A Pesti Vigadó épületében 2025. szeptember 25. és november 9. között megtekinthető MAGYAR ÉLŐ ÉPÍTÉSZET, határtalan országépítés c. kiállítás anyagának szöveges eleme az egyes alkotók tablóin lévő QR kód segítségével lesz olvasható az Országépítő folyóirat internetes felületén. A kiállításszervezők által összeállított kilenc társadalmi és építészeti kérdésre adnak a kiállító építészek kilenc egyéni választ. Az eredeti „14 kérdés az Élő építészetről” című akció 1985-ben került meghirdetésre és számos kolléga, az akkori időkből, válaszolt rá. A mostani kérdésekre az Egyesülés ma praktizáló alkotói adnak választ – páran közülük egyben korábbi válaszadók is.
Mi célja a kérdéseknek? Mért érdemes végigolvasnunk őket, ebben a türelmetlen, időhiányos korban, a tablók szemlélgetése közben? Mi a szerepük Makovecz Imre születésének 90. évfordulója kapcsán rendezett kiállítássorozatban? Sok építész nyilatkozik róla, hogy a házak fizikai valósága csupán az életmű egyik része. A ház születése és léte által szőtt emberi kapcsolatok, gondolatok hálója a valóságos nyom, az igazi tett. Fokozottan igaz ez egy gondolati közösséget ápoló építészeti szövetségre, mint amilyen a Kós Károly Egyesülés. Ahogy Imre is, tanítványainak, követőinek java úgy tekint a KKE-ra, mint a közös gondolatokból szőtt, a közös szellemiség tégláiból épült épületre, mely maga a közösség. Az épületeket, kerteket, belső tereket szemlélve ez a szellemi építmény minduntalan átdereng, de a mondott szó által ennél mélyebbre is hatolhatunk, a szerkezetbe láthatunk. Olvassuk el őket azzal a bizalommal, hogy a makoveczi életmű külső, de robosztus rétegére tekintünk ezáltal, melyben az életmű magja – saját építészete – mint termő talajban ül, melyet hajtásaival maga is táplál!
A folyóirat fontosnak tartja ezt a szegmenst is bemutatni, de korlátos terjedelme miatt a kérdések után a válaszoknak csupán egy szubjektív összefoglalóját tudjuk itt adni, szövegkiemelések, idézetek nélkül. Az orszagepito.net felületen az összes válaszadó anyaga olvasható lesz, maradéktalanul. Az összegzés szerkezete a következő: Minden bekezdés egy kérdés, alatta magának a kérdésnek egy rövid elemzése, kibontása olvasható. Ezt követi a válaszok áttekintő összegzése.
1.) Mi az a hajlam, ami téged a szerves építészeti formákhoz vezetett?
A kérdés, egyfelől azt is sugallja, hogy ez a motiváció, ez a vonzódás nem magától értetődő a magyar építészeti oktatásból adódóan. Inkább egyfajta elhajlás, valami speciális hangoltság előzte meg a választást, ami egy építészt e felé az út felé terelt. A szerves építészeti formákhoz kötődő építészek vajon közösséget alkotnak? Ebben a válaszgyűjteményben a KKE tagok és a korai Makovecz tanítványok nyilatkoznak, de érdekes lenne egy szélesebb merítésben is feltenni a kérdést, hisz ez az építészet nagyon sok mindenkire hatott.
A kérdés másfelől találós, mivel rögtön azt a témát feszegeti, hogy a szerves építészet formákhoz kötött-e. A válaszok ebből a szempontból is megosztottak, többen vitatják a formákhoz kötöttséget, vagy jelzik, hogy nem ez volt a hívószó. Mások viszont a természeti formák megjelenítésében rejlő szellemi erőt méltatják, vagy formanyelvként hivatkoznak ezekre a gesztusokra, s mint egy kibővített eszköztárként jellemzik.
