Robogány Andrea a Swissporton Tradició és innováció – tető az építészetben 2026. évi versenyén I. díjat nyert új épület kategóriában a kóspallagi Csigabiga bölcsöde épülettel. Az épületet az Országépítő folyóirat 2025/1 számában mutattuk be, amelyet most a díj alkalmából internetes felületünkön is elérhetővé teszünk!
„…Új életet kell építeni a semmi helyén úgy, hogy elővesszük a régi képeket, bejárjuk a vidéket és a múlt metamorfózisát letesszük a leromboltak helyére. Ez hosszú, szívós munkát igényel, és a megrendelő város, község következetes értő támogatását, akaratát.” Makovecz Imre
Be kell vallanom, azt hiszem Kóspallag nem a világ közepe. Sőt, inkább egész a legszéle. Talán épp ennek köszönhetően maradt meg erdők ölelte békés kis völgynek, ahol természetes módon alakul még az élet. Itt még érvényesek a hagyomány elvei. A centrum pezsgésének itt nyoma sincs, ott az innováció, az egyedi, a mindig új és mindig más az érték, itt az állandóság, a közös ősiség. Nem véletlen, hogy az ősforrás keresése során a legtöbben itt lyukadnak ki: a periférián. Mert a Makovecz Imre által emlegetett „másik Magyarország” világának bizony itt van a központja. Az emberek itt csak olyasmit csinálnak, amire valóban szükség van. Beszélnek egymással, és ahogy az emberek is tiszteletben tartják egymást, a házak is egymáshoz igazodnak. Kicsit olyan, mintha a házak is beszélnének egymással. Egy közös nyelvet, a Kárpát-medencei hagyományos építészet régmúltból örökölt ősi nyelvét. Kóspallag még fiatal falu, ez a nyelv ősibb, mélyebbről jön. Minden bizonnyal itt a Börzsöny mélyéről fakad, ezért megváltoztathatatlan erővel irányítja az építők kezét. Már azokét, akik meghallják, értik és figyelnek rá. Persze látni egyedi megoldásokat, egy-egy sajátos szófordulatot, de ettől csak érdekesebb, gazdagabb lesz ez a közös nyelv. Vannak, akik prózában beszélik, akad, aki verselni is tud. Van, aki hadar, van, aki durván, akad, aki választékosan tud szólni. De alapvető, hogy értsük és megtanuljuk beszélni ezt a nyelvet. Anyanyelvi szinten kell ismerni ahhoz, hogy egyedi gondolatainkat érthetően közölni tudjuk. Enélkül a tudás nélkül minden innovatív építészeti tett csak gagyogásnak tűnne egy folyamatosan csak keresett, de egyre távolodó idegen nyelven.
Robogány Andrea anyanyelvi szinten beszéli a Kárpát-medencei hagyományos építés kortalan, mélyről gyökerező építészeti- és formanyelvét. Nem dadog, nem keresi a szavakat, személyére jellemző könnyed boldogsággal használja. Szerintem ez látszik a házain Kóspallagon.
Hogy hogyan alakult, hogy ezek a házak megépülhettek? Úgy, mint szinte minden más is a világ szélein, az úgynevezett periférián: természetesen, magától értetődő módon, mintha másképp nem is lehetne. A Polgármester Úr látva a szomszéd falu sikereit, megkérdezte őket, hogy csinálják? Elmondták neki, hogy a megoldás egy jó főépítész, aki igazi gazdája a településnek. Így aztán lett Kóspallagnak is. Ajánlásra választottak, bizalmi alapon, mert csak így lehet. A bizalom pedig megteremtette azt az értő, támogató légkört, amiről a bevezetőben a mester Makovecz Imre ír. A község támogatja, a főépítész pedig a támogatást meghálálva új életet teremt. Előveszik a régi fényképeket, ahogy azt a Mester tanácsolta, és a képek nyomán új házak születhetnek. Kicsit olyanok, mint a fényképen a régi, de kicsit mások, hiszen új kéz alkotta őket. De egy nyelven szólnak. Pont, ahogyan ennek lennie kell, letette a múlt metamorfózisát a lerombolt helyére. A Kóspallagi Csigabiga Minibölcsőde ilyenformán tiszteletadás a Mester felé, zavarbaejtően pontos követése az iránymutatásnak. Az egykor itt állt kis üzlet és a régi fotókon jól felismerhető rá merőleges gerincű másik épületrész visszaköszön a minibölcsőde tömegképzésében, de a tervező még az anyaghasználattal is utal a falu hagyományaira. A kerítéssel összeépített erős kőlábazat magasabb, mint a régi fotók világa szerint a hely hagyománya diktálná, de ezzel csak kiemeli középület jellegét. Ugyanez az erőteljes kőhasználat emeli ki a lakóházak sorából a kicsit korábban megépült piac épületét is. Persze ott már a faluszéli helyzet, a félig erdei helyszín is indokolja ezt a rurálisabb anyagválasztást, de a nyelvezet ebben az esetben is marad. A lépték választás, a tömegek bontása, a gerincek elforgatása mind beleillik abba a hagyományos építészeti formavilágba, ami ezen a helyen azt elfogadottá, szerethetővé teszi. A fa szerkezetű tornác is ebbe a sorba illik, de íves, ölelő formája már olyan egyedi hangulatot ad az épületnek, ami utal tervezőjére, és az építtetőre, aki tudatosan választja ki eszközeit és partnereit, hogy községet és közösséget építsen. Ebben a szellemben fog megújulni a Polgármesteri Hivatal is. A felújítás már megkezdődött és látszik, hogy a tervező ismeri a ház múltját, és talán épp emiatt pontosan látja a jövőjét is. Csak remélni lehet, hogy a munka végeztével következik az új feladat, mert a falu minden ilyen lépéssel gyarapodik. Ha pedig a falvak gyarapodnak, akkor az ország is gyarapodik. Hosszú, szívós munkával ebből Országépítés lesz.
A kóspallagi főépítészi munka nem előzmény nélküli. Látszott Robogány Andrea keze nyoma már korábban Verőcén, Bogácson, vagy Etyeken is. Ezt az építészeti nyelvet, formálást is tanulni, gyakorolni kell egy mester mellett. Ha már a gyakorlás megvan, a szakma készség szinten a zsebben, akkor az alkotó kéz nem okoskodva, kreált elméleti struktúrából kiindulva dolgozik, hanem egy belső hangra hallgat, egy rejtett őserő formálja a házakat. Nagyot mondás, nagy alkotás helyett egyszerűen szépet és jót szeretne építeni. Mivel lelkes, és szereti, amit csinál, sikerül is! Nem hiszem, hogy tanulmányokban kellene kutatni, hogy mi a jellemző sűrűsége, beépítettsége, magassága egy falunak. Nem kell publikálni benapozási adatokból doktori dolgozatot, nincs szükség statisztikára a kerítések vagy tetőfedések anyaghasználatáról. De kell helyette illeszkedő, a helyi közösségek számára befogadható, szerethető tömegformálás, a helyhez kötődő anyaghasználat és egy mindent átható hangulat. Egy érzés, hogy az épületek – legyen az új vagy régi – a hely szelleméből (micsoda elcsépelt szókombináció) táplálkoznak.
A hely nyelvét kell beszélni, egy pici, de felismerhető akcentussal.
Szöveg: Terdik Bálint
Fotók: Varga Csaba
A cikk teljes terjedelemben az Országépítő 2025/1-es számában olvasható, amely beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.
A díjátadóról készült beszámolónk ITT olvasható.
