Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90

2025. november 21-től tekinthető meg a Műcsarnokban ‘Az Angyalok és építészet | Makovecz Imre 90’ című kiállítás, amely Makovecz Imre (1935-2011) születésének 90. évfordulóját ünnepli. A tárlat rajzok, hanghatások, eredeti hang-és filmfelvételek, zenék, modellek és fotók segítségével mutatja be a rendkívüli építész szellemiségét, hitét, képzelőerejét és építészeti alkotásait.

„Az építészet igazi kalandja összekötni az eget és a földet.”

Makovecz Imre

Makovecz Imre hitt az angyalok létezésében. E minket óvó lények végig kísérnek minket, halandókat teljes földi utunkon – fényen, félhomályon és sötétségen át újra vissza a fénybe. Makovecz épületei is olyanok, mint az angyalok: menedéket nyújtanak, miközben az ihlet szárnyain összekötnek minket és a földet, amelyen állunk, az égbolttal, amely felettünk van – és az ezeken túli dimenziókkal is.

Akár az általa tervezett karzatok, előadótermek és házak bordás kupolái alatt állunk, akár a baki faluház szárnyas tetőszerkezete van felettünk, akár a visegrádi erdei művelődés házának kör alakú falai közé vagy a farkasréti temető ravatalozójába lépünk, Makovecz „épületlényei” mindig meglepnek és a középpontba állítanak bennünket – és egyúttal felemelőek is.

A magyar falvak megújulásáért végzett munkájában Makovecz a szerves építészetet, az ácsmesterséget, a helyi szaktudást és anyagokat egyaránt eszközként alkalmazta. Izzó tettvágya által hajtva olyan jellegzetes épületeket hozott létre, amelyek javították az ott élők morálját, s nemcsak fizikai, hanem ősi szellemi-lelki környezetükhöz is illeszkedtek: épületeit átitatja a helyi folklór, a helyi mondakör, a természet és a régi keresztény hit.

A Makovecz-épületek építészeti kialakítása és kivitelezése minden elemében gazdag szimbolikát hordoz. S bár az épületek sokféle forrásból merítenek, mégis leginkább Makovecz Imre képzeletének és nagyszámú alkotótársa tehetségének, szaktudásának termékei.

E kiállítást szervezőként és megbízóként a Makovecz Imre Alapítvány hívta életre. A tárlat célja, hogy bemutassa Makovecz Imre építészetének szellemiségét és felidézze az építész érzelmi és gondolati világát. Jonathan Glancey kurátori munkáját abban a reményben végezte, hogy talán „szárnyra kap” Makovecz Imre utolsó nagy művének megvalósulása is, azaz megépül a Feltámadás temploma, amelyet Makovecz Imre Szent Mihály arkangyal templomaként is említett.

Makovecz épületei valóban „élő lények”. Segítettek visszaadni Magyarországnak és a magyar építészetnek a spirituális tartalmat ott, ahol azt az eltűnés veszélye fenyegette. Vitatott-e e munka megítélése? Talán, ám mégis Makoveczék voltak Magyarország építész-angyalai.

Jonathan Glancey, kurátor

Helyszín: Műcsarnok [Budapest 1146 Dózsa György út 37.]

A kiállítás időtartama: 2025.november 21 – 2026. február 1.

További információ ITT.

Jonathan Glancey, a kiállítás kurátora, angol építészeti szakíró-kritikus 2025. november 22-én tart nyitó kurátori tárlatvezetést a kiállításról, erről további információ ITT található.


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×