A válaszok alapján nincs általános mintázat, nincs egyfajta csapás. Intuitív alapú, formák-formálás iránti vonzódás ugyanúgy előzmény egyeseknél, mint a szellemtudományi alapok felismerése – néha a kettő együttesen –, a hely iránti érzékenység, vagy a népi építészet természetességének követése a tervezésnél. Egyes mesterek személye is nagyon erős inspiráció, mert nem csak Makovecz Imre, Csete György, Jankovics Marcell hatása volt a 70-es évektől kiszűrhető a médiából, de a hivatkozott elődök: Kós Károly, Zrumeczky Dezső, Györgyi Dénes nevei is felmerültek az egyetemen. Van, aki személyes élménybeszámolót ad, s van, aki tárgyilagosan közvetít a szemléleti alapokról. Bár – amint látható – sok irányból érkeztünk, általánosan mégis leszűrhető egy közös létélmény: egy nagyobb egészhez való tartozás mind alkotásban, mind közösségben, s talán ez a gondolat keretezi a válaszokat. Maga a közösség vonzereje alkotta a közösséget.
2.) Mi a szerves gondolkodás?
Nagyon alapvető kérdésekre nagyon nehéz jó választ adni. Makovecz Imre gyakran megkérdezte a végzős vándoroktól, hogy mondják el egy mondatban, mi a szerves építészet. Ember volt a talpán, aki erre akkor hiteles és meggyőző választ tudott adni. Ez a kérdés tudatosan tágabbra nyitja az ollót. Építészként a szervességről nyilván építészeten keresztül tudunk gondolkodni, de itt általánosabb meghatározást kell adnunk, beleértve a ház használóit, vagy nem használóit, Ember és Világ kapcsolatát. Ha az első kérdés az indulás, a második kérdés az érkezés. Sok irányból jövünk. Vajon egy pontba érkeztünk?
A válaszokat olvasva azt látjuk, bár sok fogalom és hivatkozás elhangzik, mégis felsejlik egy kerek egész, amit nyugodtan nevezhetünk világképnek. Ez a világkép az emberi cselekvést egyértelműen a teremtett természet egészébe illeszkedő részként értékeli, mely térben és időben, anyagi és szellemi rétegekben is belesimul a valóságba. Finom határvonalat képez azoknak a nézete, akik kontrasztban látják ezt a világszemléletet egy szervetlen – rombolónak nevezhető – létszemlélettel, azokhoz képest, akik a szerves gondolkodást egy minőségi mércének érzik az emberi tudat fejlődésében.
Ez a gondolkodás cselekvésben fejeződik ki. Milyen jellegű ez a cselekvés? Mint maga az Élet. Autonóm, de komplex, rugalmas és fejlődni képes, a tradícióból merít, de a jövő felé szól. Hivatkozásként Kampis és Makovecz talán legfontosabb mondatai hangzanak el. Ha az a mentalitás a múltat a jövővel, az (Ép-ítés) drámáján keresztül köti össze, összeköti egyben az Eget és a Földet is. Az ilyen építés, emberi magatartás, valóban az isteni teremtés folytatása. Mi másba kapaszkodhatnánk egy olyan kor derekán, ahol az ember szorong saját fajtája vírus-természetétől, mely nem összeköti, hanem fölemészti az Eget és a Földet? Mi más adhat értelmet az életünknek, ha nem ez a gondolat? A szerves gondolkodás az értelmes, ép emberi gondolkodás. Hamvas azt mondaná, az alapállásra való visszaemlékezés. Ez a vélemény összefogni látszik a válaszadókat.
3.) Van-e geometriája a szerves építészetnek? (Formanyelv-e a szerves építészet?)
A kérdés elég problematikus, mert kettős értelmezhetősége van. Ez a kettősség a válaszokban is tükröződik. Egyértelműen arra vonatkozik, hogy az organikus építészet szükségszerűen kötődik-e formajegyekhez, vagyis ilyen értelemben stílus-e. Makovecz Imre határozottan kijelentette korábban, hogy nem az. Bár minden forma geometriai szempontból meghatározható, maga a geometria viszont definíciószerűen nem formák halmaza, hanem elemi (formák) közti összefüggések tudománya. Ez tehát azt feszegeti, hogy az alkalmazott motívumok, szerkezeti elemek közt adódik-e valamiféle matematikai-logikai összefüggés, hierarchia-harmónia, az elemi állékonyság és ergonómiai szükségszerűség követelményein túl – Gondoljunk a reneszánsz kápolnákra, mondjuk Brunelleschi keze nyomán! Ez viszont egy hallatlanul fontos kérdés, mert perdöntő abban a dilemmában is, hogy az organikus építészet a posztmodern egy vadhajtása-e, vagy teljesen önálló és újszerű út. A posztmodern ugyanis archetipikus előképek ösztönösen előtörő halmaza.
