A Budai Vár legizgalmasabb sajátossága történeti rétegzettségében rejlik. A középkori, az újkori, a historizmus időszakából származó, majd a II. világháború utáni átépítések, értelmezések épített örökségelemei egymásra lapolva, egymást átfedve kollázsszerűen alkotnak sajátos egységet. Ezek közül is kiemelkednek a Gerevich László vezette ásatások nyomán előkerült középkori palota elemei, amelyek részben a Budapesti Történeti Múzeum pinceszinti kiállítótereiben, részben az E-épülettől délre elterülő középkori várfalak között járva a 60-as évek óta mindenki által megismerhetők. A Gerő László vezette rekonstrukció eredményeként bejárhatóvá vált kültéri romegyüttes részben időszerű felújítása mellett elindult annak kritikai értelmezése nyomán kialakított, kisebb-nagyobb beavatkozások láncolatából álló újraértelmezése is. E folyamat legfőbb céljai a Budavári Palota körbejárhatóságának kiteljesítése, a különböző építési korok fragmentumaiból összeálló különleges kollázs értelmezhetőségének elősegítése, a középkori várpalota rekonstrukciójának didaktikai pontosítása, illetve a középkori rétegek és az azokra ráépült újkori palota eltérő szempontrendszerének összehangolása, az egymással való kapcsolatának nagyvonalú, harmonikus kialakítása, kiteljesítése.
A Nemzeti Hauszmann Program keretében lehetővé vált a középkori várpalota- és várfaltöredékek bejárhatóságának, olvashatóságának, összefüggései kiteljesítésének megvalósítása is. Építészirodánk, a Hetedik Műterem tervei alapján 2025-ben elindult építkezés azon túl, hogy a Budavári Palota Déli Összekötő Szárny rekonstrukciójának megvalósulásával – ezzel együtt, az egykori kapuáthajtó visszaépítésével – szükségszerűen kialakítandó, az Oroszlános udvar és a középkori nyugati udvar között méltó és nagyvonalú köztéri kapcsolatot hoz létre, a 60-as évek nemzetközi hírű romterület-rekonstrukciójának értékelő megújítását és kortárs kiegészítését is célul tűzte ki. A beavatkozással érintett terület a Budavári Palota déli végét körülölelő, egykori középkori várfalak és a Palota által határolt területek (Gyilokjáró udvar, Beatrix udvar vagy Világi kert, Déli palotaudvar vagy Egyházi kert, Keleti palotaudvar, Kápolnaudvar) összessége, a Déli Összekötő Szárnytól egészen a Savoyai terasz déli végéig húzódó zárt kertek. Egy roppant izgalmas, sokrétű, karakterében egynemű, de térileg igencsak változatos térsorról van szó, amelynek együttes összefüggéseit kibontó érzékelésére a komplex terv teljeskörű megvalósulását követően kerülhet majd sor.
A középkori királyi palota részletei az 1948-1963 közötti, Gerevich László által vezetett feltárási és az ezzel párhuzamos Gerő László által vezetett rekonstrukciós munkák eredményeként az újkori, ill. Ybl-, majd Hauszmann-féle királyi palota épületével együtt láthatók – kültérben és beltérben egyaránt. A számos építési periódus során előállt mai várpalota egy folyamatosan, szervesen fejlődő épületegyüttes, melynek egyedülálló értéke és különlegessége a középkori töredékeket integráló, azokkal együtt érzékelhető jelenléte. A rekonstrukcióra és megújításra vonatkozó terv legfőbb célja ennek az igencsak összetett történeti együttesnek a még teljesebb bemutatása, az átjárhatóság és értelmezhetőség kiteljesítése a csaknem 60 éve elkészült rekonstrukció területén, de legalább ennyire meghatározó szempont volt a Hauszmann-korabeli és középkori épületekkel, építményekkel való harmonikusabb találkozási pontok kialakítása is. A tervben a bő fél évszázadot követő értékelést is vállalva igyekeztünk nyomatékosítani a Gerő-féle helyreállítás és az Ormos Imre által tervezett elképzelt palotakertek korszakos jelentőségét, világszínvonalát. Ugyanakkor helyenként javasolt beavatkozásainkkal továbbgondoltuk, kiegészítettük, korrigáltuk, bizonyos értelemben befejeztük ezt az önmagában, de kontextusa egyediségében is különleges háború utáni műemléki együttest.
