Makovecz Imre öt évtizedes munkássága alatt több mint ötszáz épületet tervezett. A tervek közül több mint kétszáz megvalósult – ezek közül ötven kapott műemléki védettséget 2011 óta. A védetté nyilvánított épületeknek korábban átfogó bemutatása még nem készült, így cikksorozatunkkal ezt a hiányt kívánjuk pótolni.
„Több mint negyven évvel a háború után a régi egyletek elpusztulása, az ötvenes évek diktált „kultúrjai” után falvak, városnegyedek újra együtt akarnak lenni ünnepeiken, lakodalmat, bált akarnak rendezni emberi körülmények között, egy kávé, egy pohár bor mellett megfelelő helyen szeretnék kevés szabadidejüket eltölteni. Olyan házakat akarnak, ahol a „kultúrmunkás” nem az egyetlen igaz kultúrát akarja a fejükbe verni, hanem ahol a műveltség természetesen terem, a szabad intelligenciából.
Nincs pénz erre a célra. A falvak, közösségek többmilliós közmunkát vállalva, ennek ellenére megépítik, ami kell. Ahhoz, hogy egyszerűen, értelmesen építhessünk, megfelelő építéstechnikát kell tervezni. Mit építhet olcsón, kétkezi munkával ma a magyar? Téglából, fából, cseréppel úgy, ahogy évszázadokon át épített. Abból, amit könnyen beszerezhet, aminek árát nem lehet égig emelni, s amit kisipari módszerekkel meg lehet építeni. A természetes anyagok használata nem feltétlenül szegényes, nem romlékony, sőt megfelelő tervezők és a közösség építeni tudása gazdagabb, szebb, tartósabb házakat alkothat, mint a lélektelen, sehova nem való szemlélet és hivataloskodás.”(1)
Makovecz Imre a hetvenes évek közepétől járta a Népművelési Intézet munkatársaival, Beke Pál népművelővel és Varga A. Tamás művelődésszervezővel az országot. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy a központilag vezérelt kultúrházhálózattól elidegenedett emberek milyen keretek között tudnák újraformálni saját közösségeiket. Varga így írt a tapasztalataikról: „(…) olyan helyeket teremtsünk, amelyek nem mások, mint tetők az emberi összejövetel felett, s amelyben integráltan ott dobog az egész élet bonyolultsága egy tenyérben.”(2)
Először az előtérkísérletek indultak el. Ennek keretében a művelődési házak előtereit megtöltötték a hétköznapi tevékenységeket kiszolgáló tartalommal. A nyolcvanas években aztán megkezdődtek a faluház-tervezések: új épületek és meglévők átalakításai. A bevezető idézetnek megfelelően ezek az építkezések nagyrészt minimális költségvetésből, a helyiek akaratából és társadalmi munkájával valósulhattak meg.
Így volt ez Bakon is, ahol az 1960-as években bontották el a korábbi kultúrházat, majd ezt követően évtizedekig napirenden volt egy új felépítése. Végül 1986-ban kapott a település célzott támogatást faluház építésére, melyet Makovecz Imre tervei alapján valósítottak meg. A tervezési helyszín a település-központban, a világháborús emlékmű közvetlen szomszédságában volt. Az új épület kitárt szárnyú turul formáját idézi – nem véletlenül. A világháborús hősök emlékművéről az ötvenes években levert turul-szobrot volt hivatott visszaadni a közösségnek. A ház tömege azonban nem csupán formai játék volt, hanem a Bekével és Vargával kidolgozott hétköznapi működésnek teret adó, egymásba áramló, mégis differenciált, a közösség összehozását szolgáló tereket lefedő tető. Az egyik szárnyban a találkozások helyéül szolgáló előcsarnok és fölötte könyvtár, a másik szárnyban nagyterem és galéria kapott helyet. A szabad formálású, lényszerű épület fedése meszelt falakon ülő, tollazatot idéző granicafedés.
Bakon számos egyesület és klub működött, jellemzően intézmények nagytermeiben vagy a tagok otthonaiban találkozva. Az új faluház művelődésszervezőjének a feladata volt, hogy az építkezés során megtapasztalt összefogást a falu lakói között újra megteremtse a hétköznapokban is. Olyan, a népi ünnepkörökhöz kapcsolódó események szervezésével hozta össze a településen élőket, melyek során természetessé vált a ház használata, és különböző érdeklődésű közösségek is meg tudták találni benne a helyüket.
Az 1988-as átadást követő évtizedekben a használók gondos gazda módján tartották karban az épületet, pályázati forrásból a tetőt is felújították. Az épület jelentőségét mutatja, hogy közel harminc év elteltével az ún. Makovecz Kormányhatározat(3) keretében történő beruházások első ütemében került a támogatott épületek listájára.(4) A felújítást az épület folyamatos üzemeltetése mellet sikerült megvalósítani – ez külön kérése volt az intézményvezetőnek –, és éppen az építés harmincadik évfordulójára készült el. Eközben – 2017-ben – műemléki védettséget is kapott (5) a ház, ami egyszerre mérföldköve Makovecz Imre zalai faluházépítéseinek és a lényszerű épületei sorának.
Faluház
Helyszín: Bak
Tervezés: 1985-1986
Átadás: 1988
Munkatársak: Vincze László
Belsőépítészet: Mezei Gábor
Védetté nyilvánítás éve: 2017
Felújítás: 2017-2018
Tervező: Makona Kft.
Felelős építész-tervező: Bódis Géza
A cikk a szerző az Országépítő folyóirat 2021/1. számában megjelent cikke(6) és Baloghné Bacsa Ibolya intézményvezetővel készült interjúja(7) alapján született.
Szöveg: Harmath-Gyetvay Enikő
Képek, tervek: Csák Miklós, Csernyus Bence, Gál Roland, Ger van der Vlugt, Zsitva Tibor, Makovecz Imre Alapítvány
A cikksorozat előző része ITT olvasható.
Források
(1) Makona – Faluházak tervgyűjtemény – Előszó, 1988
(2) Varga A. Tamás: Mi is a faluház? In: Magyar Építőművészet. 1988. LXXIX. 4-5. 10-13. o.
(3) 2022/2015. (XII. 29.) Kormányhatározat
(4) 1850/2016. (XII. 23.) Kormányhatározat
(5) 7/2017. (III. 7.) MvM rendelet egyes ingatlanok műemlékké nyilvánításáról, műemléki védettségének megszüntetéséről, valamint egyes műemlékvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
(6) Harmath-Gyetvay Enikő: „Tetők az emberi összejövetel felett”. Faluház-felújítások Bagodon és Bakon. In: Országépítő. 2021. XXXII. 1.
(7) Harmath-Gyetvay Enikő: Baki faluház: a legfontosabb az otthonosság. In. Országépítő. 2021. XXXII. 1.