A válaszok a fentiekből adódóan néha egymással ellentétesek. Páran a geometria szót konkrétan, mások költői elvonatkoztatásban használják. Az építészeti szabadság egyesek szerint a geometriát, mint kötöttséget kizárja, mások szerint ez egy sajátos, szabad geometria. Feltételes válaszokat is kapunk, nevezetesen, ha a természetnek van geometriája, a szerves építészetnek is kell legyen. Több kapcsolódó és fontos fogalom elhangzik, mint a szimmetria-aszimmetria, ritmus, centralitás, függőleges tengely, ahol az ember helye az origóban van. Mások a változást, növekedést, az élővilág rendjéhez vagy élő formákhoz való hasonulást említik meg, megint mások az ősképek lehívásának aktusát nevesítik, ami egy alapdallam variációjaként vagy metamorfózisaként köthető a geometria fogalomtárához. Bizonyos megfogalmazásban ez a metamorfózis már szakrális geometria.
A geometria szót egzaktabb módon értelmezik, akik az élővilág fejlődésében rejlő logikai összefüggéseket és annak vizuális kivetüléseit állítják párhuzamba a szerves építészet formai megfontolásaival. Itt az aranymetszés alkalmazása is előkerül, de senki sem merné állítani, hogy azzal a matematikai szigorral és egyöntetűséggel, amivel egy csigaház kialakul, egy épület is meg tud születni.
Bár a formanyelv kifejezés bizonyos szavak, formák strukturált és megfontolt alkalmazását ígéri, mégis rendező elv, többé-kevésbé konszenzus a válaszadók körében, hogy stílus formáló formai regula nem szabad, hogy meghatározza a szerves építészetet.
4.) A szerves építészetnek van-e kapcsolata a népművészettel? (Mi a különbség a néphagyományhoz és a történeti épített örökséghez való viszonyban?)
A kérdés a szerves építészeti mozgalom alapjaira vonatkozik. Egy szellemi áramlat identitása a múltban gyökeredzik. De minden esetben igaz ez? A Bauhaus is szellemi mozgalom volt, ugyanakkor nem hivatkozik a népművészetre és kimondottan kritikával tekint a történeti építészetre. Ebben a közösségben azonban, nem kerülhette el senki figyelmét Makovecz Imre 60-as évekbeli narancshámozási kísérlete, mely bizonyította a népélet és a művészettörténet spirituális gyökereit. Ez tehát nekünk alapot, kiindulópontot jelent. A kérdés igazából ennek a kapcsolatnak a kibontására, jellegére, minőségeinek pontosabb meghatározására vonatkozik.
A válaszok nem meglepő módon igenlőek – ennyiben egységesek. A szervesség lényege a kontinuitás, a folytonos, múltban gyökeredző és jövő felé hajtást hozó cselekvés, mely befogadja az előképeket s egyben támaszkodik rájuk. Kézenfekvő hivatkozásai alapokat nyújtanak Kós Károly, Zrumeczky Dezső, Mende Valér, Medgyaszay István, akik a szerves építészet nagyjaira is közvetlenül hatottak. Mindemellett, a válaszok sokrétűen világítanak rá a szerves építészet és örökségünk kapcsolatára. Felvillan (Medgyaszay nyomán) a népi és a történeti, egyben a magyar építészet keresésének gondolata is. A tradíció e két ágát szellemi forrásterületnek kell tekinteni, tartalmilag kell meríteni belőle még akkor is, ha a történeti örökség egy jelentős része, valamint a népi építészet alapja – a magyar falu – eredeti formájában már eltűnt. A két fogalom egymással való kapcsolata is megvilágításra kerül: egyrészt az, hogy a történeti építészet az egyes kultúrákban a társadalom archaikus korszakából származik, amikor a népélet része volt; másrészt az, hogy a népművészet formai elemei mindig a „magaskultúrából”, egy-egy adott történeti korból szűrődnek le.
