A Veszprém városa által szervezett kiállítás és beszélgetéssorozat keretében a Dubniczay-palotában található Teguláriumban különleges betekintést nyerhettek az érdeklődők a magyarországi posztgraduális képzések világába. A rendezvény záró előadását a Makovecz Vándoriskola tartotta, amelyet három generáció képviseletében Salamin Ferenc Kossuth- és Ybl-díjas építész, valamint volt és jelenlegi vándorépítészek, Füzes András és Jobban Gábor mutattak be.
A Vándoriskola története és célja
Az előadást Salamin Ferenc nyitotta meg, aki részletesen ismertette a Vándoriskola történeti hátterét és Makovecz Imre életútját. Felidézte, hogyan indított Makovecz 1971-ben egy magán mesteriskolát, amelyből az 1989-ben megalapított Vándoriskola kinőtte magát. Az iskola a régi céhes hagyományokat követve mentor rendszeren alapul, ahol a fiatal építészek tapasztalt mesterek mellett fejlődhetnek. A hároméves képzés során a hallgatók nem csupán szakmai ismereteket szereznek, hanem aktívan részt vesznek különböző építőtáborokban, pályázatokon, kurzusukon, előadásokon és gyakorlatokon is.
Kiemelte, hogy a Vándoriskola közösséget és szakmai műhelyt teremt, ahol a hagyományok és az újító szellem egyaránt jelen van. Elmondása szerint a végzett vándorok a szakma élvonalába kerültek, hiszen a képzés során nemcsak az építészet technikai oldalát sajátították el, hanem az alkotás filozófiai és közösségi aspektusait is megismerték.
Személyes élmények és tanulságok
Füzes András személyes tapasztalatairól mesélt, aki 2011-ben szerezte meg Vándordiplomáját. Elmondása szerint az iskola átformálta szakmai és világnézetét, Makovecz hatása pedig a mai napig meghatározó számára. Hangsúlyozta, hogy az építészet nem csupán műszaki feladat, hanem művészet, amelyben a szellemi és lelki aspektusok is kiemelt szerepet kapnak. Makovecz írásai számára minden alkalommal új felismeréseket hoznak és célja, hogy a Mester hagyatékát a fiatal generációknak továbbadja.
A jelenlegi vándorok nevében Jobban Gábor szólalt meg, aki egy éve tagja a Vándoriskolának. Elmondása szerint a képzés teljesen új távlatokat nyitott számára, különösen a mesterek – például Salamin Ferenc és Csernyus Lőrinc – iránymutatása révén. Megemlítette, hogy szaktársai közül páran már most a kiégés jeleit mutatják, zömében nagy építészirodákban dolgoznak és egyáltalán nem tölti vissza őket lelkileg a tevékenységük. Ezzel szemben a szabad, kreatív munkavégzés lehetősége és a közösségi szemlélet révén ő teljesen az ellentétét éli meg ennek. Külön kiemelte a KKE kakasdi konferenciájának élményét, amelyen megismerhette az Egyesülés több tagját is és páratlan eszmecserékben lehetett része az idősebb generációkkal.
A Vándoriskola hatása az építészeti világra
Az előadás során Salamin Ferenc bemutatta a végzett vándorépítészek munkáit is. Az alkotások magas minőséget képviselnek, és bár nem mindenki számára egyformán befogadhatóak, a szakmai értékük vitathatatlan. A vetítés végén Makovecz Imre három atlantiszi rajzát lehetett látni, alatta a kérdéssel: „Mi lesz a folytatás?”
Beszélgetés indítóként Salamin Ferenc megkérdezte a közönséget:
„Mi az építészet, és az merre tart ma?”
A diskurzusba bekapcsolódott Sulyok Balázs, Veszprém főépítésze is, aki megemlítette, hogy neki van személyes kötődésé a Vándoriskolához, de akadnak aggályai azzal kapcsolatban. A vita kedvéért felvetette, hogy az organikus építészet mennyire illeszkedik egy sűrűn beépített városi környezetbe, nem jelent-e illeszkedési akadályt az épület környezetében újonnan létrejövő alkotásoknak? Salamin Ferenc válasza szerint nem, de nem az a fontos, hogy milyen stílusban alkot az ember, hanem az, hogy minőségi építészetet folytasson és főépítészi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ez napjainkban kevésbé van jelen.
Füzes András az első elhangzott kérdésre rácsatlakozva kifejtette véleményét, miszerint az építészetnek az lenne az ideális feladata, hogy összekösse a különböző művészeti ágazatokat a mindennapi élettel, valamint a matériát a szellemi síkokkal, ahogy azt Makovecz Imre tanította nekik és igyekezett megvalósítani. András hozott erre egy érdekes verbális illusztrációt; szerinte Makovecz házai az égből, a szellemi világból lógnak le a mi síkunkra, ezért, ha elvesszük az egész alját (a matériát), a ház akkor is állva marad.
Jobban Gábor a „Mi az építészet?”-re reflektálva azt mondta: Neki a kérdésről Goethe Faustja jut az eszébe, aki a sok megpróbáltatása után rájött, hogy akkor tud igazán boldog lenni, ha segít másoknak, így hátralévő életét ennek szentelve élte le. Szerinte az építészet az egy eszköz, amit erre a célra lehet és kell használni, erre pedig rá tudunk applikálni aspektusokat, amik alapján alkotunk (pl.: organikus). Ha az ember megtalálja azt az „eszközt”, amivel élvezettel, „Jó kedvűen” – (idézve Salamintól) tudja végezni a feladatát, akkor ő már nyert is.
Összegzés
A Makovecz Vándoriskola előadása nemcsak az iskola történetét és működését mutatta be, hanem mélyebb gondolatokat is ébresztett az építészet szerepéről és jövőjéről. Az esemény tanulsága, hogy a Vándoriskola nem csupán szakmai képzés, hanem egy olyan közösség, amely az építészetet szellemi és művészi eszközként használja a világ jobbá tételére.
Szöveg: Terdik Bálint
Fotó: Fülöp Tibor