Interjú Sebő Ferenccel, a Nemzet Művészével, Kossuth-díjas énekes, dalszerző és népzenekutatóval.
Eredendően építészmérnök vagy. Mihez kezdtél diploma után?
Kicsit megkéstünk az interjúval, hogy ne csak beszélhessek erről. Két hete kijöttek az Építészeti Múzeumból, és elvitték a diplomaterveimet és egyéb rajzaimat, mert valahol azt nyilatkoztam, hogy nem tudom, mit kezdjek velük. Ők meg örömmel átvették, mintsem, hogy kukába dobjam. A Gorsium rendezése volt a feladatom, egy kilátóépülettel és egy színházzal. Rengeteget ástam ott diákkoromban, mert ez érdekelt engem. Török Feri volt a korrektorom. Az utolsó pillanatban nem készültem el a makettel. Gondoltam, lesz, ami lesz, bemegyek, aztán vagy kirúgnak, vagy sem. Jön velem szembe Feri és hozza a hóna alatt a makettet. Megcsinálta nekem éjszaka, úgyhogy ez valójában az ő munkája. Ez a terv mindenesetre egy érdekes dokumentum a ’70-es évek építészeti ízléséről. Ezen kívül elvitték még a szekrény tetejéről a Zsigmond kori Budai Várnak egy LEGO-kockákból egyedileg készített kicsinyített modelljét is – feleségem nagy megkönnyebbülésére.
Miután végeztem, a Pest Megyei Tervezővállalatnál helyezkedtem el a Városmajor utcában. Onnan átkerültem a Könyvtártudományi és Módszertani Központba. Itt igen praktikus tevékenységem volt, mert a tanácsi „hozzáértő” emberek nem voltak képesek felfogni, hogy a könyvtár egy növekvő intézmény, és sohase adtak rá pénzt, mondván, hogy tavaly már adtak. Ezért Sallai Pista bácsival, a könyvtárszakma nagy moguljával jártuk az országot Szolnoktól Jászberényig, és próbáltunk tanácsot adni, hogyan lehetne még egy kis helyet nyerni. Nagyon hálás voltam ennek a munkahelynek, mert rendkívül értelmes, kedves emberekkel találkozhattam, akiktől egy sereg dolgot tanulhattam. Humorban sem volt hiány. Sallai Pista bácsi egyszer a következő szentenciával látott el: „Tudod, Ferikém, mi oldhatná meg a könyvtár problémáját? – A tűz.”
Mikor lépett be a zene az életedbe? Miket játszottál, mielőtt találkoztál a népzenével?
Évfolyamtársammal, Halmos Bélával eleinte csak azért kezdtünk gitározni, hogy megnyerjük a lányok rokonszenvét. (Nem igazán jött be, mert ahogy a jó hangulatot megcsináltuk, mindig mások vitték el a legkapósabb csajokat.)
Kiskamasz koromban kijártam Drezdába nyelvet tanulni, s ott német barátomtól tanultam német népdalokat énekelni és gitározni is. Ezeket énekeltük esténként, hamisítatlan polgári miliőben vacsora után a családnak. Az itt felszedett tudománnyal aztán József Attila verseket kezdtem énekelni. Mint pl. az Indiában hol éjjel a vadak, a Rejtelmek, A hetedik. Ezeket saját kútfőből kitalált zenékkel énekeltem. Béla közben, kemény gyakorlással, brazil gitározással próbálkozott.
Persze mindketten klasszikus zenét tanultunk: Béla hegedült, én zongoráztam, csellóztam. Így az a zenekar, amelyben együtt muzsikáltunk a Gryllus testvérekkel, a Műegyetem Szimfonikus Zenekar volt.
Az örökös rajzolás miatt nemigen járhattunk beat koncertekre, ehelyett a kollégiumi rádió kapcsolt össze minket a körülöttünk folyó zenei mozgolódásokkal. De itt, a kollégiumi rádióban hallottunk először széki zenét is, Sárosi Bálint ismeretterjesztő előadásában, aminek hallatára megállt a kezünkben a rajztoll. Ez az ismeretlen zenei világ teljesen lenyűgözött bennünket. Ekkor támadt az az eretnek gondolatunk, hogy mi lenne, ha ezt valahogy megtanulnánk?
Mivel a tennivalók összesűrűsödtek, végül el kellett döntenem, hogy mivel akarok komolyabban foglalkozni, és a zenélést választottam. Könyvtáros főnökeim tanácsára megkerestem Vitányi Ivánt, a Népművelési Intézet újonnan kinevezett igazgatóját, aki szívélyesen fogadott és lelkesen támogatta indulásomat. Felfogta a fontosságát annak, amibe belekezdtünk, és aktívan segített az egész revival mozgalomnak azzal, hogy megvédett minket az elvtársaitól, ami nem is volt olyan egyszerű dolog. Akkoriban nem csak a fiatalok gyülekezésétől féltek, hanem a nacionalizmus szomszédnépi vádjától is betegesen reszkettek. Ezért e témakörben azonnal mindent lesöpörtek az asztalról. Mármost mi nem voltunk nacionalisták, pláne nem akartunk mozgalmat szervezni. A fiatalok – mivel látták, milyen jó kedvvel csináljuk a dolgot – maguktól kezdtek gyülekezni körénk.
Az interjút készítette Füzes András.
A cikk teljes terjedelemben az Országépítő 2025/4-es számában olvasható, amely beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.