Mik a legfontosabb kapcsolódási pontok számunkra? Egyetértés van abban, hogy a formajegyek puszta másolása téves út. Az építész nélküli építészet olyan elemi munkamódszereket nyújt mint a takarékosság, célszerűség, helyi anyaghasználat, amiket nem szabad alábecsülni. A népművészet nem teoretikus, hanem gyakorlati. A népművészet kézműves. Mindamellett nem egyéni, hanem közösségi, apáról fiúra szálló. Nem konvenció, nem póz, hanem az élet szerves része. A népélet eredendően szerves. Egyesek szerint a történeti építészet nem feltétlenül szerves, csak akkor, ha ezt a harmóniát a való élettel fenntartja, ezért ez utóbbit tisztelni és megőrizni kell, az előbbit viszont éltetni.
A népi a természet és az ember eredeti kapcsolatát őrzi ösztönösségében, azt a szakralitást, ami eredetileg az élet összes részletét jellemezte. Ezt úgy tette, hogy ősképeket idézett meg motívumaiban, miként az organikus építészet is – ahogy ez, az előző kérdésre adott válaszokban is már felmerült. Alapvetően ezeknek az ősképeknek az átvételi forrása lehet a népművészet. Hogy kapcsolódik ehhez az aktushoz a történeti építészet? Makovecz Imre utolsó művészeti korszakának mottója: „Ami megtörtént, és ami megtörténhetett volna.” Ez arra utal, hogy a történeti korokat megelőzően az ember és a szellemvilág kapcsolata töretlenül fennállt. Ennek nyomai fragmentumokban megőrződtek a történeti építészetben. A törés valamikor a történelem hajnalán megtörtént, de a harmónia fennmaradása is megtörténhetett volna, s ezt a lehetőséget sohasem felejthetjük el.
5.) Mi lehet a szerves építészeten belül a saját, magyarországi szerves építészetünk feladata, lehetősége? Mi a te lehetőséged, célod ezen a belül? Mik a hiányaid, melyeket tőlünk, másoktól kell kitöltened és mi az, amit te adhatsz?
Ez a kérdés már egyértelműen a jelenre és a jövőre vonatkozik – mindenekelőtt rólunk, az aktív generációról és egy stratégia kidolgozásáról, egy cselekvési terv első mozzanatáról szól.
Ehhez mérten a válaszadók közül páran valóban cselekvési tervet, sőt kiáltványt adnak, ébredést, összefogást, a szakmaközélet, az oktatás, az általános építészeti színvonal javítását sürgetve, sőt, saját imázsunk megerősítését is, míg mások sokkal általánosabb szinten értelmezik a kérdést, és az általános emberi morál, a szakmai hitelesség ügyét tekintik feladatnak fennköltséggel vagy öniróniával, humorral tálalva.
Sok visszautalást találunk a korábbi kérdéskörökre, pl. a hagyomány, a népi gyökerek ápolása, a régi és az új együttélésének lehetősége, a területi identitás – a genius loci – megtartása tekintetében, de a feladat léptékét illetően nagy különbségek vannak. Egy szerves kultúra megszületése merészebb álomnak tűnik, mint csupán megérteni Makovecz építészetét, pedig érezzük, hogy a két irány azonos. Egy organikus-ökologikus építészet kibontása egy célt képvisel azzal, aki csupán egy egészségesebb környezet megteremtését tekinti célnak.
Fontos, hogy a válaszok számos esetben társadalmi, kultúrpolitikai helyzetértékeléssel, válságértékeléssel kezdődnek. A globalizáció jelenlegi trendjei, sematizáló jellege elleni harccal kapcsolatban nem csak a tradíció ápolása, de egy új fogalom, a konzervatív forradalom gondolata is felmerül. Ez amiatt figyelemreméltó, mert a korábban a történeti és a népi hagyományra szinte mindenki olyan forrásként hivatkozik, amiből a mai korhoz illő, csupán tartalmi merítést vesz. A konzervatív attitűd viszont a nem-elengedés, a régi formációk megtartása lenne. Ellentmondás van itt? Nem feltétlenül. Nem kell a portikuszt újra feltalálni, ha már építészeti jelként és térszervező elemként kiállta az évezredeket. A „közép” identitása, egy kelet és nyugat határán identifikált közép-európai kultúra éltetése bátorságot is jelent azoknak, akik vállalnak ma egy XIX. századi építészetet, mondván: gyertek, lakjátok be és mondjátok el, hogy itt jobb-e élni, vagy a neo-modern kerületekben!
