A balatonszepezdi Sellő étterem története | Műemlék Makovecz-épületek

Makovecz Imre öt évtizedes munkássága alatt több mint ötszáz épületet tervezett. A tervek közül több mint kétszáz megvalósult – ezek közül ötven kapott műemléki védettséget 2011 óta. A védetté nyilvánított épületeknek korábban átfogó bemutatása még nem készült, így cikksorozatunkkal ezt a hiányt kívánjuk pótolni.

A közelmúltban számos portálon megjelent a hír, hogy eladó Makovecz Imre egy korai „ikonikus” épülete, a balatonszepezdi Sellő étterem. Az 1964-ben épült, 1965-ben átadott épületről készült archív fotókon egy modern, mégis egyéni megjelenésű, a Wright-i organikus építészetet megidéző, súlyos támfalon ülő, hatalmas üvegfelületek fölött szinte lebegő vasbeton tetővel lezárt épületet látunk.

A 71-es út melletti, egykori kovácsműhelyre telepedő vendéglő a szemközti vasútállomás fölött éppen úgy nyílik fel a balatoni panorámára, mint a velencei Cápa vendéglő a tóra. Elképzelhető, hogy a tervezői szándék hasonló volt (a tervezés és a kivitelezés éve is megegyezik a két épület esetében), azonban a tervek itt számos átalakuláson mentek keresztül, mire engedélyt kaptak. A tervező így nyilatkozott a szepezdi étteremről:

„Nem az a változat épült meg, amit akartam. Építettem egy másik balatoni vendéglőt is Füreden, ahol ugyanez történt, az akkori zsűrik – fiatal voltam – megmondták, hogy vigyem a fenébe, amit rajzoltam, és hozzak egy másikat. Addig rajzoltatták velem, ameddig ez ki nem jött. Kudarcok ezek a házak. Ennek ellenére amikor elkészültek, akkor még az akkori viszonyokhoz képest ezek jó házaknak mutatkoztak, de valójában nem lehet őket teljes szívvel vállalni.” (1)

A fentiek fényében feltehetően nem véletlen, hogy a házat nem publikálta Makovecz Imre egyetlen kiadványban sem, és a fenti idézeten kívül nem is ismerünk az épületre vonatkozó nyilatkozatot a tervezőtől.

A terveket olvasva azonban az épület működése könnyen megismerhető: az egykori kovácsműhelyben a 71-es út felől és az emeletről is megközelíthető boltozatos borozót alakítottak ki. A támfalrendszerbe épített lépcsőkön lehetett feljutni az üvegfalakon belül és kívül elhelyezkedő fogyasztótérbe. Emögött következtek a kiszolgálóterek: a vizesblokkok és a konyhatechnológia. A gazdasági bejárat a parkoló mögötti szervizútról volt elérhető.

1965-ben több lap is beszámolt a kővágóörsi ÁFÉSZ által üzemeltetett, elsőosztályú, reprezentatív étterem várható megnyitásáról. Ezekből a hírekből megtudhatjuk azt is, hogy a bort kétliteres hordócskákban szolgálják majd fel, mely hordócskákat a vendégek meg is vásárolhatnak. (2) A hetvenes években már másodosztályú étteremként említik Balatonszepezd egyetlen vendéglőjét, aminek a kempingben megszálló és átutazó turisták biztosítják a forgalmát. (3)

1981-ben már a Tapolca és Vidéke ÁFÉSZ keresett bérlőt az étterem üzemeltetésére. (4) A hírek alapján arra következtethetünk, hogy nem volt sikeres az így létrejött együttműködés, mivel 1985-ben új üzemeltetőről számol be a Szövetkezet, akinek a működéséhez nagy reményeket fűzött a helyi ÁFÉSZ vezetése. Ugyanebből a beszámolóból kiderül, hogy a borozót videódiszkóvá alakították. (5) 1995-ben eladásra kínálták az épületet. (6) A következő két évtizedben nem ismerjük az étterem sorsának alakulását.

A felhagyott étterem 2016-ban kapott műemléki védettséget, (7) feltehetően azzal a szándékkal, mint a szekszárdi Sió csárda: a szemmel látható pusztulás megállítására. Míg Szekszárdon a döntés legalább részeredményeket hozott, a balatonszepezdi épület sorsa már-már abszurd fordulatot vett. A 2018-ban még láthatóan leromlott állapotú egykori éttermet (a romlás leglátványosabb áldozata a lebegő tető terasz fölé nyúló konzolos szakasza) elkezdték felújítani – a műemléki védettség teljes semmibevételével.

Az épületben az eredeti rendeltetéstől eltérő lakó/szállás funkciót alakítottak ki. A hatalmas üvegportálokat sűrű osztású műanyag nyílászárókra cserélték, a teraszra fa korlát, a 71-es út mellé az eredeti karakterjegyeket eltüntető kerítés épült. Az egyetlen pozitív beavatkozásnak a terasz fölé nyúló konzolos tetőszakasz helyreállítása tekinthető.

Balatonszepezd – Sellő Étterem

A felújítás kibontakozása során a Makovecz Imre Alapítványt többen is értesítették az épület átalakulásáról, hátha valamilyen módon gátat lehet annak szabni. Az Alapítvány képviselői hiába vették fel a kapcsolatot az önkormányzattal, az örökségvédelmi hatósággal és magukkal a tulajdonosokkal – azt kérve, hogy a funkcióváltás ellenére legalább a külső, műemléki értéket képviselő karakterjegyeket állítsák vissza, minden egyeztetés eredménytelen volt.

Az egykori Sellő éttermet 2022-ben kínálták először eladásra, majd négy évvel később, 2026 februárjában hirdették meg újra. Jelenleg az ingatlanhirdetés értéknövelő lehetőségként említi az eredeti állapot és funkció visszaállítását.

A Sellő története sajnos nem egy tündérmese. Már a születése is terhelt volt, a tervező sem tudta jó szívvel vállalni – mégis a korszak egyik valóban ikonikus építészeti emléke lehetne ma, ha eredeti állapotában állna. Több évtizedes működése sem tekinthető sikertörténetnek, az utóbbi évek eseményei pedig minden szereplő számára kudarcként könyvelhetők el. A történet azonban még nem ért véget: az épület továbbra is ott áll a 71-es út mellett, a sárgára és narancsra mázolt kerítése mögött, és megmentőre vár.

Sellő étterem

Helyszín: Balatonszepezd
Tervezés éve: 1963
Kivitelezés: 1964
Védetté nyilvánítás éve: 2016

Szöveg: Harmath-Gyetvay Enikő

Képek, tervek: Csernyus Bence, Makovecz Benjamin, Rüll Tamás, Makovecz Imre Alapítvány

Források

(1) Gerle János (szerk.): Makovecz Imre. Tervek, épületek, írások. 1959-2001. epl kiadó, Budapest 2015. 98.o.

(2) Új vendéglők, presszók, zöldségboltok, mozgó szerviz a Balaton körül. In: Szövetkezet, 1965. XVIII. 11.

(3) Csendes üdülő, gyenge ellátás. In: Veszprémi Napló, 1970. XXVI. 183. 4. o.

(4) Bérbe adó üzletek a Balatonnál. In: Dunántúli Napló, 1981. XXXVIII. 330. 5. o.

(5) A szepezdi „Sellő”. In: Szövetkezet, 1985. XXXIX. 28.

(6) Veszprémi Napló, 1995. LI. 84. 8. o.

(7) 600/1519-5/2016 Forster Központ hatósági határozat


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×