„…Új életet kell építeni a semmi helyén úgy, hogy elővesszük a régi képeket, bejárjuk a vidéket és a múlt metamorfózisát letesszük a leromboltak helyére. Ez hosszú, szívós munkát igényel, és a megrendelő város, község következetes értő támogatását, akaratát.” Makovecz Imre
Be kell vallanom, azt hiszem Kóspallag nem a világ közepe. Sőt, inkább egész a legszéle. Talán épp ennek köszönhetően maradt meg erdők ölelte békés kis völgynek, ahol természetes módon alakul még az élet. Itt még érvényesek a hagyomány elvei. A centrum pezsgésének itt nyoma sincs, ott az innováció, az egyedi, a mindig új és mindig más az érték, itt az állandóság, a közös ősiség. Nem véletlen, hogy az ősforrás keresése során a legtöbben itt lyukadnak ki: a periférián. Mert a Makovecz Imre által emlegetett „másik Magyarország” világának bizony itt van a központja. Az emberek itt csak olyasmit csinálnak, amire valóban szükség van. Beszélnek egymással, és ahogy az emberek is tiszteletben tartják egymást, a házak is egymáshoz igazodnak. Kicsit olyan, mintha a házak is beszélnének egymással. Egy közös nyelvet, a Kárpát-medencei hagyományos építészet régmúltból örökölt ősi nyelvét. Kóspallag még fiatal falu, ez a nyelv ősibb, mélyebbről jön. Minden bizonnyal itt a Börzsöny mélyéről fakad, ezért megváltoztathatatlan erővel irányítja az építők kezét. Már azokét, akik meghallják, értik és figyelnek rá. Persze látni egyedi megoldásokat, egy-egy sajátos szófordulatot, de ettől csak érdekesebb, gazdagabb lesz ez a közös nyelv. Vannak, akik prózában beszélik, akad, aki verselni is tud. Van, aki hadar, van, aki durván, akad, aki választékosan tud szólni. De alapvető, hogy értsük és megtanuljuk beszélni ezt a nyelvet. Anyanyelvi szinten kell ismerni ahhoz, hogy egyedi gondolatainkat érthetően közölni tudjuk. Enélkül a tudás nélkül minden innovatív építészeti tett csak gagyogásnak tűnne egy folyamatosan csak keresett, de egyre távolodó idegen nyelven.
Robogány Andrea anyanyelvi szinten beszéli a Kárpát-medencei hagyományos építés kortalan, mélyről gyökerező építészeti- és formanyelvét. Nem dadog, nem keresi a szavakat, személyére jellemző könnyed boldogsággal használja. Szerintem ez látszik a házain Kóspallagon.
A hely nyelvét kell beszélni, egy pici, de felismerhető akcentussal.
Szöveg: Terdik Bálint
Fotók: Varga Csaba