Az építészeti koncepció fő beavatkozásai egymástól határozottan elkülönülő, mégis egymással összefüggésben lévő programelemekkel foglalják egy építészeti egységbe az igencsak heterogén karakterű romterületet. Az egységes szemlélet mellett kulcsfontosságú volt a részletről részletre, helyzetről helyzetre történő megkülönböztetett figyelem és gondoskodás, hiszen a hely nem csupán a középkori emlék jelentősége, de a II. világháború után megvalósult, nemzetközi hírű romrekonstrukció és tájépítészeti koncepció okán is kiemelkedő.
A teljeskörű átjárhatóság – az udvarok és a várfalak szintjén is – a várhatóan több ütemben megvalósuló projekt egyik kulcseleme. A keleti várfalon a közelmúltban elkészült gyilokjáró folyosó lehetővé teszi a déli zárt kertek megközelítését a Savoyai terasz felől, de a középkori kertek teljes körbejárására a várfalak tetején nincs lehetőség. Jelenleg a gyilokjáróról két helyen tudunk lejutni az Ormos Imre által 1965-ben tervezett kertekbe: a déli kortinafal mentén kialakított lépcsőkön és a két déli udvar határán álló középkori alapokra felépített csigalépcső-tornyon keresztül, innen a Buzogány-torony felé induló várfalsétány csak a toronyig vezet. Korábban, a déli kertekből a nyugati udvarban, a Déli Összekötő Szárny rekonstrukciója kapcsán elbontott lépcső vezetett fel a teraszok és az Oroszlános udvar szintjére.
A leglátványosabb közlekedési kapcsolatot biztosító beavatkozás a most elindult első ütemben megvalósuló, az egykori középkori nyugati udvar részleges lefedésének kivitelezése. Az 1686-os ostrom idején jórészt megsemmisült középkori királyi palota romjaira épült barokk palotához kapcsolódóan a nyugati udvart feltöltötték, majd a háború utáni ásatások tárták fel és tették bejárhatóvá a középkori királyi palotaegyüttes egyik legjelentősebb építészeti emlékét, melynek a mai Palota alól dél felé kilógó része szinte sértetlenül maradt ránk, másik fele az Oroszlános udvar járószintje alatt húzódik. A beavatkozásban patikamérlegen kellett vizsgálni két, egymásnak ellentmondó szempontnak való megfelelést: egyrészt a Dísz tér-Szent György tér-Hunyadi udvar-Oroszlános udvar térsorának méltó folytatását a Déli Összekötő Szárny ma nem átjárható áthajtója déli kapujának megnyitásával, másrészt a középkori palota és a nyugati várfal közti keskeny, szinte intakt módon ránk maradt udvar udvarszerűségének megőrzését. Az udvart nyugatról határoló várfal a falon egykor álló gyilokjárót alátámasztó kőkonzolok töredékeivel együtt, a keleti oldalon az egykori Cisterna Regia téglaboltozatokkal átívelt támpillérei és a déli oldalon lévő kis várfal is szinte középkori magasságukig megmaradtak, megőrizve az egykori palotaudvar eredeti terét.
Az udvar részleges lefedése, azaz a déli végének szabadon hagyása és a funkcionálisan szükséges lefedés Cisterna Regia ívsorának axisaihoz igazodó szerkesztésű nagyméretű üvegbetétekkel történő perforálása megőrzi a részben lefedett tér nyitottságát, udvarérzetét is. Az udvarlefedés egyszerre tartja meg a középkori udvar bejárhatóságát és elégíti ki a barokk palota funkcionális és téri igényeit. A födém fehércementes, deszkazsaluzatos felülete egyrészt a romok nyers esztétikájához igazodik, másrészt szellemi rokonságot kíván kifejezni a magyar műemlékvédelem nagy korszakának megannyi, országszerte látható beavatkozásával. Az összekötő szárny utáni három fellépés hidalja át a palota földszintje és a középkori gyilokjáró szintje közti különbséget és őrzi meg a nyugati várfal középkori konzolsorát. A palota E-épületének nyugati homlokzata előtt, a terasz keleti oldalán létrejövő kert a háború előtt is létezett, sőt Joseph de Haüy 1687-es térképe és feltételezések szerint korábban ezen a helyen egy reneszánsz függőkert lehetett(1). A részleges lefedéssel a nagyvo nalú térsor folytatódik, kibukkan a Budavári Palota délnyugati oldalán, ezáltal megszületik egy új rendezvényhelyszín, mindez megteremti az alapját a további gyalogos kapcsolatoknak is. A megvalósult, részleges udvarlefedés szándéka a Hauszmann-féle palotaépülethez kapcsolódó téri helyzet visszaállítása úgy, hogy a 18-19. században méltatlanul eltemetett, átépített, elburkolt és a 60-as években sikeresen feltárt, egyedülálló középkori örökségünket megóvja, és megtartsa annak bejárhatóságát, hiszen a terület legfontosabb értéke és különlegessége a különböző korok építészeti emlékeinek együttállása.
