Dévényi Sándor építész Baranya megyei Prima díjas

Idén is hárman részesültek Baranya Megyei Prima Díjban: Dévényi Sándor építész, tervező, Pap Bianka, olimpiai bajnok paralimpikon úszó, valamint Vatai Éva, a Leöwey Klára Gimnázium nyugdíjba vonult tanára.

A korábbi évek megyei vidéki helyszínei után ezúttal a pécsi Horvát Színházban adták a Baranya Megyei Prima Díjakat, valamint az Év Vállalkozója elismeréseket. Az idei, már 15. eseményen köszöntőt mondott többek között Horváth László, a Vállalkozók és munkáltatók országos szövetsége (VOSZ) Baranya megyei elnöke, Gesztesi Béla, a VOSZ ügyvezető igazgatója, valamint Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.

Építészet kategóriában Baranya Megyei Prima Díjban részesült Dévényi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész, a pécsi organikusok körének meghatározó alakja, a Kós Károly Egyesülés alapító tagja. Első lakóépületei a nyolcvanas években készültek el.
Jellegzetes, a történeti építészetből és a közvetlen környezetből merített formakinccsel dolgozó, bátor színekkel és változatos anyag-használattal kiképzett homlokzatai a magyar posztmodern építészet jellegzetes, egyedi, a humortól és az iróniától sem visszariadó irányvonalát mutatják. A nyolcvanas-kilencvenes években szívesen használt épületein kerámiát, gyakori alkotótársa volt Dobány Sándor keramikusművész. 2004-ben Príma díjat kapott.

kép és szöveg forrása:
https://www.bama.hu/helyi-kozelet/2022/10/megyei-prima-dijasok-devenyi-sandor-epitesz-pap-bianka-paralimpikon-uszo-vatai-eva-tanar


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×