Összefogó gondolat – visszhangozva a korábbiakat – a közösség építésének, a közösségi lét fenntartásának feladata, mert „másokkal együtt lenni jó”, a legkisebb közösségektől, a családtól kezdve a nagyobbakig bezárólag. Építészként, mindenesetre otthont adhatunk nekik. Hűek maradhatunk szülőföldünkhöz, eleinkhez, mestereinkhez akkor is, ha az Országépítést csupán egy színvonalas szakmai munkával műveljük, ahol a tervezés, az anyaghasználat, a kivitelezés összhangban tud maradni.
6.) Létezhet-e olyan közösség ma Magyarországon, amelynek szervező eleme lehet a szerves építészet?
A kérdés provokatívnak hat. A válasz egyértelműnek tűnhet, s ezzel kiugrasztja a nyulat a bokorból, ha valaki mégis mást mond. A mennyiben minden válasz igenlő, a dolog viszont érdektelen. A kérdés lényege talán pont az, hogy e közösség létének lehetőségét járjuk körül. Ebben az esetben a konklúzió lehet az is, hogy több ilyen szövetség is létezhet egymástól függetlenül vagy egymásra támaszkodva, de az is, hogy ma Magyarországon ilyen, igazából nem lehetséges. Mindkét válasz illetve az ettől eltérő megoldások is komoly önreflexiót igényelnek magunktól, magunkról.
A válaszok mögött – függetlenül attól, hogy ki lett-e mondva vagy sem – a Kós Károly Egyesülés ténye egyértelmű alapvetés. A válaszadók jelentős része nem is megy a kérdésben tovább, leszögezi ezt. Ennél érdekesebbek azok, amelyek egy ilyen közösség feltételeit keresik, és olyan következtetésre jutnak, hogy egy faluközösség vagy egy árvízi újjáépítő csapat, kaláka, amely nemcsak organikus, de épít is, vagy akár maga a magyar nép is lehet ilyen. Az is elhangzik, hogy a KKE nem csupán a szerves építészet művelése céljából alakult. Azon kívül, hogy több ilyen szervezet is lehetséges, elhangzik ezen szakszervezetek konföderációs integrációjának gondolata, hogy a negatív világtrenddel szemben az organikus csoportok egy hálózata tudja felvenni a harcot hasonlóan az Arts and Craft mozgalomhoz. Páran válaszukban teljes mértékben általános megközelítésben egy ilyen közösség alapvető feltételeit próbálják meghatározni.
7.) Van-e magyar genius loci, amely megjeleníthető építészeti formákban, akár egységes formanyelvként? Hogy értelmezhető a hagyomány a szerves építészetben? Szükséges-e ezzel foglalkozni a 21. században?
Három kérdés, egy kérdéskör. A kérdésekben rögtön felmerül az egyes fogalmak kapcsolata. A hely szellemisége és az egységes formanyelv kérdése, valamint a hely szelleme és a hagyomány kapcsolata, mely korábban a történeti és a népi építészettel kapcsolatban fel lett emlegetve. Óhatatlanul felmerül persze az is, hogy mi a hagyomány és az egységes formanyelv kapcsolata. Szükséges-e ezzel foglalkozni ma? Ez a harmadik kérdés szintén provokatívan hat, hisz ki találná azt válaszolni, hogy nem…viszont, hogy hogyan, milyen keretek közt, az már nem magától értetődő.