Tervünk a nyugati terasz folytatásaként a nyugati várfalon kialakított gyilokjáró folyosót – a nyugati udvart délről lezáró várfalszakasz kismértékű felfalazásával és járhatóvá tételével – összekapcsolja az István-torony körüli déli teraszokkal és egyben megvalósul az új nyugati terasz és a terület déli határán, alacsonyabban futó déli várfalsétány összekapcsolása új, a nyugati udvar déli falához illesztett acéllépcsőn keresztül. A lépcső a lehető leginkább semleges, filigrán, sötétszürke acélszerkezet, mely visszafogott elemként jelenik meg a déli kertekben. A javasolt kialakítással a Szent István termet is magában foglaló Déli Összekötő Szárny épületéből kilépve a nyugati teraszról két irányba mehetünk tovább: az István-torony melletti déli teraszok vagy a lépcsőn lesétálva a déli várfalsétány felé.
Az egykori várfalak tetején megvalósuló körbejárást kiegészíti az E-épülettől délre eső terasz megújítása és ezzel együtt a várfalsétány egy közbenső összekötésének kialakítása közvetlenül a Palota E-épülete előtt, mely az alacsonyabb déli várfalszakaszok kihagyásával, lépcsőzés nélkül, akadálymentesen köti össze a nyugati teraszt és a keleti várfalakon futó gyilokjárót, azaz lényegében az Oroszlános udvart és a Savoyai teraszt. A nyugati udvar lefedése addig húzódik, hogy gyalogos kapcsolat alakulhasson ki a nyugati és déli terasz között. Itt a Lovagterembe vezető nyaktag zárófödémének süllyesztésével és a Palota homlokzatával párhuzamosan egy acélhíd beépítésével akadálymentes kapcsolat alakítható ki a keleti gyilokjáróval. A keleti udvar fölött átsuhanó híd a középkori tömegekre és a keleti várfalra támaszkodik. A tervezett beavatkozások eredményeként a Palota déli oldalán kétszintű körbejárás alakul ki: a teraszok szintjén a nyaktag süllyesztésével és a keleti gyilokjáróra vezető híddal, illetve a várfalak szintjén a nyugati terasz folytatásaként a nyugati várfal járhatóvá tételével és a déli várfalsétányra vezető új acél lépcsővel.
A 60-as évek tömegrekonstrukcióinak kritikai értékelése szükségképp része volt a terveknek, még ha itt nem is jelentős beavatkozásokra kell gondolni, hanem inkább arra, hogy a fejlesztéssel pontosítsuk az épülettöredékek hierarchiáját is. Az 1960-as évek rekonstrukciói hiteles anasztilózisból indultak ki, de egészében természetesen eltérő összképet eredményeznek. Az István-torony, ún. öregtorony a Várhegy déli oldalának legrégebbi védelmi célú építménye volt. A torony elsődleges feladata az Ördögárok vonalában futó fontos út ellenőrzése, figyelése lehetett, később pedig védelmi funkciót is betöltött.(2) Az István-torony nemcsak az egyik legrégebbi ránk maradt középkori emlék, de méretét tekintve a legnagyobb, meghatározó vertikális mű lehetett, ezt bizonyítják a régi metszetábrázolások is, melyek a déli Várhegy uralkodó építményeként mutatják azt egészen az 1686-os ostromig(3). A torony kismértékű megmagasításának célja a torony egykori jelentőségének utalásszintű helyreállítása (érdekesség, hogy Gerő első tervváltozatain is így szerepelt (4), de később valamiért alacsonyabbként épült meg), valamint kilátóteraszként történő hasznosítása. Az István-torony 2-3 m vastag falainak továbbfalazásával a déli teraszok legmagasabb bejárható pontja jön létre, mely egyedülálló kilátást jelent a Gellérthegy és a déli Budapest irányába. Javaslatunkban a torony a déli teraszokról, kültérből közelíthető meg, a meglévő, középkori ajtónyíláson keresztül, a déli teraszok szintjéről pár lépcsőfokot lefelé haladva. A torony belső tere pedig kültéri kiállítótérként alkalmas a hely összetett történetének bemutatására. A torony tömegének ilyen léptékű magasítása nem konkurál az újkori Palota tömegével és homlokzatával, viszont egyszerre alakít ki élményszerű, új pontot ezen a területen és az általa biztosított rálátással segíti a középkori palotaegyüttes értelmezését is. Ugyancsak a romegyüttes értékeléséből született döntés a Lovagterem rekonstruált tömege mellett a 60-as években nyitottként meghagyott kisebb palotahelyiség részleges tömegrekonstrukciója, valamint a Savoyai terasz déli végénél található egykori kaputorony ma feltöltött belső terének kiszabadítása, az egykori lépcsőt idéző vertikális közlekedő kialakítására. A déli kisebb udvarban elhelyezkedő lépcsőtoronynak csak az indítása középkori, (5) ezért itt a Gerő-féle toronyrekonstrukció látszó téglából falazott újraépítését tartalmazzák a rekonstrukció tervei.
