1992-ben nyitották meg a sevillai világkiállítást, amelynek egyik legjobb épülete a Makovecz Imre által tervezett magyar pavilon volt. Látogatói között volt többek között Károly herceg, a mai III. Károly angol király is, aki levelében így írt Makovecz Imrének:
„Úgy érzem, a pavilon a józan gondolkodás őrtornya egy materialista és középszerű világ örvényében. A pavilon a hit, az összhang, és mindenekelőtt az igaz humanitás szimbóluma. A legemlékezetesebb számomra a fa illata, a toronyban a faszerkezet pusztán hagyott csodálatos látványa volt. A fa gyökereivel az üvegfödémbe ágyazva egy igaz tehetség zseniális ötlete, és én szeretnék teljes szívből, a legmelegebben gratulálni Önnek.”
A pavilon nemzetközi ismertséget hozott Makovecz Imrének és a leglátogatottabb pavilonok között volt, ennek is köszönhető, hogy míg a pavilonok többségét azóta lebontották, a magyar pavilont védelem alá helyezték. Ennek ellenére a sorsa sokáig bizonytalan volt, a 2000-es évek elején környezetvédelmi témájú kiállításnak adott helyet, de jó ideje nem gondozták már az épületet. 2022-ben az épület sorsa rendeződni látszott, az ABC napilap híre szerint egy córdobai üzletember, Mario López Magdaleno vette meg az épületet. A cikkben fotókat is közöltek az akkor éppen 30 éves épületről.
Idén nyáron Horváth Gábor építész kollégánk járt Sevillában, a tőle kapott fotók alapján az épületet teljesen felújították és a környezetét is rendezték! Bár belül még üres az pavilon, bízunk benne, hogy rövidesen az épület belső részét is használatba veszik és újra látogatható lesz!
A pavilon építésének 30. évfordulóján lapunkban Turi Attila építész, az Magyar Művészeti Akadémia elnöke emlékezett meg az épület tervezéséről és építéséről, valamint a kivitelezést irányító Lomniczi Péterrel készült interjú beharangozóját is olvashatják ITT.
Szöveg: Csóka Balázs
Fotók: Horváth Gábor