A válaszok láthatóan ott válnak el, hogy az egységes formanyelvet lehetségesnek tartják-e egy mai építészeti kontextusban avagy sem. Ha egy karakteresen régi vágású falura gondolunk, mint Hollókő, Szentbékkálla vagy az erdélyi Énlaka, rögtön látjuk, hogy a régiek számára a hely szelleme sziklaszilárdan egységes formanyelvben fejeződött ki, építészetükben. Ez az, ami ránk hagyományozódott. Innentől az a kérdés, hogy a hagyománynak ezt a sajátosságát képesek vagyunk-e, akarjuk-e áthozni a saját korunkba. A válaszadók nagyrészt szkeptikusak ebben a kérdésben és úgy látják, hogy ma nem erőltethető egy egységes formanyelv, noha a hagyomány, mint identitásunk alapja rendkívül fontos, amit Sebő Ferenc szavaival nem ápolni és őrizni, hanem megélni kell. Ez a megélés a folyamatosság által lehetséges. Ahogy Bartók nyomán Sebő népdalfeldolgozásai, énekelt versei, úgy az építés hagyományába is beépült Makovecz és Csete, hidat képezve a régmúlt és a jelen között. Ez egy kapaszkodó számunkra.
A hagyományt óhatatlanul sajátunkként, a saját helyünk szellemeként értelmezzük, ezért sokakat foglalkoztat a magyarság és a Kárpát-Medenceiség kettőssége. Hamvas Béla „Öt Géniusz” című esszéje több válaszban is megemlítésre kerül. A géniuszok egyértelműen a tájon keresztül testesítenek meg egy kulturális minőséget, innentől fogva többen gondolják azt, hogy tájhoz tartozásunk előbbre való. A záró kérdésre gyakorlatiasabb válaszok adódtak. A kultúránkat arctalan masszává összeolvasztó globalizáció nyomasztó képe itt is többször felmerül, ami ellen a helyi hagyományban rejlő sokszínűség, praktikum, fenntarthatóság, közösségformáló erő és értékátadás adhat védelmet. A hely szellemének formai megjelenítése a mai építészetben nem lehet másolás, regula, kötelezvény. Szabadságát az építészet nem veszítheti el – vélekednek építészeink. „Nem az ősöket kell követnünk, hanem azt, amit ők követtek.”
8.) Van-e helye a szerves építészetnek, illetve a szerves gondolkodásnak a mai fiatalok (egyetemisták és pályakezdő építészek) életében? Mi a leghatékonyabb módja e gondolkodás átadásának a következő generációk számára?
A kérdés szintén kissé irányítottnak tűnhet, pedig egyáltalán nem az. Egy élő közösségnek, legyen az bárhol és bármilyen, generációváltásokon kell átesnie. Olyan természetes ez, mint a test anyagcseréje. De ma, egy kb. 70-100 főből álló, 35 és 70 év között mozgó értelmiségi, szakmai és szellemi csoport vajon hogy látja a 20 év alattiak motiváltságát, ráhangoltságát az ő ügyükre?
A kérdés második része már csak azoknak szól, akik pozitívan vélekednek az elsőről. Érdekes módon, a hatékonyság, mint cél, problematikus több válaszadó számára is. A tudás átadása többek szerint nem lehet erőltetett folyamat. A bölcsesség megszerzése a természet saját lüktetésének ritmusában történhet csak meg, melynek során hatékonyabb a nem hatékonyság.
Az alap kérdésre adott válaszok kis részben a csendes bizakodás, nagyobb részben a szkepszis hangjai. A – hol minősített, hol nem minősített – új világtrendek, változások legtöbbünk szerint szakadékot nyitnak köztünk és az utánunk lévő generációk között. Már nem ismerjük őket, nem látjuk a céljaikat, a küzdelmeiket, alapvetően úgy véljük, ma nem meghatározó a szerves gondolkodás a világban. A válaszadók egy része átdobná a labdát a fiataloknak, mondván, őket kellene megkérdezni. A borús helyzetábrázolások mellett és után mindenki megfogalmaz valami pozitív cselekvést, ami a fiatalok felé nyújtott kéz lehet. Elvégre, igenis, az Egyesülés energiát fektet ebbe a területbe. Jelen vagyunk a felsőoktatásban, konferenciák és építőtáborok várják a hallgatókat határainkon belül és kívül, van sajtótevékenységünk, s elvileg működik a Vándoriskola is – hangzik el jogosan. Intézményeinket rá kell hangolni az új kihívások fiataljaira, hogy ez ne egy „régi iskola” legyen, hanem a szerves gondolkodást a jelenben, a cselekvésen át sajátítsák el, a közösség erejét megízlelve. Az élmény alapú oktatás kulcsfontosságú, az oktatási fórumokat nemzetközi szinten is keresni kell, és a szerves építészetet azok számára is meg kellene mutatni, akik más alkotói módszert választanak.
