Hogyan kerülhető el a monumentalitás hatása, ha egy 6 fős család számára kell családi házat tervezni? Tulogdy László és az EKTRA Stúdió Casa F családi háza kiemelkedő példa arra, hogyan oldható fel a kérdés.
Az épület Kolozsvár déli városrészében, egy nyugodt, lakóövezeti környezetben áll. A tágas telek távol esik a forgalmas főutaktól, a megközelítés egy csendes, kisforgalmú utcán keresztül történik. A telek topográfiája változatos: az utca felé eső rész viszonylag sík, míg a hátsó terület enyhén lejt a Békás-patak irányába, amely természetes hangulatot ad a környezetnek. Az épületet az utca felőli, sík terepen helyezték el, úgy, hogy tömegével és elrendezésével egyfajta vizuális és funkcionális határként szolgáljon a nyilvános utcakép és a család számára fenntartott, intimebb kert- és udvarrész között.
A tömegformálás alapelveit a regionális építészeti hagyományok inspirálták. Erdély falusi házainak karakteres megjelenését a nyeregtetős, arányosan tagolt tömegek adják, amelyek egyszerűségükben is időtálló formavilágot képviselnek. A tervezett ház ennek a tipológiának kortárs újraértelmezését nyújtja. Két egymást merőlegesen metsző, nyeregtetős főtömeg adja az épület alapszerkezetét. Ezekhez csatlakoznak az alacsonyabb hajlásszögű, kisebb léptékű épületrészek, amelyek oldják a fő tömegek monumentalitását, és biztosítják a szerves átmenetet a kert, valamint a környező táj felé. Ez a tömegképzés tudatos válasz az építészeti kontextusra: a hagyományos építészeti archetípusokat a kortárs formai és funkcionális igényekhez igazítja, miközben elkerüli a puszta historizálást.
Az anyaghasználat szintén a hagyomány és a kortárs építészet közötti párbeszédre épül. A ház homlokzatán a tégla és a fa dominálnak: az egyedi gyártású vöröses-barnás tónusú égetett tégla plasztikus textúrát hoz létre, amely a napfény változásával állandóan változó árnyékhatásokat produkál. Ez az anyagválasztás egyszerre utal az erdélyi építészet hagyományos kő- és téglaépítési kultúrájára, ugyanakkor modern plasztikai eszközként is működik. A fa megjelenése szintén tudatos, hiszen a természetesség és a melegség érzetét hordozza, valamint a patak és a környező növényzet felé való nyitottságot erősíti. A vakolt, letisztult felületek kontrasztot képeznek a rusztikusabb anyagokkal, és egyfajta kortárs esztétikai egyensúlyt teremtenek.
A nyílászárók és üvegfelületek alkalmazása szintén a kortárs életforma igényeihez igazodik. A kert felé nyíló nagy üvegfelületek vizuális kapcsolatot teremtenek a belső és a külső terek között, ezáltal az épület élettere kiterjed a természetre is. Az utca felőli homlokzat ezzel szemben zártabb, intimebb karakterű, amely a privát szféra védelmét erősíti.
A belső térszervezés a család életmódjához és a környezeti adottságokhoz igazodik. A földszinten kaptak helyet a közösségi funkciók: a konyha, az étkező és a nappali egyetlen nyitott térben kapcsolódnak össze, amelyet a kandalló tömege tagol. Ez a központi tér az udvar felőli nagy, fedett terasz köré szerveződik, amely átmenetet képez a belső és külső használat között, és a nyári hónapokban a nappali szerves meghosszabbításaként működik.
A lakóhelyiségek az északi kert felé tájoltak, kilátással a patakvölgyre és a feleki gyümölcsösökre. A hálószobák az emeleti manzárdban helyezkednek el, mind a kert irányába fordulva. A szülői hálóhoz egy külön terasz is kapcsolódik, amely intimebb kapcsolatot biztosít a külső környezettel.
A belső terek világosak és letisztultak. A fehérre festett falak tágasságot sugallnak, míg a meleg tónusú fa padlóburkolat otthonosságot teremt. A legfontosabb belsőépítészeti elemeket a tervező maga alkotta meg: a kandallót, a lépcsőt, a kazettás fa mennyezeteket, valamint a konyha és a fürdőszoba berendezéseit. A kandalló a tér központi szervezőelemeként működik: tömege elválasztja az étkezőt a nappali zónától, miközben vizuálisan összekapcsolja a két funkciót. A magyar vidéki építészetben a tűzrakóhely, később a kandalló hagyományosan nemcsak fűtő- és főzőhely volt, hanem a ház központja, amely köré a mindennapi élet szerveződött. Az ilyen elhelyezés egyszerre utal a parasztházak konyha–szoba–pitvar elrendezésére, és modern eszközzel teremti meg az otthonosságot, a családi együttlét „szívét”. A kandalló itt nem csupán dekoratív elem, hanem térszervező mag: köré rendeződnek a bútorok, közlekedési irányok, és szimbolikusan a családi élet is. A lépcső, amely a földszintet a manzárddal köti össze, nem egyszerű közlekedőelem, hanem építészeti hangsúly, amely az alsó tér karakterét gazdagítja, a kazettás mennyezetek pedig archaizáló utalásként idézik fel az erdélyi hagyományokat kortárs formában.
A ház egészének lényege nem a formákban vagy az anyagokban ragadható meg, hanem abban az atmoszférában, amelyet a benne élők számára teremt. Egyszerre nyújt menedéket és kitárulkozást: óv a külvilágtól, ugyanakkor szoros kapcsolatban tartja lakóit a tájjal és a hagyománnyal. Ez az épület nem pusztán lakóhely, hanem egy olyan otthon, amelyben a tér, a fény és a természet jelenléte szerves egységgé válik, és amelyben minden részlet a gondoskodás és az otthonosság érzetét erősíti.
Építész: Tulogdy László
Szöveg: Ravasz Tamás