A középkori királyi palota épületeinek tömegrekonstrukciói a 1960-as évekbeli, Gerő László vezette rekonstrukció során azt az elvet követték, hogy a megmaradó épületmaradványokat a nagy biztonsággal visszaépíthető részekkel egészítették ki. A rekonstrukció egyik bizonytalan eleme a keleti palotaszárnyat a Palotával összekötő nyaktag kialakítása, mely lényegében a középkor és az újkor találkozási pontja. A félnyereg tetejű nyaktag tömege esetlegesen csatlakozik a Palota homlokzatához, annak földszinti részébe belemetsz. A tervezett nyaktag átalakítása és a Palota előtt elfutó gyalogos útvonal ezt a viszonyt tisztázza és rendezi. A nyaktag tömegének visszabontása kiszabadítja a déli teraszokat kelet felé, és egyértelmű átlátást és kapcsolatot biztosít a keleti várfalsétány irányába. A nyaktagban lévő, Lovagterembe átvezető helyiség a középkori királyi palota keleti és nyugati épületszárnya közötti egykori kis udvar helyén áll. A visszabontás a helyiség belmagasságát csökkenti ugyan, de az egykori udvar járható üvegfödémmel történő kijelölése, ezáltal a tér felülvilágítása és a kilátás lehetősége izgalmas téri helyzetet teremt a BTM területén járva: az újkori Palotából a középkori palota tereibe átlépve.
A rekonstruált tömegek egyike sem eredeti magasságáig épült vissza, csak a biztosan tudható, pontosan ismert részleteket állították helyre az 1960-as években. Jelenleg ezeknek a kvázi félbehagyott tömegeknek, a Lovagterem és az Alkápolna épületének a Hauszmann-féle Palotához hasonló, rézlemez fedésű alacsony hajlásszögű teteje van. A látható középkori réteg értelmezésén segítve, a terv eleme a részleges középkori tömegrekonstrukciók nem járható zárófödémein extenzív zöldtető kialakítása, így egyértelműen jelölve az egykori tömegek félbehagyottságát és megkülönböztetve azokat a mai Palota magastetejének fedésétől is.
A tervek további eleme a kertek bejárhatóságának kiteljesítése is: a D-épület keleti oldalánál található az egykori szárazárok – a keleti pincesor maradványai (6) és annak egyik teréből később kialakított Lőportorony, illetve az előbbiekben említett kaputorony közötti, ma szinte érzékelhetetlen terület – kibontásával egy nagyvonalú megközelítés jöhet majd létre, mely a II. világháború után kiépülő keleti felvezető út felől gyakorlatilag szintkülönbség nélkül a középkori kertekbe vezet. A Savoyai terasz itt lévő támfala nehezen értelmezhető, hiszen az nem a hauszmanni állapot szerint, és végképp nem középkori várfal nyomvonalat követve az 50-es években megvalósuló támfal. A falon most is meglévő két kisebb nyílás helyett egy nagy felnyitást megvalósító tervjavaslat nem csak a középkori kertek láncolatának bejáratát egyértelműsíti, teszi nagyvonalúvá, de a nyílásban előbukkan a ma rejtett pozícióban lévő egykori Lőportorony különleges tömege, bejárhatóvá válik annak lélegzetelállító monumentális belső tere is.
A keleti udvar nagyon szemléletes példája a különböző korok egymásra rétegződésének. Távlatosan felmerül a keleti udvar és a Budapesti Történeti Múzeum ún. Királypince terének a ma láthatónál erőteljesebb egybenyitása is, hiszen a jelenlegi palotafal valójában a III. Károly-féle barokk palota alapfala, amely kettévágja a hajdani, most beltérben látható középkori palotafal és a most is kültéri várfal közötti egykori várudvart. Ez a – a barokk palota alapfalát, a 1960-as rekonstrukcióig sosem volt homlokzatát érintő – megoldás a BTM jelenlegi alsó bejáratát is nagyvonalúbbá tenné.