Ezen felül őszinte, önmérsékelt válaszokban emlékeznek vissza többen régi tanáraikra, mestereikre, mint Plesz Tóni, Szrogh György, s persze Csete György és Makovecz Imre, felidézve személyiségüket és nyitottságukat az akkori fiatalok felé. A mester-tanítvány viszony elemi erő és egyetlen lehetőség sokak szerint. Ebben egy még alapvetőbb cselekvés jelenik meg: a példaadás. Ennél sokkal többet nem tehetünk, mint hogy példát mutatunk.
Hogy kell-e a fiataloknak az, amiben mi hiszünk, ki tudja?! Az igazság közlése nem hiteles, csupán a kérdésfeltevés. Végső soron a kulcs az ő kezükben van, hogy ránk találnak-e, válaszolnak-e, az ő felelősségük is.
9.) Mi a kézirajz szerepe ma az építészetben? Milyen mértékben van jelen a Te praxisodban, mindennapi életedben?
Szinte kakukktojásként került a kérdések ívének végére egy napjainkban nagyon is meghatározó, és messzire mutató szakmai-elméleti kérdés. A témát szélesre tárhatnánk annak a problémának a kibontásában, hogy a technológia miként veszi ki a kezünkből eredeti feladatainkat, hogy változtatja meg a gondolkodásunkat. A kézi rajz értelmezése a válaszokban, néhol csak a szabadkézi rajzra vonatkozik, máshol a vonalzós szerkesztés is beleértendő. (A rajzgép vajon nem átmenet a skicc és a számítógép között? – kérdezhetnénk.) Kitekinthetnénk más szakmák helyzetére is ebben a tekintetben, de a válaszadók – a kérdéshez hűen – többnyire saját praxisuk környezetében maradnak, a választ a szakmát érintő általános problémákból kiindulva (technicizmus, bürokrácia elharapódzása, stb.) fogalmazzák meg.
Egyöntetű építészeink tollából, hogy mindenki tisztában van a rajzolás művelésének mentális és gyakorlati szerepével, emelve a figyelmet a szellemi folyamatok, vagyis az imagináció aktusa felé, mikor – Makovecz szavaival élve – egy belső képsíkra vetítjük a külvilág, vagy a szellemvilág árnyképeit. A rajz a gondolat, a belső látás kifejlődésének, egyben magának a megismerésnek feltétele, mely már a gyermekkorban elkezdődik. Ha a rajzolást nem műveljük, ez a látás eltompul, mivel nem alkotói kényszer, hanem szabadság, örömforrás is egyben. Határozott véleménye többeknek, hogy tervezni csak kézi rajz útján lehet, a számítógép szigorúan, csak a feldolgozás fázisában léphet be a folyamatba.
Ugyanakkor életkortól, géphasználati tudástól függetlenül válik láthatóan külön azoknak a vallomása, akik belátják, hogy a kézi rajz mostanában visszaszorul életükben, azokétól, akik napi munkájuk során ma is elkötelezett módon rajzolnak.
A kilenc kérdés kilenc alkalom arra, hogy a napi rutintól eggyel hátrébb lépjünk, ahonnan nem csak saját szakmai életünkre látunk jobban rá, de csapattársainkra, a velük való kapcsolatainkra, hasonlóságokra és különbségekre. A kilenc kérdést egyben szemlélve már alkalmunk lehet rálátni nem csak kis szakmai közösségünkre, de annak történelmi és társadalmi szerepére, beágyazottságára, vagy elkülönüléseire, vagyis életére. Ez az önreflexió, melyre az évforduló hivatott minket felszólítani. Az egész rendezvénysorozatnak tehát ez fontos, és szerves része.
A cikk az Országépítő folyóirat 2025/3-as számában jelent meg, beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.