ÉLŐ MAGYAR ÉPÍTÉSZET – Turi Attila köszöntő beszéde

A Pesti Vigadóban nyílt meg szeptember 25-én a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és a Kós Károly Egyesülés kiállítása Makovecz Imre építész, az MMA örökös tiszteleti elnöke születésének 90. évfordulója alkalmából. A november 9-ig megtekinthető tárlaton munkatársai, tisztelői, követői és tanítványai mutatják be a közelmúltban született alkotásaikat. Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének köszöntő beszédét olvashatják.

„Az építész az Isteni terv szolgálója, műveivel megkísérli az ember lehetséges útját kijelölni. Magát és társait kell az angyali lét felé emelnie…”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek!

Makovecz Imre gondolatképével Köszöntöm Önöket itt, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban a Kós Károly Egyesülés és az MMA Építőművészeti Tagozat Határtalan országépítés című kiállításán.

Negyven éve, a Hungexpo területén mutatkozott be először idehaza a Magyar Élő Építészet című kiállításon az organikus gondolkodást, szemléletet valló építészek közössége. Makovecz Imre, a 20. század második felének kimagasló, programalkotó magyar építésze a mozgalom alapítás, a műhely hálózat megteremtése jegyében szervezte meg ezt az alkalmat. A szellemi műhely négy év múlva a Kós Károly Egyesülésben intézményes formát öltött, majd ezt követte 1991-ben összművészeti programmal a Magyar Művészeti Akadémia alapítása. A kiállítók munkáinak tartalma a Makovecz Imre által megfogalmazott gondolatok megtestesülése, a természettel – az ember belső természetével is – harmonikus otthon és környezet kialakítása.

Az organikus mozgalom alapításakor fennálló viszonyok átalakultak, de a gondolat, a környezethez szervesen kapcsolódó, a fizikain túl szellemi egzisztenciánkat kifejező, lenyomat építészet, a gyógyító építészet, s ma talán még aktuálisabb. Másfél évtized munkáit láthatják a tablókon, a maketteken, s tapasztalhatják, hogy az organikus építészet nem stílus, hanem magatartás és gondolkodásforma.

Ez a bemutatkozás felvezetője a Műcsarnokban november 20-án nyíló Makovecz életmű kiállításnak. Ezen a tárlaton is szerepel a mester számos műve, melyek a halála után valósultak meg, hogy helyet adjanak a helyi közösségeknek, szellemi csoportoknak. Van, ami a mester által jóváhagyott tervekből épült, s vannak melyek az Ő vázlatainak továbbfejlesztésével valósultak meg. Mind ezekből az épületekből, mind a tanítványok, munkatársak önálló terveiből épült házakból – remélem mindenki számára – egyértelmű, hogy amit Makovecz Imre megragadott és kifejtett az ma is élő szellemiség, fejlődik és továbbra is válaszokat ad a 21. század kihívásaira, bemutatva egy embert felölelő, méltó környezetet.

Ahogy ezt Makovecz Imre megfogalmazta:

„Hiszünk abban, hogy a természettel, az Ősökkel, a sokezeréves jelekkel, az állatokkal, a növényekkel és a magunk természetével együtt homogén módon, felelőséggel kell élnünk.”

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

Forrás: MMA

Fotók: Nyírő Simon/MMA


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×