panelek szélein laminált fém cseppentő profillal. A tervezés biztosítja a megfelelő vízelvezetést a fa- és fém alkatrészek között, így garantálva a szerkezet hosszú élettartamát. A kilátó ívét két réteg-ragasztott gerenda adja. A faanyagokhoz a helyi időjárásnak és használatnak megfelelő duglászfenyőt használtak. A fa rácsostartó a fém merevítőkkel együtt egy olyan feszített gerendát alkot, amely képes megtartani a konzolt és biztosítja a járófelület egyenletességét. A teljes ösvény és kilátó akadálymentesített, így mindenki számára hozzáférhető a kilátó élménye.
A kilátó egy kanyargó ösvény csúcspontját jelenti. Az ösvény a dombok ívét jelképezve vezeti végig a látogatókat a falun. Az ösvény első szakaszáról a Rhône-ra nyílik kilátás. Ezt egy burjánzó kert követi, mely végül a templom intimitásába fut ki, ahol megpihenhetnek a látogatók egy pillanatra, mielőtt kilépnének a kitárulkozó kilátásba.
A projekt sikeresen valósítja meg a kortárs építészeti technológiák alkalmazását úgy, hogy zökkenőmentesen illeszkedik a régió eredeti természeti és kulturális karakteréhez, elősegítve a látogatók számára annak befogadását és megélését.
Stáblista:
Építészet: Collection Architectes
Tájépítész: Atelier Lionel Douard
Tartószerkezet tervezés: Arborescence
Helyszín: Tupin-et-Semons, Franciaország
Év: 2024
Megrendelő: Vienne Condrieu Agglomération
Fotó: Sophie Rodriguez
Díjak: Aura 2025 Regionális Faépítése Díj és Közönségdíj, Nemzeti Faépítése Díj 2025
Szerkesztő: Rédey-Webb Hanna















