A Testamentum és agrikultura a Kós Károly Alapítvány gondozásában 2004-ben megjelent hasonmás (facsimile) kiadás, amely Kós Károly 1915-ben, a nagy háború idején írt kéziratos művét adja közre. A kötet a mezőgazdasággal, a földdel és az életmóddal foglalkozik, tükrözve a szerző szemléletét. Az alapítvány a kiadvánnyal hozzájárul a sokoldalú alkotó, Kós Károly életművének megismertetéséhez és megőrzéséhez.
Előszó:
Kós Károly (1883-1977) harminckét esztendősen vetette papírra a békés földművelés jövőbeli lehetőségeit feltételező végrendeletét. A háborús katasztrófa súlya 1915-ben még aligha volt felmérhető, a szerző hagyományos gazdálkodási formák és ismeretek összefoglalásával – a megmaradás feltételeként – azok folyamatos fenntartásának feladatát rója Kalotaszeg népére.
Amitől Kós félt, bekövetkezett, de saját magának kellett megérnie, hogy – az egész kultúráját fenyegető világháborús következmények egyik drámai eseményeként 1944-ben – idegenek tapostak a Varjúvár padlójára kiszórt írásain és rajzain. A szétszóródott, megfogyatkozott hagyaték különösen becses darabja ez a kódexírással írott, rajzokkal díszített, saját maga által pergamenbe kötött könyv, a vállalt tanítói szerep egyik első megnyilatkozása.
Kiadó: Kós Károly Alapítvány
Kiadás éve: 2004.
Kötés típusa: varrott keménykötés
Oldalszám: 33 oldal
Tartalom: Kós Károly 1915-ös kéziratának hű másolata, amely a kortörténeti és mezőgazdasági szempontból is értékes.
ISBN: 963-214-011-7