Az anyaghasználat, a részletek szintjén egységes, kortárs nyelvezetre törekedtünk. A gyilokjárók korlátelemei, az új lépcsők, és későbbi ütemekben a kiegészítő rámpák, a keleti udvar felett átívelő híd mind sötétszürke, festett acélszerkezet. Távlatosan a zárt kertek területére benyúló, elkészült corten elemek (keleti várfalon húzódó gyilokjáró és lifttorony) átírása is indokolt e semlegesebb anyag használatával. Minthogy a középkori kaputoronyokban egykor a függőleges közlekedés valósult meg, a jelenleg corten acéllemezekkel burkolt lifttorony szilikátanyagú, téglából kivitelezett megoldása teremthet majd ellentmondás mentes belső értelmezést a területen belül.
Végezetül Herczeg Ágnes Mőcsényi-díjas tájépítész vezetésével megvalósul az Ormos Imre által tervezett, középkori kerteket megidéző udvarok teljeskörű műemléki rekonstrukciója, ennek az európai rangú tájépítészeti alkotásnak a szükségszerű műszaki megújítása (lásd külön).
A középkori palotakertek és romegyüttes komplex rekonstrukciójának első üteme kivitelezés alatt áll. Elkészült a nyugati udvart részlegesen lefedő vasbeton födém, és 2027-re további ütemekként megvalósul a várfalakon történő körbejárhatóság. Bízunk benne, hogy a soron következő években ütemezetten a teljes projekt is megvalósul, amelyek egyes elemei egymást mind funkcionális, mind örökségvédelmi, mind szellemi értelemben teljesen kiépített állapotukban erősítik majd leginkább, kiemelve e páratlan középkori romterület, nemzetközi elismertségű rekonstrukciójának jelentőségét, és az újkori, ill. Hauszmann-féle palotával való szoros szimbiózisának különleges adottságát.
A cikk az Országépítő 2025/4-es számában jelent meg, amely beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.
Szöveg: Biri Balázs DLA, Szabó Levente DLA
Fotók: Hetedik Műterem
Stáblista:
Megrendelő: Várkapitányság Nonprofit Zrt. / Építési és Közlekedési Minisztérium
Generáltervező: Hetedik Műterem Kft.
Felelős tervező: Biri Balázs DLA, Szabó Levente DLA
Építész munkatársak: Rátgéber László, Surján Borbála, Szilágyi Szabolcs, Zacher Bendegúz, illetve Sörényi Zsófia, Zöldi Sára (koncepcióterv)
Statika: Dr. Hegyi Dezső, Dr. Armuth Miklós, illetve Fábián Károly, Gász Kata, Salát Zsófia
Épületszerkezetek: Schreiber Gábor, Lengyel Dávid
Épületgépészet: Cser Ildikó, Vajda Zoltán
Elektromos tervezés: Németi Ferenc
Világítás tervezés: Haász Ferenc, illetve Duray Boglárka
Akusztika: Józsa Gusztáv
Tűzvédelem: Dr. Takács Lajos
Tájépítészet: Dr. Herczeg Ágnes, Vincze Attila, illetve Annus Dóra, Bánhegyi Luca, Benkő Anna, Hudák Katalin, Koppány Lili, Kovács Attila
Vízgépészet: Rudó Endre
Várfalrekonstrukció: Deák Zoltán, illetve Schuszter Dániel, Simon Anita
Kőszerkezetek: Masznyik Csaba, Szabó Ágnes, illetve Gábor Mónika
Akadálymentes szakértő: Bisothka Noémi
Környezetvédelem: Dr. Kiss Leizer Géza
Biztonsági és egészségvédelmi szakértő: Oraveczné Dobos Rózsa
Kerttörténeti tudományos dokumentáció: Dr. Alföldy Gábor
Építéstörténeti tudományos dokumentáció: Dr. Bozóki Lajos
Építéstörténeti és régészeti szakértők: Dr. Végh András, Dr. Magyar Károly
Források:
(1) GERŐ 1994. 106. o.
(2) GERŐ 1994. 15. o.
(3) lásd: M. Wening metszete Hallart tábornok helyszíni rajza alapján, 1686.
(4) GERŐ 1980. 53. o.
(5) GEREVICH 1966. 153. o.
(6) GEREVICH 1966. 48. o.