A Föld Ház néven ismert lakóépület, melyet Ken Nishiguchi japán építész tervezett a szüleinek, Okazaki városában épült meg. Nishiguchi maga is három évet élt a házban, elképzeléseinek hatását a saját bőrén is megtapasztalva. Az építész személyes kötődése a tervhez és a városhoz különösen érezhetővé válik az otthon és a természet ötvözésének egyedi megvalósulásában.
A „kő városa” néven ismert Okazaki egyike Japán három nagy kőtermelő területének. A kővárosként létrejött település több mint 400 éves múltra tekint vissza. A kezdetekben az Usu-kő elnevezésű gránitot bányászták itt, amelyet később sírkövek, kőlámpások és szobrok gyártása egészített ki, felvirágoztatva a helyi ipart. Mikor Nishiguchi ellátogatott a kőbányába, az évekkel korábban kibányászott köveket a hegyoldalon szétszóródva, mohával benőve találta. Ennek az időtálló hegyvidéki tájnak otthonukban való újrateremtése vált a projekt kiinduló ötletévé.
A helyszín mintegy 15 perc autóútra a kőbányától, lakott területen található. A telek déli irányban az útra néz, északra a szomszédos lakóépületek és egy általános iskola dús növényzetű kertjei határolják. Ahhoz, hogy ezt a kilátást kihasználja, Nishiguchi a japán építészetre jellemző átlátható teret kívánt létrehozni. Először egy udvart helyezett el a telek közepén, majd az udvar körül, az óramutató járásával megegyező irányban rendezte el a külső teret, a fél-külső teret, a fél-belső teret és a belső teret. A szakaszok mindegyike olyan transzparens tér, amely fokozatosan vezet át a kertből az épületbe. A ház kompozíciója emellett finom átmenetet képez a ház egyik oldalán húzódó út és a másik oldalon elterülő táj között. Különösen a fél-külső tér és a fél-belső tér ér el kétértelmű hatást, fontos szerepet játszva a kert és az épület finom összekapcsolásában. Az épület madártávlatból, az utca felől nézve magába zárul, a belső kert tetőből kirobbanó fái szinte elhagyatottnak, a természet által visszahódítottnak láttatják, míg az épület túloldalára kerülve az fokozatosan kinyílik. A környező lakóépületek közelsége a mélyen lenyúló tetőnek köszönhetően belülről nem érzékelhető, oázis hatását kelti a városban.
A durva és nyers, ezáltal életet sugárzó anyagokat is aszerint választották ki, hogy azok támogassák ezt a zökkenőmentes kapcsolatot kert és épület között. Bár az épület szerkezete egyszerű, mégis aprólékos és figyelmes építést igényelt. A cél az volt, hogy a benne élőkben a természet és ember közti határ feloldódhasson. Ahelyett, hogy sok részletes rajzot készített volna, Nishiguchi átadta magát a kézműves alkotásnak, a helyszínen kísérletezéssel, sikerek és kudarcok árán hozta létre művét.
Amikor leülünk a külső és belső tereket összekötő kőpadra, a fákon átszűrődő szelíd napfény és lágy árnyékok áradnak be. A táj tele van könnyeden zizgő ágakkal és levelekkel, fák virágoznak, madarak csiripelnek és játszanak a víztálukban. Olyan természettel harmóniában lévő tér ez, ahol környezetünkből minden beleolvad a fizikai érzékelésünkbe. Nishiguchi úgy gondolja, hogy olyan korban élünk, amelyben újra kiemelt figyelmet kell fordítanunk arra a frissességre, melyet egy térből öt érzékszervünkön keresztül befogadhatunk, ezt pedig nem lehet pusztán logikus gondolkodással elérni. A Föld Ház, ahogy arról neve is árulkodik, épp ezt a hatást éri el, a természettel való megbékülést, a hétköznapokon keresztül az abban való teljes feloldódást.
Építészet: Ken Nishiguchi Architects
Fotók: ToLoLo Stúdió
